Faipar, 2000 (50. évfolyam, 1-4. szám)

2000-03-01 / 1. szám

] 50 éves a Faipari Tudományos Egyesület 50 év egy ember életében nagy idő. Egy szervezet éle­tében is meghatározó főleg, ha az első 50-ről van szó. A XIX. század eleji reformokat lezáró szabadság­­harc után 100 évvel később alakult egyesület alap­szabályai változatlanul a reformkor szelleméből indul­tak ki, célkitűzései is erre épültek. A célok megvalósí­tására fordítható lehetőségek viszont jelentősen vál­toztak és folyamatosan változnak. Az immár 50 éves egyesület ehhez az önmegvaló­sításhoz szeretne hozzájárulni, keretet biztosítani. Ahhoz, hogy ennek megfeleljünk mindenképpen át kell tekinteni a mára kialakult gazdasági helyzetet, kör­nyezetet és a várható jövőt. A II. világháború romjaiból újjá­épült kis ország gaz­dasági rendszere jelentős tévúton indult el 50 évvel ezelőtt. A nehézipar túlerőltetése a XIX. század végi tőkés iparos szerkezetből kiindulva felállított ipari szer­vezetek csak rövid célok megvalósítására adtak lehetőséget. Természetesen az akkori régiónkban meglévő tudásszint, illetve a környezet hatására erre volt képes. A háború után a „nincs"-et gyorsan pótol­ni ún. ellátó rendszerekkel lehetett. Ekkor természe­tesen nem a minőség, hanem a mennyiség jelentette az alapot (mindenkinek legyen cipője, ruhája stb.). Az 56-os forradalom után a nehézipar túlerőltetése meg­szűnt, de az ellátásra kialakult rendszerek, szerveze­tek fennmaradtak. Mi magyarok igen korán, már a 60- as években észrevettük, hogy jelentős változásokra van szükség a gazdaságban. Az 1968-ra kidolgozott új gazdasági mechanizmus­sal megpróbáltunk kitörni, de ennek befu­ll­adásával az utolsó lehetőséget szalasztottuk el, hogy az EU gaz­daságához képest az 1973-as olajválság után bein­dult ipari fejlődésben ne maradjunk le. Ebben a gaz­dasági versenyben nem lehetett sikerrel járni. Mi az életszínvonal-versenyt fokozatosan a kapita­lista gazdaságoktól felvett hitelekkel igyekeztünk szin­ten tartani. Ennek következtében elindult az eladóso­dási spirál, mely napjainkban is folytatódik. Miközben megpróbáltunk kisebb-nagyobb változ­tatásokkal a gazdaságot modernizálni (második gaz­daság, GMK, stb.) az ellátó rendszerben tömegter­melésre beállított ipari szerkezetünk változatlan ma­radt. A két tábor gazdasági versenye 1991 -re eldőlt. Saj­nos láthatóan a mi teljes vereségünkkel végződött. Ugyanakkor viszont megnyílt a lehetőség az új tulaj­donviszonyokra épülő gazdasági rendszer átalakítá­sára. Ma már látható, hogy a 70-es években el kellett volna kezdeni a nemzetközi piac igényeit kihasználni tudó ipari szervezetek kialakítását. Ez sajnos elmaradt és a 90-es évek kiélezett piacán tőkeháttér nélkül kel­lett hihetetlen veszteségek mellett az átalakulást vég­hezvinni. Gyárak sora szűnt meg, több ezren kerültek utcára vagy kényszervállalkozói pozícióba. Szakmánkat ez ki­emelten érintette, hiszen volt év, amikor felsőfokú vég­zettségű munkanélküliek élén a faipari mérnökök áll­tak. Ez az átalakulás azonban még koránt sem fejeződött be, jó ha a felénél tartunk. A további átalakulás azon­ban már majdnem kizárólag a külföldi tőke irányításá­val fog zajlani. Ma új versenyképes gyárakat létrehozni - az elmúlt 10 év alatt 600%-kal leértékelt forint tőkével - szinte lehetetlen. Az elmúlt 20 évben kevés olyan magyar vagyon keletkezett, amely középvállalati kategóriájú gyárat alapítani, vagy üzemeltetni tudna. EU szinten ugyanis az alábbi kategóriákban kell gondolkodni: Kényszervál­lal­kozások 1 M Ft alatt 3 fő alatt 10 E Ft FAIPAR 2000. 1. 1

Next