Bihari Napló, 2001. február (12. évfolyam, 25-48. szám)
2001-02-01 / 25. szám
__napi politika__t ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Kolozsváron beiktatták az új püspököt Iá Reformátusnak és magyarnak lenni elsősorban kötelességet jelent, mondta Tónk Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka tegnap Kolozsváron, az egyházkerület új püspökének, Pap Gézának a beiktatása alkalmával - közölte az MN A decemberben megválasztott új erdélyi református püspök, valamint a püspöki főjegyzői tisztséget betöltő Kató Béla illyefalvi lelkész és Ötvös József egyházkerületi generális direktor hivatali eskütételére a Farkas utcai református templomban került sor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökeinek, továbbá a román ortodox és görög katolikus egyházak főpapjainak jelenlétében. Az Erdélyi Református Egyházkerület sorrendben 45. püspökének beiktatásán az RMDSZ-t, Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök képviselte. Az ünnepélyes eseményen részt vett Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete is, aki az új püspök beiktatását megelőzően, kedd este lezajlott zártkörű búcsúztató ünnepségen Németh Zsolt külügyi államtitkár nevében átnyújtotta a nyugalomba vonuló előző püspöknek, Csiha Kálmánnak az ezeréves magyar kereszténység emlékérmét. • Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben köszöntötte Pap Géza püspököt. A kormányfő levelét az ünnepélyes beiktatás keretében olvasták fel. Orbán Viktor a budapesti kormány nevében messzemenő támogatásáról biztosította az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet, és jókívánságait fejezte ki az egyházkerület új vezetőjének, valamint a kerület újonnan megválasztott irányítóinak. BUDAPEST njzemközti koalíciós csúcs - Sem a felmentésemről, sem a távozásomról nem volt szó az Orbán Viktor miniszterelnök és köztem lezajlott megbeszélésen - jelentette ki Torgyán József kisgazda agrárminiszter, miután tegnap kijött a magyar kormányfő dolgozószobájából. A fiával kapcsolatos vádakra reagálva úgy fogalmazott: nem elkendőzni, hanem teljes egészében feltárni szeretné a Népszava által nyilvánosságra tárt ügyet. A napilap birtokába előzőleg egy olyan hangfelvétel jutott, amely arra utal, hogy Torgyán Attila, az agrártárca vezetőjének fia több millió forint kenőpénzt fogadott el. A négyszemközti megbeszélésen Torgyán beszámolt a kormányfőnek az általa vezetett Független Kisgazdapárt helyzetéről is, annak ellenére, hogy Orbán Viktor ezt nem kérte tőle. Az FKGP gyorsabban fejlődött, mint ahogy az egy párt esetében kívánatos lett volna - hangoztatta a koalíciós alakulat elnöke, aki ennek tulajdonítja a konfliktusokat. Borókai Gábor kormányszóvivő később megismételte Orbán Viktornak a közszolgálati rádióban tett kijelentését, miszerint ha a sajtóban megjelent vádak beigazolódnak, akkor annak politikai konzekvenciái lesznek. Arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy a miniszterelnök mikor fogadja a frakciójukból kilépett kisgazda honatyákat. Sz. L NAGY GONDOKKAL KÜZD A ROMÁN HADSEREG Távol a NATO-csatlakozástól Át kell értékelnünk azokat a vállalásokat, amelyeket a NATO- csatlakozás kapcsán tett az ország - jelentette ki tegnap a védelmi tárca államtitkára. Sorin Encutescu ezt a Románia és a NATO című szemináriumot megnyitó beszédében mondta el. A bukaresti eszmecserét a George C. Marshall Egyesület szervezte. A szaktárca vezető