Ezredvég, 2019 (29. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 3. szám - Vallomás - Wirth Ádám: Család történelem

vallomás Csokonai Vitéz Mihály versében (Az estve) olvastam: Hajdan a termőföld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélkül annyi embert táplált, S többet: mert még akkor a had és veszettség Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség. Nem volt még koldusa akkor a törvénynek, Nem volt született senki gazdagnak, szegénynek. A másét bántani nem hagyó tilalom Nem adott még okot annyi sok lármára, Mert az eleség volt mindennek határa. Nem állott volt még ki a kevély uraság, Hogy törvényt hallgasson tőle a szolgaság; S rozskenyérhéjból is karácsonyfa legyen, Hogy az úr tortát s pástétomot egyen. Abban az időben az iskolában kötelező volt a hittanoktatás. Az állami anyakönyvben kötelezően feltüntették a szülők vallását és az újszülött vallását. Már kisiskolás koromban, viszonylag korán lelkiismereti konf­liktusba kerültem a vallással. Az elemi iskolában apáca hitoktató táplálta belénk az istenhitet. „Mi végre vagyunk a világon" - hangzott az első kérdés a katolikus katekizmusban. „Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük és imádjuk" - volt a válasz. Az elemi iskola harmadik osztályában bennün­ket az első áldozásra és bérmálásra felkészítő hittantanár arra szólított fel, hogy hozzuk be keresztlevelünket és mutassuk azt be. Az anyakönyvben engem apám vallása után hivatalosan katolikusnak tartottak nyilván, en­nek megfelelően katolikus hittanórára jártam. A keresztlevelemből kide­rült azonban, hogy a Kálvin téri református templomban reformátusnak kereszteltek, s anyám református húga volt a keresztanyám. Református keresztanyám később egy zsidó vallású emberhez ment férjhez, aki így fogadott keresztapám lett. Fogadott keresztapám 1942-ben a Don kanyar­ban zsidó munkaszolgálatosként halt meg. A bennem megfogalmazódó, felhalmozódó kérdésekre választ nem a vallásban, nem az istenhitben, nem a túlvilágban való hitben, hanem a történelemben kerestem. Petőfi Apostolához hasonlóan.

Next