Ezredvég, 2014 (24. évfolyam, 1-6. szám)

2014 / 6. szám - MÉRLEG - Szerdahelyi István: Marx filozófiái és a marxizmusok

az ötvenes évek elejére, egy olyan időszakban, amikor már búcsút mondott a filozófiának, vált a politikai filozófia klasszikusává" (72. o.). E fordulat lényege az, hogy Louis Bonaparte államcsínyének győzelme ellentmondott a marxi univerzális történetfilozófiának, amely „az osztályok harcára, a termelőerők és termelési viszonyok dinamikájára, a tulajdonviszonyokra, strukturális és alapviszonyla­tokra épült fel". Azt bizonyította ugyanis, hogy „a modern polgári társadalom viszonyai között sem mindig feltétlenül az uralkodó osztályé a hatalom" (71-72. o.). Marx ezt felismerve kimutatja, hogy adott körülmények között „a politikai hata­lom, konkrétabban a végrehajtó hatalom elválik az absztrakt állampolgároktól, de elválik a konkrét szociológiai struktúráktól is. A valóságos hatalom fittyet hány a politikai reprezentativitásnak. Illegitim módon berendezkedve lát hozzá a társadalom átalakításához. Klientúrákat épít ki, állami megrendeléseket ad, és állami be­ruházásokat tervez, nemzetközi presztízst szerez modernizáló világkiállítások megszervezésével, a meglévővel párhuzamos államot és társadalmat épít ki" (73-74. o.). Marx itt „nyíltan ellentmond az osztályharc klasszikus elméletének, bemutatja, hogy a hatalom azoktól is függetlenedik, akiket képvisel", s ez erős kihívást jelent „a több marxi filozófiában releváns antagonisztikus társadalom­­képpel szemben is" (75. o.). Kiss Endre ebből azt a következtetést is levonja, hogy „a bonapartizmus az egyik legnagyobb és legdemonstratívabb érv az úgynevezett »egységes« marxi­­filozó­fiaértelmezéssel szemben. Ez az ellenérv eleve jelentős következményekkel jár: szigorú értelemben ugyanis Marxról, a marxizmusról és Marx filozófiájáról tett általános kijelentések aligha lehetségesek. Marxszal (ha nem is politikailag vagy világnézetileg) gyakorta Marx áll szemben, a releváns filozófiai nézet- és koncepcióeltérés viszonyában. A bonapartizmusra épülő politikaelmélet érdemi­leg nem érintkezik az I. korszak alapkérdéseivel, nemcsak háttérbe szorítja a II. korszak univerzális történetfilozófiáját, hanem szemben is áll annak aktualizálható politikaelméleti konzekvenciáival (a világforradalomba átmenő osztályharc, alap és felépítmény), ellentétben áll a Nyersfogalmazvány-Tőke-korszak politikai-tár­sadalmi extrapolációival" (77. o.). Marx „az ötvenes évek elejétől a modern kapitalizmus elemzésével foglalko­zik Londonban - írja Kiss Endre -, ennek gyümölcseként jelenik meg 1866-ban A tőke első kötete. A tőke nem filozófiai munka, hanem az akkor fénykorát élő prezentista és genealogikus pozitivizmus egyik jellegzetes darabja", de „elő­munkálatai, elsősorban az úgynevezett Nyersfogalmazvány már az: ez Marx IV. filozófiai korszaka" (80-81. o.). E mű „valóságos kincsesbányája a találóbbnál találóbb társadalomontológiai kiindulópontoknak, a termelés, az elosztás, a tőke összes társadalmi tevékenységének kijelöli a maguk társadalomontoló­giai kereteit: »Minden társadalmi formában egy meghatározott termelés az, amely kijelöli valamennyi többi termelésnek - és amelynek viszonyai ennél fogva kijelölik valamennyi többi viszonynak - a rangját és befolyását. Általános megvilágítás ez, melybe az összes egyéni színek bele vannak merítve, és amely különösségükben módosítja őket. Különös éter ez, amely meghatározza minden benne fellépő létező fajsúlyát.«" „A Nyersfogalmazvány a tudatos módszertani reflexiók, azaz nem csak ké­

Next