Bihari Napló, 1991. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1991-11-01 / 257. szám
GG FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAPm REFORMDÖNTÉSEK Az új kabinet, Stolojan kormányfő csapata, szerdai munkaülésén a reform folyamatát biztosító fontos döntéseket hozott. Megtárgyalták az illetékesek által előterjesztett, a fizetések rendszerét és az árgazdálkodást szabályozó új törvényjavaslatokat, majd a mezőgazdasági munkák sürgős befejezésére vonatkozó stratégiát dolgoztak ki a tárca vezetőivel. A kormány ülésén más napirenden szereplő pontokat is sorra vettek, a polgári perrendtartás néhány kérdésének módosításáról intézkedtek, s meghallgatták a Bangkokból visszatért pénzügyi küldöttség vezetőjének beszámolóját. II. évfolyam, 257. szám Nagyvárad, 1991. november 1., péntek 8 oldal, 6 lej KONVERTÁLJÁK A LEJT A szerdai kormányülésen szóba került a kettős valutaárfolyam egyesítésének terve is. A megbeszélés után Mugur Isarescu kijelentette a sajtó képviselőinek, hogy rövid időn belül végrehajtják az árfolyamegyesítést, mivel ez a lépés a romániai piacgazdaság kialakításának elengedhetetlen feltétele. A Nemzeti Bank kormányzója úgy értékelte, hogy ez az intézkedés felszámolná a tervgazdaság maradványait, s megteremtené a nemzeti pénznem részleges konvertibilitását. A pénzügyi szakember arra figyelmeztetett, hogy az árfolyamegyesítés a külföldi pénzintézetek által nyújtandó hitelek és kölcsönök előfeltétele. A hivatalos és tőzsdei valutaárfolyam egyesítésének folyamata már beindult: a dollár tőzsdei felvásárlási értéke szerdára 265 lejre esett vissza; a valutabörzén további értékcsökkenésre lehet számítani. A dollár valószínűleg e hónap közepére éri el a legalacsonyabb jegyzési indexet, amikor is sor kerülhet a tervezett árfolyamegyesítésre. TARTÓZKODÓ A NATO Az utóbbi hetekben felgyorsultak a NATO-val kapcsolatos román külpolitika eseményei. Nemrégiben pártvezetői minőségét s korábbi kapcsolatait hangsúlyozva Petre Roman járt az atlanti szövetség brüsszeli főhadiszállásán, most pedig a NATO Katonai Bizottságának (?) elnöke jött el a román fővárosba. Természetesen a volt kommunista tömb országaival történő kapcsolatteremtések kerültek megbeszélésre, s ezen belül a Romániát érintő speciális kérdések tárgyalását is feltételezzük. Érdekes hozzátenni: ezzel egy időben, korábbi terveknek megfelelően, a NATO európai főparancsnoka Magyarországon, Antall miniszterelnökkel folytatott eszmecserét! Nem nehéz a két látogatás közti kapcsolatot értelmezni: korábban a hármas egyezmény aláírói kértek társulási lehetőséget (pontosabban: védelmet!) a NATO-tól, s most ugyanezt próbálja különutas politikájával elérni a román diplomácia is. Mindketten sikertelenül. A NATO egyelőre nem hajlandó elkötelezni magát. VÉSZTANÁCS MENEKÜLTÜGYBEN A mai nap folyamán huszonöt európai állam küldöttsége találkozik Berlinben. A megbeszélés témája: miképp lehet megakadályozni az egyre nagyobb méretű Kelet—Nyugat irányú emigrációt. A nyugati „vésztanácsot“ a német belügyminiszter hívta össze, és ez logikusnak is tűnik, ha arra gondolunk, hogy a kelet-európai ember szemében még mindig Németország a legkönnyebben megközelíthető gazdag kapitalista állam. A házigazda véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha térségünk országaiban komoly gazdasági fejlődés indulna el, a növekvő életszínvonal pedig otthon tartaná a ma menni