Ezredvég, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Bene Zoltán: A jövendőmondó
- Visszatérünk a népem közé - folytatta, s közben barbár módon csámcsogott, minthogy egy madárlábat rágicsált éppen -, s meglásd, találunk valami szép várost is, mert a Borostyán-út gazdagságot hoz, s a gazdagságból városok sarjadnak! Egy városban aztán jól elboldogulsz majd, uram, mert, ha nem csalódom, az efféle új településeken zömmel kiszolgált légiósok és hasonló népek élnek, akik áhítoznak a babonaság után Egy egyiptominál jobban pedig senki sem elégítheti ki eme tiszteletreméltó vágyukat! Én, persze, mindvégig melletted leszek! Nem ellenkeztem, nem is szóltam, csak legyintettem szavaira Mélységesen mély apátiámba süllyedtem vissza, melyből csak egy, néhány nappal később szemem elé táruló kép cibált elő egyenesen a hajamnál fogva: egy várost láttam kinőni a földből, mint valami értelmetlen, rendszertelen, s mégis rend után áhítozó rengeteget. Meszes vedrek, gerendák, deszkák, kövek, téglák, habarcsos teknők hevertek szanaszét mindenfelé a Borostyán-út két oldalán. Itt-ott félig vagy egészen kész épületek emelkedtek, másutt alapokat ástak, megint máshol a falakat rakták félmeztelen munkások. A leendő város falai elérték már egy jól megtermett férfi állát, s vastag, erős tölgyfából ácsolt kapui tökéletesen illeszkedtek a nagy gonddal és szakértelemmel kőbe ágyazott sarokvasakra Tetszetősnek találtam a sürgés-forgást, szemrevalónak és izgalmasnak az építkezés rendetlenségét, amely zűrzavaron átsejlett a majdani város mértani rendje. Magnus zökkentett ki békés szemlélődésemből. Elmondta, hogy máris találkozott földijeivel, s széles vigyorral az arcán közölte: - Ez a megfelelő hely nekünk. Én megvontam a vállam, lekászálódtam a szekérről, kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat, és így beszéltem: - Legyen hát ez a város az új otthonunk, Magnus! Állapodj meg becsületes építőmesterekkel, hogy építsenek nekünk házat, s hálából, amiért ide vezérelt, szisznek egy méltó szentélyt! Mutasd meg nekik az írást, mely igazolja polgárjogomat, ha netán nem akarnák teljesíteni kéréseinket, s ne fukarkodj az arannyal! Magnus meghajolt előttem, s eltűnt a városfal mögött. Ilyesféleképpen találtam új otthonra én, az egyiptomi Sesonk, római nevemen Gaius Iulius Sesoncus, a hazátlan, a befogadott. A Nílus partja után Rómába, majd onnan ide, az elmaradott Pannóniába vezetett utam, amit az istenek jelöltek ki számomra Itt élek már sok-sok év óta, láttam felnőni ezt a várost, amelyben lakom, s amelynek egyszerű lakói érdemtelenül bár, de tisztelettel öveznek. Amikor Magnus visszatért megérkezésünk napján, így beszélt hozzám: - Megállapodtam, uram, mindenben, ahogyan meghagytad. Szállást is szereztem arra az időre, amíg felépül a házunk. - Ügyesen jártál el, Magnus - dicsértem meg a rabszolgám, s akkor eszembe jutott, hogy még azt sem tudom, hol vagyunk voltaképpen, következésképpen feltettem a kérdést: - Mi a neve ennek a helynek? - Savaria, uram Savaria - válaszolta Magnus mosolyogva Három hónap sem telt belé, s felépült a házam és az ízisszentély. Magnust beköltözésem órájában jogszerűen felszabadítottam, s ő hetekig a bormérésekben töltötte napjait, orra a mértéktelen ivástól feldagadt, mint egy felfújt erszény, az