Bihari Napló, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-01 / 26. szám
ti A Bihari Napló szerkesztőségének meghívottja „Külön Bolyai Egyetem kellene'' Ma kezdődik az új törvényhozás első teljes ülésszaka. Ott lesz Sóki Béla Bihar megyei képviselő is, aki első mandátumát kezdi meg. Interjúra hívüja szerkesztőségünkbe az „újoncot". Szeghalmi Örs - Mi zajlott a parlamentben a választásoktól mostanáig? - Nos, december óta parlamenti vakáció volt hivatalosan, ám így sem volt tétlenség. Főleg szakbizottsági egyeztetések voltak eddig. A munka dandárja most jön, kezdjük az igazi törvényhozói munkát, indul a gépezet. - Személy szerint milyen munkát fejtett ki eddig a parlamentben? - Sikerült a tanügyi szakbizottságba bekerülnöm, ez az én szakterületem. - Sikerült? Tehát nehéz volt? - Némileg igen, ugyanis sok pedagógus van minden pártban, a szakbizottsági helyek száma viszont csak 30. A leosztás a pártok parlamenti erőviszonyai szerint történik. Az RMDSZ-nek az utóbbi ciklusokban csak két képviselője volt e bizottságban, most velem együtt három van. A másik kettő az eddigi bizottsági alelnök, Asztalos Ferenc, aki most is megőrizte e posztját, a másik Király András, aradi területi RMDSZ-elnök és ottani magyar pedagógusszövetségi elnök. - A szakbizottság elnöke viszont most is az, aki előzőleg volt: a PRM-s Anghel Stanciu. Hogy lehet ez, ha közben hatalomváltás volt? - Ez politikai egyezkedések hozadéka, az új hatalom a PRM- vel is tárgyalt, hogy a törékeny erőviszonyok ellenére beindulhasson minden. Ráadásul a PRM szinte hagyományosan az oktatásban és az egészségügyben kap helyeket, mert ezek a leghálátlanabb ágazatok. Amúgy pedig most az új hatalom van többségben az oktatási bizottságban is, vagyis mi, igaz, csak egyetlen képviselőnyi többséggel. Éretlen helyzet - Melyek az Ön prioritásai újonc honatyaként? - A legfőbb a felekezeti oktatási törvény megalkotása. Az Alkotmány már lehetővé teszi ezt. Módosítani kellene a tanügyi törvényt is, időszerű lenne a normatív finanszírozási rendszer, a kvótarendszer felülvizsgálata. Ugyanis a mostani szabályozás a 200-as létszámúnál kisebb iskolák felszámolását hozza, ami a magyar oktatás szempontjából is fájdalmas lehet. Mégis meg kell ezt lépni, erre az EU-s szabvány is kötelez bennünket. Célunk viszont, hogy minél kevesebb kellemetlenséggel járjon ez a magyar oktatás terén. - Ami a felsőoktatást illeti, lehet-e végül önálló Bolyai Tudományegyetem, most, amikor az RMDSZ hatalmi tényező lett? - Külön Bolyai kellene mindenképpen. Ez tény, ezt vallom. A szüleim még ott végeztek, én az utódegyetemet jártam ki. Mindenképp meg kell próbálni az önálló Bolyait visszaállítani. Akkor is, ha ez hosszabb folyamat. Én azonban - és remélem, ezzel nem vagyok egyedül - távlatokban gondolkodom, és az önálló Bolyai híve vagyok. Sóki Béla PARLAMENTI KÉPVISELŐ - Van erre politikai akarat, amikor például a frissen kinevezett oktatásügyi államtitkár, Kötő József azt mondta, hogy nem akar önálló Bolyait, hanem a magyar szakokat erősítené? - Igen, az RMDSZ-ben is egy kicsit megoszlik a vélemény erről. Az egyértelmű, hogy mindenki támogatja a további magyar szakokat, azok erősítését a Babes-Bolyain belül. Én azonban - és remélem, ezzel nem vagyok egyedül - távlatokban gondolkodom, és az önálló Bolyai híve vagyok. Csakis ebben látom a romániai magyar felsőoktatás helyzetének megoldását. De a jelenlegi politikai helyzet erre még nem érett meg. - Visszatérve a megye képviseletére: Ön Bihar megyei honatya, melyek tehát a térségünket érintő elképzelései? - Én pedagógus vagyok, tavaly december 8-án még dolgozatot írattam, 13-án már a parlamentben voltam. Tehát reálisan ismerem a gondokat, közelről láttam a bajokat, nem akadémikusan. Most éppen nem a szakterületemet érintő ügyek vannak napirenden, de ha időm lesz, hogy konzultáljak, szeretném a megyei kollégák véleményét kikérni arról, melyek az oktatásügy fő helyi problémái. Ez nem azt jelenti, hogy