vágyókat. Az ötlet önmagában nekünk is tetszik, csak az a baj, hogy ehhez szintén komoly nyugati segítség szükséges. Berlinben esetleg eldöntik, hogy melyik az olcsóbb megoldás: tovább küzdeni a menekültáradattal, vagy hozzájárulni térségünk fellendüléséhez. j HOL SÍRJAINK ! HOMORULNAK, Süppeteg hantok, elmohosodott kövek, reves fejfák világába is mindinkább bezúdulnak az élők birodalmának íratlan farkastörvényei. Bár a Halál előtt mindannyian egyenlőek vagyunk, ez a „legdemokratikusabb intézményünk“, a nagyomelők, az agyonélők itt, a szomorúfüzek árnyékában is szembekerülnek a túlélőkkel, az épphogy élőkkel, feléjük kerekednek, felszámolják, kiszorítják őket. Nem, meghalni sem, nyugodni sem lehet egyformán mifelénk. Nagy ■ hamarvást, minél hamarabb eltüntetni a város múltját, feljavítani a „sírstatisztikát“ — a két folyamat egybeeséséről, egyidejűségéről győződhetünk meg akarva-akaratlan. Az Olaszt temető szétgyalázása után, mellett rendszeresen folyik a Rulikowsky-kert átkozmetikálása is. Az első világháború hősi halottainak nyughelye immár végképp eltűnőben, emlékoszlopuk pőrén-vakon meredezik az ég felé. Ez lett még az ántivilágban, s maradt ebben a rendszerben is az „elit“ temetkezési helye. Gőgöt, kivagyiságot, új , gazdag ízléstelenséget lehelő kőerdő kerekedett errefelé, az exkluzív sírhelyek birodalmában, melyből közönséges „halandó“ kitiltatott. Hol sírjaink humorúinak, nagyüzemi tevékenység folyik, futószalagon „termelnek“, a kegyeletsértés állandósult az „üzemeltetők“ részéről. Minden koszlott, kopott, méltóság és emberség nélküli. Cinikus adminisztrátorok, bamba gyászhuszárok, szotyolarágó sírásók hada biztosítja a zökkenőmentes, kulturált szolgáltatást. Bár mindannyian állandóan tartják a markukat, sőt, a gyászban feledékeny klienstől szemérmetlen nyíltsággal csikarják ki a borravalót, az egész apparátus-bagázs arra sem képes, hogy úgy ossza be hely és időpont szempontjából a temetéseket, hogy az egymást követő szertartások ne zavarják egymást. Mindez a temető urait, s kiszolgálóit nem zavarja. Itt, a holtak világának peremén így is gyarapodnak a hamar homorúbd halmok az úttalan utak, bekerítetten temetőkert legszélén, szabad prédájául kóbor szeleknek és egyéb fosztogatóknak. szilagyi aladAr i BÉKEHITTEL, BÉKEREMÉNYBEN A történelem a háborúk és békék idősíkjaiban élő múlt. A fegyverek nyugvásának hátterében mindig új harcokat dédelgettek a farkas eszmék eszelősei, s közben tovább fájó gyász és hántások sebeit, anyák, feleségek, árvák jajszavát tompította, de sohasem tudta feledésre kényszeríteni az idő. Századunkat sem kímélte a háborúk vihara. Sőt. A második világégés epilógusát pedig Hirosima atomhalála fokozta következményeiben rettenetes tragédiává, s bár azóta visszakényszerítették palackjába — atomtiltások moratóriumába — a szinte szabályozhatatlant, a földgolyó különböző térségeiben, valahol és valamikor mindig ropognak a fegyverek. Megtanultunk úgynevezett „helyi konfliktusok“ híveivel élni, s ha nincs közvetlen szomszédságunkban, minket is veszélyeztetve a rettenet, akár hajlamosak is vagyunk feledni a közös felelősséget. Az egyik ilyen tűzfészek az állandó robbanás veszélyét hordozó Közel-Kelet, hol Izrael állammal szemben közel fél évszázada néz farkasszemet az arab világ, s terrorakciók és megtorlások láncolatában izzik az összeférhetetlenség. Ha eddig nem is, de most egy első lépés, a madridi