Bihari Napló, 2000. május (11. évfolyam, 100-125. szám)

2000-05-02 / 100. szám

Házszentelő­k A Caritas Catolica fennállá­sának tizedik évfordulóját ünne­pelték szombaton. Ez alkalom­ból felszentelték a Bumbaculus utca 1. szám alatti, Szent Már­tonról elnevezett idősek ottho­nát. A kettős ünnepre eljöttek az ausztriai és a németországi tá­mogatók mellett mindazok, akik rész vállaltak a bővítésben. Az ünnepség előtti sajtótájé­­­koztatón jelen volt az ausztriai Sankt Pölten-i Caritas igazgatója, Friedrich Schubeck­­ és elődje, Werner Scholz, aki tíz évvel ezelőtt Matos Ferenc prelátussal indította be a szervezetet. Ervin Eder, a Sankt Pölten-i Ca­ritas munkatársa, a program veze­tője elmondta: amikor a kilencve­nes évek elején hozzájuk is eljutot­tak azok a képek, amelyek tükröz­ték az itteni emberek nyomorúsá­gát, elrettentek a látottaktól. Az ot­tani emberek segítőkészek voltak, küldték a segélyeket, de idővel rá­jöttek, hogy ezt szervezetten kell tenni, az egyházi struktúrákon ke­resztül. 1990 márciusában Matos Ferenc felvállalta a Caritas meg­szervezését, élére állt az ügynek, tízéves Caritas és hivatalosan is beiktatták a szer­vezetet. Megkezdték a segélyre szoru­lók számának felmérését, az ado­mányokat önkéntesek segítségével szétválogatták, és egységes cso­magokat osztottak. Mivel a Keérke­ Catolicánál tett segélyek mennyisége nem volt arányos a rászorultak számával, létrehozták a Mattom Caritas és a Fomat termelőegységeket. Ezen belül a Mattom mezőgazdasági gépek lízingelésével foglalkozott, cserében élelmiszereket kapott. Ezek egy részét kiosztották a se­gélyirodán és a szociális étkezdén keresztül, az értékesítésből be­folyt pénzt pedig a segélyezésnél használták fel. A Caritas önkénte­sei segítséget nyújtottak ügyinté­zésben, egészségügyi segédeszkö­zöket adtak a rokkantaknak, gyógyszerekkel látták el a betege­ket. 1993-ban beindították a szoci­ális étkezdét, az ebédet házhoz szállították a mozgásképtelen, be­teg öregeknek. Egyházi iskolát és bentlakást alapítottak a Caritason belül, majd szociális rendelőinté­zetet, amelyben többféle szakor­vosi rendelés­ és fogászat áll az em­berek rendelkezésére. Az idősek otthonának működtetésével egy­idejűleg, 1995-ben az otthoni ellá­tási szolgálat is beindult. Három évvel ezelőtt megkezdték az ott­hon bővítését, emeletet építve rá. K Fekete Ildikó Folytatása a 3. oldalon Tempfli József megyés püspök szentelte fel az öregek otthonát (Alexandru Nijescu felvétele) Ményes hegyközi majális «7­0*7­1 A legtöbben autóval és busszal érkeztek Váradról, volt, aki kerékpá­ron jött a hegyköztótteleki erdőbe, és olyan is akadt, aki szekérrel és trak­torral döcögött a vasárnapi hegyközi majálisra. A déli megnyitón már több százan állták körül az erdő mögötti legelőn felállított színpadot, és figyelték a Tempo Klub menettáncoslányait, a helyi fiatalok táncműsorát, a rézfúvósok koncertjét. Az erdészházban a meghívottaknak készült az étel. Három kondér­­ban bogrács főtt, a konyhán sültek illatoztak. A vendégfogadásban a szomszédos községek elöljárói - Berényi András szalárdi és Molnár Já­nos bihari polgármester - segédkeztek. Papp György hegyközcsatári pol­gármester köszöntője után Orbán Zoltán hegyközi RMDSZ-elnök beszéde már a kampányt idézte. A hivatalos ceremóniák után igazi majálisi hangulat alakult ki, és tartott a késő esti órákig. Balla Tünde Sok érdeklődő gyűlt össze a színpad körül (A szerző felvétele) Eredményes előválasztások Vasárnap több Bihar megyei te­lepülésen tartottak az RMDSZ-szer­­vezetek által rendezett előválasztá­sokat. Három községben is tájéko­zódtunk arról, kik szerezték meg az indulási jogot a Szövetség színei­ben. Érdekes adalék: több telepü­lésen magasabb volt a részvételi arány, mint a korábbi helyhatósági választásokon. Érbogyoszlón a szavazásra jo­gosultaknak öt polgármesterjelöl­tet kellett rangsorolniuk. A község­hez tartozó Albison a kora délutáni órákban mintegy 160-an adták le voksukat. A szavazásra jogosultak közül külön tüntették fel az RMDSZ-tagokat, egy másik listán azokat, akik nem tagjai az érdekvé­delmi szervezetnek. A községköz­pontban, Bogyoszlón sokkal na­gyobb volt az érdeklődés, 16 óra körül már 453-an éltek szavazati jo­gukkal. Tegnap délutánra ismertté vált a végeredmény. Vékony Mihály 221, Bakó Lajos 187, Gáspár Gyula 148, Várkonyi István 68, Tarpai Fe­renc 19 szavazatot szerzett. Kisker­ekiben mozgó- és állóur­­nás szavazást is szerveztek. A sza­vazásra jogosult 1958 polgár közül 