Ezredvég, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 8-9. szám - VII. AQUINCUMI KÖLTŐVERSENY - Horváth Ferenc: Csokonai Vitéz Mihálynak

HORVÁTH FERENC Csokonai Vitéz Mihálynak (Képzelmész hagyatékából) Foltatlan, saja atyfi, valódi poéta, Vitézem, penderedek, s lám, itt az episztola két sora máris, s fut még szem szomorúra tovább, szép hexameterben. Már az estasztalt odahagytam, fenn van a Szender, lenn a tetéjen locsmoj iramlik, jobbra morotvány, balra a nyillám; még a humorvány sejteni hagyja: földi merengy a világ most, emberesének az enyhe. Míg a farönkön mécsem gyöngéd fénye világos, őrlélek, neked írok, s téhelyezetlen a tollam, mint a tied volt egykor, verssoraid lejegyezve. Messze lobogsz már, fennen fénylesz, gömbe alakban, tárgyalog öszvekezelve a mindenményedelemmel; nem csábít odafenn a fürtös tzekle­tünöngye, s Lillád puncija sem, mely nem lehetett tanyaréved. Én meg? Linkedek itten, s egy, ami kedvre derít csak: nyulszamsága dalomnak az íráshártya fehéren - mert a világ romlott, unadék a poétái szívnek, míg a poézis fénylő Kuntargonca-keréknyom. Ez számomra a mozdony: versezetem ne botoljon, légyen lenge, porongyó, mint a tünde-szemintet, érdek nélküli szépség, míves tetszk­e-féle! S ó de hiányzik a hajdani vigságkörbe Vitézzel! Hold lengett odafenn: csuda dévajul átkupidoltuk, s cékáztunk szabadon, míg fel nem jött a Derünnye, fémköre fényeinél nem volt új holmi rakonca: győzött - ritka eset - Helikon meg a tiszta poézis! Kőmeccékség mind, amit írtál, drága Mihályom, s szívképző soraidra a balgák most se figyelnek - sok pakilinccsel megvert, gyarló földi világunk nem hallgat mai nap se poétás ünnepi szóra Verseimet hát ráhagyom én is a gyatra jövőre, s szonkolyodok, mert tisztán látom a messzi utakat: nem ragyogóbb a szemük, mint kancsal mostaniaknak. Felkent, készülök immár hozzád, pishe a vég csak, s addig a bab­apohár nyújt olykor szívbeli enyhet... Képzelmész költői hagyatéka fellelőjének és kezelőjének 63

Next