Bihari Napló, 2005. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
2005-09-24 / 225. szám
Exkluzív Bihari Napló-interjú Nagyobb összefogás szükséges Nemrégiben összefogásra szólító felhívást tett közzé Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke a lakásépítési programmal kapcsolatban. Erről is kérdeztük a megyei önkormányzat vezetőjét. Rais W. István - Ön szerint elhibázott-e valamit a mintegy 8000 lakrész felépítésével kapcsolatban? - Két dolgot hibázhattam el. Először is: nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, másodszor meg nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Ha ezeket a nehézségeket előre tudom, nem kezdek neki. Most már nincs mit tenni, végig kell csinálni. Jelenleg megvan a beruházáshoz szükséges terület, 37 hektárral rendelkezünk a kezdeti 5-höz képest. - Ez hol van pontosan? - A Rulikowski temető közelében, ahol a hadseregnek vannak a raktárai. Keressük azt a befektetőt, aki elvállalja a projekt finanszírozását a jelen feltételek mellett. A Román Nemzeti Banknak van egy olyan határozata: nem vehetsz fel hitelt, csak a család jövedelmének 30 százalékáig, s a magas hitelkamatok sem kedveznek a beruházásoknak. Hiszem, meg lehet oldani a kölcsönfelvételt alacsonyabb kamatokkal és semmilyen más garanciával. Mert a bankok különböző más garanciákat is kérnek a hitel esetében. Legyen akárkié az érdem - Belátható időn belül lehet szerezni finanszírozót? - Nagyon sokkal tárgyaltunk, és mindig van, aki azt mondja, hogy vállalja. Aztán valahol elakad a dolog, elsősorban akkor, amikor a garanciát kell letenniük. Úgy mondtam, ne csak én foglalkozzam ezzel az üggyel, hanem más üzletembereket is vonjunk be ebbe a projektbe, aki csak segíteni akar. Nem akarom, a Kiss Sanyi érdem legyen, hogy lakások épülnek. Legyen akárkié ennek a dicsősége, csak épüljenek meg. Váradnak kell építeni, s össze kell fognunk, hogy megvalósuljon. Talán létre kellene hozni egy konzorciumot, amely vállalja a garanciát. Hiszen enélkül nem adnak hitelt a bankok. - Nem érzi a jelenlegi helyzetet kudarcnak? - Akkor fogom kudarcnak érezni, ha nem tudom megvalósítani a tervet. Ez lenne életem első igazi nagy kudarca. Éltem 53 évet, és amit a fejembe vettem, eddig azt megvalósítottam. Ha meggondoljuk, volt 5 hektárunk, és most van 37, akkor világos, hogy csak léptünk előre. Amikor elkezdtünk dolgozni a beruházás előkészítésén, még nem volt áfa erre a tevékenységre. Aztán a kormány jóvoltából” lett, és ez 19 százalékkal növelte meg a költségeket. Aztán nem volt a restrikció a hitelfelvétellel kapcsolatban. A kormány szerintem ott hibázik: vissza akarja fogni a fogyasztást. Fogyasztáscsökkentés - Ezt a helyzetet is a kabinet kreálta, hiszen fenntartotta az erős lejt, amiért több valutát lehet vásárolni, és ez az importőröket segítette - nyilatkozta lapunknak Kiss Sándor. - De nem az a megoldás: az áfát megemelik, és akkor nem lesz pénz. Szerintem pont a lakásépítés, mely fogyasztás csök . Nem vagyok hajlandó abbahagyni és lemondani egy elképzelésemről sem. Esküszöm, addig fogom csinálni, amíg meg nem valósul. Kiss Sándor, a Megyei Tanács elnöke kettő. Mert a lakás nem fogyasztási cikk, ebből kifolyólag az ember ha arra költi a pénzét, akkor nem marad luxuscikkekre. Tehát visszafognánk a fogyasztást, és még csináltunk is valamit. Az államnak épp fordítva kellene gondolkodnia: ne költsd tévére, mosógépre, hanem vegyél lakást, ezt még támogatjuk is. Ők meg még megadóztatják ezt. Ezek a jelenlegi körülmények. Csakhogy ezek a körülmények idén február óta folyamatosan romlanak. Felhívás támogatásra - Miért tette közzé az összefogásra szólító felhívást? - A lakásprogramhoz nagyobb összefogás szükséges, támogatniuk kell ezt az