Bihari Napló, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-203. szám)

2001-08-01 / 177. szám

XII. évf., 177. sz. Nagyvárad, 2001.augusztus 1., szerda 12 oldal, 4000 lej Beiktatták hivatalába Szarka Árpádot Rövid ünnepélyes ceremónia kísérte tegnap a Bihar megyei Nyug­díjpénztár mai hatállyal kinevezett régi-új igazgatójának beiktatását. A munkatársak és a sajtó jelenlétében Alexandru Retegan alprefek­­tus felolvasta az Országos Nyugdíjpénztár vezetője, Petre Ciollo§ ál­lamtitkár által aláírt hivatalos kinevezést, majd meleg kézfogással gratu­lált Szarka Árpádnak. Röviden megköszönve a bizal­mat, a beiktatott vezérigazgató megígérte: csapatával együtt igyek­szik messzemenően megfelelni az ügyfelek elvárásainak. A szakterületen tizenöt éves tapasztalattal rendelkező vezér­­igazgató július utolsó előtti hetében versenyvizsgán nyerte el a tisztsé­get, Ioan Osoianu elől. Kinevezése három hónapos próbaidőre szól, ha addig semmilyen kifogás nem merül fel ellene, megtarthatja beosztását. Szarka Árpád érdeklődésünkre elmondta, hogy majdani helyettese és a három szakigazgató kiléte az augusztus 28-i váradi versenyvizs­gán dől el. Bárki pályázhat, aki szak­mailag megfelel e tisztségek köve­telményeinek. Egyelőre nincs tudo­mása arról, hogy bárki is benyújtot­ta volna kérelmét. Nekünk is el­mondta, s az alprefektusnak is megismételte: szeretnének egy új, korszerű székhelyet a Nyugdíj­­­pénztár számára, ahol méltó körül­mények között fogadhatnák az em­bereket, s a hozzávetőleg 150 alkal­mazott is jó körülmények között dolgozhatna. Szarka nagy hang­súlyt kíván helyezni a jövőben arra, hogy munkatársai civilizáltan, rugal­masan oldják meg a munkájuk so­rán felmerülő problémákat. Szólt arról is, hogy Belényesben is lesz ki­­rendeltségük, annak vezetőit is ver­senyvizsga alapján választják ki. Zámbó Sípos Mónika A beiktatási ceremónia pezsgőbontással és koccintással ért véget (Alexandru Nijescu felvételei) NAGYVÁRADI HŐERŐMŰ Érdekük az alacsonyabb ár­t­ Közgyűlést tartott tegnap a nagyváradi Hőerőmű szakszerve­zete, amelyre meghívták a megye alprefektusát is. A Hőerőmű dolgo­zóit érintő, belső problémák mel­lett egy sor, az egész várost érintő elképzelésről beszélt Grigor Dra­gon vezérigazgató. - A Hőerőműnek továbbra is működnie kell - sommázta a ve­zető, majd arra emlékeztetett, hogy a hőenergia árának növelése nehéz helyzetet teremtett szá­mukra. Vélekedése szerint, ha nem sikerül csökkenteniük a költsége­ket, hogy az országos referenciaár alatt biztosítsák a hőenergiát, ak­kor fogyasztóik elpártolhatnak tő­lük. Példaként a timföldgyárat em­lítette, legnagyobb fogyasztóik egyikét, amelyik ha lemondaná a szerződést, mai árakon havi 26 milliárd lej veszteséget jelentene a hőerőműnek. Reális veszélyt lát a vezérigazgató a magánfogyasztók elvesztésében is a földgáz beveze­tése után. A Hőerőmű vezetősége eddig is igyekezett a költségeket lefaragni, 15 százalékos megtakarítást értek el az 1-es Hőerőmű két turbinájá­nak a korszerűsítésével. Elkészítet­ték a hatástanulmányt a földgáz­nak az 1-es Hőerőműbe való beve­zetésére. Három új turbina besze­relését is tervezik, s a városi primer vezeték korszerűsítését. Mind­ezekre 2003-2004-ig kerülhet sor, ám Dragos szerint nem biztos, hogy a „piac” bevárj­a ezt, ha előbb bevezetik a földgázt a városba Cél­juk elfogadható áron biztosítani a hőenergiát, ellenkező esetben elveszthetik a magánfogyasztókat. Alexandru Retegan alprefektus is a magas energiaárak veszélyére hívta fel a figyelmet. Elfogadható áron kell biztosítani a villamos és hőenergiát a timföldgyárnak, hogy az ne zárjon be ismét A legutóbbi hírek szerint hét hazai