Bihari Napló, 2001. június (12. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-01 / 125. szám

PHARE-HITELEK Párák voltak a bihariak Az újonnan beindított PHARE- programmal kapcsolatos informá­ciók közlésére rendezett sajtóérte­kezletet az Északnyugati Regioná­lis Fejlesztési Ügynökség. Jelen volt Qaudiu Co?ier, a kolozsvári központú szervezet igazgatója, aki a 2000. évi PHARE-program alapelveit ismertette a szülő képvi­selőivel. (A program részleteivel jövő heti Gazdaság oldalainkon foglalkozunk.) Az ügynökség Ro­mánia hat északnyugati megyéjé­ben a mostani pályázati rendszer­ben összesen 1.575.000 euró oda­ítéléséről dönt. A támogatásra ki­zárólag kis- és közepes vállalatok jogosultak. Egy másik program keretében infrastrukturális beru­házásokat támogatnak, mint a szatmári ipari park, illetve a mára­­marosszigeti Tisza-híd. A jövőben egy bihari zöldmezős beruházás létrehozását is tervezik. A kolozs­vári igazgató hiányolta a bihari vál­lalkozásokat a korábbi PHARE­Claudiu Co§ier hiányolja a bihariakat (Alexandru Nitescu felvétele) programokból (tavaly csak nyolc pályázó kötött szerződést). Azt el­ismerte, hogy megyénkben a határ közelsége miatt elsősorban a ke­reskedelem dominál, és a kereske­dő- valamint szolgáltatócégek csak az idén kapnak először komolyabb lehetőséget PHARE-hitelek megpá­lyázására. K.L L ÚJ OLDALAK A NAPLÓBAN Szerdánként több olvasnivaló! Júniustól négy oldallal bővül a Bihari Napló heti kínálata. La­punk ezentúl - hasonlóan a ked­di és a pénteki számokhoz - szerdánként is 12 oldalon jelenik meg, s a változás nem jár áremel­kedéssel. Az új oldalak közül egy a Szolgáltatás nevet kapja, s a meg­növekedett apróhirdetési igé­nyeknek szolgáltat több teret. Bővül a Megyegáró kínálata, im­már hetente négy oldalon olvas­hatnak vidéki híreket, tudósítá­sokat. Ezentúl kétszer jelentke­zik a Gazdaság rovat, szerdán és pénteken közlünk az eddigieknél több törvényismertetőt, gazdasá­gi információkat, tőzsdei híreket. Új formában jelentkezik egy korábban népszerű oldalunk, a Lapraforgó. Megújuló szemlero­vatunkban erdélyi magyar lapok­ból tallózunk, beszámolunk a román sajtót foglalkoztató té­mákról, ollózunk magyarországi lapokból, s betekintést kínálunk az internet médiavilágába is. Iskolások a dohányzás ellen Nagyvárad utcáin, ahogy a világon szinte mindenütt, tegnap is cigaret­táztak az emberek. A járókelők többségének fogalma sem volt arról, hogy május 31-ét füstmentes világnappá nyilvánította az Egészségügyi Világ­­szervezet. A középiskolások már korábban értesültek erről az intézke­désről Igaz, ez korántsem jelentette azt, hogy az iskolaudvarok eldugot­­tabb zugaiban vagy a mosdókban tegnap nem voltak árulkodó csikkek... Ám közel hétezer bihari diák nyilatkozatot írt alá, jelezve, hogy tudatá­ban vannak e szenvedély veszélyességének Cikkünk a 3. oldalon. MAI LAPSZÁMUNK 7. OLDALÁN a Ha jön a rontás, füstölögnek a milliók című írásban több olvasónk mondja el véleményét, tapasztalatát a Nagyvá­radon portyázó különböző javasasszonyoknál tett látogatásáról, lerántva a leplet az úgynevezett varázslók trükkjeiről. BUKARESTI REAKCIÓK AZ UNIÓS VÁDAKRA A kormány tagad és pótolgat Miután tegnap reggel Nastase miniszterelnök csak finoman vonta két­ségbe annak a készülő Európa parlamenti jelentésnek a valóságalapját, amely szerint akár fel is függeszthetőek a csatlakozási tárgyalások az EU és Románia között az állami gondozásban lévő gyermekek helyzete miatt, Iliescu elnök már keményebben fogalmazott. Az elnök kijelentette: Emma Nicholson, az EP romániai jelentéstevője „egy különös személy, úgyhogy az, amit ő mond, semmilyen jelentőséggel nem bír”. A bárónő, aki sok alkalommal járt Bukarestben, az EP külügyi bizottságának tagja­ként vesz részt annak a jelentésnek a megfogalmazásában, amely Romá­nia felkészültségi fokát tárgyalja. A kormány tegnapi ülésén Hildegard Puwak integrációs ügyekért felelős miniszter ugyan szintén alaptalannak nevezte Emma Nicholson aggályait, de a kabinet azért gyorsan elfogadott öt olyan finanszírozási tervet, amely révén országos méretű gyermekvé­delmi programokat lehet szinte azonnal beindítani. A költségvetési alap­ból kiutalandó 1500 milliárd lejes összeg az Országos Gyermekvédelmi és Örökbefogadási Hatósághoz (ANPCA) kerül, és az idén használható fel az említett programok finanszírozására. A központi hatalom a jövőben támogatni fogja a helyi szinten zajló hasonló programokat is. A