üzletembereknek, politikusoknak, mindenkinek, aki érti, hogy mennyire fontos ez. Hiszen 24 ezer ember ment el Váradról 5 év alatt, ez pedig nagy veszteség. És ez leginkább a lakásprobléma miatt van. Ez a lényege az egész összefogásnak. Nem vagyok hajlandó abbahagyni és lemondani egy elképzelésemről sem. Esküszöm, addig fogom csinálni, amíg meg nem valósul. Remélem, kitartással véghezviszem az elképzelést. Most úgy tűnik, további segítség kell a lakásprogram megvalósulása érdekében. Már megvan a 37 hektáros terület a lakásépítésre, a Rulikowski temető közelében Gyűjtés. Szeptember elsején indult, és 30-ig tart az Országos Magyar Diákszövetség (OMSZ) és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) által a székelyudvarhelyi árvízkárosultakért szervezett tanszer- és taneszközgyűjtő akció. Eddig több mint 20 személy hozott már csomagot. Azokat, akik úgy gondolják, hogy ők is csatlakoznának a kezdeményezéshez, hétfőtől vasárnapig 10-22 óra között várják a diákszövetség tagjai a Sas Palotában lévő Ifjúsági Központ NMD-pincéjében. Fotó: Ciucur I. Antonius FÖLDMŰVELŐK FIGYELMÉBEN mezőgazdasági értékjegyekért árusít: — ammónium-nitrátot, — NPK komplex műtrágyát, — növényvédő szereket és magvakat. Értékesítési központok: Nagyvárad - Borsi út 31. szám (tel.: 46-76-08), Rectorului utca 7 szám (tel.: 41-97-39), Aradi út 29. szám (tel.: 47-85-80) Belényes - Mopler sétány 5. szám (tel.: 32-04-59) Nagyszalonta - Republici utca 129-133. szám (tel.: 37-17-30 Margitta - Eroilor utca 4. szám (tel.: 36-38-78) Ne feledjék, hogy a mezőgazdasági értékjegyek, mind a tavasziak, mind az ősziek, határidősek. Váltsák be azokat mihamarabb! (1453) NAPRAKÉSZ TiRöviden □ Fotókiállítás. A váradi Foto-Art Galériában tegnaptól Szőke János szegedi fotográfus 70 fekete-fehér és színes alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. Az 1949- ben született fotóművésznek ez az első önálló kiállítása Nagyváradon. Szabó Éva és Thurzó Sándor, a Varadinum vonósnégyes tagjai fognak muzsikálni. A naponta 8-18 óra között nyitva tartó, a nagyváradi Polgármesteri Hivatal védnöksége alatt álló kiállítást október 4-ig lehet megtekinteni. □ Alkotótábor: A Kassai Kulturális Központ vezetősége alkotótáborba hívta a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub alkotóit szeptember 23-25. között. A nemzetközi tábor bezárását követően a résztvevők munkáit kiállítják a Kassai Kulturális Központban. A váradiakat Egri Ferenc és Demeter Constantin képviseli. Bérleteseknek A Szigligeti Társulat közönségszervezői felhívják azon tavalyi bérlettulajdonosok figyelmét, akik eddig még nem újították meg bérletüket, hogy helyüket már csak ezen a héten - szeptember 25-ig - tartják fenn, a jövő héttől, mivel közeleg az új bemutató időpontja, eladásra bocsátják. Szeretettel várnak minden régi és új bérletest a színház pénztárához bérletkötés végett, naponta 10- 13 és 16-19 óra között. A bérletek ára az előző évadhoz képest változatlan! 2005. szeptember 24., szombat Közeleg a madárinfluenza Nem lehet pontosan tudni, mikor, de hamarosan Romániát is elérheti a madárinfluenzajárvány. Gemael Rodier és Bernardus Ganter orvosok szerint - akik az Európában terjedő fertőző betegségeket figyelik - a madárinfluenza néhány hónap alatt megjelenhet Európában is. A betegség augusztus elején elérte Oroszországot és Kazahsztánt. Kutatók szerint ha a madárinfluenza elterjed az egész földön, nagyobb pusztítást okozhat, mint az 1918-as spanyolnáthajárvány, amely akár több millió ember halálát követelte. A adósok előtt még nem teljesen világos, milyen úton is terjed a fertőzés, de az már biztos, hogy nem a szárnyashús elfogyasztása folytán. Rodier feltevése szerint légi úton és közvetlenül kapható