Bihari Napló, 2007. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-01 / 26. szám

Sürgeti Az RMDSZ nevében Markó Béla nyilatkozott. Szerinte az EP- választásokat mihamarabb meg kell tartani, minden más problé­más ügyet félre kell tenni, ha ez szükséges. Szerinte azt kell szem előtt tartani, hogy elvben a par­lamenti pártok már megegyez­tek, hogy a voksolást május 13- ára írják ki. A döntő szót a kor­mány hivatott kimondani. 33» ORSZÁG-VILÁG Az európai parlamenti válasz­tások elhalasztását javasolta a képviselőház elnöke Calin Po­­pescu Tariceanu miniszterel­nöknek. Bogdan Olteanu azzal indokolta javaslatát, hogy a kam­pányidőszak egybeesik az ál­lamfő felfüggesztési procedúrá­jával, és valószínűleg egy kor­mány elleni bizalmatlansági in­dítvány benyújtásával is. A po­litikus egy sajtóközleményben számolt be kezdeményezéséről. Cézár Préda PD-alelnök nem akarta kommentálni a javasla­tot, de megjegyezte: a döntés egye­dül a miniszterelnöké. „Azt hit­tem, hogy a május 13-i dátum végleges. Legalábbis eddig ezt állították a liberálisok” - tette hozzá. Vasile Dancu PSD-alelnök kifejtette a Hotnewsnak: sze­mélyesen helyesnek tartaná ezt a döntést, mert a jelenlegi po­litikai légkörben csak botrá­nyokról szólna a választás, és nem európai programok ütköz­tetéséről. Dancu egyébként a PSD belső vitáján­ál egy őszi idő­pontot javasolt a választásokra. Fejlemény A hazai belpolitikai vitákkal kapcsolatos tegnap délutáni fej­lemény, hogy a PSD bejelentette: a párt szakértői egyezségre ju­tottak a PRM embereivel, és most egyeztetnek a PC megbízottai­­val, majd az Alkotmánybíróság­nak küldik meg azt a tájékoz­tatást, amely az államfő leváltá­sát könnyítő tervezetükkel kap­csolatos. Mint ismeretes, a PSD és a PRM együtt akarja kezdemé­nyezni a népszavazási törvény olyan módosítását, amely sze­rint könnyebben le lehetne vál­tani az államfőt voksolással. A PC és a PNL azt tudatta, még nem egyértelmű, hogy támogatná­nak-e egy ilyen kezdeményezést. Halasztaná az EP-választást Vasile Dancu PSD-alelnök kifejtette: személyesen helyesnek tartaná ezt a döntést, mert a jelenlegi politikai légkörben csak botrányokról szólna a választás, és nem európai programok ütköztetéséről. Bogdan Olteanu (jobbra) élt a javaslattal, Cézár Préda PD-alelnök (balra) nem akarta kommentálni azt Román kémek Irakban? Az USA-beli katonáknak vizet palackozó be­rendezések karbantartásával foglalkoztak. Hivatalosan nincs letartózta­tásban az a két román állam­polgár, akiket azért fogott el az amerikai hadsereg a Bag­dad melletti Al Ramadiban ok­tóber végén, mert egy kame­rával fel-alá járkálva filmez­tek azon az amerikai bázison, ahol a munkahelyük volt. A maroshévízi Adrian Gancea­­nu (38 éves, asztalos) és a gá­láéi Nelu Ilie (40 éves, villany­­szerelő) az egyik amerikai katonai bázis gyárában dol­goztak, és az egyesült államok­beli katonák számára vizet palackozó berendezések kar­bantartásával foglalkoztak. Elismerték A bázis illetékesei a videókazettát lefoglalták, de a két munkás ellen hivatalo­san még nem emeltek vádat, így egyelőre nem került szó­ba, hogy a külügy milyen jo­gi segítséget nyújtson szá­mukra. Corina Vintan szó­vivő szerint elképzelhető, hogy az ügyből nem lesz per - Nelu és Gancea különben elismerte a szabálysértést. Mivel a két férfi nem hadi­fogoly, így nem esnek a har­madik genfi egyezmény ha­tálya alá. A negyedik genfi konvenció csak azt írja elő, hogy a katonai hatóságok­nak muszáj biztosítaniuk, hogy a foglyokhoz a Vörös­­keresztnek legyen bejárása. Az viszont az egyezményben nem szerepel, hogy