Bihari Napló, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-01 / 126. szám

Műemlékvédelmi támogatás Nemrég alakult meg a Bihar megyei Műemlékvédelmi Alapítvány, amelynek az idei költségvetését Nagyvárad és a megye büdzséjéből fedezik. A Helyi Tanács tegnap 6 milliárd lejt szavazott meg. Péter I. Zoltán Már beszámoltunk arról, hogy megalakult a Bihar Megyei Mű­emlékvédelmi Alapítvány. Az igazgatótanácsban három váro­si tanácsos, Mircea Bradu (el­nök), Vági László és Mihai Dre­­cin is részt vesz. Az idei évre a Bihar Megyei Tanács 6 mil­liárd lejt biztosít számukra, a Helyi Tanács a tegnapi ülésén 6,6 milliárd lejről döntött. A határozathozatalt némi vi­ta előzte meg, ugyanis Emílián Sala gazdasági igazgató szerint ahhoz, hogy a Polgármesteri Hivatal támogassa az alapít­ványt, szerződést kell kötni a két fél között. Szóba került az is, hogy halasszák el a határo­zathozatalt, Biró Rozália alpol­gármester szerint mindenkép­pen dönteni kell, mivel a me­gye már megszavazott 6 milli­­árdot, és decemberig még a ter­vezett beruházásokat is el kell végezni. Végül kompromisszu­mos megoldás született, Mar­cel Tarja javaslatára jóváhagy­ták a pénz átutalását, de az ala­pítvány költségvetését nem szavazták meg, mivel az nem a helyhatósági testület, hanem az alapítvány hatáskörébe tar­tozik. A gyermekek napja. Ha gyerekként világ körüli útra indulnánk, abban a szerencsében lenne részünk, hogy szinte minden országban kapnánk ajándékot gyermeknapra, hiszen ez az ünnep gyakran más-más időpontra esik a világ különböző országaiban. A Nemzetközi Demokratikus Nő­szövetség 1949. novemberi határozata alapján 1950-től ün­nepli a világ a gyermekek napját. Sok országban, így Ma­gyarországon is, május utolsó vasárnapja a legkisebbeké, ná­lunk hagyományosan június 1-jén, vagyis ma tartjuk a gyer­mekek napját. Fotó: Alexandru Nitescu Utódlási nyugdíj Az elhunyt korhatáros nyug­díjas hozzátartozója utódlási nyugdíjának átszámításánál a törvény által meghatározott ré­giséget veszik figyelembe: nők esetében 20 év, férfiak esetében 25 év, ha a korhatáros nyug­díjat 1977. június 1-je előtt ál­lapították meg. Abban az eset­ben, ha a korhatáros nyugdíjat 1977. június 1. - 2001. március 31. között állapították meg, a szükséges korhatár nőknél 25, férfiaknál 30 év. A dohányzás ellen. A dohányzás egészségkárosító hatására hívták fel a figyelmet a Bihar megyei Közegészségügyi Igaz­gatóság munkatársai tegnap, a dohányzásellenes világnap alkalmá­ból. A szervezők a Körös áruház előtt és a váradi Fő utcán osztot­tak szórólapokat, főleg a fiatalokat próbálva meggyőzni arról, hogy mennyi betegség okozója lehet ez a káros szokás. Fotó: Alexandru Nitescu QBSSHMKiaploí A téma: a gyógyszerellátás, illetve a kedvezményes árú patikaszerek helyzete. A meghívottak: Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, dr. Földes Béla főorvos, helyhatósági kép­viselő, Elena Moldovan, a Bihar megyei Egészségbiztosítási Pénztár aligazgatója, Bu­­daházy István főgyógyszerész, a Bihar me­gyei Gyógyszerész-kollégium alelnöke, dr. Balogh Árpád családorvos. A BN-fórum 2005. június 3., péntek 18 óra, nagyváradi időpontja és városháza. A fórum Péter I. Zoltán, a Bihari Napló munkatársa moderátora: Mindenkit szeretettel várunk! | ; Diákfesztivál Váradon E héten szervezi meg Diákfesz­tiválját a Nagyváradi Magyar Diákszövetség. Ma 15 órai kez­dettel Sportnapot tartanak az Ady Endre Középiskola sport­pályáján, a további programot az alábbiakban közöljük. Júni­us 2., csütörtök: 15 óra - előa­dás (Ifjúsági Központ, Sas Pa­lota); 17 - graffiti-bajnokság (Ady Endre Középiskola ud­vara); 22 - buli: Club Seven 2 (Sucerei utca, a belépés díjta­lan). Június 3., péntek: 12 óra - filmmaraton (Ifjúsági Központ, Sas Palota). Június 4., szombat: 12 óra - Starcraft-verseny (If­júsági Központ, Sas Palota). Június 5., vasárnap: 20 óra - Hooligans-koncert (Sportcsar­nok). A Hooligans együttes kon­certjének kivételével minden rendezvényre díjtalan a belé­pés. A koncertre egy belépő­jegy 60.000 lejbe kerül. A Diákfesztivál médiatámo­­gatója a Bihari Napló. TÉRSÉG Nem állítanak Petőfi-szobrot Tavaly szeptemberben a révi Helyi Tanács elvi beleegyezését adta ab­ba, hogy a Pro Rév Egyesület által az iskolának ingyen felajánlott Petőfi-mellszobrot a helyi Szakis­kola udvarán felállítsák. A tanácsosok a leg­utóbbi ülésen másképp döntöttek, az Egyesü­let elnöke, Hajas János értetlenül vette tu­domásul a tanácsi határozatot. /5. ORSZÁG-VILÁG Összegzés az úgynevezett uborkaszezon előtt Mostanában számos érdekes fejlemény van a belpolitikában. Lássuk, hogy állnak a dolgok nem sokkal a politikai uborkaszezon be­köszönte előtt. Bár lehet, hogy idén nem is lesz ilyen... II. Röviden □ Évforduló. A váradi Szent József Római Katolikus Óvoda ma ünnepli meg fennállásának 10. évfordulóját. 18 órától há­laadó ifjúsági szentmise lesz a Szent József­­templomban, 18.45 órától az óvodások mű­sora és találkozás a volt óvodásokkal, 19 órától az óvodások szabadtéri zenés szórako­zása. Az ünnepségre szeretettel várnak min­den gyermeket, aki ide járt óvodába. □ Meleg víz nélkül. Május 31. és jú­nius 2. között javítások miatt nem lesz meleg víz a 119., 611., 612., 613., 200., 207., 208., 209., 215., 216. és 217. számú hőközpontok­hoz tartozó lakásokban. A vízhiány a Berzei, Izvorului, Republicii (részben) utcák lakóit és az állomás környéki fogyasztókat érinti. Szeszélyes időjárás. A me­teorológiai előrejelzés szerint az ország nyu­gati részén mára viharos szél, eső, villámlás, helyenként jégverés várható. A csapadék mennyisége elérheti a 20-25 litert négyzet­­méterenként, elszigetelten akár a 30 litert is, ami viszonylag rövid idő, fél óra, egy-két óra alatt hullik le. A szél főleg síkvidéken viharos­sá fokozódik, a levegő lehűl. Szerda délután­ra már eláll az eső, kiderül az ég, a meteoroló­giai előrejelzés szerint. Fotó: Alexandru Nitescu BIHARI NAPLÓ E3 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 ® 0259/41-27-27

Next