Bihari Napló, 2003. december (14. évfolyam, 282-305. szám)

2003-12-02 / 282. szám

Fotó: Zámbó Sipos Mónika B­IHARI Kedd 16 oldal XIV. évf., 282. szám 6000 lej Nagyvárad, 2003. december 2. 1­2 Két gyilkosság két nap alatt Ismét emberéleteket követelt a túlzott alkoholfogyasztás miatti agresszivitás: egy 37 éves bihari férfi szombaton este agyonverte a feleségét, akivel előtte együtt italozott, egy 19 éves fiatalember pe­dig egy vaskohsziklási kávéház mellékhelyiségében ejtett végzetes mellkasi sebet egy 18 éves fiún. Zámbó Sípos Mónika Holtan találtak rá vasárnap Bihar községbeli házában a 36 é­­ves M. G. L.-re. Az asszony tes­tén és fején csúf sebek, zúzódá­­sok, véraláfutások éktelenked­tek, ezért a helyszínre kiszállt bi­hari rendőrök arra gyanakodtak, hogy bűntény áldozata lett. Se­gítségül hívták a megyeszékhely­ről a bűnügyi szakértőket, a kri­minalisztikai szakemberekből, bűnügyi nyomozókból, vizsgáló­ügyészből és boncolóorvosból álló csapat kora délután érkezett ki a tetthelyre. Megállapították: az áldozatot egy kemény tárggyal alaposan összeverték, és belehalt a sérüléseibe. A tettes kilétének kiderítése sem okozott túl sok fej­törést a nyomozóknak: a legké­zenfekvőbb volt az élettársat, a 37 éves Joan M.-et meggyanúsíta­ni. Kiderült ugyanis, hogy szom­baton este együtt ittak az as­­­szonnyal, aztán hajba kaptak va­lamin, s a férfi jól megverte a nőt. Talán nem akarta agyonver­ni, de az asszony belehalt sérülé­seibe... A férfit őrizetbe vették a rend­őrök, emberölés jogcímén tegnap a letartóztatását kérték a Tör­vényszék bíráitól a további nyo­mozás idejére. Folyik a rendőrségi s ügyész­ségi vizsgálat abban a gyilkos­sági ügyben is, amelyik tegnap haj­nalban történt egy vaskohszik­lási bár mellékhelyiségében. Hogy pontosan mi zajlott ott, miért ve­szett össze a két fiatalember, nem tudni, de tény: a 19 éves Ciprian F. mellkason szúrta a 18 éves Adri­an M.-et, aki szinte azonnal meg­halt. A lokál tulajdonosa értesí­tette a rendőrséget a történtekről. Fele Sándor az idény legjobb játékát nyújtva segítette győzelemhez a Nagyváradi FC-t a Fand elleni bajnokin.­­9. Változóan felhős, nyirkos idő. a 11. oldalon. Boszorkányszombat. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Mihai Viteazul utcai volt épületének alagsorában nagy sikerű ren­dezvényt tartottak szombaton délelőtt a Szemfüles gyermeklap s a Zabhegyező Egyesület szervezésében A hetedikes Enikő, Tímea, Noémi és Kriszti Csatár­ból érkezett oda, s nagyon jól érezték magukat. /8. Karácsonyi rajzpályázat Készítsd el Te a Bihari Nap­ jakat az első három helyezett­ló karácsonyi üdvözlőlapját! nek, kisebbeknek s nagyobbak­ Az utóbbi évek hagyományé­­nak külön-külön. Hogy a leve­hez híven az idén is egy gyér­ lezőlap melyik első díjas mun­­mekrajz alapján nyomtatott üd­­kából készüljön el, azt a zsűri vözlőlappal kívánjuk köszön- szakavatott elnöke dönti majd teni partnereinket, ügyfelein­­el. Valamennyi beérkezett pé­ket, barátainkat. December 3- ig a munkát kiállítjuk a Tibor­ig (a postai bélyegző dátuma) Ernő Galériában. A megnyi­­várjuk a hagyományos levele­ tőn, december 12-én 15 órakor tőlap nagyságú munkákat, bár­ lesz a díjátadás is. Postacímünk: milyen tecnikával készülteket, 410161 Nagyvárad, Kanonok melyekből egy többtagú zsűri sor (§irul Canonicüor) 25. szám. választja majd ki a legeredet A borítékra írjátok rá: Kará­­tibhet december 8-án, hétfőn, csonyi rajzpályázat, s a neve­­kedden pedig megjelentetjük a teket, iskolátok nevét, az osz- BN-ben a nyertesek nevét, s a tályt se felejtsétek el ráírni, díjazott rajzokat. Az eddigiek- ha lehet, ne a rajz hátuljára, ha­­hez képest újdonság, hogy idén nem egy külön kis cetlire. Jó min­két korosztályban osztunk dí­­kát! Kamarazene-hangverseny A nagyvárad-velencei RMDSZ művei szerepelnek. Közremű­­kamarazene-hangversenyt zen­­kednek: Gergely Tóth Erna­­dez december 7-én, vasárnap Oláh Boglárka, Oláh Gabriel­ 17 órától a Római Katolikus la, Pop Annamária, Rais-Wall- Kultúrházban, a Kolozsvári út­ner Orsolya, Stefán Tünde, 85. szám alatt. A műsorban Schneider Mária, Szeghalmi András Enikő, Bihari