román diplomácia tűzoltóakciójának köszönhetően az Európai Unió Bizottságának szóvivője tegnap este bejelentette: nincs szó arról, hogy Brüsszelben bárki is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését ja­vasolná román relációban. NAGYSZALONTA NAPJA If­ AficiirÉil c? § A­ f' lT<inArr «i fiA!ijliir»!!)Ar Ifill/NKdi /ífi\/i!Im kall 11. d ilulllliVili Hj 5 w \/ kJ? B m S at A wLm Jk \F w jl# w J5 Ails ts UL V 3^>Jl p^f Ünnepi tanácsülést tartott tagnap a nagyszalontai önkor­mányzati testület, a város ala­pításának 395. évfordulóján. Magát az alapító oklevelet a há­romszáz hajdú Bocskai István­tól, Erdély fejedelmétől 1606. június 3-án vette át E dátum évek óta a város napja Nagy­szalontán. Az ünnepi ülés előtt a központi parkban koszorút helyeztek el a fejedelem köztéri szobránál. Ko­szorúzott többek mellett a város polgármestere, Tódor Albert, a Helyi Tanács képviselői, a Közigaz­gatási Minisztérium egyik vezér­­igazgatója, Aurel Turán prefektus, a magyarországi testvértelepülé­sek: Sarkad, Túrkeve, Hajdúbö­szörmény, Csepel és Méhkerék polgármesterei. Magát a rendkívüli ünnepi ülést a városi kultúrházban tartották. A Helyi Tanács tagjain kívül jelen voltak a koszorúzásnál is részt ve­vő meghívottak, számos szalontai lakos, valamint ama személyek, vagy hozzátartozóik, akiket taná­csi határozattal az évforduló alkal­mával különböző díjakban részesí­tettek. Az ülést Tódor Albert nyi­totta meg, majd vezetését Bondár Imre tanácsos vette át. A rendkívü­li tanácsülésen egyetlen napirendi pont szerepelt: díjak átadása azok­nak a szalontaiaknak, akik az utób­bi években sokat tettek a haj­dúváros fejlődése érdekében. A dí­jakat a városban született, vagy va­lamikor ott élő neves személyekről - Teodor Neu, dr. Kiss Ferenc, Ni­­colae Talpon, Arany János, Kulin György - nevezték el. Egy Pro Urbe­­díjat is kiosztottak, melyet a köz­­tiszteletben álló tanár, közíró, Dá­­nielisz Endre vehetett át. A laudá­­ciókat Tódor Albert olvasta fel ro­mán és magyar nyelven. A díjazot­takat, valamint a városnapot kö­szöntötte Ioan Popescu, a Közigaz­gatási Minisztérium vezérigazgató­ja, valamint Aurel Turau prefektus. A magyarországi vendégek közül a Budapesthez tartozó XXI. kerület, Csepel polgármestere, Tóth Mihály az ottani önkormány­zat által elfogadott szándéknyilat­kozatot olvasott fel melynek értel­mében Szalonta és Csepel testvér­­városi kapcsolatot köt. A jelenlé­vők nagy örömére a csepeli vendég az egykori Bocskai-zászló máso­latát nyújtotta át Tódor Albert pol­gármesternek. A hajdúváros elöl­járója megköszönve az adományt, büszkén jelentette ki: Bocskai Ist­ván fejedelem zászlaja újra jelen van Szalontán. Az ünnepi önkor­mányzati ülés kulturális műsorral ért véget. Dérer Ferenc Aurél Tárán prefektus is elhelyezte koszorúját a Bocskai-szoborn­ál (A szerző felvétele) Százmilliók folynak el hiába, be nem tartott ígéretekkel van tele a sajtó, közben járt a kör­nyezetszennyezés Nagyvárad térségében. Legutóbb múlt szombaton írtunk az ügyről, az illetékesek azóta sem tettek semmit A megyeszékhely hatá­rában lévő telített, a bezárásra rég megérett óriási szeméttelep tegnap is zavartalanul ontotta a mérgező füstöt Egyesek szerint személyes érdekek állnak amö­­gött, hogy senki nem lép az ügy megoldásáért.­ ­ Tragikus a helyzet, felháborító a városvezetés és a köztisztaságért felelős vállalat passzivitása. A Pol­gármesteri Hivatalt láthatóan nem is érdekli az, hogy a folyamatosan ömlő füst mérgezi a környék lakóit. Ideje lenne, hogy Petru Filip szóba álljon végre az emberekkel, s meg­szüntesse a környezetszennyezést - nyilatkozta tegnap a Bihari Napló­nak Balog F­eric, a váradi Urbana Köztisztasági Vállalat vezérigaz­gatója. A megyeszékhelyen két ilyen vállalat működik. Az előbb említett fizet a RER-RWE Ökológiai Szolgál­tató Rt.-nek, hogy a város egyetlen szeméttelepére lerakhassa a hulla­dékot. A RER adminisztrálja a te­lepet, amely a város fennhatósága alá tartozik. Balog tegnap elpana­szolta, hogy havonta átlagban 80 millió lejt fizetnek a másik vállalat­nak, ám cserébe semmit nem kapnak. Szeghalmi Örs Folytatása a 3. oldalon 2001. június 5-én székhelyünk a M-­al Alexandru Averescu út 83. szám alá költözik. Ideiglenes bejárat a Kolozsvári út 78. szám alatt, a szeszgyáron át. Egyesek sztoikus nyugalommal, mások ingerülten fogadják a sokasodó panaszokat. A lényeg, hogy a telep szünet nélkül füstöl (Alexandru Nitescu felvétele)

Next