Bihari Napló, 1993. október (4. évfolyam, 193-214. szám)

1993-10-01 / 193. szám

IV. évfolyam, 193. szám, Nagyvárad, 1913. október 1., péntek 8 oldal, 49 lej NEM TUDOTT VÁRNI Miközben Moszkvában folytatódik a kötél­húzás a parlament és az elnök között, az o­­rosz fővárosnak külföldi vendége is volt, Ni­­colae Vacaroiu személyében. A román mi­niszterelnök nem zavartatta magát az oroszor­szági­­ eseményektől, sőt a hazai bírálatoktól sem, amelyek szerint meg kellett volna várnia, míg a hatalmi harcban döntés születik. Az idő azonban sürgetett és Vásárolú jobbnak látta, ha minél előbb beszerzi a télre szükséges föld­gázt, aminek igencsak híján voltunk. Külde­tése végül is sikerrel járt, és természetesen nem felejtette el kihangsúlyozni, hogy ez al­kalommal hídfőállást épített ki a román termé­keknek az orosz piacra való behatolásához. A ki­sp;■ [UNK] [UNK]­ ében tartózkodó román üzletemberek a legnagyobb eredménynek azt tekintik, hogy úgy néz ki: a magyarokat sikerült kiszorítani a baskíriai piacról. A hazatérő kormányfő még egy dologgal büszkélkedhet: ígéretet kapott arra, hogy az év végéig tisztázódik a több mil­lió dollár értékű román aranykészlet sorsa, a­­mely még 1917-ben került a Kreml pincéibe, és mindeddig nem találta meg a hazafelé ve­zető utat. Bár Borisz Jelcin elfogadta a jövő év elejére szóló bukaresti meghívást és Nicolae Vacaroiu szinte ragyogott az örömtől, mikor hazajött, bizonyos jelek arra mutatnak, hogy az orosz elnök nem örült a látogatás időzíté­sének, és ezt a négyszemközti beszélgetés so­rán í­ rí is rejtette véka alá. CSEMPÉSZEKET FOGTAK A Vaskapu II-nél a román folyami vámhatóságok tegnap hajnalban feltartóztatták a Giurgiu 18 nevű vontatóhajót, hat uszállyal együtt. Az első félhivatalos információk sze­rint, a román hajósokat csem­pészéssel gyanúsítják, vala­­mint azzal, hogy megszegték az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének Biztonsági Tanácsa által Jugoszlávia ellen elren­delt embargót. Az, hogy a vámhatóság egy román hajót tartóztatott fel és ezt nagydob­ra is verte, azt bizonyítja, hogy a bukaresti vezetés jó pontokat akar szerezni­­ magának az ENSZ-nél, valamint Nyugat- Európában. Ugyanis elég gyak­ran hangzanak el olyan véle­­mények, hogy a román illető­je­­k néha-néha szemet huny­nak az embargósértések fölött. A­Z IGÉNY JOGOS, DE... Úgy tűnik, a boszniai muzulmánok parlamentjének döntése újra minimálisra csökkentette a volt jugoszláv tagköztársaság­ban dúló háború megszüntetésének lehetőségét. A törvényhozó testület elfogadta ugyan a genfi béketervet — de nem „simán“, hanem egy aprócska feltétellel. Eszerint a szerbektől és a hor­­vátoktól minden olyan területet vissza kell juttatni muzulmán kézre, melyet előbbiek erőszakkal szereztek meg maguknak. Na­­mármost, a háborúk mindeddig azért robbantak ki, mert azok, akik erősebbek voltak, vagy erősebbeknek érezték magukat, va­lamit meg akartak szerezni maguknak. Nem történt ez másképp Bosznia-Hercegovinában sem, éppen ezért ép ésszel senki nem várhatja el a hódító szerbektől, illetve horvátoktól, hogy ön­ként lemondjanak arról, amit másfél évnyi harcok árán kaparin­tottak meg. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a mu­zulmánok igényei megalapozatlanok. Nekik természetesen igazuk van — szerencsétlenségükre viszont ezzel senki nem törődik. Mára már nem törődik a válság szemlélésébe belefáradt világ sem, csak azt szeretné, ha egyszer vége lenne az egésznek, s minél hamarabb el lehetne felejteni. Itt van például Clinton amerikai elnök, aki kijelenti, hogy a muzulmánoknak joguk van mindahhoz, amit követelnek, de sajnos mégsem fogják területei­ket visszakapni, s hogy nagyon nagy árat fizetnek majd azért, mert visszautasították a béketervet. Ugyanis nem kétséges, hogy a döntés egyenlő egy de facto visszautasítással. Ugyanakkor e­­gyenlő az öngyilkossággal is, ismerve azt, hogy külső segítség nélkül számukra minden nap rosszabb lesz, mint