Bihari Napló, 2004. december (15. évfolyam, 283-306. szám)

2004-12-01 / 283. szám

s „Itt még óriási botrány is lehet!” Hiába jelentette be a Központi Választásoi Iroda, hogy tegnap 17 órakor közzéteszi a választások országos végeredményét, ez lapzártánkig nem történt meg. Mint ismeretes, a D. A. Szövetség megóvta a voksolást. Adriana Saftoiu, a Szövetség képviselője Bukarestből nyilatkozott lapunknak. Szeghalmi Örs Bombaként robbant a hír teg­nap délután: a D. A. Szövetség (PNL-PD) bejelentette, hogy az ál­tala tapasztalt csalások miatt nem fogadja el a választások végered­ményét és az egész választás meg­ismétlését követeli. Az első oldalon olvashatják magával a bejelentés­sel kapcsolatos konkrétumokat, a következő lépésekről pedig a D. A. országos vezetésének egyik kép­viselője nyilatkozott lapunknak telefonon Bukarestből. Adriana Saftoiu - aki az 1996-2000-ben reg­nált kormány szóvivőjeként ténykedett, és most Traian Bases­­cu államfőjelölt titkárságának ve­zetője és országos kampányuk saj­tófőnöke­­ a Bihari Naplónak el­mondta: „Napokig gyűjtöttük az információkat, amíg az óvásról szóló döntést meghoztuk. Határo­zottak vagyunk, és itt óriási botrány lehet, akár nemzetközi is, ha a csalás állami szinten elfoga­dottá válik! Forrong most a szövet­ségünk, mindenki dolgozik, min­denki akcióban van. Sajnos van dolgunk elég.” (A szóban forgó előzményekről a jelen oldalon, Nagymérvű csalást kifogásolnak című anyagunkban olvashatnak - szerk. megj.) Mint megtudtuk, a D. A. kész a nemzetközi közvéle­ményt és az érintett nemzetközi szervezeteket is értesíteni, ha az ügy eltussolására tett kísérleteket tapasztal. Lapzárta előtt egyébként reagált az Országos Választási Iro­da (BEC) az ellenzéki szövetség a­­ma vádjára, hogy a hivatal szá­mítógépein hamisították meg az e­­redményt, a voksokat összesítő szoftver segítségével. A BBC azt állítja, a helyhatósági választáso­kon is ugyanezt a szoftvert hasz­nálták a szavazatszámlálásra, s akkor az ellenzék jó eredményt ért el. A BBC ugyanakkor elismeri: voltak rendellenességek, ugyanis a választási törvény homályos megfogalmazásai miatt túl sok érvénytelen szavazatot regisztrál­tak. Közben Basescu újabb támo­gatókra lelt. Smaranda Enache, a parlamentből kimaradt Népi Ak­ció alelnöke tegnap felhívást in­tézett a jobboldali erőkhöz Traian Basescu támogatására az elnök­választás második fordulójában. A Népi Akció alelnöke szerint a PNL-PD szövetség nem értette meg, hogy a Demokratikus Kon­venció visszaállítása révén egyér­telmű győzelmet aratott volna a PSD+PUR fölött. „Most szükséges, hogy a PSD+PUR és támogatóinak hatalmát a társadalom egésze szigorú ellenőrzés alá vegye”, fo­galmaz Smaranda Enache. Nem csak a voks leadásából állt? Rengeteg a fejlemény a vasárnapi választási fordulóval kapcsolatban Újabb köpönyegforgatás?! Ismét téma lehet a Verespa­takra tervezett környezetrom­boló beruházás a hazai válasz­tások után. Mint ismert, a ro­mán kormány kezdetben tá­mogatta a befek­tetést. Megfigyelők már akkor úgy vélték, a voksolások idejére a kormánypárt elhatárolódik a Verespatak-projekttől, majd a választások után ismét támo­gatni fogja azt. Ebből annyi már biztosan megvalósult, hogy a voksolások előtt a kormány kö­zölte: nem támogatja a beruházó Ovidiu Tender ást... Egyébként amerikai befek­tetők állnak a verespataki be­ruházást végző kanadai-román társaság mögött, amelynek ve­zetőin keresztül az Egyesült Ál­lamok rátenné a kezét a készülő Konstanca-Trieszt kőolajveze­tékre - derül ki a román és az amerikai sajtó írásaiból. Esze­rint a Verespatakra tervezett aranybánya beruházója, a Gab­riel Resources (GR) vezetői u­­gyanis olyan cégekkel rendelkez­nek, amelyeken keresztül ame­rikai befektetők kívánnak be­szállni a leendő Konstan­ca-Trieszt kőolajvezeték haszná­nak kiaknázásába. Az amerikai Newman Mining Ltd. egy 18,8 millió dollár értékű ügylettel vásárolta meg a GR részvénycso­magjának 19 százalékát. A NA­TO és a román titkosszolgálatok képviselői már 2002-ben megke­resték a verespataki beruházók két pénzmosási és kábítószerü­gyekben gyanúba keveredett vezetőjét, Frank Timist és Ovi­­diu Tendert, Románia milliárdos vállalkozóit, hogy üzleti part­nereket