Ezredvég, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5. szám - N. Horváth Péter: Versek

Mindig akadt egyszer, aki megpróbálta velem. Úgy gondolok rá - mert nem is él azóta mint a part bámul az elúszó hajóra. Távolsága nettét egykedvűen veszem. A megnyugvásnak is van bizonyos ára, temethető vágyak s valódi holtak, kik az áldozatért áldozatot hoznak, s mindig a magasabb összhatás javára. Hogyan? Maradok leány­kegyekből kinézett lovagnak valahol a hosszú őszök esti sétaterén. Innét nézve, hogy másoknak odabent mit adnak, s látva, daltalan marad mind, mert ők kapják, nem én. Mit is adnék egyszobányi szerelmes melegért, néhány teljes napért, amit vele töltenék el, széles ágyért, hová közénk Isten is odafér, s jól tartana üres­ kéjtől mentes édességgel. Ajtón kívül vitázom a mások örömével, s tudom, ami velük zajlik, csak hitvány másolat, mert különben hogyan marhatná az idő széjjel, s miért ültetne szájukba vakító átkokat. Harmadik út Hátrálok lassan a falaim elől, de minden téglája utánam lép. Helyzetem fogva tart, akár a fegyőr, s hogy kinél van a kulcs, nem az a tét. Mindenkit uralhat valami démon, küzdhet is ellene száz sorson át keresztülűzetve ezernyi célon, nem sejtve létének felsőbb fokát. Időnként úgy tetszik, van mégis módom, fölény vagy hódoltság helyett a szív, hisz a nap aranya ezüst a holdon, s két édes nappal közt az éj a híd.

Next