Bihari Napló, 1998. november (9. évfolyam, 249-273. szám)
1998-11-02 / 249. szám
MAri Ak- A NATO VÉGREHAJTJA a szerb célpontok elleni légicsapást, ha Belgrád nem teljesíti kötelezettségeit - nyilatkozta Richard Holbrooke egy francia lapnak. A koszovói megállapodást tető alá hozó amerikai különmegbízott cáfolta, hogy a szervezet esetleg módosítaná a Jugoszláviának adott határidőket, hogy mégis elkerüljék a bombázást. A nemzetközi megfigyelők közben úgy vélik: Koszovóban a szerbek és a szakadár albánok egyaránt veszélyeztetik a megállapodás végrehajtását. EGYPERCES NÉMA FELÁLLÁSSAL emlékezett meg az izraeli kormány a három évvel ezelőtt meggyilkolt Jichák Rabin egykori miniszterelnökre. Rabint 1995. november 4-én lőtte agyon egy szélsőséges zsidó merénylő. EGYHANGÚLAG ÍTÉLTE EL a Biztonsági Tanács Irak döntését, miszerint Bagdad megszakítja az együttműködést a világszervezet fegyverzetellenőreivel. A BT nyilatkozatával a 15 tagállam képviselője közül még az orosz Szergej Lavrov is rendkívül aggasztónak nevezte az iraki lépést. William Cohen amerikai védelmi miniszter a fejlemények miatt megszakította ázsiai körútját, és visszaindult az Egyesült Államokba. Az iraki külügyminiszter közölte: Bagdad mindaddig nem vonja vissza döntését, amíg az ENSZ nem oldja fel az ellene hozott embargót. A BUKARESTI FŐPOLGÁRMESTER-VÁLASZTÁSOK tegnapi, második fordulójában is igen alacsony volt a részvételi arány - 18 óráig csak a szavazásra jogosultak 29 százaléka ment el voksolni. Bár a voksolás mindenképpen érvényes lesz, nincs kizárva, hogy harmadik fordulót is kell tartani, mivel a cím elnyeréséhez valamelyik jelöltnek a leadott szavazatok 50 százalékát plusz egy szavazatot kell megkapnia. A harmadik forduló során csak a tegnapi voksolás első két helyezettje szállhat versenybe. Az első fordulóban az eddigi ideiglenes főpolgármester, Viorel Lis, a Román Demokrata Konvenció jelöltje a szavazatok 41,7 százalékát kapta. Őt George Padure független jelölt követte 19,6 százalékkal. A tegnapi szavazás eredményei mára várhatóak. nemzetközi fizikaverseny A legendás hírű fizikatanár nevét viselő nagyváradi Schwartz Lajos Alapítvány nyolcadjára szervezett nemzetközi tantárgyversenyt az Ady Endre Középiskolában. A szombat délelőtti ünnepélyes megnyitón zsúfolásig telt a díszterem. Jankó Szép Sándor igazgató és Valentin Cucer tanfelügyelő beszédét követően a két főtanfelügyelő-helyettes kapott szót: Miklós Mihály egy anekdotát mesélt el Schwartz tanár úrról, Silvio Toljoc pedig egykori tanítványként emlékezett vissza rá. Az elmúlt években bevált programhoz híven a verseny az idén is egyéni teszttel kezdődött. A XXII. osztályosoknak és az elsőéves egyetemistáknak az előző évek tananyagát is ismerniük kellett ahhoz, hogy jól szerepeljenek. Mintegy 280 diák volt jelen, az ország szinte valamennyi városából érkeztek, ezenkívül soproni, budapesti és kisinyovi versenyzők is jöttek. Tavaly még többen voltak, tudtuk meg László Mária fizikatanártól, az egyik főszervezőtől, ám kiderült, hogy annyi ember elszállásolása bonyodalmakat okoz. így is „felforgattuk” a város összes bentlakását - mondta. - Szeptember óta levelezünk a részt vevő iskolákkal, s ezúttal megszabtuk, hogy egy helyről legfennebb négy diák és egy tanár jelentkezhet. Ebéd után meghívott fizikatanárok tartottak előadást, majd a csapatverseny következett: szórakoztató, furfangos feladatokkal kellett megbirkózni. Este következett a díjkiosztás. Az utolsó pillanatig, senki nem tudhatta, ki a győztes: a felolvasott kódszámot betáplálták a számítógépbe, s egy vetítővásznon jelent meg a nyertes neve. Az egyéni versenyben a nagyváradiak egy harmadik és két második díjat vittek el, a csoportos megmérettetés első helyezettje a ploie§ti-i, a második a soproni, a