Bihari Napló, 2000. november (11. évfolyam, 257-282. szám)

2000-11-01 / 257. szám

XI. évf., 257. sz. 8 oldal, 3000 lej Nagyvárad, 2000. november 1., szerda A MAGYAR ÉS A ROMÁN KORMÁNYFŐ ADTA ÁT A MIHÁLYFALVI HATÁRÁTKELŐT „Érdemes mindent folytatni, amit megkezdtü­nk” Gyönyörű őszi délelőttön, szikrázó napsütésben várta a magyaror­szági Nyírábrány mintegy száz lakosa a határsávon azt, hogy Orbán Vik­tor magyar és Mugur Isarescu román kormányfő jelenlétében úgymond hivatalosan átminősüljön a helyi átkelőhely. Amint arról a miniszterelnö­kök idén tavasszal Bukarestben megegyeztek, az eddigi kishatárfor­­galom helyett mostantól a személyforgalom számára állandó, a nap 24 órájában működő nemzetközi szintű átkelőhely kezdte meg működését, megkönnyítve ezáltal a kapcsolattartást nem csak a két kisrégió lakosai között, hiszen immár turistaútlevéllel bárki átlépheti ott a határt A magyar miniszterelnök a megegyezés szerint 10 órakor ér­kezett a helyszínre, és mintegy ne­gyed órát várt román kollégájára, aki Mihályfalva felől közelítette meg az átkelőt. A holtidőben Or­bán Viktor a magyar határőrökkel, országa bukaresti és kolozsvári külképviseletének vezetőivel, illet­ve Tőkés László királyhágómelléki református püspökkel és Szilágyi Zsolt parlamenti képviselővel be­szélgetett. Hazai oldalról megje­lent az eseményen Valerian Jilu Bihar megyei prefektus, Kiss Sán­dor, a Megyei Tanács alelnöke, La­katos Péter alprefektus, Torda Im­re érmihályfalvi és Balázsi József érsemjéni polgármester, illetve Doru Drághid, a területi vámigaz­gatóság vezetője. Mugur Isarescu a hivatalos ro­mán delegáció élén negyed tizen­egykor érkezett meg, és magyar kollégájával együtt felléptek a díszemelvényre. Egy katonai zene­kar eljátszotta a két ország him­nuszát, a nyírábrányi és a mihály­­falvi polgármester rövid köszöntőt mondott, melyben a települések lakossága nevében méltatták a határátkelőhely átminősítését. Ezt követően a miniszterelnökök szól­tak az egybegyűltekhez. Orbán Viktor a következőket mondta: „Örömteli esemény a mai, amikor megnyitjuk a nemzetközi forga­lom számára ezt a határátkelőhe­lyet. Javulnak az átkelés feltételei, és közelebb kerülnek egymáshoz az emberek. A magyar kormány és a nyírábrányiak nevében is szeret­nék köszönetet mondani Isarescu miniszterelnök úrnak, hogy a Bu­karestben áprilisban megkötött megállapodásunkat sikerült meg­valósítani, egy olyan időszakban, amely a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető könnyű időszak­nak politikai szempontból. Mi mél­tányoljuk azt, hogy a miniszterel­nök úr - választási kampány ide vagy oda­­ tartotta a szavát, és lehetőséget adott Magyarország­nak arra, hogy ezt a határátkelőhe­lyet megnyithassa. Abban remény­kedem, hogy még hosszú ideig fogunk együtt dolgozni, és azt mondhatjuk majd Vállaj polgárai­nak, hogy róluk sem feledkezünk el, ott is szeretnénk tenni a dol­gunkat. A határok a 21. század­ban már nem arra valók, hogy el­válasszák egymástól az embereket. Wagner István Folytatása a 2. oldalon Mugur Isarescu és Orbán Viktor baráti kézfogása a román-magyar határon (A szerző felvétele) Halottak napi római katolikus gyászszertartás kezdődik ma 15 órakor az Olaszi temető bejá­ratához közeli kőkeresztnél. U­­gyanekkor a Rulikowski temetőben is megemlékezést tartanak a Steinberger kápolna előtt. A Királyhágómelléki Reformá­tus Egyházkerület halottak napi megemlékezése a gyantái reformá­tus templomban 15 órakor lesz. A Rulikowski temetőben is 15 órakor kezdődik a megemlékezés a városi ravatalozónál, ahol Zsigmond Jó­zsef lelkész hirdet igét. A biharpüs­­pöki református temetőben 16 óra­kor tartanak gyászistentiszteletet, az igehirdető Fazakas Sándor lesz. Még nem zárják le a hidat A gyűjtőcsatorna lefektetésé­vel a Gojdu sétány végéig jutottak Nagyváradon. A következő sza­kasz már a Dacia néven emlegetett híd Kolozsvári úti hídfője előtt vezetne, ami az átkelő forgalom korlátozásával vagy teljes lezárá­sával járna Constantin Jurca alpol­gármester nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt az információt, hogy erre hamarosan sor kerül. „Egyelőre elemezzük a lehetősége­ket, hogy minél optimálisabb körülmények között fogjunk a munkához" - mondta az alpolgár­mester, miközben a munkások a helyszínen a gödörben lapátoltak. (p. z.) Még nem tudni, mikortól korlátozza a forgalmat a hídon a csatornaépítés (Nagy Tibor felvétele) A táj részei Szülőfalum déli fekvésű teme­­tődombján nyílt ki leghamarabb a lila és fehér színű vadibolya. Gyermekkoromban oda jártunk ibolyázni. Inkább kalandos, mint­sem félelmetes volt az indák, bok­rok tövében keresni és le-lecsípni a két-három centnnyi, illatos ta­­vaszhümoköket. Később, ifjúkoromban, több­ször is randevúztam Szilágyság fővárosának temetőjében. Tudat alatt talán szerelmem komolysá­gának kívántam nyomatékot adni az egymás mellett sorakozó sír­kövek között Aztán, mintegy két évtizeden át ódzkodtam, kerültem, s talán iszonyodtam is a temetőktől. Pszichológusok a megmondhatói, hogy miért idegenkedésem gleccsere a halottak kertjétől a '90-es évek elején kezdett felengedni Göte­borgba emigrált váradi barátaim­nál járva meggyőzték, hogy sé­táljunk egyet az ottani sírkertben. A mi fogalmaink szerint békés park az, hiszen kertészek nyírják és locsolják nap mint nap a zöld pázsitot, melyből szerényen ki-kikandikálnak a fél négyzetméter­nél nem nagyobb márványlapok Manapság már szorongás nél­kül, ráérősen nézelődve baktatok a fejfák, sírok között, szeretteim hantjai felé, mind­ a Rudkowski, mind a tóti temetőben. A táj ré­szeivé lettek ők, az eltávozottak akár a dűlőül, a Fece, a Bisztra, vagy az október végi égő csipke­bokor. Amelyről ilyenkor néhány maréknyi piros bogyót leszedek, s a téli­estéten abból főzök teát ma­gamnak Sajátos bíbor színén, il­latán túl az íze az, ami varázsla­tos. Tudniillik drága anyám feje­delmi hecsedlile krófját idézi, va­lahányszor kortyolok belőle. Gittai István Miklós János grafikája DERŰLÁTÓK A VÁROSVEZETŐK te­nm az engedélyeket Váradon rövidesen egyetlen helyen lehet majd igényelni az engedélyeket annak, aki vállalko­zásba akar fogni A városházával szembeni egykori Bankcoop­­székházban rendezik be a műkö­dési engedélyeket kibocsátó iro­dát, és 15 napig tart majd az ügy­intézés. A szokásos keddi sajtó­­tájékoztatón jelentette be ezt Constantin Jurca alpolgármester. Az erről szóló szabályzatot no­vemberben terjesztik a Helyi Ta­nács elé. Kapy István alpolgár­mester szerint ezzel sok időt le­het majd megtakarítani, mivel nem kell sorban kivárni a tűzol­tóság, a Közegészségügyi Igazga­tóság és a többi illetékes intéz­mény jóváhagyását. Az utóbbiak eddig külön-külön 15-30 nap alatt adták ki az engedélyt. Ugyan­itt az kérvények benyújtása és az engedélyek kibocsátása mellett tanácsokkal is ellátják az érdek­lődőket. - Felkészültünk a választások megszervezésére - mondta Flo­rian Dada jegyző. Azt is bejelen­tette, hogy kijelölték a szavazó­körzeteket, s pótolták a hiányzó urnákat. A kormány által elfoga­dott fűtési segély alkalmazásá­hoz csak akkor kezdenek hozzá, ha az erről szóló sürgősségi kor­mányrendelet megjelölik a Hiva­talos Közlönyben. Florian Dacin ennél többet egyelőre nem tudott erről mondani, még arra a kérdés­re sem tudott választ adni, hogy milyen pénzekből fedezik majd a kiutalandó pótlékot. Kapy István szerint januárig nem lesz gond, a jövő évi költségvetésbe kell bele­foglalni ezt a kiadást. Ha továbbra is az­ eddigi ütem szerint alakul a két hőerőmű szén­ellátása, nem lesz gond a fűtéssel. Jelenleg a fogyasztók adóssága is elenyésző az előző évekhez ké­pest. Constantin Jurca a parkok és terek rendezéséről is szólt. A megrendelt 350 szemeteskosár­nak közel a felét már fel is állítot­ták a városban. Novemberben 170 öntöttvas lábakon álló padot is kihelyeznek a parkokba. A Biharpüspöki és Bors közöt­ti térségen létesítendő ipari park­ra elkészítik a városfejlesztési övezeti tervet A tervezett létesít­mény jogi hátterét törvény szabá­lyozza, annak alapján rövidesen hozzáfognak megvalósításához. Péter L Zoltán

Next