tisztségviselője szerint meg kell őrizni az ország szavahihetőségét a nemzetközi intézmények előtt, tehát nem szabad nagyobb felelősséget vállalni, mint amekkorát teljesíteni lehet. Az államtitkár közölte, hogy a tárca nagy finanszírozási problémákkal szembesül, mivel a pénzügyi alapok 30-35 százalékát régebbi hitelek törlesztésére kénytelen fordítani, és így alig marad pénz új fejlesztési programok beindítására. Encutescu a NATO-integrációt hátráltató tényezőnek nevezte azt, hogy a katonai egységekben is „rengeteg a probléma”, a tisztek nagy része pedig nehéz anyagi körülmények között él. Jóslata szerint ezek a gondok csak 30 éves távlatban oldhatóak meg. Romániának alig van esélye arra, hogy 2002 fen meghívják a NATO-ba - vélte a rendezvényen Michael Mihhalka. A kelet-európai biztonsági kérdésekkel foglalkozó szakértő rámutatott, hogy az Egyesült Államok mint az észak-atlanti katonai tömb vezető ereje, nem támogatja Románia felvételét, s ez lemérhető abban is, hogy a tengerentúli sajtó egyetlen szót sem ejt a NATO-bővítés témakörében erről az országról. Több külföldi felszólaló ismételte el, hogy a védelmi szövetség kapui nem zárultak be, és elismerően szóltak a békepartnerségi programban való aktív román részvételről. EZENTÚL ÉVENTE - a Davosi Világgazdasági Fórummal egy időben - megrendezik a globalizációt ellenző társadalmi szervezetek világfórumát. Az első ilyen összejövetelnek az idén a brazíliai Porto Alegre város adott otthont. A részt vevő közel százötven szervezet képviselői a zárónyilatkozatban többek között síkra szállnak a szegény országok adósságainak eltörléséért, a „neoliberális globalizáció” elleni harc folytatásáért. BÉKEFENNTARTÓK és albán tüntetők sérültek meg a Kosovska Mitrovica-i összecsapásokban. Az egyik társuk korábbi halála miatt fellázadt albánok két-három ezres tömege megkísérelt átkelni az Ibar folyó hidján a szerb városrészbe, ám a KFOR francia egysége könnygáz bevetésével útjukat állta. Egy tüntető csoport körülzárta a koszovói ENSZ-igazgatás helyi központját A zavargások során Molotov-koktélokkal felgyújtották a nemzetközi misszió nyolc járművét A nemzetközi erők részleges kijárási tilalmat vezettek be a kettéosztott városban. A feszültség enyhítésében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mitrovicai irodájának új vezetője, Finn Saermark-Thomsen dán dandártábornok is közreműködik, aki ma veszi át hivatalát BŰNÖSNEK TALÁLTA és életfogytiglani börtönre ítélte a Lockerbie-per egyik vádlottját, Abdel Baszet Ali al-Megrahit az ügyben eljáró skót bíróság. A másik vádlottat, Al Amin Kalifa Fhimát felmentette a hollandiai Camp Zeistben ülésező három bíró. A felmentés végleges, az elmarasztaló ítélet ellen két héten belül lehet fellebbezni. A két líbiait azzal vádolták, hogy az észak-afrikai ország titkosszolgálatának tisztjeiként ők készítették elő a merényletet a PanAm légitársaság gépe ellen. Az utasszállító 270 emberrel a fedélzetén 1988 decemberében a skóciai Lockerbie fölött felrobbant. Bihari Napló Gyengének gyenge, de intelligens „Bár az új kormány prioritásainak Máján az első helyen szerepel az európai integráció kérdése, Románia továbbra is a leggyengébb tanulónak bizonyult a csatlakozásra várakozó jelöltek közül" Az egyértelmű és sommás ítélet a Le Soir francia napilap hasábjain jelent meg Adrian Nastase nyugat-európai körútja befejeztével. A lap elsősorban a nemzetközi igényeknek