hőerőmű - köztük a két váradi - megmarad a Termoelectrica keretében. Péter I Zoltán NAGYVÁRAD Fontos döntés vár a Tanácsra Ma ismertetik Nagyvárad Helyi Tanácsában a külföldi szakembe­rek által elvégzett energetikai fel­mérés eredményét. A helyzetjelen­tés után ismertetik javaslataikat a távfűtési rendszer korszerűsítésé­re, illetve a földgáz hasznosítására. Ezt megelőzően reggel még tár­gyalnak az Apaterm és a Polgár­mesteri Hivatal vezetőivel is - tudatta Petru Fiüo polgármester az újságírókkal a tegnapi sajtótájé­koztatón. A városvezető szerint a legoptimálisabb döntést kell hoz­ni, elvégre a város 70 százalékban függ a távfűtéstől. A szakértők tárgyaltak a Distri- Gaz és a Hőerőmű vezetőivel is, mivel a távfűtési vezetékek felújí­tását párhuzamosan kell végezni a földgáz bevezetésével. Romániai viszonylatban újdonságnak számít a váradi helyzet, mivel nincs még egy olyan város, ahol a távfűtésről a gázfűtésre tértek volna át, bármi­lyen formában is. Ezért is kell min­dent jól átgondolni, hisz Filip sze­rint menet közben sok konfliktus­ra számíthatunk, amit sorra kezel­ni kell. Valamikor szeptemberben vagy októberben kell véglegesíteni az Apaterm, valamint a földgáz bevezetésére és működtetésére alakítandó társaság struktúráját. Egy biztos, a létező változatok kö­zül bármelyik mellett voksolnak, egy hosszan tartó, 6-8 évig tartó beruházásról lesz szó. P.17. Florian Dacin jegyző Constantin Jurca alpolgármester társaságában a tegnapi sajtótájékoztatón ílt kedvezmények szeptembertől Mindhiába hoztuk szóba a tegnapi városházi sajtótájékoztatón a nyugdíjasbérletek ügyét, mert ugyan a polgármester megígérte, hogy valamilyen megoldást találnak a megemelt határértékek (1 millió lej alatti nyugdíj esetében ingyenes, 1-1,4 millió lej között 50 százalékos kedvezményű bérlet) alkalmazására, későbbi érdeklődésünkkor nem­leges választ kaptunk. Jogilag nem lehet már augusztustól alkalmazni az új bérleti feltételeket, csak szeptember 1-jétől. Délutánig víz nélkül A Körös jobb partján ma 8-16 óra között a vízműnél végzett éves javítások miatt nem lesz hideg víz. Elsősorban a központban, a Kórház (Pasteur) utcán és környékén, a Bu­karest téren és a Nyugati lakónegyedben, valamint Biharpüspökiben maradnak szára­zon a csapok. A nap folyamán meleg vizet egyáltalán nem szolgáltatnak a városban. KÖZMŰ ÉS FOGYASZTÓK : ideális megoldás: mérőórát mindenkinek Törvényesített rablás vagy díjbeszedés szolgál­tatás nélkül? Ezzel a címmel küldött beadványt la­punknak a nagyváradi Cirnus tulajdonostársulás. A dokumentumot a Helyi Tanácshoz is eljuttatták, azt kérve: hívjon össze rendkívüli tanácskozást, ame­lyen megvitatnák, hogyan oldható meg ama tömb­ház lakók veszteségeinek ügye, akiknek nincs pén­zük saját vízórák beszereltetésére. Az irat szerzője, Cornel Popa, a tulajdonostársulás elnöke szerint nem mindig tudni, miért van hatalmas különbség azok számlái között, akik felszereltettek vízórákat, s akik nem. „Minden reklamációt azzal fo­gad az illetékes, hogy úgymond hallgassunk, amikor vele beszélünk. Rájöttek, kiről van szó? A nagyváradi Apatermről. (...) A Közmű az ügyet átadta víz- és csa­tornázási részlegének, ahol egy hölgy matematikalec­két tartott nekünk, amikor pedig a gond lényegére próbáltunk rávilágítani, egy új polgári magaviseletből oktatott ki" - áll a dokumentumban. Popa számítást is végzett, amely szerint például a hőenergia díja a saját mérőeszközzel nem rendelke­zők esetében, hat személyre számítva 765 ezer lej ha­vonta, a mérőeszközökkel ellátott lakásokban pedig ugyanennyi személyre havonta 189 ezer lejt kell fizetni. Szeghalmi Örs Folytatása a 3. oldalon

Next