Bihari Napló, 2007. május (18. évfolyam, 99-124. szám)

2007-05-02 / 99. szám

Szerda Nagyvárad, 2007. május 2. 20 oldal XVIII. évf„ 99. szám 60 báni Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke volt a fővédnöke a nagyvárad-réti református temp­lomban megren­dezett Anyák Napi Családnapnak. /8. 2 i ° Száraz, igen hűvös idő. /9. Köszönet a ragaszkodásért Kedves olvasóinknak, előfizetőinknek köszönhetően ismét fontos eredményt ért el a BN. Lapszámonkénti olvasottságunk a legutóbbi mérések szerint 43.000 személyre növekedett. Rais W. István A napokban a Román Példány­­szám-auditáló Szövetség (BRAT) közzétette a mintegy 138 orszá­gos és megyei napilap, heti- és havilap, folyóirat, újságmellék­let olvasottsági mutatóit. Ezek azon jelentős kiadványokhoz tartoznak, melyek a nyilvános­ság előtt sem titkolják példány­számukat, illetve olvasottságu­kat. A BRAT évente többször is megvizsgálja egy nagy nem­zetközi vagy hazai társaság közreműködésével a sajtó nyomtatott és értékesített pél­dányszámát, az olvasottságát. Már aki ezt igényli, ugyanis vannak olyan sajtótermékek (egyre kevesebb), melyeknek kis példányszámuk miatt nem érdekük, hogy közzétegyék eze­ket az adatokat, a hiteles mé­rés helyett inkább füllentenek hetet-havat. A múlt hét végén nyilvánosságra hozott adatok szerint a Bihari Napló olva­sottsága 43.000-re emelkedett lapszámonként. A Bihari Nap­ló történetében még soha nem volt ilyen magas az olvasott­sági mutató, ezért elsősorban Önöket, kedves BN-olvasókat illeti a legnagyobb elismerés, hiszen az Önök elkötelezettsé­ge, hűsége jelenti számunkra azt, hogy valóban igazi család­tagnak érzik napilapunkat. Kö­szönjük ragaszkodásukat, ígér­jük, a jövőben is mindent meg­teszünk mottónk valóra váltá­sáért. Nap mint nap az Olva­sókért! tumát két újszülöttnek. A jelenet némi megelőlegezett vi­gasztalást nyújtott, hiszen a továbbiakban az igehirdetők - mind a házigazda lelkész, mind Tőkés László püspök - a családellenes ideológia térnyerésének veszélyére figyelmez­tettek. /3. Fotó: Pap István Új élet. Nem is kezdődhetett volna méltóbb­képpen a XVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat, mint kisdedek megkeresztelésével. A vasárnap délelőtt a nagyvárad-réti református templomban tartott ünnepi istentiszteleten Pál­­fi József tiszteletes szolgáltatta ki a keresztség sákramen­ Mai program 10 óra: A Civil Társadalom Napja. Helyszín: Ady Endre Líceum díszterme 10 óra: Generációk találko­zója. Helyszín: Szent Márton Öregotthon - Nagyvárad 14 óra: Kulturált étkezés spe­ciális igényű embereknek, főzőstúdió. Helyszín: Cari­tas Catolica étkezde 15 óra: A Civil Társadalom Napja 15 óra: Generációk találko­zója. Helyszín: Szent Márton Öregotthon - Nagyvárad 17 óra: Hagyományápolás az iskolában és a családban, é­­desanyák köszöntése. Hely­szín: Ady Endre Líceum 17 óra: Hommage a Wagner Nándor nemzetközi szim­pózium. Helyszín: Reformá­tus Egyházkerület díszterme 18 óra: Ünnepi istentisztelet, koncert, kiállítás és szere­­tetvendégség. Helyszín: vá­­radi evangélikus tempóim 19 óra: a Kodály Zoltán-em­­lékév méltó megünneplése Helyszín: Nagyváradi Álla­mi Filharmónia 20 óra: Lovass Anita - előa­dás. Helyszín: Nagyváradi Állami Színház stúdióterme. Ne lépjünk az önfeladás útjára A nagyvárad-réti református templomban tartott ünnepi istentisztelet­tel vette kezdetét az idei, XVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat. Pap István Az istentisztelet, melyen helyi közéleti személyiségek, itthoni és külföldi meghívottak mellett jelen volt Tempfli József római katolikus megyés püspök is, keresztelővel kezdődött, majd Tőkés László, a Királyhágómel­­léki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hirdetett