Ezredvég, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - OLVASSUK EGYÜTT - Szolón: A kormányzás bölcsessége - Szepes Erika: Szolón élete és költeményei, Plutarkhosz értelmezésében
jezésmódoktól, ha az alkotó nem is mindig, de a mű többnyire őszinte. A műtárgy bevallja, művésztől, mestertől, vagy épp utánzótól származik-e. Ahhoz persze, hogy ezt a vallomást meghalljuk és megértsük, párbeszédnek kell kialakulnia köztünk és a vizsgált festmények között. S ha ez a társalgás elég bizalmas, sokszor igazabb és árnyaltabb jellemrajzot nyújt a létrehozóról, mint az illető személy önmagáról. Érzésünk szerint Tátrai könyvének címében a „párbeszéd" ilyen módon való értelmezése bontja ki igazán az ott olvashatók hasznosíthatóságát, értelmét és értékét. Szép és előzékeny szerkesztői ötlet a reprodukciók kicsinyített formátumú megjelenítése a szöveg közé ékelve. Némiképp hatásrontó viszont, hogy az éppen tárgyalt kép és a reá vonatkozó írásrészlet néha messze kerül egymástól. A festmények jobb megérthetését az elemzések mellett segítik a témáikhoz kapcsolódó irodalmi szemelvények is. Ezek az idézetek üdítő, mustársárga hátterükkel jól elkülönülve fölhívják magukra a figyelmet. Tátrai műelemzéseinek hangvétele közvetlen és világos, helyenként könynyed humorral fűszerezve. Nincsen benne semmi a tudás gőgjéből, vagy kioktató hajlamából. Érezhetően kerüli az idegen szavakat, szakkifejezéseket, számítva arra, hogy valaki, talán életében először, az ő írásában próbál biztos támpontokat találni magának a régi korok festészetében. Ha mégis kénytelen valamely fogalmat idegen nevén nevezni, annak jelentését zárójelben, azonnal közli. Minden gondossága ellenére feltűnik egy-két magyarázat nélkül maradt, nem igazán közkeletű kifejezés. A kérdéses szavakat szerencsésebb lett volna függelék formájában, szószedetben összegyűjtve közreadni a könyv utolsó lapjainak egyikén. Egy egész oldalt sem foglalna el, de növelné az olvasó kényelem és tájékozottságérzetét. Tátrai Vilmos szabálytalan tárlatvezetése záró soraiban leplezetlen elérzékenyüléssel emlékszik meg Lyka Károly 1935-ös, hasonló jellegű, Képek, szobrok című könyvéről. A tizenkét éves Tátrai, ezzel az írással való találkozásakor jegyezte el magát a művészettörténettel. S tegyük mindjárt hozzá, jól tette. Hitünk szerint, ez a gyermekkorát idéző önvallomás tovább hitelesíti a műtörténész amúgy is meggyőző munkáját. Korunkban, amikor egyre többen csak a jövedelmezőségre figyelve választanak pályát, kellenek ilyen példák. (A Szépművészeti Múzeum kiadása): 96