Bihari Napló, 2007. július (18. évfolyam, 151-176. szám)

2007-07-02 / 151. szám

Mától egészségügyi felmérés Elméletileg ma kellene kezdődnie a Románia lakosságának egészségügyi helyzetét felmérő országos programnak. Az állampolgárok születésük havának függvényében kereshetik fel háziorvosukat. Ciucur L. Antonius Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter szerint néhány nap­nak el kell még telnie ahhoz, hogy a program a gyakorlat­ban is beindulhasson. Mindez akkor fog megtörténni, amikor megjelennek az első páciensek a háziorvosoknál, vagy amikor előjegyzik őket. A Román Postával kötött szerződés értelmében a július­ban születettek ciklusokban fogják megkapni a szakminisz­térium levelét és a szelvénye­ket tartalmazó borítékokat, az augusztusban születettek e hó­nap utolsó harmadában, az év végéig pedig valamennyi ál­lampolgárnak a papírok birto­kába kell jutnia. A tárcavezető megítélésében a szabadságok miatt az első két hónap való­színűleg a próba jegyében fog eltelni, azonban valamennyi la­kosnak tisztában kell lennie azzal, hogy csakis akkor jelent­kezhet háziorvosánál, ha ház­hoz kapta a borítékját. Mivel július és augusztus a program szempontjából csendesebb hó­napnak ígérkeznek, a hatósá­goknak ki kellene használniuk az alkalmat a háziorvosok mi­nél jobb felkészítésére, közöl­te Nicolaescu, hozzátéve: az e­­gészségügyi minisztérium hon­lapján hamarosan elérhető lesz az az ideiglenes informatikai program, amely lehetővé teszi a háziorvosok számára a páci­ensek adatainak számítógépes feldolgozását.­­5. Nyári divat. A nagyváradi Lotus Szórakoztató és Be­vásárlóközpont szombat esti programjával elsősorban azok­nak igyekeztek segítséget nyújtani, akik nehezen tudják el­dönteni, mit is vegyenek magukra ezen a nyáron. A létesít­mény kis kupolája alatt felállított kifutón felvonuló férfi- és női modellek a könnyű, nyári ruhadaraboktól kezdve a fürdőruhákon keresztül egészen a fehérneműkig az éppen aktuális divat szerinti darabokat mutattak be, nagy sikert aratva a vásárlást szívesen megszakító, szórakozni és tájé­kozódni vágyó fiatalabb és idősebb korosztály körében. Színjelesek A Bihari Napló az idén is felvállalja Nagyvárad s a megye legjobb tanulóinak a bemutatását. Színjeles pá­lyázatunkra várjuk azok­nak a diákoknak a fény­képét és bizonyítványmá­solatát, akik az elmúlt tan­évben végig színtízes osz­tályzattal zártak, illetve kizárólag FB minősítést kaptak minden tantárgy­ból. A fényképeket bekül­dőket, mint mindig, most is meglepjük egy csekély jutalommal. Postacímünk: 410346 Nagyvárad, Dacia sugárút 34.; villanyposta­cím: monika.zambo@in­­formmedia.ro. A borítékra kérjük rá­írni: Színjeles. Beküldési határidő: július 15. Ha színjeles vagy, je­lentkezz! A? álvaté kérdez Szekusmúlt: két besúgó az egyházban! Bejelentette, majd lapunknak is megerősítette Tőkés László: két munka­társáról kiderült, hogy együttműködtek a Securitatéval, és megfigyelték őt. Szeghalmi Örs Botrányos fejleményről szá­molt­ be Tőkés László királyhá­­gómelléki református püspök, két lelkésztársáról derült ki, hogy együttműködtek a Ceau­­sescu-rezsim hírhedt titkos­­rendőrségével, a Securitatéval. A püspök szombaton Marosvá­sárhelyen az RMDSZ-en kívü­li civil szervezetek által