Ezredvég, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - OLVASÓLÁMPA - N. Horváth Péter: Közösség született : Szepes Erika: Újpalota - Egy városrész regénye , [könyvismertetés]
ténete előtti múltja követhető nyomon egészen a történelem előtti időkig. Az előzmények jól tagoltan és közérthetően bontakoznak ki. Ahol az olvasó részéről az általános ismereteken túli, szakirányú tájékozottságra van szükség, ott - zárójeles közlésként - megkapjuk a tárgyalt fogalom, körülmény, lexikonpontosságú magyarázatát. Ez a megoldás tömörségével és hatékonyságával, az ismeretterjesztés szép példája. Már e régmúltról számot adó fejezetsor végén a krónikáján kívül, szóhoz jut a ma itt lakók egyike, Szepesi Attila költő. A voltaképpeni miértet a művésznek egy olyan verse adja, melyben a Buda aranykora idején lakhelyet itt nyert királyi mulattatóknak állít hangulatos emléket. Költőnk elmondja, Újpalotán először pályatársai, Páskándi Géza és Bisztray Ádám vendégeként járt... Elgondolkoztató, hogy ezen a nem éppen szellemi központnak szánt helyen, hány kiváló értelmiségi, író, festő, újságíró, mérnök, népművelő, orvos, pedagógus s egyéb alkotó hivatású ember talált otthonra. Nem célom a folyamat okainak mélyebb elemzése, mint ahogy a könyv szerzőjét sem ez sarkalta. Mindenesetre ez, a mindenkori hatalomtól nem sok kényeztetést kapott réteg, nagyban segítette a lakótelep emberibbé válását. A „Hőskor" fejezeteiben az Újpalota átadása utáni első néhány évet ismerhetjük meg. A pontos számadatokból, tanulmányrészletekből, a kezdettől itt élők írásaiból s a velük folytatott beszélgetésekből kapunk hű képet a kor köz-és magánéleti gondjairól, örömeiről. Olvasható többek között az ismert rádiós személyiség, Padisák Mihály visszaemlékezése és a lakótelepi élet ihlette drámai oratóriumának szemelvénye éppúgy, mint feleségével, a népművelővel készült beszélgetés. Felvillan a városrész jellegzetes szobra (a „háromlábú Zsóka, aki vár") keletkezésének korszakidéző története. S elmélyedhetünk a nem mindennapi utcanevek eredetének kifejtésében. A jelenünk már a gyökeret vert rétegek mindennapjait járja körül. A szerző jól kiválasztott példákon mutatja be, hogyan öltöttek az egykori egyenlakások egyre egyénibb arculatot, a bennük élők életvitele, foglalkozása és ízlése tükreként. Ezt követően mutatkoznak be a városrészben működő s mindennapjait meghatározó intézmények. Az óvodáktól kezdve, a gimnáziumokig és az orvos rendelőkön át, a szabadidő eltöltését szolgáló különféle lehetőségeken keresztül, egészen az idősebb korosztályt ellátókig, mindegyikről értesülünk. Szepes Erika riporteri teljesítménye figyelemreméltó. Mindig a lényegről kérdez, s a följegyzései nyomán megszólaltatott beszélgetőtársakból sosem lesz papírfigura. A megkérdezettek szavaiból jól kivehetőek lelkialkatuk jegyei s munkahelyükhöz, vagy adott helyzetükhöz való viszonyuk. Akik közöttünk élnek. Könyvének ebben a részében a szerző olyan embereket állít elénk, akiket leplezetlenül rokonszenvezik. A róluk valló tényeket számba véve, idézett szavaikat, írásaikat ízlelgetve, ez azonnal érthető. Ne feledjük, műfaji meghatározása szerint, regényt tartunk a kezünkben, ahol az írói részrehajlás megengedett. S miért ne volna elfogult a tollforgató, ha olyan embertársairól szeretne hírt adni, mint például a szomszédságában élő Koritz László és felesége, Manci néni, vagy - a csupán már a hívők emlékezetén át megidézhető - Márton Mihály atya. A legújabb jelen: fények és árnyékok. Az ehhez a részhez tartozó fejezetek a