a fog­­vatartottaknak lehetővé kell tenni, hogy családjukkal, il­letve állampolgári jogon sa­ját országuk hatóságaival kapcsolatba léphessenek. Az iraki román nagykövetség il­letékesei december 24-én ta­lálkoztak a két fogollyal. Egy hónappal később, január 24- én látogathatta meg őket a Vöröskereszt, és akkor kap­tak engedélyt arra is, hogy családjukat is felhívhassák. Egy iraki pillanatkép Változik Az EU-s csatlakozást köve­tően bevezetett gépkocsi-be­jegyzési illeték csökkenté­séről állapodott meg Brüs­­­szelben Sebastian Vladescu pénzügyminiszter és Ko­vács László adóügyi euró­pai biztos. Arról, hogy men­­nyivel csökken majd a kör­nyezetvédelmi illetékként számon tartott adó, a ké­sőbbiekben dönt a pénzügyi tárca uniós szakértők be­vonásával. Mindaddig ér­vényben marad a január el­sejétől hatályos adószint. Sebastian Vladescu Az EU-t nem zavarja... Többek között a gazdasági és igazságügyi refor­mok folytatására sürgette Romániát Barroso. Traian Basescu román elnök­kel folytatott megbeszélése után Barroso leszögezte: szükség van a korrupció elleni harc hatéko­nyabbá tételére (a közigazgatás­ban az esetleges összefonódá­sok kiiktatására­ szolgáló bu­karesti ügynökség létrehozásá­ra, illetve arra, hogy Románia képes legyen javítani az uniós támogatások lehívását, s így teljes mértékben hasznot húz­hasson az EU-tagságból. Bar­roso hangsúlyozta, hogy a ro­mániai belpolitikai feszültsé­gek eddig nem akadályozták az EU és Bukarest kapcsolattartá­sát, s leszögezte: nem akar sem­miféle kapcsolatot teremteni a jelenlegi romániai belpolitikai helyzet s az EU-val szemben vállalt kötelezettségeik betartá­sa között. Csitította Barroso a brüsszeli sajtóér­tekezleten igyekezett kicsinyí­teni a bukaresti viták jelentő­ségét, leszögezve, hogy számos „régi” EU-tagállamban is vol­tak hónapokon át elhúzódó kormányválságok, sőt az is elő­fordult már egyeseknél, hogy hónapokkal a választások után sem sikerült kormányt alakí­tani. Basescu a maga részéről megígérte, hogy Románia tel­jesíteni fogja összes EU-köte­­lezettségét, így például létre­hozzák a korrupció elleni harc­ra szolgáló ügynökséget. Ami pedig a belpolitikai helyzetet illeti, azt hangsúlyozta, hogy különbség van a politikai vi­ták és a politikai válság között. „Mindaddig nem beszélhetünk politikai válságról Bukarest­ben, amíg van kormányunk” - tette hozzá. „Gyerünk tovább" - biztat Barroso Magyar reakció a kolbászhisztériára Románia és Bulgária egész területét tekintve sertéspestissel fertő­zött. A beviteli tilalmat szabályozó korlátozás érvényben marad. Románia és Bulgária uniós csat­lakozásával kötelezettséget vál­lalt arra is, hogy olyan termékek nem hagyják el ezen államok területét, amelyek a sertéspes­tis vírusának hordozására alkal­masak - tájékoztatta az MTI-t Süth Miklós magyarországi or­szágos főállatorvos. Az állat-egészségügyi szakember azt kö­vetően nyilatkozott, hogy ro­mán újságírók úgymond video­felvétellel bizonyították, hogy állati eredetű terméket koboz­tak el tőlük a magyar-román határon. Az üggyel kapcsolat­ban elmondta: a sertés eredetű termékek hőkezelését, amen­­­nyiben az ipari feldolgozást kö­vetően keletkezett, hatósági ál­latorvosi igazolással kell bizo­nyítani a határon. A hőkezelés tényét igazoló papírt magán­­személy is beszerezhet. El kell venniük Amennyiben azonban a ma­gánszemély ilyen igazolással nem rendelkezik, a nyers ser­téshúst, illetve a pácolással tar­tósított készítményeket elko­bozzák a magyar határon, mi­vel azok a sertéspestis vírusá­nak hordozására alkalmasak. Románia és Bulgária