ott, a bukaresti oktatási szakbizottságban mindent ki tudunk harcolni, mert ehhez három ember kevés. De megpróbáljuk. - Kiépítette-e már honatyai képviseletét a megyében? - Lassan készen vagyok vele. Három helyen lesz képviselői irodám: Székelyhídon (ezt Erdei Ferenc vezeti), Mihályfalván (Csengeri Csongor), Szalontán (Szutor Erzsébet). Lehet, hogy Diószegen is nyitok egyet, ha lesz rá keret. Igyekeztem szakembereket kiválogatni irodavezetőnek. )( Rovatunk aktuális meghívottja Sóki Béla volt Elnöki villámvizit Londonban Traian Basescu államfő és Tony Blair brit miniszterelnök Románia EU-csatlakozásáról, a fekete-tengeri együttműködésről, a korrupció problémájáról és a vízumkérdésről folytatott eszmecserét hétfőn Londonban. A félórás találkozó után Basescu elmondta, Blair biztosította: Nagy- Britannia teljes mértékben támogatja Romániát az uniós csatlakozási tárgyalások teljesítésében 2007. január elsejéig. Románia a brit honatyáktól is támogatást kap a csatlakozási szerződés 2005. áprilisban esedékes aláírása kapcsán, mondta az államfő. Basescu és Blair a Fekete-tenger térségének biztonsági problémáiról is tárgyalt, amelyek „Románia és Nagy-Britannia közös problémáivá” válnak, a két ország közös tervezetet javasol a Fekete-tenger térségének biztonságossá tételére. A román államfő és a brit miniszterelnök az iraki együttműködésről is tárgyalt, tekintettel arra, hogy az Irakban szolgálatot teljesítő román katonák többsége brit parancsnokság alatt van. Basescu közölte, egyelőre nem merül fel az iraki román kontingens létszámának növelése. Traian Basescu Tony Blair támogatását kérte ahhoz, hogy Moldova Köztársaságban viszonylag rövid időn belül állandó képviselete legyen az Európai Bizottságnak. Románia „fenntartások nélkül támogatja Moldova uniós integrációjának beindítását”, mondta Basescu. A román államfő felvetette a román állampolgárok brit vízumkötelezettségének kérdését is. Elmondta, Tony Blair megígérte, hogy a brit illetékes hatóságok a következő időszakban elemezni fogják a kérdést. Nagy-Britannia 2005. július elsején átveszi az EU féléves soros elnökségét. Nagyüzem: Basescu rendkívül sok külföldi állami vezetővel egyeztet mostanában, tegnap Blairrel tanácskozott TÁRSADALOM Harc a lusta bürokratákkal Szeghalmi Örs Újabb nagy tervei vannak a prefektusnak, bár még az eddigieket sem sikerült valóra váltani. Hie Bolojan tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette valóban üdvözlendő elképzeléseit, amelyeknek lényege továbbra is a mindenféle ügyintézés meggyorsítása. Tudatta, hogy elégedetlen a Román Autónyilvántartó (RAR) megyei kirendeltségének munkastílusával, „ott is nehezen dolgoznak” ugyanis. Konzultált a RAR vezetőivel, s úgy határozott: több ügyintézőt vesznek fel, március 1-jétől két váltásban dolgoztatják őket, hogy megszűnjön a hosszú várakozási idő. Emellett újabb felszereléseket is kap a megyei RAR. Helyet keresnek Gyorsítaná a munkát Bolojan a gépjárművek forgalomba íratásával foglalkozó szolgálatnál is. Rövidesen a Prefektúra hatáskörébe kerül a gépjármű-vezetői jogosítványok kibocsátásának ellenőrzése is. „Még e héten várható, hogy átvesszük ezt is, és itt is bővíteni fogjuk a lakosság kiszolgálására hivatott irodák számát. Egyelőre azonban még nem találtunk további helyet” - nyilatkozta Bolojan. A tisztségviselő tegnap azt is kifogásolta, hogy lassú a fogyatékosoknak szükséges igazolványok kibocsátása is. Pedig országos szinten Bihar megye a harmadik a fogyatékkal élők számarányát tekintve... „Máris kértem az illetékes szerveket, hogy az okmányokkal foglalkozó szakbizottság összetételét változtassák meg. Remélem, ez már téma lesz a felügyeleti szerv, vagyis a Megyei Tanács Szurkolhatunk neki. Bolojan a polgárok idejét rablók ellen küzd következő ülésén” - mondta. Emellett megyeszerte ismét ellenőrizni fogják „a számos gyanús esetet”, az álfogyatékosok kiszűrése végett. Hie Bolojan legelső ilyen nagyobb szabású rendteremtési