Ezredvég, 1992 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Mérleg - Fekete Sándor: Petőfi, a forradalmi szónok
FEKETE SÁNDOR Petőfi, a forradalmi szónok Elöljáróban Legyen szabad először a dolgozatom címében megjelölt témát két magyarázattal megindokolnom. Az első pusztán személyi érdekű, 21-22 éves fejjel kísérletet tettem a márciusi ifjúság történetének megírására. Ebben az életkorban az ember még nem ismerheti érdemben 1848 históriai irodalmát, én is csupán mintegy hetven munkát idéztem könyvemben, s a forradalom ajtajából főleg a baloldal lapjait tanulmányoztam és citálgattam. Petőfi volt a főhőse ennek az összefoglalásnak, de nem lehetett célom napról napra nyomon követni politikai szerepléseit. Saját kutatásból származó levéltári anyagot csak Vasvári kapcsán hasznosítottam. S vegyük mindehhez, hogy 1949-ben, könyvem végső formájának kialakításakor az illúziók köde még erősen rátelepedett a magyar szellemi életre, az ólomsúlyú dogmákról nem is beszélve - érthető hát, hogy 1950-ben, némi ellenállás legyőzésével megjelent ifjúkori opusomnak később egyre több hiányosságát, hibáját fedeztem fel. 1956 után a 48-as történet egésze helyett már Petőfire összpontosítottam, s ma úgy érzem, hogy világnézetének és forradalmi vállalásainak jobb ismeretében kötelességem újragondolni a költő 1848-as eszmevilágának, gyakorlati tetteinek problémáit. E mostani dolgozat tehát egy kései önkorrekció részének is tekinthető. Némi igazítás azonban magára az egész Petőfi-tudományra is ráfér, mely mind a mai napig hagyott fehér foltokat a költő forradalmi tetteinek elemző szintézisében. Bár a kortársi történészek, elsősorban Spira György és Urbán Aladár munkái a cselekvő szerepet vállaló Petőfi képét fontos új mozzanatokkal gazdagították, a vizsgálatok és viták később főleg eszméi körül zajlottak. A márciusi ifjúság vezérének gyakorlati-forradalmi tevékenységét illetően a biográfiák, még a legjobbak is, mind a mai napig elemi tényeket is mellőznek vagy épp csak érintenek. Ami például mostani témánkat illeti, egyetlen összefoglalás sem született Petőfi forradalom alatti szónoklatairól, pedig ezek jórészét immár fontos forrásközlések rögzítik. Itt-ott a memoárirodalom is kínál idevágó adalékot. A szövegek hitelességi foka természetesen nem éri el a kéziratból vagy egykorú kiadványokból ismert, s Petőfi által jegyzett költői és prózai munkákét, de minden beszédsummázat vagy töredék megérdemli a vizsgálatot, feltehetően mégiscsak tartalmaznak Petőfi-gondolatokat, ha a sajtóközlések oly gyakran megbízhatatlan tolmácsolásában is. E mostani összefoglalás eltekint néhány mikrofilológiai vonatkozástól, s csak a forradalom első három hetére korlátozódik, de épp ebben az időszakban él a költő leggyakrabban a szónoklat műfajával. 18