Bihari Napló, 2002. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

2002-12-02 / 282. szám

Hétfő Nagyvárad, 2002. december 2. 5000 lej Felhős, esős, ködös idő. Részletek az 5. oldalon. 12 oldal XIII. évf., 282. szám Toró T. Tibor, a Reform Tö­mörülés elnö­ke a platform rendkívüli kongresszusát vezette Ko­lozsváron. /2. Háló-találkozót tartottak Váradon A Kárpát-medencei magyar katolikus közösségek Háló nevezetű egyesülete Nagyváradon tartott találkozót november 29-én és 30-án. Érkeztek résztvevők egyebek között Budapestről, a Pécs melletti Bolyról, s eljöttek a váradi megbeszélésre a bélfenyéri és szalontai hálósok is. Tóth Hajnal A találkozó szentmisével kez­dődött a nagyváradi Bazilikában. A misét celebráló Tempfli József római katolikus megyés püspök beszélt a Háló lényegéről, a kö­zösségek megtartó erejéről, s hozzáfűzte: „Ha valaki kezet nyújt, csak egyet tehetünk: elfo­gadjuk.” Ezután a résztvevők átvonul­tak a Szent László Gimnázium­ba. Rábai László, a pannonhalmi bencés apátság titkára szólt ar­ról, miként kapcsolódott be Pan­nonhalma is a Háló bogozásába. „Pannonhalma örökbe fogadta a Hálót. Megpróbáljuk össze­gyűjteni egymást” - mondta Rábai. Nagy György Attila, a Háló romániai egyházi elnöke úgy fo­galmazott: „A lényeg, hogy bará­ti kapcsolatok alakuljanak ki. Rá­találtunk kis közösségekre is. Megvalósul a találkozás szentsé­ge. Mindenütt tapasztaltuk: a kö­zösségi életnek mekkora szerepe van. A Hálónak több mint 800 kö­zössége van, ebből mintegy 500 erdélyi. Közösségben tudjuk megőrizni identitásunkat. Aki elveszíti identitását, boldogtalan, görcsökkel teli ember lesz.” Dél­után adventi koszorúkat készí­tettek a hálósok. Este a Szádog népi tánccsoport és a Komló ze­nekar jóvoltából remek hangu­latú táncházban vigadtak a „há­­lóbogozók”. A találkozóra a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított és vezetett dévai és szászvárosi gyermekotthonból mintegy 50 gyermek érkezett. Szombaton a gyermekek kézműves-foglalkozá­sokon vettek részt pedagógusok irányításával. Tempfli József me­gyés püspök, majd Németh Lász­ló köröstarjáni plébános advent­ról elmélkedett. Menyhárt Ernő szászvárosi kántortanító megha­tóan beszélt a gyermekotthonról, az ott élő szegény sorsú gyerme­kekről, személyes élményeiről. „Sokszor látástól vakulásig pró­báljuk a gyermekeket oktatni, nevelni. Akkora szeretetet ka­punk tőlük, hogy semmilyen más munkában nem lenne ennyi szeretet. Minden nap egy él­mény. Mindennap kopogtatnak az ajtón, hogy fogadjunk be gyer­mekeket” - osztotta meg élmé­nyeit a hallgatósággal a fiatal kántortanító. A búcsú idejének közeledtével megfogalmazták: a Háló bogozá­sának mindenképp lesz folyta­tása. Konrád Katalin, a váradi találkozó főszervezője megkö­szönte a magyarországi főháló­sok segítségét. Az együttlét szent­misével ért véget. Nagyvárad szenátora: Szilágyi Aladár A második szenátoravatón köszöntötte az egybegyűlt ismerősöket, barátokat, kollégákat és tisztelőket Székely Ervin képviselő szombaton a Szakszervezetek Házának földszinti termében. A jelképes címet ezúttal Szilágyi Aladár, szerkesztőségünk munkatársa kapta munkásságáért. Tököli Magdolna Nagyvárad második szenáto­ra, szerkesztőségünk munkatár­sa, Szilágyi Aladár népes közön­ség előtt, jó hangulatú beszélge­tésben vallott életéről, közírói te­vékenységéről. Székely Ervin szavai szerint nemcsak egy köz­íróval, hanem egy korszakkal is­merkedhettünk meg. A gyermek­kor, a szeretett szülőföld szem­léletes és élvezetes előadásmód­dal való felidézéséből megtud­hattuk, hogyan alakult ki az az olvasói szenvedély, amely azóta is megmaradt. Hallhattunk a „rebellis pap nagyapáról” és a hite miatt meghurcolt édesapá­ról, és nosztalgiával gondolhat­tunk vissza Szilágyi Aladárral együtt az 1960-as évek Váradéra, a pezsgő kulturális életre, az Ady Endre Irodalmi Kör tevé­kenységére. Közíróként a Bihari Napló i­­gazgatójaként, főszerkesztő-he­lyetteseként, majd hosszú ideig főmunkatársaként dolgozott, pub­licisztikai írásai, politikai elem­zései, frappáns glosszái nemcsak itt, hanem Magyarországon is is­mertek és közkedveltek. Írá­saiból is ízelítőt kaphattunk, Ács Tibor és Fábián Enikő színmű­vészek tolmácsolásában. 