Bihari Napló, 1994. november (5. évfolyam, 214-235. szám)
1994-11-01 / 214. szám
en'agy álarc Szlovákiában jó néhányan a felvidéki magyarságot hibáztatják a választások nyomán kialakult patthelyzet miatt. A képlet ismerős, hisz nemrég egy román kormánypárti politikus nyilvánult meg úgy, hogy kifejtette: hiba volt megengedni egy etnikumnak, hogy politikai tényezővé váljon. Sajnos ezt - mind Szlovákiában, mind Romániában - az ellenzéki politikusok többsége is így gondolja, bár ilyen irányú véleményét általában véka alá rejti. Persze a diplomatikus fellépésre szükség van, hisz az érintett országokban a magyarság érdekképviseleti szervei komoly politikai tényezőnek számítanak. Szlovákiában például már eljutottak ahhoz a holtponthoz, amikor épp egy etnikum döntheti el, hogy ki alakít vagy éppen ki nem alakít kormányt. Azt azonban még a pozsonyi "felvilágosult” politikusok sem tartják elképzelhetőnek, hogy - megfogalmazásuk szerint - a magyar pártokkal stabil kormányt lehet létrehozni. Ami valójában az agyukban motoszkál, azt nem mondják ki: jobb lenne, ha a magyarságnak nem lenne beleszólása a politikába. Mi más lenne a magyarázata annak, hogy a szlovák kormánypártok inkább az esetleges ellenzéki szerepet választják, de nem állnak ki választási szövetségeseik mellett? S vajon hogy mutatna ez nálunk? Ha megnyerné a választásokat a Romániai Demokratikus Konvenció, miniszteri tárcákkal dobálózna az RMDSZ felé? Akkor pedig miért nem álltak fel a Hargita-Kovászna jelentés vitájakor, a román nacionalisták megbélyegző akcióikor, miért bújnak el parlamenti padsoraik fedezékébe és miért határolódnak el lépten-nyomon egy-egy határozottabb fellépéskor szövetségeseik “szélsőségeseinek" megnyilvánulásaitól? Hogy tovább ne menjünk az ellenzéki városatya el meri-e hagyni a tanácstermet, amikor más nyelvet beszélő társa a gyűlöletet szítók elleni szolidaritásra szólít fel? Nem! Politikai karrierjét félti... Szlovákiában, úgy tűnik, a nacionalisták és nem nacionalisták inkább vállalják a kisebbségi kormányzás ódiumát, de nem paktálnak le a Magyar Koalícióval. Megtörténhet, hogy néhány év múlva Romániában is hasonló dokig fog bekövetkezni. Akkor majd kiderül, hogy milyen a szövetséges valódi arca. Králik Lóráml ■ “TE ÉS A PARASZTPÁRTIAK csupasz kézzel fogtok egy új Csatornát ásni” - jelentette ki egy bizonyos Iordache professzor, miközben eltávolította a Cotidianul újságíróját a Románia Maré Párt sajtótájékoztatójáról. A kidobóember - aki állítólag a párt vezetőségének utasítására cselekedett - azt is hozzátette, hogy az RMP hat hónapon belül hatalomra kerül majd és az ellenzéki politikusokkal fogja megtölteni a börtönöket. HIVATALOS LÁTOGATÁSRA JAPÁNBA UTAZOTT Adrian Nastase, a Képviselőház elnöke. A küldöttség, mely Takako Dai asszony, a Japán Képviselőház elnöke meghívásának tesz eleget, várhatóan megbeszéléseket folytat majd Akihito császárral és Tomiicsi Mono ama miniszterelnökkel is. FEKETE-TENGER V5 lesz a neve annak a hadgyakorlatnak, amelyet a szomszédos országok katonái, holland, és angol egységek bevonásával akar megszervezni a román haditengerészet Ezt azon a sajtótájékoztatón jelentették be, melyet Leighton IV. Smith Jr. admirális, a dél-európai NATO-egységek főparancsnoka tartott romániai látogatásának végén. Smith admirális kijelentette: "azzal a gonddltal érkeztem, hogy megtoldjak a módját a közös haladásnak a Békerertnerség által n Szabó Iván: módszer volt hibás Öt régi mellett kilenc új taggal bővült a hétvégi Országos Gyűlésen a Magyar Demokrata Fórum elnöksége. A volt kormányzó párt legfelsőbb testülete lényegében folytatta néhány héttel ezelőtt megkezdett munkáját. Ami kiemelést érdemlő eredménye a sok voksolással tűzdelt tanácskozásnak. Szabó Iván expénzügyminiszter, mivel a legtöbb szavazatot kapta az elnökségi tagságért, máris az MDF ügyvezető elnökének tekinthető, bár csak holnap dönt ez ügyben az elnökség. Für Lajos pártelnök nyilatkozata is ezt valószínűsíti: “ha az