megfelelő piacgazdaság hiányát, a mezőgazdaság válságos helyzetét és a környezetvédelmi problémák megoldatlanságát rótta fel az Európai Unió kapuján kopogtató ország miniszterelnökének. Hasonló kioktatásban részesült a román kormányfő George Robertson lorddal való tárgyalásai alkalmával is. A NATO főtitkára, mintegy kiegészítve a fentebbieket, a gazdaság és a hadsereg reformja mellett a korrupció gyökeres kiirtásában jelölte meg az észak-atlanti szövetségbe való befogadás feltételeit A feladatok nem újak, nem okozhattak meglepetést, hiszen Romániának nem rögtönzést kell írnia a felvételi vizsgán. A Le Soir kommentárjára válaszolva Nastase elismerte ugyan, hogy „a tanuló gyenge, de - tette hozzá - intelligens, tehát képes hamar megoldani a házi feladatait". A kormányfő körútjának fő célkitűzése - saját megfogalmazása szerint - „a Románia iránti közöny" eloszlatása volt Magabiztossága túltengésének a jeleként azt a következtetést vonta le a vizit befejeztével, hogy „terveinket mindenütt nagy érdeklődéssel fogadták", tehát az EU- és NATO-körökben tett látogatása elérte a célját. Különben az Unió legutolsó bizottsági jelentése túlhaladott - bizonygatta Nastase -, mert Románia választások előtti állapotát tükrözi Nem tudjuk mire védni ezt a jelenbe vetített derűlátást, hiszen a nyilatkozó semmivel sem támasztotta, nem is támaszthatta alá állításait, nem mutathatta fel, hogy hol, mennyiben javult a választások után a helyzet Hiszen egyetlen hónap leforgása alatt a „legjobb tanuló” sem oldhatta volna meg a piacgazdasággal, a reformmal kapcsolatos feladatokat de még a mezőgazdaság válságos állapotát sem enyhíthette. Ami a többi „leckét” illeti: az utóbbi időkben szinte minden hétnek megvolt a maga környezetszennyezési és minden napnak a maga korrupciós botránya. A környezeti ártalmak talán csökkentek valamelyest de megannyi „ökológai bomba” veszélyeztet továbbra is, és a korrupciós dínomdánom se csitul Egy szó, mint száz: a gyenge, de Nastase szerint intelligens tanulónak nagyon nehéz lesz megszereznie a bejutó jegyet pedig ez az a vizsga, ahol nemcsak lehet hanem ajánlott is lemásolni a jobb tanulók” feladatmegoldásait Szilágyi Aladár Marad az értéknövekedési adó Az adórendszer gyökeres változtatásait harangozta be tegnap a pénzügyminiszter. Mihai Tanasescu úgy véli, hogy az idén már alkalmazandó globális jövedelemadó nem felel meg a követelményeknek, ezért - kezdetnek - május 31-ig meghosszabbították a bevallási ívek leadási határidejét. A lakosságra nehezedő terhek csökkentését többek között az adómentességi plafon emelésétől reméli. Nem számíthatunk viszont az alapélelmiszerekre kivetett értéknövekedési adó csökkentésére, amit választási programjában ígért az RTDP. A miniszter kijelentette, hogy az idén biztosan marad az egységes, 19 százalékos érték. Hozzátette azt is, hogy az áram drágítása elkerülhetetlen , állami bevételeket meghatározó intézkedések az idei költségvetés-tervezet előkészítésének részei. A külföldi források egyelőre bizonytalanok, mivel függőben van a készenléti hitelről szóló tárgyalás a Nemzetközi Valutaalappal. Egy hét múlva kezdődnek az egyeztetések, amelyektől egy-másfél évre szóló megállapodás megkötését várja a tárcavezető. íj elnök a MIDESZ-nél A Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) elnökségi tagjai múlt pénteken gyüléseztek. Döntöttek arról, hogy ki legyen az ifjúsági szervezet elnöke és két alelnöke. A