Bihari Napló, 2007. december (18. évfolyam, 282-304. szám)

2007-12-03 / 282. szám

Pénzt osztottak Alig több, mint félóra alatt szavaztak a megyei tanácsosok több mint tíz napirendi pontról. Neumann Andrea Mint kiderült, nem kevesebb, mint 24 millió euróra lesz szükség a Körösvidéki Múzeum átköltözte­tésére, rendbehozatalára. Kiss Sándor megyeitanács-elnök meg­jegyezte, hogy már a korábbi becs­lések szerinti hétmillió eurót is sokallta, mire Aurel Chiriac mú­zeumigazgató azzal mentegető­zött: az eredeti becslésekbe csak az épület rendbehozatalát foglal­ták bele, a berendezését már nem. Egyelőre a tanács 1343 ezer RON-t hagyott jóvá a hivatalos indoklás­ban szereplő javítási munkála­tokra. A helyőrség volt épülete erősen leromlott állapotban van, az ajtók és ablakkeretek, a par­ketta, a mozaik, az egészségügyi berendezések, a fűtési vezetékek mind cserére szorulnak. Egyút­tal a beosztás sem felel meg az 'új rendeltetésnek, ezenkívül spe­­ciális klímaberendezésre, felvo­nókra is szükség van, hangzott el. Kapott pénzt a Bihar Bár a korábbi üléseken már megtették, ezúttal is szavaztak a tanácsosok a Bihar FC-nek nyúj­tandó tejes támogatásról. A ko­rábban megszavazottak szerint a támogatás a lehetőségekhez mérten legfeljebb 1,6 millió lej lesz, és most ötszázezer lejt hagy­tak jóvá. Kaptak mentőautót A gyűlés végén kellett volna a gyorsmentő szolgálat (SMURD) képviselőinek hivatalosan át­venniük a Megyei Tanács által vásárolt, 55,2 milliárd lej ér­tékű mentőautót, de a szolgá­lat képviselői nem voltak jelen, úgyhogy az átvétel csak a gyű­lés után történt meg. Amint a gyűlés után a hely­színre érkező dr. Hadrian Bor­­cea, a SMURD megyei vezető­je elmondta, várták az értesí­tést arról, hogy mikor legye­nek ott, de senki nem szólt ne­kik. A gépkocsi egyébként Német­­orszgában készült, Vadonatúj, és megfelel minden követelmény­nek. Szól­on hozzá!^ X3 Rekordgyorsasággal döntöttek a tanácsosok az ülésen Hétfő Nagyvárad, 2007. december 3. 16 oldal XVIII. évi, 282. szám 60 báni A Cristian Mungiu által rendezett 4 hónap, 3 hét és 2 nap című román film nyerte szombaton éjszaka az Európai Filmakadémia fődíját /ü Adventi várakozás. A nagyváradi Szent László óvodában advent első­ vasárnapja előtt immár hagyo­­mányszerűen készítenek adventi koszorút közösen a szülők és csemetéik. Nagyszerű alkalom ez arra, hogy együtt tölt­se az időt a család, és lelkileg is felkészüljön az ünnepre. A koszorúkat a munka után Bogdán István atya, a Szent Jó­­zsef-templom plébánosa áldotta meg. Felekezeti hovatartozás­tól függetlenül mindenki jól érez­te magát a nyílt napon. www.erdon.ro Nézze meg a videót! Meggyújtották az ünnepi fényeket Nagyváradon December 1-jén, Románia nemzeti ünnepén fesztív keretek között gyújtották meg a város ün­nepi fényeit. Ezúttal a December 1. parkban a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt. Pap István Az emberek este hat órára gyűltek össze a művelődési ház előtt és a katonaszobor körül a mélysötét parkban. Az említett időpontban és helyszínen látványos, és mivel a fellövőkészülékek meglehe­tősen közel voltak elhelyezve a nézősereghez, igen zajos tűzi­játék kezdődött, és tartott pon­tosan tíz percig. Fiatalok, családok bámultak az égre, és csodálták a sötétből kipattanó fényformákat. A fel­hőtlen álmélkodást zavarta, hogy néhány kisgyerek a han­gos fegyverropogásra emlékez­tető petárdazajtól nagyon meg­ijedt, több helyről is gyereksí­rás hallatszott. Díszkivilágítás A tűzijáték után a művelő­dési ház lépcsőjén Petru Filip polgármester és Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazga­tója által körülvéve két kisgye­rek nyomott meg egy asztalra elhelyezett gombot, tettük kö­vetkezményeként díszfényárba borult a park és a város. Az immár világló, a művház előtti kis téren elhelyezett ka­rácsonyfa előtt egy rövid kó­rusműsor tette még ünnepibbé a hangulatot, majd bent a mű­velődési házban néptánctalál­kozóval folytatódott és zárult a program. Mondja_elj­élemény ét^_ V I­I SPORT A labdarúgó Eb legnehezebb csoportja a románé Victor Piturca, a román labdarúgó­válogatott szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott a tegnap Luzerben meg­ejtett, jövő évi labdarúgó Európa-baj­­nokság csoportjainak sorsolását köve­tően, hogy tovább lehet jutni a „halálcsoport­­ból". A román válogatott a C jelű kvartettbe került, ahol Olaszországgal, Franciaországgal és Hollandiával vetélkedik a továbbjutásért.­­10. Röviden a Kölcsönből tartozást. Nagyvá­rad Helyi Tanácsa jóváhagyta, hogy a Hőerő­mű 12.000.000 lej értékű bankkölcsönt ve­gyen fel a kormánygaranciára felvett külföldi hitelek, illetve az adósságuk törlesztésére. Már csak húsz napra elegendő a széntartalé­kuk, miközben a szállító Martex Kft. azzal fenyegetőzött: ha nem rendezi a Hőerőmű a tartozását, felfüggesztik a szén szállítását. A Hőerőmű 24.552.394 lejjel tartozik nekik. Esküvő • Kiss Mária és Szabó Attila Zsolt október 6-án fogadtak örök hűséget egymásnak a nagyváradi Bazilikában. Kíván­juk, legyenek nagyon boldogok! Szívesen be­mutatunk más 2007-ben házasságra lépett­lépő párokat is. A biharinaplo@informme­­dia.ro villanypostacímre vagy a 410346 Nagy­várad, Dacia sugárút 34. postacímre várjuk az esküvői fotókat. Vjgww.er_dpn.ro H>1 f1TUISSIß EGY NYÍLT KAPU EURÓPA IRÁNYÁBA (3739) 109014 HIRDETÉSEK Tíz percet tart. ING MAGÁN NYUGDÍJALAP WWW.INGPENSIS.ro I www.consultanting.ro Legfennebb egy negyed órát, de ez is csak akkor ha hosszúra fogod a szót. Hívd a 0.800.390.800-at és vedd fel a kapcsolatot egy ING tanácsadóval a kötelező magánnyugdíjjal kapcsolatosan és oldd meg gyorsan azt, amiről azt hitted, hogy óriási utánnajárást igényel. IN GM

Next