Ez a divat, 1993 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1993-03-01 / 3. szám

Aki a világot szereti... Jókedvünk vagy hisztisebb napjaink oka, ma­gyarázata mi is lehetne más, mint a bolygók ál­lása. Minden mai nő tudja, hogy ha a Jupiter nem megfelelő szöget alkot, mondjuk, a Plútó­val vagy a Merkúrral, akkor ezernyi galibára szá­míthat a jegy szülötte. Ám azt már kevesebben gondolnák, hogy a divatot is a csillagok diktálják. Nemrég került a kezembe egy érdekes tanul­mány, amely szerint a politikát, a kultúrát, a tör­ténelmet, a művészeti irányokat, általános lelki­­állapotunkat, s természetesen az öltözködést is kozmikus ciklusok befolyásolják. A krinolint például annak idején a szupernőies jegyek: a Bika, a Rák, a Szűz és társaik, illetve a játékos Halak teremtették meg. Az akkori ideál, az érett nő a maga teljes pompájában - az öltözködésben megfogalmazva: legalább tíz méter nehéz anyag feltűnő ék­szerekkel. A bolygók állása szerint két éve a virágok kezdtek uralkodni ruháinkon. 1990-ben Jupiter a Rák-jegyben sok színes virág­mintát festett a gyengébb nem ruházatára, többnyire sötét alapon. 1992-ben a Szűz-jegyben geometriai mintákat és kis rózsácskákat küldött a nagy divatbemutatók kifutóira. S az előrejelzés szerint Jupiter a jövő őszig a Mérleg-jegyben „futja körét", s a pasztellszínek uralmát hirdeti. Örüljünk hát a divatba jött virágoknak, ameddig lehet. A ró­zsák, kankalinok, nárciszok és mintákba rajzolt, kelmékbe szőtt szürrealista változataik megszépítik a nőket, hangulato­sabbá teszik az életet. Ha sok virág van körülöttünk - az ut­cán és a kirakatokban is -, talán könnyebben birkózunk meg a gondokkal, könnyebbnek, színesebbnek látjuk a világot. Mert a virág a természet legszebb gyermeke, amelyből soha­sem lehet elég. A virág olyan ajándék, amely minden alkalom­ra szinte mindenkinek megfelel. A virág sosem lehet sértő, mint talán más, rosszul megválasz­tott meglepetés. Viszont kifejezhet rengeteg faj­ta érzést: képviselhet figyelmességet, rajongást, szeretetet, szerelmet. Lehet megemlékezésünk, nosztalgiánk postása, jókedvünk, örömünk hírhozója, gratulálhatunk és szerencsét kívánha­tunk vele. Egy lepréselt virág az emlékkönyv­ben, vagy bentfelejtve egy régen kapott levél­ben mennyi-mennyi mindent juttathat eszünkbe... Minden virágnak külön jelentése van. Ahány névnap, annyiféle csokrot illik összeállítani, mert minden név­hez más és más virág dukál, olyan, amely leginkább kifejezi a név viselőjének jellemét, egyéniségét, szokásait, sőt nevé­nek eredetére is utal. A névnapokhoz illő virágokról már év­századokkal ezelőtt összeállítások készültek. S van külön vi­­rág-abc is, amely viszont arról szól: milyen virágból hány szá­lat illik adni vagy küldeni valakinek - mert a csokor összeállí­tása is külön jelentéssel bír. A piros rózsa egyértelműen a sze­relem üzenete - s ha nem akarunk félreértést, ne küldjünk a kórházban lábadozó idős nagynéninknek vörös rózsacsok­rot. Nem árt tudni azt sem, hogy vendégségbe menet mindig páratlan számot vigyünk a virágokból, s hogy az egy szál és a két szál között nemcsak az ára a különbség, hanem fi­gyelmünk, tiszteletünk kifejezése helyett akaratlanul is szerel­mi vallomásba csaphatunk át... Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Mindegy, milyen a virág. Szeressük. FOTÓ: VINCZE PÉTER CÍMLAPSZTORI Egy lázadó szív Hajdanán azért lázadozott, hogy feszes, fekete ruhát ölthessen és Brigitte Bardot-frizurát hordhas­son. Később pedig azért, hogy durcás nőiessége mögött felfi­gyeljenek színészi képességeire. Az idő múlásával a kamaszkori lá­zadások asszonyi harmóniává szelídültek. Az 54 esztendős Cla­udia Cardinale az olasz film talán utolsó, klasszikus értelemben vett dívája, aki úgy vált a '60-as évek egyik legvonzóbb szexszim­bólumává, hogy soha nem kény­szerült testi feltárulkozásra. Mert a saját és a szülei erkölcsi elveivel is ellenkezett, hogy lányukat a nagyváros fényei megkísértsék. Hiszen kísértés volt a 18 eszten­dős Claudia számára elhagyni az afrikai napsütést, a nomád élet­formát, s a kilátásba helyezett tanári pályát. Még a nagyszülei cserélték fel a szicíliai táj kopár­­ságát Tunisszal, ahol Cardinale papa mérnöki fizetésből tartotta el két fiú- és két leánygyermekét, míg a mama francia nyelvet taní­tott. Claudia a család vadócaként nőtt fel, jobban vonzotta a sport, a fiúk társasága, mint a lányok fe­csegése, így önmaga lepődött meg a legjobban, amikor a tuniszi olasz követségen rendezett szép­ségverseny győztese lett, s jutal­mul meghívást kapott a velencei filmfesztiválra. Távoli hazájába tett első látogatása rögtön film­szerződést eredményezett szá­mára. Később a legnagyobb ren­dezők versengtek az olaszt fran­cia akcentussal beszélő „tuniszi lény" kegyeiért. Az 1962. év dön­tő volt Cardinale pályafutásában. Visconti A párduc Angelicájának szerződteti, míg Fellini a 8 és 1/2-ben a férfivágyak titokzatos, tünékeny női alakjává magasztal­ja. Claudiát rövid időre Hollywood is megkísértette, ám az amerikai filmesek nehezen boldogultak megtörhetetlen természetével, az európai sztárszisztémához szo­kott­­ természetességével. Mégis maradandó emléket őriz Rita Hay­worth, Burt Lancester és John Wayne baráti partnerségéről A cirkusz világa és A professzionis­ták című filmekben, csakúgy, mint a felejthetetlen Vadnyugat­ról Charles Bronsonnal, Sergio Le­one rendezői irányítása alatt. Egy hosszabb szakmai és magánéleti válságból újabb meghatározó ta­lálkozás lendíti ki: Pasquala Squi­­tieri nemcsak 20 éve az alkotótár­sa, de másodszülöttje, a 14 esz­tendős Claudia apja is. Mindmáig homály fedi a nyilvánosság előtt Cardinale elsőszülöttje, Patrick apjának a kilétét, és hosszú évek­be tellett, amíg anya és immár 34 esztendős fia érzelmileg egymás­ra talált. Claudia második anyasá­gával egy időben lett nagymama, Lucille, az unoka és Claudia lánya szinte testvérként szeretik egy­mást annak ellenére, hogy sok ezer kilométer választja el őket. Cardinale néhány éve Párizst vá­lasztotta lakhelyéül, míg fia New Yorkban él, élettársa pedig Rómá­ban. Claudia élete e három város vonzásában telik, mégis boldo­gabbnak érzi magát, mint valaha. A hivatását illetően csak két dol­got sajnál: egyfelől, hogy sokszor közepes rendezőkkel dolgozott, közepes minőségű filmekben, másfelől, hogy soha nem forgat­hatott egyik kedvenc olasz rende­zőjével. Michelangelo Antonioni- Szentgyörgyi Rita 2

Next