Ezredvég, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 10. szám - OLVASÓLÁMPA - Kristó Nagy István: Emlékezet és jövőkép: Hat könyvről; [könyvismertetés]

OLVASÓLÁMPA KRISTÓ NAGY ISTVÁN Emlékezet és jövőkép Hat könyvről Táncsics Mihályt hajlamosak vagyunk magunkban afféle „Hallja kend Táncsicsként" kezelni, s nem egykönnyen ismerjük fel benne 1848 (és az ezt követő idők) óriását, kit több tekintetben is Petőfi és Kossuth mellé kellene helyeznünk. Ám a mellőzés érthető, mert életművét aligha ismerhettük, míg most Simor András és tanártársai jóvoltából (több könyve után) - mondhatni - főműve, a Munkások újsága (1848) vég­re hozzáférhetővé vált. No persze, tudtunk róla, s nem egy részletét eddig is is­mertük, mint Táncsics más műveit is, hanem ezt a lapot — szinte teljes egészében — nem olvashattuk, pedig éppúgy a magyar kultúrának európaivá válása, mint a köl­tészetben Petőfi alkotása. A politikai nézeteik azonossága pedig szinte kísérteties - hiszen ez a „kísértet" valóban bejárta egész Európát. Legalábbis annak felvilágosult részét, melyhez a magyarság épp Petőfi és Táncsics életművével vált európai ran­gúvá, meghaladva ezzel Kossuth vagy akár Deák, Eötvös (későbbi) szemléletét is. Mert ez a népi forradalom hangja, amely nemcsak Petőfi költészetében, de Tán­csics munkásújságában jelenik meg nálunk először. A „munkás" Táncsicsnál nem csupán az ipari munkásságot s kézművességet, hanem az ennél jóval nagyobb számú agrárproletáriátus is jelenti - ezáltal lesz ál­talános érvényűvé és sok tekintetben az osztályharc kifejezőjévé. A demokratizmus géniusza ez, amely felzárkózik a polgári angol politikai gazdaságtan olyan nagyjai mellé, mint a már előtte élt Adam Smith, meg a nála később született Macaulay és Stuart Mill - akiktől aztán Marx is tanult. De nem Táncsics, aki önmaga gondolja vé­gig a felvilágosult társadalom közéleti kilátásait, nem hallgatva az egyház- és király­­ság-ellenességről, ám megőrizve az újkeletű s ekkor (mármint 1848-49-ben) véde­kezésre szoruló nemzeti érzést, amely pedig az ellenünk feluszított szomszéd né­pekkel való megbékélést keresné. Táncsics nem alkuszik a döntő kérdésekben: sza­badság, egyenlőség, népuralom, parlamentarizmus. Nem csoda, hogy ez még a ha­ladó (bár korántsem halódó) magyar nemesség legjobbjainak is sok volt, ezért gon­dolták, hogy 48 március idusát úgy kellene megünnepelni, hogy „visszazárják Táncsics Miskát". Lapját pedig (egy kifizethetetlen kaució lefizetésének elmulasz­tása címén) betiltották, nem Madarász miniszter, hanem gyakorlatilag a debreceni cívisek. Ami mégis fennmaradt, az a magyar szellemnek éppúgy örök dicsősége, mint Petőfi lírája s az abból sugárzó politikai nézetek. Még nyelvileg is fontos a tán­­csicsi mű: fontos előrelépés a jól olvasható s mondható politikai kifejezésben; korsze­rűbb, közérthetőbb, mint például Kossuth nyelve. Szóval a géniusz van jelen a sze­rény kötetben! Még azt is tételesen leírja, hogy mi történhet, ha a szomszéd népek­kel nem sikerül megegyezni. Valamivel több, mint nyolcvan év múlva épp ezt vit­ték végbe Trianonban... (Táncsics sorozat. Budai Középiskola, békéscsabai Tevan An­dor Gimnázium kiadása.)

Next