igét. Beszédében statisztikai adatok­ra hivatkozva elmondta: egy év alatt a négy erdélyi magyar tör­ténelmi egyház 10.000 lélekkel apad. Nagyvárad lakossága is 20 ezerrel csökkent, ami a nyu­gati életforma, a család- és gyermekellenes ideológia ered­ménye. „Amikor nem vállaljuk a gyermeket, az önfeladás útjá­ra lépünk” - jelentette ki. Lesz tüntetés „Minden bajunk egyik fő oka a kommunizmus továbbélése. A kommunizmus folytatása a Lorántffy sportpályaügy is” - közölte a püspök az igehirdetés után. A februári váradi tanácsi határozatot nem hajtják végre, formai volt csak a megoldás, ezért az egyházkerület megtart­ja a tüntetést a sportpályáért, jelentette be Tőkés László, és hozzátette: amennyiben a Helyi Tanács nem hajtja végre a feb­ruári határozatot, az egyházke­rület pert indít a város ellen. Tőkés László tudatta, hogy a Szatmár megyei hadadi kastély­ban, melyet a Degenfeld család adományozott az egyházkerület­nek, művelődési központot kí­vánnak létrehozni. Köszöntés, avatás Az istentisztelet után dr. Molnár Lajos szegedi főiskolai tanár tartott rövid előadást a kommunizmus kialakulásáról és a nevében elkövetett bűnök­ről, majd Cseke Attila állam­titkár mondott köszöntőt, ki­emelve, hogy a váradiak jogo­san büszkélkedhetnek a Varadi­­nummal, mert ez az ünnepség­­sorozat arra szolgál, hogy a váradi magyar közösség érezze azt, hogy összetartozik. A Béres gyógyszergyár és a Béres Ala­pítvány nevében Béres Klára, az alapítvány elnöke, majd Pa­taki Levente, Bogártelke lelki­­pásztora köszöntötte az egybe­gyűlteket. Ezt követően felavat­ták a templom új, Szabó Lajos mártír lelkipásztorról elnevezett termét, végezetül megkoszorúz­ták a templom falára helyezett Szabó Lajos-emléktáblát. /3. TÉRSÉG Margitta és Bondues közös kulturális estje Április 28-án közös kulturális estet szervezett Margitta és a franciaor­szági Bondues városa. A Lille kert­városaként ismert kisváros már több éve testvéri kapcsolatban áll Érbogyoszlóval, Albissal, valamint Margittá­­val. Az előadás után a két város polgármes­tere, Patrick Delebarre és Pocsaly Zoltán (képünkön) bejelentette, hogy megfontolják és megbeszélik a képviselőkkel a testvérkap­csolat létesítését. /7. SPORT Újra az első helyen a váradi vízilabdázók A vízilabda Szuperliga rájátszásos szakaszá­ban a második tornát rendezték az elmúlt hét végén Bukarestben. A Nagyváradi Leo­nardo VSK kellemes meglepetést szerzett szurkolóinak: Kuna Péter kiváló védéseinek köszönhetően mindhárom fővárosi gárdát legyőzte! A VSK ezzel ismét a bajnoki tabel­la élére ugrott, három ponttal megelőzve a második Dinamót. /1L RÖVUH­ N □ Adók és illetékek: Nagyvárad Helyi Tanácsa megállapította a 2008-ra esedékes helyi adók és illetékek jegyzékét, melyet 2007. április 27-én közöltek a Pol­gármesteri Hivatal Újságjában. Olvasható a Polgármesteri Hivatal internetes oldalán is (taxe.oradea.ro). Az ezzel kapcsolatos javaslataikat, megjegyzéseiket 2007. május 11-ig írásban nyújthatják be a városháza 23- as termében, faxon a 0259/43-74-51 számon vagy a tmiculescu@oradea.ro e-mail címen. Kertek és házak. Ezzel a cím­mel jelentkezik holnap ingyenes mellékle­tünk, melyben a nevezett területeken tevé­kenykedő cégek ajánlatai mellett a nagyvá­radi Borsi úti faiskola mérnökének tanácsa­it olvashatják a gyümölcsfák ültetésével kapcsolatban, betekintést nyerhetnek a váradi állatkert melletti kertészet gazdag virág- és díszcserjekínálatába, s arról is ol­vashatnak egy rövid cikket, milyen szem­pontok alapján döntsenek a házat építők leendő otthonuk szerkezetéről. BIHARI NAPLÓ E*S 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 ® 0259/41-27-27

Next