szavazás eredményeként Kis Gábor lett az új MIDESZ-elnök, Czvikker Katalin és Sarkady Zsolt pedig alelnökök. A részletekről, az ifjúsági szövetség elnökségének új struktúrájáról, a jövőbeni tervekről Kis Gábor tájékoztatta lapunkat. - Decemberben tartottuk meg tisztújító választmányi ülésünket. Eldöntöttük, hogy milyen összetételű legyen az új elnökség. Sikerült megválasztanunk a négy elnökségi tagot (Czvikker Katalint, Lukács Gábort, Kis Gábort, Török Lászlót - szerk. megj.). Elhatároztuk azt is, hogy a három régió - az Érmellék, Dél-Bihar, illetve Nagyvárad és vidéke - képviselője szavazati joggal rendelkezzék az elnökségben. Január végét szabtuk meg határidőnek a régióképviselők jelölésére, majd az elnök és az alelnökök megválasztására. Az Érmellék régióközpontja Székelyhíd lett, mert náluk adottak a feltételek, jól felszerelt irodával rendelkeznek, a régióképviselő viszont a mihályfalvi Karsai Attila lett. Dél-Bihar régióközpontja Nagyszalonta, és odavalósi a képviselője is, a belényesi képviselő pedig tanácskozási joggal vehet részt minden elnökségi gyűlésen. A Várad és környéke régió képviselője Debrean Gyula lett. Mivel a választott elnökségi tagok közül Lukács Gábor lemondott, Sarkady Zsolt került a helyére. A múlt pénteki gyűlésen öt igen szavazattal és egy tartózkodással engem választottak elnöknek. A négy választott elnökségi tagból és a három régióképviselőből kialakított struktúra jobb, mint a korábbi, mert nagyobb hangsúlyt kap a vidék, szabad kezet kapnak a régiók. Holnap lesz a következő gyűlésünk. Addig eldől, hogy ki milyen feladatokat vállal, mi az, amit irányít és ellenőriz. - Új elnökként milyen elképzeléseit szeretné megvalósítani? - Tervezzük az infrastruktúra fejlesztését vidéken is. Ez majd többletfeladatot ró a regionális központokra. Közös célunk minél hatékonyabbá tenni az ifjúsági szervezet működését. Fő feladatunk megyénk magyar ifjúságának hatékonyabb érdekvédelme, a kulturális és szabadidős programok, sportvetélkedők, könnyűzenei események szervezése a továbbiakban is. Ugyanakkor rendezni szeretném a kapcsolatunkat a Nagyváradi Magyar Diákszövetség vezetőségével. Eddig úgymond mi voltunk a híd az ifjú generáció és az RMDSZ között. Kérdés, hogy megmarad-e ez a szerepünk, vagy az RMDSZ maga akarja-e majd rendezni az utánpótlás kérdését. Fontos az is, hogy erősítsük jelenlétünket a Magyar Ifjúsági Tanácsban és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségében. - Miként lehet hatékonyabbá tennni a FIDESZ működését? - A leglényegesebb talán az anyagi alap megteremtése, ami nélkülözhetetlen az irodák működtetéséhez, a programszervezéshez. Meg szeretnénk alapozni az évi két erdélyi koncertturné és a hagyományossá vált Határ Menti Nemzetközi Ifjúsági Találkozó megszervezését. Lakhatóvá kell tenni új váradi székhelyünket a Sas-palotában. Nem elhanyagolható az ifjúsági szervezeten belül a döntéshozás és végrehajtás közötti jó kapcsolat kialakítása. Az eredményes működés alapköve a hozzáértő, lelkes munkatársi gárda megléte. Fontos, hogy ha valamely ifjúsági szervezet képviselőjével tárgyalunk, az úgymond jószomszédi viszony tekintetbevétele mellett soha ne sérüljenek saját szövetségünk érdekei Lényeges a MIDESZ-tagszervezetek minél jobb megismerése is, csereprogramok révén Bízom abban, hogy a MIDESZ elnökségének tagjai rövid idő alatt összeszoknak, és egymást kiegészítve fogunk cselekedni. Tóth Hajnal