Ezredvég, 2019 (29. évfolyam, 1-6. szám)
2019 / 3. szám - Vallomás - Wirth Ádám: Család történelem
vallomás Csokonai Vitéz Mihály versében (Az estve) olvastam: Hajdan a termőföld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélkül annyi embert táplált, S többet: mert még akkor a had és veszettség Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség. Nem volt még koldusa akkor a törvénynek, Nem volt született senki gazdagnak, szegénynek. A másét bántani nem hagyó tilalom Nem adott még okot annyi sok lármára, Mert az eleség volt mindennek határa. Nem állott volt még ki a kevély uraság, Hogy törvényt hallgasson tőle a szolgaság; S rozskenyérhéjból is karácsonyfa legyen, Hogy az úr tortát s pástétomot egyen. Abban az időben az iskolában kötelező volt a hittanoktatás. Az állami anyakönyvben kötelezően feltüntették a szülők vallását és az újszülött vallását. Már kisiskolás koromban, viszonylag korán lelkiismereti konfliktusba kerültem a vallással. Az elemi iskolában apáca hitoktató táplálta belénk az istenhitet. „Mi végre vagyunk a világon" - hangzott az első kérdés a katolikus katekizmusban. „Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük és imádjuk" - volt a válasz. Az elemi iskola harmadik osztályában bennünket az első áldozásra és bérmálásra felkészítő hittantanár arra szólított fel, hogy hozzuk be keresztlevelünket és mutassuk azt be. Az anyakönyvben engem apám vallása után hivatalosan katolikusnak tartottak nyilván, ennek megfelelően katolikus hittanórára jártam. A keresztlevelemből kiderült azonban, hogy a Kálvin téri református templomban reformátusnak kereszteltek, s anyám református húga volt a keresztanyám. Református keresztanyám később egy zsidó vallású emberhez ment férjhez, aki így fogadott keresztapám lett. Fogadott keresztapám 1942-ben a Don kanyarban zsidó munkaszolgálatosként halt meg. A bennem megfogalmazódó, felhalmozódó kérdésekre választ nem a vallásban, nem az istenhitben, nem a túlvilágban való hitben, hanem a történelemben kerestem. Petőfi Apostolához hasonlóan.