Sándor, Péter Emese, Thurzó Zoltán, Csajkovszkij, Farkas Ferenc, Tokaji Ágnes. Bevezetőt tart Godard, Liszt, Ligeti György, Tuduka Oszkár. A belépés díj- Monti, Sugár Rezső, H. Wolf talán. Gyógyszer helyett zene Alapvetően december elseje sem különbözött más hónapok első napjától: szerekhez ezúttal sem Megszokott látvány, hogy min­den hónap első napján hosszú sorok kígyóznak a gyógyszertá­rak előtt. A betegek ilyenkor próbálják kiváltani a kedvezmé­nyesen felírt gyógyszereket a ki­jelölt patikákban. Tegnap nem volt sor Várad központjában. A nemzeti ünnep miatt több gyógy­szertár nem nyitott ki, máshol leltároztak. A munkaszüneti na­pokon is nyitva tartó patikában kissé furcsán néztek ránk, ami­kor arról érdeklődtünk, hogy ad­nak-e kedvezményes gyógyszert... a kedvezményes gyógy­lehetett hozzájutni. Hogy mi lesz azokkal a bete­gekkel, akiknek egészségük vagy tán életük függ attól, hogy meg­­kapják-e a szükséges gyógyszert, amelyet a kis nyugdíjukból nem tudnak megfizetni? Ez rég nem téma, ettől még zavartalanul folyt tegnap az ünnepség a főtéren, bömbölt a tömény népzene. In­gyen szórakozhatott a kisnyugdí­jas is, már akinek lett volna hoz­zá ereje vagy kedve, ugyanis ha az ottani gyógyszertárakban pró­bált szerencsét, patikaszer he­lyett csak zenét kapott... Könyvbemutató December 4-én, csütörtökön 18 órától a nagyváradi Arcadia Ifjúsági és Gyermekszínházban mutatják be Péter I. Zoltán Ady Erdélyben című könyvét. A szer­ző időrendi sorrendben igyek­szik követni a költő életútját az érmindszenti szülőháztól egészen haláláig, bő teret szánva a nagy­váradi éveknek. Összesen 130 fel­vétel idézi a költőt és életének erdélyi helyszíneit. Ady Erdélyben A könyvet Szilágyi Aladár köz­író mutatja be. Jelen lesz Kőrös­­si P. József, a budapesti Norán Könyvkiadó vezetője is. F. Bathó Ida művésznő Ady-verseket sza­val majd, illetve prózát mond. A rendezvény a Nagyváradot az 1920-as években bemutató rövid filmszkeccs levetítésével zárul. A könyvbemutatóra minden érdek­lődőt szeretettel várnak, külön meghívó nem készült. TÉRSÉG ...................................MÁstÓ................................... □ Otthonra talált az otthon Szíjjártó Zoltán irányításával meg­kezdte működését a nagyszalontai egészségügyi-szociális osztály. A kórtermeket a városi kórház parkjában álló épületben rendez­ték be, nem egészen zökkenőmen­tesen. Az otthon számára eredetileg azt az épü­letet szánták, ahol korábban a fül-orr-gége osz­tály működött. Az otthont csütörtökön adták át Nagyszalontán, több elöljáró jelenlétében.­­5. NAPRAKÉSZ □ Istennel a hazáért, a szabadságért A jubileumi Rákóczi-évek (2003- 2011) alkalmából tudományos ülésszakot tartott szombaton dél­ben a Partiumi és Bánsági Mű­emlékvédő és Emlékhely Bizott­ság a nagyvárad-újvárosi kéttor­nyú református templomban. Nyitóbeszédében Dukrét Géza elnök történelmünk nagyjaira em­lékezett, majd annak fontosságát hangsúlyozta, hogy csak a történelmi örökségre alapozva lehet jövőt építeni. /7. Röviden □ Egyéni kiállítás. Ma 18 órakor nyitják meg a nagyváradi Arcadia Ifjúsági és Gyermekszínház előcsarnokában Trifán László egyéni kiállítását. Beszédet mond Ioan Moldovan, a Família folyóirat főszerkesztője. Közreműködnek: S. Bodor Mária és Marlena Prigoreanu bábművészek, valamint Török Apollónia (fuvola). □ Drágul: 2004-ben 30 százalékkal lesz magasabb a kötelező gépjármű-felelősségbiz­tosítás. Erről a biztosításokat ellenőrző bi­zottság határozott, az előre jelzett infláció alapján. □ Mikulás-ünnepség: Az RMDSZ nagyvárad-rogériuszi szervezete Mikulás-ün­nepséget rendez december 6-án 11 órai kezdet­tel a nagyváradi bábszínházban a körzetben lakó óvodás és kisiskolás gyerekeknek. Az előadás után érkezik a Mikulás az ajándékokkal. A belépés ingyenes. Jegyek a körzeti székházban igényelhetők, a Dacia su­gárút 106. szám alatt, naponta 10-16 óra között. Önkormányzat. Felvételünk szom­bat délelőtt a sepsiszentgyörgyi színház elő­csarnokában készült. Bihar megyei önkor­mányzati képviselők, polgármesterek egy­ cso­portja az országos RMDSZ-konferencia elkez­­­­dése előtt. /2. Fotó: Dérer Ferenc

Next