békeértekezlet ténye, s az első véleménycserék Bush és Gorbacsov biztosította folyamatának kezdete e megpróbáltatásos övezet nyugalmát, békéjét vetíti — egyelőre — távlatokba. Nekünk pedig a messzi, de korántsem közömbös szemlélőknek is nyugtatgatásokkal teremt ígéretet. De mi lesz a szomszédos Jugoszláviával? Az olajfák övezetében körvonalazódó békeigény erkölcsi parancsszava miért nem hallatszik el az Adria vidékéig? Illetve az Európai Közösség pátyolgatásával kötött tizedik és sokadik békemegállapodásnak miért nincs foganatja? Balkán legerősebb, még mindig vörös parancsnokság alatt működő hadigépezete, a szerb nacionalizmust agresszorként szolgáló „szövetségi" ármádia, a függetlenségükért harcoló horvát és szlovén nemzetiségiek ellen folytat — Európa közepén, a XX. század végén! — gyújtóbombás hadműveleteket. És ezt egyelőre egy tétlen nyugati világ nézi szinte cselekvésképtelenül, pedig akár Európát is lángba boríthatja e puskaporos konfliktus mellékszele. Békehittel, békereményben éljük Madrid mai ünnepei és szomszédaink óhajával egyetemben hisszük, hogy a sokat emlegetett határok nélküli közös Európa álma mégis bekövetkezhet. INDIG OTTÓ MEGPRÓBÁLOM, MONSIEUR, MEGPRÓBÁLOM... Gorbacsov kihasználta, hogy a puccs óta végre el tudta hagyni Moszkvát, és miután részt vett a madridi megnyitón, ellátogatott Nyugat-Európa egyik legbaloldalibb államelnökéhez, Francois Mitterrand-hoz is. A szerda esti és a tegnapi találkozóik „intim“ hangulatban zajlottak, ami magyarul azt jelenti, hogy a két politikus kitűnően megértette egymást. Mitterrand biztosította barátját arról, hogy a francia segélyt Moszkva kapja, emellett pedig Párizs a közös nyugat-európai programhoz is hozzájárul. A francia elnök „ellenszolgáltatásként“ csak arra kérte Gorbacsovot, hogy tartsa meg a föderációs rendszert a Szovjetunióban. A sajtóértekezleten Gorbacsov erre komolyan és megnyugtatóan válaszolt, ám négyszemközt alighanem azt mondta Mitterrand-nak: „Megrpóbálom, monsieur, megpróbálom .. Pislákol a remény Voltak, vannak és lesznek is olyan problémák, amelyek miatt néha bizony csak magunkban, esetenként hangosabban szólunk, morgolódunk és szidunk valakit vagy valakiket, hátha megszűnnek a gondok, csökkennek a bajok. Természetesen semmi nem változik. Mert nem ez a megoldás! Tenni kell, illetve tenni kellene azért, hogy oldódjanak a gondok, enyhüljenek a problémák.. . Nos, ezt, a cselekvést tartották szem előtt a nagyváradi Villamoshálózati Vállalat és a Polgármesteri Hivatal szakemberei akkor, amikor elhatározták: megszüntetik végre-valahára!) a város köz(nem)világításában uralkodó lehetetlen állapotokat. Vasile Darában főmester irányításával láttak hozzá a nagyméretű, Várad minden negyedét átfogó munkálatok kivitelezéséhez, a sötét utcák, kátyúkkal teli utak kivilágításához. A végső határidő 1992 januárja, de szeretnék, ha már az idei év végén régi esti fényében tündökölne ismét a város, ígérik, így lesz. A bökkenő, hogy nem csak rajtuk múlik a dolog. Hiányzanak ugyanis és roppant drágák az égők, a világítótestek, a hazai kevés és gyatra minőségű, az import szinte megfizethetetlen (talán-talán rövidesen 5000 darab érkezik külföldről). Reménykedhetünk tehát, mi, pislákoló fényekkel is kiengesztelhető, kényszerű sötétségeket már-már megszokó földi halandók? SZÁNTÓ SÁNDOR Vajon fényárban úszik majd a város? Mikor? És meddig? (MARIAN ANTAL felvétele)