az, amelyik eltelt. NYILATKOZAT a Hatalomnak az anyanyelvi oktatás visszaszorítására és az etnikai összetétel erőszakos megváltoztatására tett újabb kísérleteiről Augusztus 8-án a Román Televízió Hitélet című műsorában a Har-Kov-jelentésre emlékeztető hangvételű film került bemu­tatásra. E műsort két nap múlva a „közönség kérésére“ megis­mételték. A történelemhamisítás és a tömbmagyarság elleni u­­szítás iskolapéldája volt ez az adás. Ugyanakkor egyértelműen előkészítette a talajt bizonyos majdani lépésekre, melyeket a magyarok erőszakos beolvasztására készül tenni. A szándék an­nál nyilvánvalóbb, mivel az anyag a Kovászna megyei Prefektúra támogatásával készült. Lerombolt templomokról, elűzött papokról, megfélemlített és beolvasztott románokról, azaz a magyarság „évezredes bűneiről“ szóltak a képsorok. Elhangzott az az állítás is, hogy a széke­lyek több mint fele elmagyarosított román. Néhány hét múlva, éppen amikor Lalum­­ére asszony Ko­­vásznán ebédelt, a „dokumentum" kommentárjára került sor, ugyanazon műsor keretén belül. Négy történész bizonygatta, hogy a Székelyföldön mindig is románok éltek, legfeljebb a grófok voltak magyarok, hogy a lakosság neve is (Oláh, Boér) ezt igazolja, hogy a jelenlegi lakosok legalább 40 százaléka el­­magyarosított román. Tiszta és világos volt, hogy a cél újból érvénybe léptetni az 1924. július 26-án elfogadott tanügyi törvény hírhedt 8. paragra­fusát, mely előírta, hogy azok a román származású polgárok, a­­kik anyanyelvüket elfelejtették, gyermekeiket csak román isko­lába adhatják. Ezen előírásnak, valamint a ICO. paragrafusnak, mely a kultúrzóna intézményét vezette be, köszönhetően 1936-ra egész Háromszéken, állami iskolában, már csak egy magyar ta­gozat működött. Csík, Maros és Aranyostorda megyékben egy sem. Azok, akik csak spekulációnak hitték a reálisnak tűnő ve­szélyt, rövidesen meggyőződhettek, hogy egyáltalán nem az, hi­szen néhány nap múlva Bukarestből érkezett tanfelügyelők hoz­záláttak a gyermekek neveinek elemzéséhez. Röviddel azután pe­dig, hogy Románia zöld utat kapott az ET felé, Kovászna megye prefektusa az 1993/52. számú rendelettel próbálta kötelezni a tanfelügyelőséget arra, hogy a megye minden településén, füg­getlenül attól, hogy van-e­ igény rá, vagy sem, román oktatást hozzon létre mind elemi, mind pedig gimnáziumi szinten. Ezen intézkedés végrehajtása egyrészt azt eredményezné, hogy szin­(Folytalása a 2. oldalon) Tőkés L­ászló sajtótájékoztatója Rendkívüli SZKT? Szeptember 30-án, csütörtö­kön tartotta meg az R­MDSZ tiszteletbeli elnöke, Tőkés László püspök szokásos havi sajtóértekezletét, melyen az el­múlt időszak legfontosabb köz­életi és egyházi ügyeivel fog­lalkozott. Ismertette azt a nyilatkozatot, melyet kilenc RMDSZ parlamenti képviselő írt alá szeptember 29-én. A nyilatkozat megszövegezői ki­jelentették, hogy nem értenek egyet Tokay György és Bor­bély László frakcióvezetői, il­letve vezetőhelyettesi funk­cióba való újraválasztásával, de tudomásul veszik a többség akaratát, amely szerint 15:10 arányban szavaztak a fent ne­­vezettekre. Tőkés László sze­rint újabb csapás érte az RMDSZ belső demokráciáját, ezért javasolni fogja egy rend­kívüli SZKT-gyűlés összehí­vását. A püspök szólott Ro­mánia Európa tanácsi felvéte­léről is, aláhúzta, hogy a ro­mániai magyarságnak is érde­ke, hogy az ország bekapcso­lódjék az európai integrációs folyamatba, de kifejezte fenn­tartásait is a tagfelvétellel kap­csolatosan. A sajtótájékozta­tóra még visszatérünk. ÖREGEK Hkfika, SZERETETTEL... Múlt. Jelen. Jövő. Sziréna. Harangszó. Remény. Harc. Munka. Bizonytalanság. Fekete fürtök. Izmos kéz. Család. Ősz fej. Kérges tenyér. Magány. Rügyezés. Virágzás. Hervadás. ....a történelem. Mennyi bölcsesség, szeretet, türelem, ön­­feláldozás birtokosai. Mennyi tapasztalatlanság, türelmetlenség, önzés birtokosai vagyunk mi... Mindennapi rohanásainkban meg­feledkezünk róluk. Elhagyjuk őket. Idegenbe