1990 után sokrétű közéleti tisztséget vállalt, fontos szerepe volt az első Varadinum rendez­vény megszervezésében, és hos­­­szú ideig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fő­gondnokaként munkálkodott, de közönség előtt helytörténészként, anyanyelvápolóként és gyermek­versek szerzőjeként is ismert. Szilágyi Aladár a hozzá intézett kérdések megválaszolása után vehette át a Nagyvárad szená­torának járó oklevelet Székely Ervintől. A jó hangulatú pódium­beszélgetésen Szabó Éva, a Va­radinum vonósnégyes tagja biz­tosította a csodálatos zenei mo­mentumokat. Székely Ervin képviselő és Szilágyi Aladár, „Nagyvárad szenátora” SPORT □ Késő este fejeződött be a karatékák kontinensviadala A 10. alkalommal megrendezett hagyományos Fudokan karate Európa-bajnokságnak a váradi Sportcsarnok adott otthont pén­teken, szombaton és vasárnap. A gyerekek és kadétkorúak versengésében teg­napi lapzártánkig négy egyéni számban szüle­tett váradi siker: egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem került a házigazdák tarsolyába.­­7. POLITIKA ...................................HAM............................ □ A visegrádi négyek egyeztették álláspontjukat Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia miniszterelnöke Budapesten folyta­tott egyeztető tárgyalásokat az EU-hoz való csatlakozás előtti utolsó tárgyalásokon általuk képviselendő pénzügyi és a támogatásokra vonatkozó kérdésekben. A kedvezménytörvény nem szerepelt a találkozó napirendjén. /2. Röviden a Gólyabál. A Nagyváradi Magyar Diákszövetség december 4-én, szerdán 18 órától rendezi meg a gólyabált a színházban, a mű­sorvezető az ismert magyarországi rádiós, televíziós, Abaházi Csaba lesz. A pároknak mókás vetélkedő során kell majd bizonyságot tenniük leleményességükről, rátermettségükről. A gólyabálnak idén is lesz sztárvendége, még­pedig a népszerű magyarországi rockegyüttes, a Zanzibár. A színházban megtartott műsor után buli lesz két helyszínen; szerveznek house-partit és slágerpartit, s lehet majd választani aszerint, ki melyik stílusú zenére vigad szívesebben. A belépőjegy ára 50 ezer lej, NMD-tagoknak és csak a bulin részt venni szándékozóknak 30 ezer lej. Jegyek kaphatók a diákszövetség Sas palotában levő székházában. □ Hanuka: A nagyváradi Zsidó Hitközség ma 11 órától tartja a Hanuka (a fény) ünnepséget a Mihai Viteazul utcai Nagyzsinagógában. Ott lesznek a bukaresti vezetőség tagjai, valamint számos külföldi vendég is érkezik. Közreműködik a Hakeset énekkar. A szervezők tisztelettel meghívnak minden hitközségi tagot és más felekezeti tagokat is, családostul. □ Megszűnik a járat, a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 2003. január 1-jétől kezdődően megszünteti a Nagyvárad-Félixfürdő (14-es vonal) és a Nagyvárad-Püspökfürdő (15- ös vonal) menetrendszerű autóbuszjáratokat. Könyvbemutató. Pénteken mu­tatták be Kinda Edit Visszaemlékezéseim csok­ra című könyvét a Tibor Ernő Galériában. A gyermek-tanító, gyermek-anya kapcsolatot fel­dolgozó, megtörtént eseteket felelevenítő köte­tet Tempfli József katolikus megyés püspök is­mertette. „Célom, hogy az olvasó betekintést nyerjen az iskola és a család életébe, hogy írá­saim által mások is megismerjék ezt a tanítók számára vonzó és érdekes világot” - mondta a szerző. Fotó: Sükösd Tóth Krisztina

Next