Ezredvég, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - MŰHELY - Wirth Ádám: "Mondd, mit érlel annak a sorsa?" : (A munkásosztályról, jelen és jövő időben)

Szabad préda a tőke számára „A tőkés termelés előrehaladásával kifejlődik egy olyan munkás­osztály, amely nevelés, szokás, hagyomány alapján ennek a ter­melési módnak a követelményeit természeti törvényeknek isme­ri el. A kifejlődött tőkés termelési folyamat szervezete minden el­lenállást megtör, a viszonylagos túlnépesség állandó termelése a munka kínálatának és keresletének törvényét s ezért a munkabért olyan határok között tartja, melyek a tőke értékesíti feltételeinek megfelelnek, és a gazdasági viszonyok néma kényszere megpecsé­teli a tőkés uralmát a munkás felett."(Marx) Szociológiai felmérések szerint a munkások több mint 70 százaléka a rendszer­­váltás vesztesének érzi magát. Velük fizettették meg a rendszerváltás árát, ők „fizették a révészt". Ők lettek a rendszerváltás fő vesztesei. Elvesztették létbiz­tonságukat, sokan munkájukat is. Reálbérük csökkent, a rendszerváltás első éveiben a 20 évvel korábbi szintre esett vissza, s az eltelt időszakban csak foko­zatosan érte el a rendszerváltás előtti színvonalat. A hazai bérek az európai át­lag alig egyharmadát képviselik. (József Attila szavaival: „Bérük van, nincsen örö­mük".) Romlottak a munkások szociális körülményei. Az üzemi szociális létesít­ményeket (orvosi rendelő, bölcsőde, könyvtár, vállalati üdülő, munkáslakás-épí­­tés stb.) felszámolták. A szakszervezeti mozgalom visszaesésével a munkások ér­dekvédelmi képessége meggyengült. A munkaerejüket a tőkéseknek eladni kény­szerülő munkások alkotják korunk modern proletariátusát. „Proletariátuson a mo­dern bérmunkások osztálya értendő, akik minthogy nincsenek saját termelési esz­közeik, kénytelenek eladni saját munkaerejüket, hogy megélhessenek" (MÉM 4. kötet 323-324. oldal). Ismét aktuális József Attila balladájának ajánlása: „Proletár, folytatnám, de unnád, tudod, hogy nem élsz lazacon,­­ amíg tőkések adnak munkát, a tőkéseké a haszon." Az aktív népesség 60-70 százaléka, több mint 3 millió dolgozó, Magyarorszá­gon bérmunkás. Közülük több mint 1 millió szakmunkás, 600 ezer betanított mun­kás, 300 ezer segédmunkás, 1 millió 400 ezer nem-fizikai foglalkozású. Mintegy 1 millió 300 ezren dolgoznak a feldolgozóiparban, építőiparban, bányászatban, 2 millióan a szolgáltató ágazatokban, 200-300 ezren a mezőgazdaságban. Ez a „munkásosztály" termeli meg a társadalom életéhez és fejlődéséhez szükséges anyagi javakat. A munkásosztály hosszú időn keresztül - leegyszerűsítve - az ipari munkás­sággal, a fizikai munkásokkal, képletesen a „kalapácsos emberrel" azonosították. Elméletileg a munkásosztály fogalma nem a munka valamilyen konkrét fajtájá­hoz (ipari munkához, fizikai munkához) kötődik, hanem a legkülönbözőbb mun­kafajták összességéhez. Ezzel kapcsolatban Marx gyakran használta az „összmun­­kás" fogalmát, amely egyesíti magában „a munkafajták totalitását", „a fej és a kéz funkcióit", vagyis a fizikai és a szellemi munkát. A termék a különféle munká­kat végző személyek „közös terméke", tőkés termelési mód esetén mindegyik vi­

Next