találjanak. Frank Timis, az RMGC alapítója több cég mel­lett egy olajfinomító társaság (RAFO) és 45 millió dollárnyi Microsoft-részvény tulajdonosa is. Mint ismeretes, a leköszönő román kormány épp a minap engedte el a RAFO hatalmas köztartozásait... Ovidiu Tender­nek, a GR igazgatósága tagjának pedig sok energiaipari cége van, és az amerikai állami vezetés­sel kapcsolatban álló Hallibur­­tonnel is együttműködik. Különben pár napja a Román Hírszerző Szolgálat a bukaresti képviselőházban jelentette fel Magyarországot a verespataki beruházás elleni „szervezkedés” miatt. Sajtóértesülések szerint a történtek mögött a beruházó cég egyik vezetője, Ovidiu Tender állhat, aki a titkosszolgálat fedett ügynökeként tevékeny­kedik. Nagymérvű csalást kifogásolnak „Becsléseink szerint a sza­vazatok 3-5%-át teszik ki a csa­lással leadott voksok” - jelen­tette be a PNL-PD szövetség el­nökjelöltje, Traian Basescu. A demokrata politikus szerint nagyon sokan megszervezett mó­don, autóbusszal utaztak hely­ségről helységre, a szavazást bi­zonyító öntapadós pecsétet egyszerűen levették személya­zonossági igazolványukról, és így többször is voksoltak. Ez azonban csak a kezdet volt: a nagy hamisítást a voksok össze­sítésénél, számítógépen követték el! Bejelentette: tegnap kérték a Központi Választási Irodától (BEC) az összes pótlista leel­lenőrzését, és a választások ered­ményét csak akkor lehet vég­legesnek tekinteni, ha az összes pótlistás szavazat leellenőrzése befejeződött. Végül azonban a D. A. úgy döntött, megóvja az egész vok­solást. A másik oldal viszont mást mond: érdemben nem befolyá­solták a csalásokról, esetleges törvénytelenségekről szóló beje­lentések a választásokat - han­goztatta délelőtti kommentár­jában Adrian Nastase államfő­jelölt. A kormánypárt várakozá­sa szerint a végeredményben legkevesebb 5%-os lesz a PSD előnye. - Ennyi voksot nem le­het különféle csalások számlá­jára írni, amelyek sajnos még mindig megtörténnek, a rendőr­ség kötelessége kivizsgálni az eseteket - magyarázta Nastase. Basescu és Nastase tovább küzd az államfőségért Demokratizálódhat, vagy szakadhat is Ukrajna Megkezdődött Kijevben kedden az ukrán parlament rendkívüli ülésszaka, amelyen a képviselők az ország szuverenitását és területi épségét veszélyeztető szakadár törekvések megakadályozásáról tanácskoznak. Kijevben a narancsos forradalom ünnepe után visszatérni látszanak a dolgos hétköznapok, kevesebb a tüntetés. Viktor Juscsenko ellenzéki el­nökjelölt közölte, hogy az ellenzék a rendkívüli parlamenti ülésen bi­zalmatlansági indítványt kezdemé­nyez Viktor Janukovics kor­mányfő ellen. A 450 fős törvény­hozó testületből az ülésen 418 képviselő jelent meg, jelen van a kormány több tagja, közöttük Mikola Azarov első miniszterel­nök-helyettes, pénzügyminiszter is. Juscsenko mintegy tízezer híve körülvette a törvényhozás épületét és elzárta az oda vezető utcákat. A legfelsőbb bíróság folytatta az ellenzéki elnökjelölt panaszának tárgyalását. Az ellenzék a tömeges csalásokra hivatkozva azt kérte a legfelsőbb bírói testülettől, tekint­se semmisnek a központi válasz­tási bizottság múlt heti döntését, amellyel a Leonyid Kucsma távozó elnök utódjául kijelölt Viktor Janukovics kormányfőt hirdette ki az elnökválasztás győztesének. A hét végén több kelet- és dél­ukrajnai megye vezetői jelentették ki, hogy ki kívánnak válni Ukraj­nából. A Luhanszk megyei Szeve­rodonyeckben tartott önkormány­zati kongresszuson több megyei vezető helyezte kilátásba a délkelet-ukrajnai autonómia létre­hozását, ha nem Janukovicsot is­merik el az ország elnökének. Do­­nyeck megye tanácsának elnöke december 5-én népszavazást kíván tartani a „Donyecki Köztársaság” kikiáltásáról. A szeparatista törek­véseket az ellenzéken kívül Leo­nyid Kucsma elnök és a külügy­minisztérium is törvényellenesnek nevezte. Kijevben a narancsos for­radalom ünnepe után közben ked­den visszatérni látszottak a dolgos hétköznapok. A munkába siető embereken kevesebb narancssár­ga kokárdát látni, bár a belvárosi kirakatban ülő plüsskutya és az utcán kóborló eb nyakán még ott a narancssárga szalag. A tüntetők feloldották Kijevben a kormány­épület múlt héten elkezdett blokádját is, bár sok más helyen