1230 voksolt. Két polgármester­jelölt, Dienes István és Bányai László közül kellett dönteniük a polgárok­nak. A helyszínen arról tájékoztat­tak, hogy legtöbben a mozgóurnás szavazást részesítették előnyben. Az eredmény: 1. Dienes István 842, 2. Bányai László 388 szavazattal. Székelyhídon már pénteken el­indultak a mozgóurnákkal. A köz­séghez tartozó falvakban - Köböl­kút kivételével - vasárnap délelőtt kezdődött a megmérettetés. A jó szervezésnek köszönhető, hogy a községben 3954-en adták le voksu­kat, amelyből 3503 volt érvényes. Tegnapra már ott is összesítették az eredményt: 1. Gyurcsik Zoltán 1387, 2. Rhédey Emília 990, 3. Holczman Barna 780, 4. Sóki Béla 749, 5. Bokor Zoltán 567, 6. Braun Márton 450 szavazattal. A megye más településeiről is érkeztek szerkesztőségünkbe elő­­választási végeredmények. Érkörtvélyesen az eddigi pol­gármester, Kovács Zoltán nyert 270 szavazattal. A másik jelölt, Szabó József 175 voksot kapott. Dérer Ferenc Folytatása a 2. oldalon Albist választók között (Balla Tünde felvétele) Lakást nyert a születésnapján Húsvéti különkiadással, extranyereményekkel jelentkezett mindhárom televíziós bingójáték a hétvégén. A TeleEurobingo Show ráadásul megtartot­ta szokásos vasárnapi sorsolását is. A bihari nyertesek között két születésna­pos is volt, mindketten telefonos játékban nyertek. Egyikük, a 16 esztendős váradi Morar Dániel egy 300 millió lejt érő lakással lett gazdagabb a Super Bingo PRO TV vasárnap délutáni játékát követően. Hogy ki volt a többi sze­rencsés, a 9. oldalról megtudhatja. Ugyanott újdonságokról, hasznos infor­mációkról is olvashatnak a három bingójátékkal kapcsolatban. SZÉKELYHÍDI KETTŐS GYILKOSSÁG Mirkézen az elkövető A Bihar megyei rendőrség fogdájában van már a Lekvár gúnynevű Varga Ernő, a szé­kelyhídi kettős gyilkosság elkö­vetője. Amint az intézmény pa­rancsnokságán szolgálatot tel­jesítő rendőrtiszttől tegnap meg­tudtuk, a 28 éves férfit szomba­ton vették őrizetbe, és az ügyészség le is tartóztatta. Mint beszámoltunk róla, az április £ 6-ra virradó éjszakán megölték a Nagybágya és Székely­­híd közötti tanyán lakó idős P. há­zaspárt. Mind a 75 éves feleség, mind a 80 éves férj halálát erős vérzés, agyzúzódás és koponya­törés okozta. Támadójuk késő es­te tört rájuk, nyereségvágyból cselekedett. Miután a vályogház konyhájában szétverte a bácsi fe­jét, a szobába menekülő nénivel is hasonló módon végzett, min­den bizonnyal bosszúból, mert semmi értéket, sem pénzt nem talált. Hogy tette nyomait eltün­tesse, rágyújtotta a házat a halot­takra. Székelyhídi fiatalemberek vették észre a tüzet, és a hely­színre riasztott tűzoltók az oltás­kor még azt hitték, hogy a néni és a bácsi a lángok áldozatai lettek. Az idős asszony teste­­ részben megégett, a bácsié kevésbé, en­nek ellenére könnyű volt észre­venni a fejükön éktelenkedő se­­­beket. A bűnügyi nyomozók helyszí­neltek szerdán a szinte porig égett ház környékén, és már délre megvolt a fő gyanúsított. Nem tudták elfogni, mert a történteket követően eltűnt a környékről. A fő bűnjel egy törött nyelű vasvilla volt, amelyet a gyilkosság hely­színén találtak. Ezt szorongatta az a környékbeli fiatalember, aki kedden késő este több bárban is botrányt okozott. A szerszámot Varga Ernő hozzátartozói is felis­merték. A férfi már volt büntetve, nemi erőszak és magánlaksértés miatt folyt ellene eljárás. Áldoza­tával időközben kiegyezett, így végül csak magánlaksértésért ítélték el. Büntetését még nem töltötte le. A különös kegyetlen­séggel elkövetett kettős gyilkos­ságért életfogytiglani börtönbün­tetésre is számíthat. Zámbó Sípos Mónika Szakmai elismerés kollégáinknak Pénteken ülésezett Marosvá­sárhelyen a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezető testülete. Az Igazgatótanács egyebek mellett döntött az 1999 évi MÚRE-nívódíjak odaítélése felől is. Bár a legrangosabbnak szá­mító publicisztikai díjra senkit sem érdemesítettek méltónak az­­ elmúlt évi írásaikkal pályázók közül, és a szerkesztői versen­gésnek sem akadt győztese, a Bihar Napló munkatársai az írott sajtó összes többi kategóriájá­ban sikert arattak. A riport műfaj kategóriában Gittai István, a pályakezdők kö­zül Kulcsár Andrea munkáját dí­jazták. A fotóriporter kategóriá­ban ugyan nem ítélték oda a ní­vódíjat, de Alexandru Nijescu kollégánk dicséretben részesült. A díjakat az Egyesület mega­lakulásának tizedik évfordulója alkalmából tartandó ünnepi köz­gyűlésen adják át, de mi már most gratulálunk mindhármójuk­nak!

Next