szakadunk. Egy röpke látogatás, egy levél, egy üdvözlőlap... Mindig csak ka­punk. Alig adunk. Idegesítenek, terhünkre vannak, köhögnek, csoszognak, mindenbe beleszólnak. Mégis jó, hogy vannak. Uno­­kára vigyázni, ebédet főzni, sorba állni, vásárolni. Tanácsot ad­ni, kisnyugdíjból kisegíteni, gyógyteát főzni... Régi történeteket mesélni, letűnt időkről: kalácsról, sonkáról, hímes tojásról, disz­nótoros vacsorákról, borpincékről, cigányprímásokról... De jó, hogy vannak! Tudást átadni, egyetértésre inteni, imádkozni, hin­ni tanítani. Hinni egy jobb világban, ahol nemcsak egyetlen na­pon méltatjuk értéküket s fordulunk feléjük szeretettel. Köszöntjük őket tiszta szívből. Hosszú, boldog öregkort ér­jenek meg erőben egészségben, hogy sokáig köztünk lehessenek! TÓTH ÁGNES (Az öregeket köszöntő összeállításunkat az 5. oldalon olvas­hatják.) A GÖRBÉK LEFELÉ TÖRNEK Egy-egy ország életében többnyire kiszámíthatatlan, szeszélyes és előre meg nem tervezhető hatása van a kü­lönböző demográfiai tényezőknek. Sok helyütt a fokozódó szegénység nem akadálya a túlnépesedésnek, s másutt az életszínvonal szívós emelkedése sem szab gátat a negatív szaporulatnak. A világ legfejletlenebb országait többnyire túlnépesedés fenyegeti, a legfejlettebbeket pedig annak ellenkezője. Románia némi jóindulattal valahová az alsó­­középszint tartományába sorolható életszínvonal szempont­jából. Ami a demográfiai mutatókat illeti, éppen ez az év, az 1993-as hozott negatív fordulatot az összlakosság tekintetében. Mielőtt rátérnénk az idei adatokra, vessünk némi pil­lantást összehasonlításképp az előző évire is. Annál is inkább, mert a romániai magyarság népesedési görbéi már mintegy másfél évtizede a többségéi­ől igen eltérő képet mutatnak: évről évre mind meredekebben törnek lefelé! Az már köztudott, hogy 1977 és 1992 között a ro­mánság összlétszáma 7,4 százalékkal emelkedett, a ma­gyarságé 5,1 százalékkal, a többi nemzetiségé 8,6 száza­lékkal csökkent. Viszont 1992 folyamán, az utolsó nép­­számlálást követően, ez a folyamat — mármint a nemzeti kisebbségek számbeli és aránybeli csökkenése — mégin­­kább fokozódott. 1992 folyamán 1000 románra 12 élveszü­­letés, ugyanennyi magyarra 9 élveszületés jutott. Tehát míg a román anyák 4, addig a magyar anyák csak 3 gyermeket hoztak világra. Ami az elhalálozás mutatóit illeti: 1000 román lakosra osztva azok száma 11,5, ugyanez magyar vonatkozásban már 14,8. A mérleg a románságot illetően 1992-ben még pozitív: 6500-zal növekedett a ro­mán lakosság száma, a magyaroké viszont 9200-zal csökkent. Ami 1993 első felét illeti, a rendelkezésre álló ideig­lenes adatok szerint nem csak a magyar, hanem a román anyák méhe is bezárulóban van. A román lakosság össz­létszáma 2700-zal csökkent, a magyarságé viszont mintegy 15 400-zal! A végleges adatok hiányában még nem tud­ható, hogy ez a negatív szaporulat mennyiben „köszön­hető“ az élveszületések és az elhalálozások közötti különb­­ségnek, mennyiben a kivándorlásnak, a szinte megfogha­tatlan, rövid távon nehezebben tetten érhető asszimiláció­ról nem is beszélve. Visszapillantva a tavalyi adatokra, a magyar és a román elhalálozások közötti több mint 3 ezrelékes különbség okai is tisztázásra várnak. Vajon mennyiben befolyásolja ezt a mutatót a kisebbségi sors? Avagy csupán a romániai magyarság fokozottabb elörege­déséről lenne szó? De ha aránylag több idős emberünk van, akkor mindez elkerülhetetlenül együtt jár azzal hogy nem csak kevesebb szülést vállalnak a magyar anyák, hanem maga a magyar anyák száma is vissza­fordíthatatlanul csökken! Ami ez év első felét illeti, az általános lakosságcsökkenés is meggondolkoztató, abszolút értékben, viszont ha a hazai magyarság létszámát és an­nak csökkenését állítjuk arányba a többségi lakosságéval, akkor az 1993-as, fél év alatt bekövetkezett fordulat döb­benetes, hiszen 15 400-at kell arányítanunk 1,7 millióval, míg amott 2700 aránylik a 20 millióhoz. SZILÁGYI ALADÁR

Next