új elnökség is úgy akarja, akkor Szabó lesz az ügyvezető elnök”. S az elnökség minden bizonnyal úgy is akarja majd... A tisztség gyakorlatilag erős döntéshozó szerepet kínál, hiszen a pártelnöki titulus, bár nem súlytalan, jobbára tiszteletbeli jellegű. Megfigyelők szerint, ha Szabó Iván érvényesíteni tudja akaratát a legfelsőbb pártvezetésben, úgy komolyabb esély van az eddig sokak által hiányolt személyi és szemléleti változtatások végrehajtására - különösen, hogy a leendő ügyvezető egyben a parlamenti frakció első embere is. Szabó révén mindenképpen erősebb szakmai háttere lesz a gazdasági kérdések pártbéli kezelésének. Az MDF megítélése kapcsán egy tegnapi telefoninterjúban Szabó Iván úgy vélte: “Nem az általunk képviselt értékeket kell kétségbe vonnunk, hanem az eddigi módszert, ahogy azokat képviseltük". Maastricht egy éve Talán nem véletlen az az egybeesés, hogy a maastrichti szerződés életbelépésének egyéves évfordulóján került sor az Európai Unió első olyan külügyminiszteri találkozójára, amelyen a négy csatlakozásra váró és a hat társult tagsági státussal bíró ország diplomáciai vezetője is jelen van. A 12+4+6-os külügyi csúcs Luxemburgban zajlik, az integrációs lázban égő Európa történelmének egy olyan pillanatában, amikor még meglehetősen messze áll egymástól a jól felismert közös érdek, az annak megvalósítására fordított energia, s a helyenként hiányos vagy alig tetten érhető politikai meggyőződés, illetve szándék. Sajnos az EU saját példájával sem tudta az eltelt egy esztendő alatt egyértelműen bebizonyítani, hogy az integráció minden szinten megvalósítható, s ha netán igen, úgy annak felmutatható többleteredménye van. A tavaly ősz óta sok nagyon komoly kérdésben nem sikerült közös külpolitikát kialakítaniuk a tizenketteknek, s a legnagyobb - immár permanens - kudarc pedig természetesen Bosznia. Ami bennünket, illetve térségünk hat, társulási szerződéssel rendelkező országát illeti, egyelőre maradnak a szép ígéretek, a zengzetes címeket viselő, ám gyanúsan hosszú távú tervek. . lesz az átlagnyugdíj az 1995-ös költségvetési évben. A társadalombiztosítás költségvetési tervezete a jelenlegi járandóságok szinten tartását és esetleges emelésétt Javant,, a bérek és nyugdíjak arányának javítását célozza. Mindezt Dörej Mustetea, a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium államtitkára jelentette ki a szombati kormányülésen. A tisztségviselő szerint 1995-ben három és fél millió állampolgár részesül majd állami társadalombiztosítási nyugdíjban, míg egymúlió-ötszáznyolcvanezren mezőgazdasági nyugdíjat fognak kapni. A munkanélküli-segély várható átlaga 69 ezer tej lesz. nApi POLITIKA. Kubai kapitalizmus Egy magas rangú kubai kormánytisztviselő szemrebbenés nélkül jelentette ki a Havannai Nemzetközi Vásár megnyitóján, hogy a jövőben megoldódnak a szigetország gazdasági problémái. Arról ugyan nem esett szó, hogy az említett jövő mennyire közeli avagy távoli, azt viszont innen sem nehéz elképzelni, hogy a vásár mennyire nemzetközi is valójában. A fuankcionáris ugyanakkor tagadta, hogy Kubában az iparcikkek viszonylag szabaddá vált piaca a kapitalista gazdálkodást vetítené előre; szerinte Havanna nem hagyott fel a tervgazdasággal, csak "finomít" rajta. A finomítás egyelőre abban nyilvánul meg, hogy szám szerint 165 vegyes vállalat működik Castro omladozó birodalmában, a külföldi tőke egyelőre csak az idegenforgalmat és a kőolaj-kitermelést célozta meg Mn/ifilmsmfrklm Képünkön a Bihar megyei RMDSZ nevében Kapy István politikai alelnök helyezi el a koszorút AMERIKAI VADÁSZGÉPEK ma Irak légi tilalmi övezete fölött tartanak hadgyakorlatot. Az akció célja, hogy bemutassák, Washington milyen gyorsan reagál az esetleges Kuvait elleni támadásra. A több mint száz, főleg B-52-es és B^1-es bombázó egyenesen az Egyesült Államokból érkezik az Öböl térségébe és leszállás nélkül repül a gyakorlatok színhelyére. A MACEDÓN PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK vasárnapi második fordulójában az ellenzék bojkottja miatt kevesebben mentek szavazni, mint két héttel ezelőtt Több választási körzetből incidenseket jelentettek. Az előrejelzések szerint a kormánypártokat tömörítő Szövetség Macedóniáért abszolút többséget szerez, s rajtuk kívül csak az albán nemzetiséget képviselő pártok kaphatnak több helyet a 120 fős parlamentben. KÍNA ÉS DÉL-KOREA gazdasági kapcsolatainak javításáról tárgyal Szöulban Li Peng kínai miniszterelnök. Az ötnapos látogatás során az autógyártás, a távközlés és az elektronika területén várhatóak megállapodások. Li Penget elkísérte külügyminisztere is, ami arra utal, hogy a megbeszélések egyik témája lesz az Egyesült Államok és Észak-Korea megállapodása, amelynek eredményeképpen lehetséges a két Korea újbóli kapcsolatfelvétele. Megfigyelők szerint Kína kaphatná a közvetítő szerepet Phenjan és Szöul közeledésében. Közel tízezer jelenlévő előtt leplezték le szombaton Marosvásárhelyen az egykori neves politikus, polgármester, parlamenti képviselő, Bernédy György (1865-1938) egész alakos bronzszobrát a róla elnevezett téren. A várost évtizedeken át szolgáló Bernády szobor alakját egy rangos pályázat nyerteseként Bocskay Vince szobrász mintázhatta meg. Az ünnepélyes szoboravatón - helyszíni jelentés szerint - a számos szónok közül Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, valamint Sütő András író kapta a legnagyobb tapsot eszméket vallanak. A megyei pártelnök megállapította, hogy a helyi Demokratikus Konvenciót alkotó pártok között nincs meg a szükséges együttműködés Ha az esedékes választásokon nem az ellenzéki erők kerülnek ki győztesen, akkor Románia európai integrációja is kétségessé válik. Claudius Oros, a PSZP nagyváradi bizottságának elnöke bírálta a Nagyváradi Egyetem vezetőségének azon döntését, mely kötelezővé teszi a hallgatóknak az előadáson való részvételt. Az aranykorszakos időkre, jellemző az a határozat is, mely több tízezer lej értékű étkezési jegy megvásárlására kötelezi a bentlakásban lakó egyetemistákat. A visszarendeződés teljes gőzzel folyik... POLGÁRI-LIBERÁLIS TÁJÉKOZTATÓ Megakadályozni a visszarendeződést A Polgári-Liberális Szövetség megyei egyeztető bizottságának megalakulását jelentették be a Polgári Szövetség Pártja és a Nemzeti Liberális Párt múlt hét végi közös sajtótájékoztatóján. A Liberálisok Szövetségének Bihar megyei szervezete azért hozta létre ezt a fórumot, hogy összehangolja a két párt politikai akcióit, valamint a megyei, városi, községi tanácsosok tevékenységét. Doru Draghici, az NLP megyei szervezetének elnöke beszámolt a párt jelenlegi jogi helyzetéről. Mint ismeretes, október 21-én a hr v-xr.sti bíróság törvénytelennek minősítette a Radu Campeanu-féle “frakció” fővárosi kongresszusát, így a Marcea Ionescu Quintus által vezetett Nemzeti Liberális Párt újra nyeregben érezheti magát, igaz, Campeanuék fellebbezhetnek a Legfelső Bíróságnál. A jogi vita helyi szinten is függőben van, mivel Virgil Blage, az NLP megyei szervezetének régi elnöke nem jelent meg a tárgyalásokon, bár keresetet nyújtott be a nagyváradi bíróság azon döntése ellen, mely szerint az Independentes utcai székházat az általa vezetett csoport illetéktelenül használja. Mivel az exelnök az október 27-re kitűzött tárgyaláson sem jelent meg, a megyei törvényszék megerősítette a nagyváradi bíróság által hozott határozatot. A régi vezetés még most sem adta át Drághidéknek a párt hivatalos dokumentumait és pecsétjét. A Polgári-Liberális Szövetség alternatívát kíván nyújtani az állampolgárok számára az 1996-os országos választásokon. Az ellenzőknek közös jelölteket kellene állítaniuk a választásokon az eredményesebb szereplés érdekében. Traian Bodea, a PSZP megyei elnöke sajnálattal szólt arról, hogy az utóbbi időben számos támadás érte pártját az LP '93 helyi szervezete részéről. Kijelentette, hogy a PSZP csupán olyan politikai alakulatokkal hajlandó szövetségre lépni, melyek liberális Rais W. István