Ezredvég, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11. szám - Rozsnyai Ervin: Versek - N. Horváth Péter: Az egyetlent

ROZSNYAI ERVIN Azon a nyáron Azon a nyáron lomhán ejtőző terepszínű tetvek tapadtak meg a levelek fonákján: kerek lyukakat rágtak, lakmároztak napestig, párzottak, elaludtak, és másnap újra kezdték, levélről levélre haladva szétmarták a lombot, mint fazekat a rozsda, kicsurgatták a holnapi verőfényt, bőkezű esők édességét, álmok ízét, csillagmuzsikát, ejtőzve és emésztve a levelek fonákján, mígnem lehullott végül ágáról a Föld, és az égtájak szanaszét gurultak. N. HORVÁTH PÉTER Az egyetlent Mint a légy a frissen tisztított üveget, mások sötét indulata köpi be életem. Bár lelkem ügyére éberen ügyelek, sokszor arra riadok, hogy magam is vétkezem. Az útszéli szennyből fölserkenő szavak mélyenülő mondatokba forgatják a nyelvem, hol az ösztön szívbe s értelembe harap, s onnan ezt a kicsi fényt is nehéz visszanyernem. Ezért rejtőzködöm néha zárt kapuim mögé. Belső lépcsőimen fölmegyek a hegyre. Körülnézve kilátásom egyedül az övé, s az egyetlen ügyet tudakolom egyre. Repülés Álmomban néha repülni szoktam. Kis egyszemélyes gépem alatt a tér kinyílik, sík földek lapja ferdül, valószínűtlen erdő ágaskodik, lesüllyed, égtájak szétterülnek, és áthullámzik rajtam a kékség szívverése, és nem köt semmi többé, se lánc, se fal, se korlát, nem húz mocsár, a lábam nem botlik csúf gödörbe, szoros markát kinyitva az idő is elenged s mindent oldó fénybe, hol a részekre szabdalt világ eggyé fogózik­­a semmi végtelenjég hintáivá és lebegve, még azt is elfelejtem, hogy nem tudok repülni.

Next