harmadik pedig a kisinyovi csapat volt. A díjazottak az oklevél mellett pénz- és tárgynyereményeket kaptak. A szervezők ezúton is köszö nz Adyhan nak a támogatást mind a hetven szponzornak, amelyek közül a legnagyobbak: a megyei Tanfelügyelőség, a váradi Polgármesteri Hivatal, a Coca-Cola, a Dafra, a Sorcetti és a Technoprint cég. Neumann Andrea MEZŐGAZDASÁGI BANK Kölcsön, előnyös feltételekkel Folytatás az 1. oldalról termesztésére adnak pénzt: gabonára, olajos magvakra, zöldségekre, burgonyára, valamint a nagy területen történő szőlőművelésre. Finanszírozzák a szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztést. A pénzből vetőmagot, műtrágyát, üzem- és kenőanyagot, takarmányt, állategészségügyi szereket lehet vásárolni. A kölcsön az elektromos- és hőenergia-számlák fedezésére, a mezőgépészeti munkálatok kiegyenlítésére, valamint cserealkatrészek vételére is fordítható. A kölcsönzés feltételei: az igénylő nem tartozhat sem a Mezőgazdasági Banknak, sem az államnak; igazolnia kell a fizetőképességet; a cégeknek legalább egy éve kell működniük. A pénzintézet zálogot, jelzálogot kérhet az ügyfelektől, továbbá igényelheti kezességi szerződés megkötését. A társulások vezetőinek esetenként saját vagyonukkal kell szavatolniuk a kölcsön visszafizetését. Országos Befektetési Alap Az alapegység napi értéke: 190.525 lej. Növekedés 1998. január 1-jéhez viszonyítva: 135,81%. Növekedés az előző héthez viszonyítva: 1,94%. Nettó aktívum: 665.074.762.700 lej. A forgalomban lévő alapegységek száma: 3.490.748. ORSZÁGOS BEFEKTETÉSI ALAP Betétek a nagyváradi Gelsor ügynökségen, az Unirii tér 2-4. szám alatt (a Sas passzázsban), teL: 059/43-54-21, teL/fax 059/43-49-87. Jiililiiililiiliak klnMevékenjsése Erőteljes kampányba kezdett a magát mérsékeltnek nevező román jobboldal Mint arról beszámoltunk, nem sokkal azután, hogy a Románia Alternatívcjja Párt kilépett a kormányból és a Demokrata Konvencióból, megkezdte az általa létrehozott Jobboldali Klubok megerősítését. A JK először Bukarestben alakult meg, a nyáron tulajdonképpen kampányanyagként közzétett Jobboldali Kiáltvány alapelveit követve. Annak idején botrányba fulladt az akció. Több párt képviselői jelezték ugyanis belépési szándékukat, de a zömükben szabadelvű formációk akkor kizárássá fenyegették meg az abba az irányba kacsingató tagjaikat, így egy időre leállt a klubalakítási láz. Most viszont ismét napirenden van az ügy. Az RAP Nagyváradot választotta az újabb területi klub megalakításának helyszínéül A Varujan Vosganian vezette tömörülés képviseletében az alakuló ülésen Adrian Iorgulescu első alelnök, érkezett megyeszékhelyünkre. Irányításával pénteken létre is jött a megyei JK. A politikus élesen leválta a Román Demokrata Konvenciót Szerinte „annak soha nem volt annyi bátorsága hogy felvállalja a jobboldali értékeket", ezért kellett az RAP-nak kilépnie. E párt „eddig is a baloldal elnyomása alatt érezhette magát, mint évtizedeken át az egész ország”. Vallják, hogy nem nacionalisták, nem soviniszták, nem szélsőségesek, ám „a legfőbb érték a románság megtartása a demokrácia kiépítésének folyamata idején”. A politikus hangsúlyozta, hogy elsősorban a fiatalokat akarják megnyerni maguknak. Éppen ezért bevonták kampányukba a legismertebb román rockegyüttest. A Phoenix eddig sem tartotta távol magát a politikától, most azonban kifejezetten a JK szolgálatába állt, „az áldottak újjászületését” éltető jelmondatot is kölcsönözve neki Érdekes jelenségnek lehetünk egyébként tanúi, ha a jobbosok tervei valóra válnak. Elmondásuk szerint ugyanis a legtöbb parlamenti pártból sikerült már átcsábítani politikusokat Most még szellemi műhelynek mondják a klubot, de bevallották: azt szeretnék ideológiailag előkészíteni, hogy „a 2000-ben, netán a 2004-ben