pedig egész területét tekintve sertéspestis­sel fertőzött területnek tekint­hető, így az unió egész terüle­tére ezen országokból hőkeze­lés nélküli sertéshús és sertés­húsból készült termék, illetve élő állat nem vihető be, így Ma­gyarországra sem. Mindehhez a főállatorvos hoz­zátette: mivel a magyar-román határszakaszon megszűnt a ma­gyar állat-egészségügyi szolgá­lat tevékenysége, a szabályok be­tartásában a határőrizeti szer­vek, a határőrség, valamint a vám- és pénzügyőrség munka­társai segítenek. Várhatóan ez év szeptember 30-ig a beviteli tilalmat szabályozó korlátozás érvényben marad. Nem disznóság, sőt, indokolt a sertésügy 2007. február 1., csütörtök Röviden □ Belügy: Danuta Hübner régiópolitikai EU-biztos megerősítette hat romániai megyei tanácselnök előtt, hogy kizárólag Románia belügye a gazdaságfejlesztési régiók átszer­vezésének kérdése, az EU­ csak az uniós alap­lehívási hatékonyságban érintett. Eddig a bu­karesti Európai Integrációs Minisztérium az­zal utasította vissza a régiós átszervezési kezdeményezéseket, hogy Brüsszel nem egyezik bele az 1998-ban létrejött romániai fejlesztési régiók határainak átrajzolásába. □ Összehíva: Az RMDSZ a március 2- án és 3-án tartandó kongresszusára készül. A szövetség illetékes bizottságai hamarosan véglegesítik az RMDSZ programjának, vala­mint alapszabályzatának módosítását célzó javaslatcsomagokat, kedden pedig hivatalo­san is meghirdettük a kongresszus összehívá­sát - jelentette be Markó Béla szövetségi el­nök Bukarestben tartott sajtóértekezletén. □ Variánsok: Calin Popescu Tariceanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kije­lentette, a PNL pragmatikus politikát fog folytatni, és a Demokrata Párttal (PD) való együttműködés nem az egyedüli megoldás, rámutatva, a liberálisoknak rengeteg varián­suk van. „Az én szemszögemből a PD úgy döntött, hogy kettészakítja a D. A. Szövetsé­get, és végleg eltemeti. Úgy vettem észre, a PD pragmatikus politikát akar folytatni, hogy ne mondjak cinikus politikát. Kijelentem, ha a PD ezt a megoldást választotta, a PNL-nek sem marad más választása: mi is pragmati­kus politikára állunk át, ami azt jelenti, hogy nem a PD-vel való együttműködés az egye­düli megoldás. Egész sor megoldásunk van, és sokkal több, mint ahogy azt egyesek kép­zelnék" - nyilatkozta Tariceanu. " Van ember. Nincs munkaerőhiái az országban, és a külföldi dolgozók inváziójától sem kell tartani - szögezte le dévai látogatá­sa alkalmával Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter, aki „munkaerő-barométer" kidolgo­zását tervezi. A miniszter pontos felmérést kíván készíteni a hazai munkaképes lakosság­ról. Eddigi adatai szerint a megközelítőleg 10 millió potenciális munkavállaló közül 4,7 mil­lió személy dolgozik hivatalosan, munkakönyv­vel. Körülbelül 2 millióan vannak külföldön, félmillióan tengetik életüket munkanélküli­segélyből, de akkor is még hiányzik jó há­rommilliónyi ember a nyilvántartásokból. A repülőgéppel utazók éves száma a világon 2025-re megduplázódhat, és elérheti a 9 mil­­liárdot, közölte a Repü­lőterek Nemzetközi Szövetsége. Duplájára nőhet az utasforgalom Bár az utas­létszám évente megközelítően 4 százalékkal emelkedik, a já­ratok száma csak 2,8 száza­lékkal nő, mivel a gépek utaska­pacitása egyre nagyobb. © GRAPHIC NEWS Gyermeket vár­ Oana Mari­nescu kormányszóvivő tegnap vett részt utol­só alkalommal a kabinet ülésén - közölte Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök. Mint mondta, Oana Marinescu gyermeket vár, így nem tudja folytatni eddigi tevékenységét.

Next