el. Megérkezése a költöző radarak vándorlásától függ, amelyek közül a betegségre leginkább a vadkacsa hajlamos. Ennek ellenére a költöző madarak a betegséggel szemben ellenállóbbak, ez nem mondható el viszont a háziszárnyasokról, főként a tyúkról és a pulykáról. Az influenza elleni egyetlen védekezés az oltás, de a vírus egyre ellenállóbbá válása az oltás összetételének folyamatos változtatását jelenti, ez viszont nagyon költséges. Bai iuiuaizelében levő villamosmegállónál a ban már a megálló járdaszigetét burkolták előre gyártott betontéglákkal. Úgy látszik, már ez lett a divat mindenhol, annak ellenére, hogy kevésbé áll ellen a hőmérsékletváltozásnak és a fagynak... Fotó: Péter I. Zoltán electrica Exploatarea de Distribute Oradea A nagyváradi Villamosmű tudatja a javítási és karbantartási munkálatok miatt beütemezett áramszünetek időpontját: 1. MARGITTAI ELOSZTÓ KÖZPONT 26- án 9-15 óra között: Alsódema; 27- én 9-15 óra között: Újlaki; 28- 29-én 9-15 óra között: Szunyogd. 2. ÉLESDI ELOSZTÓ KÖZPONT 26- án 8.30-16 óra között: Körösbánlaka, Tőtös, Király-hágó (részi.), 8-15 óra között: Szászfalva; 27- én 8.30-16 óra között: Körösbánlaka, Tőtös, Király-hágó (részi.), 8-15 óra között: Révtízfalu; 28- án 8.30-16 óra között: Körösbánlaka, Tőtös, Király-hágó (részi.), 8-15 óra között: Bertény, Rév; 29- én 8.30-16 óra között: Körösbánlaka, Tőtös, Király-hágó (részi.), 8-15 óra között: Báródbeznye (részi.), 30- án 8.30-16 óra között: Körösbánlaka, Tőtös, Király-hágó (részi.), 8-15 óra között: Körösponor (részi.), Rév (részi.), Révtízfalu, Tomnatek. 3. SZÉKELYHÍDI ELOSZTÓ KÖZPONT 26- án 9-15 óra között: Éradony (részi.), Érsemjén (részi.): az állomás környéke; 27- én 9-15 óra között: Székelyhíd: Petőfi Sándor (részi.), I. L. Caragiale, Abatorului, Cri^ana; 28- án 9-15 óra között: Székelyhíd: Libertá^i, Mohi, Kazinczy Ferenc: 29- én 9-15 óra között Bihardiószeg: Infralirii, Narcisei, Dumbravei (részi.), Mihai Viteazul utcák: 4. vaskohsziklási elosztó központ 26-27-28-29-30-án 9-15 óra között: Körösponor (részi.), Sásd (részi.). 5. NAGYSZALONTAI ELOSZTÓ KÖZPONT 26-27-28-29-30-án 8-18 óra között: Keményfák (részi.), 9-15 óra között: Nagyszalonta: Republicii (a Bolyai János utcától a strandig), Regele Carol I utcák. 6. VIDÉKI ELOSZTÓ KÖZPONT 26- án 8-15 óra között: Váraduzsopa, 27- 28-29-30-án 8-15 óra között: Hagymádfalva, Hegyközkovácsi. 7. BELÉNYESI ELOSZTÓ KÖZPONT 26- án 8-17 óra között: Fenes (részi.), 8-15 óra között: Belényes, Bihari út (részi.), Papmezővalány, Kispapmező, 27- én 8-17 óra között: Fenes (részi.), 9-17 óra között: Biharrósa (részi.), 28-29-én 8-17 óra között: Fenes (részi.), 8-15 óra között: Hollószeg, 9-17 óra között: Kisdombró, 30-án 8-17 óra között: Fenes (részi.), 8-15 óra között: Hollószeg, Pusztahodos, Havaspoklos, 9-17 óra között: Kisdombró. 8. NAGYVÁRADI ELOSZTÓ KÖZPONT 26- án 8-18 óra között: Razboieni, Miron Pompiliu, Borsecului, I. Ciorda$, Piatra Craiului, Viitorului, Cantonului, Emil Isac, Zimbrului, Michelangelo, Traian Lalescu, Vagonului, Locomotivei, Lacul Ro$u, I. Cantacuzino utcák, 9-15 óra között: Váradszentmárton, Nagyvárad: Republicii, Bistriei, Muzicii, Paganini, Ion Andreescu, Stelutei, Roman corogariu utcák, Juranilor tér; 27- én 8-18 óra között: Razboieni, Miron Pompiliu, Borsecului, I. Ciorda?, Piatra Craiului, Viitorului, Cantonului, Emil Isac, Zimbrului, Michelangelo, Traian Lalescu, Vagonului, Locomotivei, Lacul Ro?u, I. Cantacuzino utcák, 9-15 óra között: Hajó, Nagyvárad: Roman Ciorogariu, Constanei, Depoului, Oituz, Magellan, Emil Gârleanu, Izvorului, Herculane, Augustin Béna utcák, Bihorului út, 28- 29-én 9-15 óra között: Nagyvárad: Ady Endre utca, 9-18 óra között: Félixfürdő. HIRDETÉS