Ezredvég, 1995 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - OLVASÓLÁMPA - Csűrös Miklós: Két Jókai, egy Mikszáth
ják fel itt egymást, mintha csak az »új Pitavalt« olvasnék, melyben a legnagyobb gengszterek élete van leírva.” A regény eseménytörténeti rétege az 1831. évi parasztfölkeléshez kapcsolódik. A kolerajárvány elleni hibás védőintézkedések és más politikai tévedések miatt felkelés tört ki Zemplén megyében, ennek katonai leverése vérengzéssé fajult. Nemzetiségi ellentétek is fölerősödtek, pánszláv izgatók ingerelték egymás ellen a parasztokat és az urakat. Jókai szemléletére és stílusára jellemző módon családi és történelmi tragédiák szövődnek a történelmibe. A Hétfalusycsalád végzetéből alakít drámát Jókai, a több nemzedékre kiható átok mítoszának romantikus variációját folytatja. A válság túlélői kiöregednek, a házak pusztulóvá válnak. Még csak kétségbe sem kell esnünk ezen, Jókai akkori szemléletében a pusztulás, a kiveszés szinte természeti tény. „Erdők vadait, mezők madarait ki vehetné számba!” - sóhajt föl fájdalmas iróniával. A kötethez Gángó Gábor írt tartalmas utószót. Lehetséges olvasatként említi, hogy a regény „a ma is virágzó horror- és a bűnügyi regényre” emlékeztet, kapcsolatba hozza a művet keletkezésének kora büntetőjogi irodalmával. Ám túlzásnak tűnik föl „a gyermeki nézőpontból való visszatükrözés” kifejezés, vagy az, hogy Jókai a morbid-horror motívumokkal mintegy feldíszíteni kívánja az elbeszélést. Petőfi és Arany motívumrendszere, epikus és balladás költészete tanúsítja, hogy egyebek között a hóhér, a holló, az éjjeli viharok, kutyavonítás, a vajákos asszony meg sok hasonló indító és képzettársító elem a kor valóságából került át a költészet szimbolikájába. * Eddig is sokat tett Praznovszky Mihály a Nógrád megyében maradt klasszikus irodalmi hagyaték földolgozásáért, kiadásáért; nevét a Madách-szakirodalom is számon tartja. A képviselő és az író Mikszáth szívesen ajánlott egy-egy művet az ő „szelíd, csendes falujának”, örömmel fordult „szeretett vármegyéjéhez”. Idevágó elbeszéléseiből tartalmaz tizenhatot a Mikszáth Kiadói Kft. első köteteként megjelent, Praznovszky szerkesztette gyűjtemény. Az összeállítótól távol áll a lokálpatrióta kisajátítás szelleme, jól tudja, hogy Mikszáth életművének Szegedhez is, a fővároshoz is bőven van köze, ő természetes gesztussal most mégis a saját megyéjéhez kötődő művekből válogat. Aránylag kevéssé ismert szövegeket vesz át Mikszáth műveinek régebbi kiadásaiból és kisebb részben a kritikáiból, a Tót atyafiak és A jó palócok agyonidézett darabjait inkább csak az illusztrációk idézik emlékezetünkbe (Karlovszky Bertalan, Vágó Pál, Neogrady Antal festményei). Emlékezetesek a nagymamának tulajdonított pompás mesék (Az ebecki délutánok), kidomborodik a válogatásból, mennyire otthon van Mikszáth, ha a vegetatív élet képeit festi, ha gyerekekről vagy állatokról beszélhet (A gyarmati vásár, vagy gyereket kérek kölcsön, A Fahuszár, meg a lova, meg a ló sípja, A Szontagh Pál kutyái). Falvak, tájak, arcképek rajzolódnak ki a múlt homályából, boldog, idilli életképek, melyeknek világában még a babonás rettegés is otthonossá válik, a lánykérés elhúzódása és az apai döntés késleltetése humorosan bohókássá (Az én első principálisom). A borítón idézet olvasható az Igazi humoristák című korai Mikszáth-kötet előszavából. Az író nem azért dedikálja könyvét „szelíd csendes falujának”, hogy ott megvegyék és olvassák, hanem mert ott és tőlük tanulta, ami benne van. „Ha van benne valami érdemes, az az övék.”