Ezredvég, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 1. szám - OLVASÓLÁMPA - Csűrös Miklós: Két Jókai, egy Mikszáth

ják fel itt egymást, mintha csak az »új Pitavalt« olvasnék, melyben a legna­gyobb gengszterek élete van leírva.” A regény eseménytörténeti rétege az 1831. évi parasztfölkeléshez kapcsoló­dik. A kolerajárvány elleni hibás védő­­intézkedések és más politikai tévedések miatt felkelés tört ki Zemplén megyé­ben, ennek katonai leverése vérengzés­sé fajult. Nemzetiségi ellentétek is föl­erősödtek, pánszláv izgatók ingerelték egymás ellen a parasztokat és az urakat. Jókai szemléletére és stílusára jellemző módon családi és történelmi tragédiák szövődnek a történelmibe. A Hétfalusy­­család végzetéből alakít drámát Jókai, a több nemzedékre kiható átok mítoszá­nak romantikus variációját folytatja. A válság túlélői kiöregednek, a házak pusztulóvá válnak. Még csak kétségbe sem kell esnünk ezen, Jókai akkori szemléletében a pusztulás, a kiveszés szinte természeti tény. „Erdők vadait, mezők madarait ki vehetné számba!” - sóhajt föl fájdalmas iróniával. A kötethez Gángó Gábor írt tartalmas utószót. Lehetséges olvasatként említi, hogy a regény „a ma is virágzó horror- és a bűnügyi regényre” emlékeztet, kap­csolatba hozza a művet keletkezésének kora büntetőjogi irodalmával. Ám túl­zásnak tűnik föl „a gyermeki nézőpont­ból való visszatükrözés” kifejezés, vagy az, hogy Jókai a morbid-horror motívu­mokkal mintegy feldíszíteni kívánja az elbeszélést. Petőfi és Arany motívum­rendszere, epikus és balladás költészete tanúsítja, hogy egyebek között a hóhér, a holló, az éjjeli viharok, kutyavonítás, a vajákos asszony meg sok hasonló indító és képzettársító elem a kor valóságából került át a költészet szimbolikájába. * Eddig is sokat tett Praznovszky Mihály a Nógrád megyében maradt klasszikus irodalmi hagyaték földolgozásáért, ki­adásáért; nevét a Madách-szakirodalom is számon tartja. A képviselő és az író Mikszáth szívesen ajánlott egy-egy mű­vet az ő „szelíd, csendes falujának”, örömmel fordult „szeretett vármegyé­jéhez”. Idevágó elbeszéléseiből tartal­maz tizenhatot a Mikszáth Kiadói Kft. első köteteként megjelent, Praznovszky szerkesztette gyűjtemény. Az összeállítótól távol áll a lokálpat­rióta kisajátítás szelleme, jól tudja, hogy Mikszáth életművének Szegedhez is, a fővároshoz is bőven van köze, ő természetes gesztussal most mégis a sa­ját megyéjéhez kötődő művekből válo­gat. Aránylag kevéssé ismert szövegeket vesz át Mikszáth műveinek régebbi ki­adásaiból és kisebb részben a kritikái­ból, a Tót atyafiak és A jó palócok agyon­idézett darabjait inkább csak az illuszt­rációk idézik emlékezetünkbe (Kar­­lovszky Bertalan, Vágó Pál, Neogrady Antal festményei). Emlékezetesek a nagymamának tulajdonított pompás mesék (Az ebecki délutánok), kidomboro­dik a válogatásból, mennyire otthon van Mikszáth, ha a vegetatív élet képeit festi, ha gyerekekről vagy állatokról be­szélhet (A gyarmati vásár, vagy gyereket kérek kölcsön, A Fahuszár, meg a lova, meg a ló sípja, A Szontagh Pál kutyái). Falvak, tájak, arcképek rajzolódnak ki a múlt homályából, boldog, idilli életképek, melyeknek világában még a babonás rettegés is otthonossá válik, a lánykérés elhúzódása és az apai döntés késlelte­tése humorosan bohókássá (Az én első principálisom). A borítón idézet olvasható az Igazi humoristák című korai Mikszáth-kötet előszavából. Az író nem azért dedikálja könyvét „szelíd csendes falujának”, hogy ott megvegyék és olvassák, hanem mert ott és tőlük tanulta, ami benne van. „Ha van benne valami érdemes, az az övék.”

Next