zajlanak még a tiltakozások. A Nyugat-barát Viktor Juscsenko el­nökjelöltet támogató tüntetők közölték külföldi tudósítókkal, hogy Juscsenko adott nekik utasí­tást a kormányapparátus tiszt­ségviselőinek beengedésére. Az oroszbarát elnökjelöltet, Viktor Janukovics kormányfőt tá­mogató Donyeck megyei köz­gyűlés elhalasztotta azt az ülését, amelyen megvitatta volna a vasár­napra tervezett megyei népsza­vazás előkészületi lépéseit. (A megye lakosainak arról kellene dönteniük a referendumon, hogy kívánják-e megyéjük autonómiá­ját, Ukrajna föderatív átala­kítását.) Már ilyen közel van egymáshoz a két tábor: az ellenzék fiatal tüntetője kiabál a moszkovita jelölt egyik támogatójára 2004. december 1., szerda Kormányozna az RMDSZ Tegnapi lapszá­munkban már előre jeleztük, tegnap pedig Markó Béla (képünkön) is megerősítette az RMDSZ Operatív Tanácsának Bukarestben tartott ülését követően: kormánypárt akar lenni az RMDSZ. „Az Operatív Tanács mai ülésén mindannyian egyetértünk abban, hogy az elkövetkezendő években az országnak többségi kormányra van szüksége a politikai stabilitás megőrzése érdekében. Az elkövetkező időszak­ban az integrációra kell koncentrálnunk, hogy 2007-ben Románia is csatlakozhasson az EU- hoz. A politikai stabilitás biztosításának érdekében a Szövetség készen áll a kor­mányzás felelősségét is felvállalni, ha a kor­mány programja lehetővé teszi, hogy a románi­ai magyarság érdekeit közvetlen módon érvényesíthessük. Az előző évek tapasztalatai alapján a magyarok tudják, hogy mind a törvényalkotásban, mind a végrehajtásban érdekünkben áll az erős érdekképviselet. Ezért szavaztak ránk, és ezért kötelességünk a továb­biakban is őket képviselni a lehető legerősebb módon” - mondta a Szövetség elnöke. Az ülésen jelen volt Markó Béla szövetségi nők, Takács Csaba ügyvezető elnök, Frunda György és dr. Verestóy Attila szenátorok, Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, Kelemen Atilla és dr. Kelemen Hunor képviselők, Kovács Péter ifjúságért felelős ügyvezető alelnök, Demeter János, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere és Borbély­ László kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök. Röviden □ Súlyos! Mint azt már tegnap jeleztük, Basescuékat is megelőzően a Pro Democrafia Szövetség emlegetett először hi­vatalosan komoly választási csalást. Ezt részletezték is: az egyesület úgy számol, ele­gendő volt átlagban minden szavazókörzetben mindössze 20 voksot el­csalni a végeredmény befolyásolásához. A Pro Democrafia szerint a csalás mértéke 2-5% (szinte annyi, amennyivel a PSD+PUR most állítólag vezet), ami jelentősen befolyá­solhatta a szavazás kimenetelét. A központi sajtó amúgy tegnapi lap­számában közölte a többször szavazókat szállító autóbuszok rendszámát. Ezekben a buszokban gyakran állami alkalmazottak, például pénzügyőrök ültek. Tévedések, hazugságok Egy másik voksolás is készülődik, mégpedig Ma­gyarországon, a kettős állampol­gárságról. Ennek kapcsán kimu­tatás készült a témával kapcso­latos leggyakoribb tévedésekről, hazugságokról, íme: Húszféle támogatást kaphatnak külföldi magyarok. (E kör-e­­mailekben terjedő állítás nem igaz.) Magyar­­országi lakóhellyel nem rendelkező magyar ál­lampolgárok nem szavazhatnak a választá­sokon. (Tévedés.) A kettős állampolgárság bevezetése helyett a külhoni magyar útlevél is enyhítene a határon túliak utazási gondjain. (Útlevele mindenkinek lehet most is. A kül­honi útlevél amúgy sem jelentene könnyítést, mert a schengeni határokat ezzel nem lehet majd átjárni.) Legalább nyolcszázezres elván­dorlással járna az állampolgárság. (Felmérések határozottan cáfolják ezt.) A kettős állampol­gárok jogosultak a magyarországi nyugdíjra. (Nem igaz, mert az állam nyugdíjat csak a belföldön élő, állandó lakcímmel rendelkező személyeknek fizet.) Románia és Szerbia rossz néven venné a bevezetését. (A szerbek nem üldözték el azt a Vajdaságban élő több tíz­ezer horvátot sem, akik kettős állampolgárságot sze­reztek, a román jog pedig ismeri a kettős ál­lampolgárságot, a Moldovában élő románoknak például ők is megadták.) Az EU nem támogatja a kettős állampolgárság kiterjesztését. (Téves. Az EU szerint a kettős állampolgárság belügy.)

Next