Ezermester, 2000 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2000-01-01 / 1. szám
LAKBERENDEZÉS Felélés lomok Az öreg bérház egyik szerény lakásába fiatal lány költözött. Az eléggé lelakott helyiségeket felújította, új padlót rakatott, és az egyik válaszfalat is a saját elképzelései szerint alakíttatta át. Takaros kis otthont készíttettet magának. A végső beköltözéskor azonban a lakók némelyikének nem kis megrökönyödésére, ócska lomok kerültek a szobába. Mint később kiderült, az ifjú hölgy nem csupán a gyorsan kimerült felújítási keret miatt szedte össze a berendezésnek szánt olcsó limlomokat, hanem mert nagyon kedveli a régi, avítt hangulatú bútorokat. „Majd meglátják, mit csinálok belőlük” - mondta huncutul mosolyogva, és ezután napokig alig látták a lakók, ám serénykedésének hangjai kiszűrődtek az udvarra. A kíváncsiak be-belestek az ablakon, és miután beinvitálták őket, ámulva látták, hogy az ócska bútordarabok új életre keltek. Csinos új tulajdonosuk egy öreg ócskásnál lelt rájuk, és mi tagadás, igen szomorú állapotban voltak (!). A kopott székeknek csak a váza volt ép, a komód is rettentően kopott volt, és a szekrényen is már csak helyenként lehetett felfedezni milyen is lehetett újkorában. Egyik sem nemesen antik darab, csupán öreg, divatjamúlt tárgyak voltak, de ami fő, masszívak és nagyon olcsók. Új tulajdonosuk első dolga volt, hogy mindegyiket alaposan lecsiszolta. A szekrényről csak annyira távolította el a régi bevonatot (2), hogy újból átpácolhassa, majd finom műanyag csiszolószivacs-lappal való finomítás után selyemfényű színtelen lakkal vonta be. Azután ragasztószalaggal körbehatárolta az ajtók tapaszolt és alaposan simára csiszolt tábláit (3), és ún. angolvörös színre mázolta (4). Ezt követte a színes fedőfesték felületének közepes, majd finom acélgyapottal történő simára koptatása, végül pedig polírozó anyaggal, tompa fényűre dörzsölése. A sima, ám finom struktúráltságú szekrénytest és az ajtókeretek sötétbarna színe jól kiemelte az ajtótáblák sima felületét, a színkombináció pedig kimondottan érdekes összhatású volt. A komód káváját is az előzőkhöz hasonlóan, először alapos csiszolásnak vetette alá (5), majd az ajtótáblákhoz használt vörösesbarna festék került a bútordarab egész felületére (6). A festett felületek most is acélgyapottal lettek simára koptatva. Mivel a fiókok festéskor a helyükön maradtak, csak a kávaélekre került barna festék. A fiókok előlapja azonban a már kész szekrény kávájának színével azonos, sötét földbarna színűek lettek, így a két egymástól eltérő kialakítású bútordarab konformitását a bevonatok színe adja meg, és ezt még az sem zavarja meg, hogy az egyiknek a kávája, a másiknak a fiókelőlapjai lettek azonos színűek. Ugyanezeket a jegyeket viseli magán a két szék is. Az egyiknek vörösesbarna a váza, a másiknak mély földbarna. A háttámla lécei meg pont ellenkezőleg színezettek. A székvázakról természetesen még a festés előtt eltűnt a régi sellakkos bevonat, és csak alapos csiszolást követően lehetett a kiválasztott színű festékkel lefújni. A már befestett székek új ülőlapjai 5 mm vastag rétegelt lemezből kivágott darabok, és 3 cm vastag, sűrű habszivacs-réteggel beborítottak. Ezekre került fel a feszesre húzva letűzött, halvány pasztellzöld kárpitszövet. Az ellentétesen használt, egymással jól harmonizáló, és leleményesen variált színek egységes és hangulatos berendezéssé változtatták a régi lomokat, amiktől bizonyosan örömmel szabadult meg az ócskás. Az meg külön öröm, ha egy fiatal hölgy nem riad vissza az ilyen munkáktól, és szűkebb lakókörnyezetét ötletesen úgy formálja a saját ízlése szerintire, hogy még a lomokat is képes „feltámasztani”. ■ EZERMESTER 2000/1.