Ezredvég, 2012 (22. évfolyam, 1-6. szám)

2012 / 2. szám - N. Horváth Péter: Versek - Szeitz János: Tavaszvárók

N. HORVÁTH PÉTER Rendeződjünk Rendeződjünk rendes rendbe, vonuljunk az állatkertbe, lepjük el a majomházat, mert ez idekint gyalázat! Zárkózzunk a ketrecekbe, szerveződjünk együtt egybe, mutassuk meg a világnak, nem mi vagyunk a kizártak! S kizárt, hogy bezártak lennénk, csak, ha velük lépre mennénk, közösen nyalva a mézet, falna minket az enyészet, így is fal, de milyen más fal, nem rakni a téglát mással? Magunknak rakni a falat, az sokkal keményebb falat. És ha már magasan járunk, ki nézhetne messzebb nálunk? S mikor fölállunk a falra, átlátni a túlsó partra. Kamasz vagyok Csupán a szürke őrület marad, nincs bennem bánat, és nincsen harag. Ami van, csak a nagy büdös semmi, így, ahogy nézem, utálok lenni. Kiborulhatnék a kormány ellen, mert nincsen benne jellem se szellem... Megdorgálhatnám az ellenzéket, miért lilák a zöldek és kékek. De kamasz vagyok ötvenötön túl, ki a jövőért meg nem bolondul... Aki aggódik, rúgja hát gyomron, hogy eszemet a gatyámban hordom! Mit érnék vele, jövőm, ha volna, esőtől ázva, széltől széthordva? Fütyül a szelünk, esőnk sugárzik, és műgyantától fénylik a pázsit... Csak halljátok meg, akárhol vagytok, hogy jönnek értünk már a harangok... Nincs több, csupán pár halál tánc-ütem, de azon át is a múltunk üzen. Az ítélet természete Érdemes-e szórni szavainkból gyöngyöt az Isten nevében bíráskodók elé? Kinek az igazság mindig csőre töltött, a másik igazát ugyan hogy értené? SZEITZ JÁNOS Tavaszvárók A kisember érzi a vesztét, mint nyüszítő kutya a vészt, mégis a télre tavaszt remél. Élezi ásóját, és metszi a fák fölös ágát, fagyba holt rügyét. Az ágak közé rejti gondját, hatalomtól istenben csorbult hitét: ki tudja ma, holnap, a nap kinek a vesztére kél? A kertek alatt éhes senki kóborol. Várja, hogy múljon az éjfél, lopni a holnapért. A tavaszt tán megéri így... 28

Next