esedékes választásokat már a nemzeti erők nyerjék meg, és egyedül alakíthassanak kormányt”. Szeghalmi Örs z enyészet temetője „Én vagyok a feltámadás és az élet, a ki én bennem hiszen ha szintén meghal is, élni fog.” (Szent János XI. 25.) Ez olvasható az olaszi temető bejáratánál levő, képünkön is látható feszületen. Bár a november elsején virágokkal és gyertyákkal körülvett keresztre feszített Jézus az örök életet hirdeti, a temető mégis az elmúlást juttatja az ember eszébe. Az idei borongós halottak napján, Szent András havában még inkább érvényes volt ez a rég pusztulásra ítélt Olaszi temetőben. Minden fogadkozás ellenére egyre sűrűsödik a bozót a temető felosztása után is. A sírkövek nagy részét ledöntötték vagy ellopták, ami megmaradt, annak jó részét sátáni jelképekkel szentségtelenítették meg. A Haller-kápolna nehezen állja a sarat az idővel és a vandál elemekkel vívott harcban. Mellette Somogyi Károly egykori színigazgató sírján a színházi ünnepség idejéből megmaradt, elszáradt koszorú mellett egyetlen szál virágot vagy gyertyát sem látni. Úgy látszik, csak egy napra volt érvényes az emlékezés... Sztarill Ferencnek, városunk jeles építészének a sírján levágott száraz ágakat, gazt halmoztak fel. (Talán éppen Somogyi sírjának takarításakor.) Több tiszteletet, kegyeletet érdemelt volna az utódok részéről, akárcsak építésztársa, Guttman József, akinek sírja a most épülő református templom mellett található. Helyenként a bozótosból ágak tördelésének zaja szűrődik ki. Vannak, akik most sem feledkeztek meg szeretteik nyugvóhelyéről. Talán kevesebben jöttek el, mint az előző években, de a sírok egy részére most is virágok kerültek, és halk sercegéssel pislákoltak a gyertyák és mécsesek... Péter L Zoltán Nagy Tibor felvétele Ember-ikon húsz percben Szokatlan helyszínen - a katolikus püspöki palota borospincéjében - tartott diaporámavetítést pénteken este Radu Pop kolozsvári fotóművész. A hatalmas hordó fenekére kivetített színes diapozitíveket Carmen Vasile árnyjátékkal és énekhanggal fűszerezte. Az egymás után sorakozó színes képek a négy évszakban változó vegetáció arcait, másrészt a hegyek, a kövek, a vizek, az ég, a tűz szellemét, varázsát láttatják. Az ember egyiken sem bukkan fel. Talán ezért is „lép be a képbe” Carmen Vasile. Különös énekhangja liturgikus, siratóasszonyos, mozdulatai pedig hol féltően anyáskodóak, hol repülni vágyóak, hol pedig lángutánzóan önfeledtek. A húszpercnyi közös produkcióban érezni lehetett a teljességigényt éppúgy, mint az átgondolt képi megkomponálást. Amit láttunk, talán csak a ritka tiszavirág-jelenséghez hasonlítható. (gittai) Még szemben az óriáshordóval, de már vége a vetítésnek. A képből kimaradt közönség pedig éppen tapsolni kezd Bihari Napló Kamaramívek pánsípon Az Emánuel Biblikus Intézetben megtartott péntek esti koncerten Oana Lianu, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ötödéves hallgatója nagyrészt zongorára írt klasszikus szólódarabokat adott elő pánsípon. A fuvolák családjába tartozó ősi pásztorhangszer mára mindenhol elterjedt. A legősibb és legegyszerűbb emberi muzsikát közvetítő pánsípot Mozart is felhasználta A varázsfuvolában (Papageno áriája). Oana Lianu jórészt fiatalokból álló, nagy létszámú hallgatósága lelkesen fogadta a közismert klasszikus műveket. Az előadó technikai felkészültséggel, valódi művészi élményt teremtve közvetítette Bach Airjét, Boccherini Menüettjét, Gossec Gavotte-ját, Mozart Törökindulóját, Beethoven Menüettjét és Szonatináját, s végül Telemann háromtételes I. Szonátáját. Meglepő könnyedséggel tolmácsolta hangszerén a klasszikus darabokat, játéka őszinte örömet fakasztott. A kíséretet hol zongorán, hol orgonán Delia Toma ötödéves konzervatóriumi hallgató biztosította. Tuduka Oszkár