kísérlete az volt, hogy az útlevelek kibocsátását meggyorsíttassa. Év végéig el akarja érni, hogy 3 órára csökkenjen a várakozási idő. A kormánybiztos elmondta: „Jó hír, hogy épp ma (tegnap - szerk. megj.) megérkezett az új útlevélgyártó gépsor. Hamarosan munkába állítják a szakértők. Egyébként engem már arról informáltak, hogy átlagosan négy nap alatt elkészítik az igényelt útleveleket.” Ez azonban téves információ: az útlevélosztályon egyelőre alig változott valami! Továbbra is a hosszú sorban állás a jellemző, egyetlen ablakocskánál fogadják a kérvényezőket a mogorva tisztviselők. Ráadásul önmaguktól egy szóval sem tájékoztatnak senkit arról, mikor lesz kész az útlevele. A hivatalban továbbra is az a tájékoztatás van kifüggesztve, hogy a várakozási idő maximálisan 20 munkanap. Külön kérésünkre azonban tegnap az útlevélosztályon közölték: a kérvényezőknek érdemes már 8 munkanappal az igénylés után érdeklődni... 2005. február 1., kedd Röviden : Hazug? Rossz visszhangot váltott ki külföldön az, hogy az államfő elleni merénylet lehetőségéről beszélt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vezetője. Mint megírtuk, Radu Timofte azt állította, figyelmeztetést kaptak arról, hogy az alvilág merényletet tervez Traian Basescu elnök ellen. Ilyen előzmények után tehát az első külföldi visszhangok ugyanazok voltak, amit a Bihari Naplóban már napokkal ezelőtt pontosan jeleztünk: Timofte vélhetően saját érdekében nyiltakozta azt, amit. Ugyanis küszöbön áll a leváltása, és elemzők szerint e „terrorveszély” hangoztatásával próbálja megőrizni posztját a SRI élén és elkerülni azt, hogy Basescu leváltsa, mint ahogyan már egy ideje tervezi. □ Később: Közös magyar-román szakértői csoport vizsgálja ki a Sa§i mellett lezuhant kisgép balesetének körülményeit. A postagép fekete dobozait Csehországban elemzik, ahol a repülőgépet gyártották, a vizsgálat végleges eredményeire legalább egy évet kell várni, nyilatkozták a szakértők. □ Alakul: Február 2-án, szerdán du. 5 órakor az élesdi református templom Kultúrtermében (REK0) tartja alakuló gyűlését a Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. □ Előjelek? Amerikai felderítő gépek léptek Irán légterébe, hogy az ország légelhárítását teszteljék - állítja a katari al- Dzsazíra hírtelevízió, amerikai katonai forrásokra hivatkozva. Az arab televízió jelentése szerint Washington céljai között szerepelt az is, hogy meghatározzák azokat a célpontokat, amelyeket egy légitámadás esetén bombázhatnak. George Bush korábban bejelentette: nem lehe kizárni egy Irán elleni légitámadás lehetőségét. A Fehér Ház szerint Irán titokban atomkísérleteket folytat, ezt az ország határozottan tagadja. □ Kövületek: Az elmúlt évek legnagyobb arányú kádercseréje zajlik Kína központi és tartományi hatalmi szerveinél a törvényhozó Országos Népi Gyűlés márciusi ülésszakának közeledtével. Hu Csin-tao, a Kínai Népköztársaság elnöke személyesen felügyeli a vezetői posztokon zajló cseréket. Előírás a 60 éves nyugdíjkorhatárt elérő hivatalos személyek nyugdíjazása egészen miniszterhelyettesi rangig, míg a legfelsőbb vezetők szintjén, köztük a miniszterek és tartományi kormányzók számára 65 év a kötelező nyugdíjazás korhatára. Ezzel pártzamosan a hónap eleje óta zajlik a párttagság sorainak „megszilárdítása", hogy ezzel is erősítsék a hatalmat gyakorló kommunista párt tekintélyét. Összetűzés: Belső feszültségek kezdenek kialakulni a kormányzó Nemzeti Liberális Pártban (PNL) nem sokkal a tömörülés tisztújító kongresszusa előtt. Tegnap Bukarestben külön sajtótájékoztatón bírálta a PNL elnökét, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt (képünkön) az egyik legismertebb PNL-s személyiség. Valeriu Stoica szerint Tariceanu abszolút hatalomra törekszik a PNL-n belül, és össze akarja mosni a párt és a kormány érdekszféráit is. Szerinte Tariceanu rossz útra akarja vonni a tömörülést, és ezt a pár nap múlva esedékes kongresszuson meg kell majd akadályozni.