szer­vezett erdélyi közéleti fórumon beszélt erről először, majd la­punknak nyilatkozott a továb­bi fejleményekről. Kérdéseink­re tegnap elmondta: értesülé­sei szerint az egyházkerületen belüli két munkatársa éppen az ő megfigyelésével volt meg­bízva. Úgy tudja, hogy nem­csak 1989 előtt, hanem utána is követték tevékenységét és je­lentettek róla. Hozzátette: a két pap a rendszerváltás után is „mérgezte a püspökségen belü­li légkört”. S hogy miként derült ki mindez? Nos, lapunkban is meg­írtuk már, hogy Tőkés László megfigyeléséről számos feljegy­zés van a Securitate archívu­mában. A titkosrendőrségi do­kumentumokkal foglalkozó szer­vezet, a CNSAS nemrégiben újabb iratokat adott át a püs­pöknek, s - az érintett közlése szerint - ezek tanulmányozá­sa során akadtak a két besúgó nyomára. Név nélkül A két informátor-lelkész ne­ve egyelőre nem nyilvános. Tőkés László ezt azzal magya­rázta Vásárhelyen, hogy „még csak a fedőneveiket lehet tud­ni”, lapunknak viszont már azt mondta: mindenképpen híve annak, hogy a nevek mihama­rabb nyilvánosságra kerülje­nek. Erről azonban az egyház­kerületi közgyűlés határoz majd, akárcsak arról, hogy mi­lyen szankciót alkalmaznak a két lelkipásztorral szemben. Úgy tudni azonban, hogy az egyházi szolgálatból való eltá­volításuk nem merül fel. Átfo­gó átvilágítás indul viszont az egyházkerületnél. Tőkés Lász­ló beszélgetésünk során el­mondta: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tel­jes lelkészi gárdáját leel­­lenőrzik ilyen szempontból. Az esetleges szekusmúltak leleple­zésében számítanak a CNSAS közreműködésére is. Tőkés Lászlót megfigyelték 1989 után is - állítja TÉRSÉG Tamási nevű települések küldöttei Paptamásiban Igazi népünnepély színhelye volt szombaton Paptamási. Hét olyan település lakóinak küldöttsége, me­lyek nevükben hordják a Tamási megnevezést, találkozott a Bihar megyei településen. Paptamásiban már hetek óta készülnek az eseményre, a községközpon­tot kicsinosították, az utcákat rendbe tették. A szabadtéri színpadon elsőként Szűcs Fe­renc, Paptamási polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, a falujukba érkező több mint 200 településről érkezett vendégsereget. /6. Röviden □ Bibliahét. A Nagyvárad-szőlősi Re­formátus Egyházközség a gyülekezet fiatal­jaival együtt Vakációs Bibliahetet rendez jú­lius 2-6. között, azaz mától péntekig. A játé­kos és szórakoztató tanítói programok na­ponta délelőtt 9 órától 13 óráig tartanak. Szeretettel várnak minden 4-14 év közötti gyermeket a szőlősi (Nufarul negyed) refor­mátus templomba. Cím: C. Noica (volt Coreea) utca 27. szám. meke február 14-én született Budapesten, 4,22 kilogrammosan, 58 centisen, a szülők, nagyszü­lők s az egész család nagy örömére. Nagyra nőjön! Továbbra is várjuk az újszülöttek fotó­it a monika2ambo@informmedia.ro e-mail cím­re, vagy a BN postacímére (410346 Nagyvárad, Dacia sugárút 34.). Szükségünk van a baba ne­vére és születési adataira is (súly, hosszúság, helyszín), azt is megírhatják, hányadik jövevény a kisember a családban, hogy hívják a szülőket. a %­ orom!! Korintos Argos ^^^—Tripolis 4 indulás/hét Egységes szám: 08010100100 BIHARI NAPLÓ HIRDETÉS C»3 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 ® 0259/41-27-27

Next