Bihari Napló, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-03 / 102. szám

Több a pénz gyógyszerekre E hónapra nagyobb keretet állapított meg a Bihar megyei Egészségbiztosítási Pénztár a térí­tett gyógyszerekre, mint április elején. Egyelőre mindenütt ki lehet váltani a készítményeket. Neumann Andrea Míg április elején 3,85 milliárd lejes keretet állapított meg a pénztár a térített árú gyógysze­rekre, s ezt a hónap közepe tá­ján kiegészítette, májusra egye­lőre 4,2 milliárd lej a keret. Mi­vel az intézménynél tegnap nem dolgoztak, az utóbbi adatot Eu­genia Hamzától, a Bihar megyei Gyógyszerész­kamara vezetőjétől tudtuk meg. Hozzáfűzte: több pa­tika már május elsején elkezdte kiadni a kompenzált gyógyszere­ket, viszont tumultus nemigen volt eddig, mivel a legtöbb házi­orvos nem dolgozik a napokban, tehát recepteket sem állít ki. Valószínűleg hétfőtől lesz tö­meg, bár most is folyamatosan jönnek a betegek, válaszolt kér­désünkre Csákányi Tünde gyógy­szerész. A Bukarest téri Concordia patikában egyébként áprilisban szinte folyamatosan adták ki a kompenzált gyógyszereket, mond­ta, így erre a hónapra már kevesebb pénz maradt Reménykednek ben­ne, hogy lesz majd kiegészítés. Ott egyébként még éjjel is kiadtak térített készítményeket, ami más gyógyszertárakban nem szokás. Hasonló helyzetről tájékoztat­tak a Moldovei utcai Bioef pati­kában is: elsejétől lehet kiválta­ni náluk a térített árú gyógysze­reket, 10-20 millió lejjel nagyobb a keret, mint az elmúlt hónap­ban. Mondja el véleményét! _______n Garfield Nagyváradon, szerda és csütörtök es­te a világhírű David Garfield and The Cats nevű zenekar kon­certezett a váradi Blue Monday klubban. A dzsessz, latin és funky zenét játszó Los Angeles-i formáció tagjai (David Garfield - billentyűk, James Harrah - gitár, John Pena - basszusgitár, Forrest Robinson - ütőhangszerek és Alex Ligertwood - ének, ütőhangszerek) hírnevükhöz méltó produkcióval bűvölték el viszonylag kis létszámú, de annál lelkesebb közönségüket ki­derült: nem csupán zenélni tudnak kiválóan, de a szórakozta­tás világában is otthonosan mozognak.­­6. Változnak a telefonszámok Május 3-tól kezdődően a Romtele­­com minden telefonszáma 10 szám­jegyből áll majd. A jelenlegi szám előtt az országos körzetszámot (0), illetve a megyeit (Bihar esetében 259) kell beütni. A következő há­rom hónapban május 3. és július 31. között még párhuzamosan le­het használni a régi hat számot vagy a tízet, az automatikus kap­csolás megtörténik. Augusztus 1- jétől már csak az új 10 számjeg­­gyel lehet tárcsázni, de ha valaki a régi hat számot használja, ak­kor október 1-jéig egy hang figyel­mezteti arra, hogy tíz számot hasz­náljon. A sürgősségi 112-es hívó­szám változatlan marad, míg a Romtelecom országos jellegű rövid számai elé tárcsázni kell még 1-et. Hangverseny Várad-Velencén A nagyvárad-velencei RMDSZ- körzet a Római Katolikus Kul­­túrházban (Kolozsvári út 85. szám) május 4-én, vasárnap 17 órai kez­dettel kamarazene-hangversenyt rendez. A műsort vezeti Tudu­­ka Oszkár. Műsoron: Bach, Bar­tók, J. Haydn, M. Haydn, Liszt, Massenet, Réthi Brigitta, Rossi­ni művei. Közreműködik a Varadinum vonósnégyes, Borsódi Beáta, Cos­­tin Éva, Iványi Kármen, Oláh Gabriella, Rais-Wallner Fanni, Rais-Wallner Orsolya, Szabó An­namária és Thurzó Zoltán. (1180) 162635 FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉSEK Ilie Bolojai Polgármester (1220)473953 A Bihar megyei és a nagyváradi RMDSZ az évek folyamán amit felvállalt azt igyekezett teljesíteni, a legtöbbször ez sikerült is. Tagjai elkötelezett magyarok, elkötelezett közösségi emberek. Azt érezhetjük, hogy a mindennapjainkban mellettünk vannak, hogy a közösséget érintő kérdésekben segítőkre találunk." Én rájuk szavazok. Tegyék Önök is. TÉRSÉG Aranylakodalmasokat köszöntöttek Érkörtvélyesen Érkörtvélyesen első ízben köszön­tötték azokat a házaspárokat, akik 50 vagy annál több éve élnek há­zasságban. Az ünnepséget másnap megismételték a községhez tartozó Érvasadon, az ottaniak számára, az ünne­pelteket Kovács Zoltán polgármester köszön­tötte. n. SPORT Ma ismét bányászlátogatás lesz a Városi stadionban Ma 11 órakor kezdődik a Nagyváradi Bihar FC-Petrozsényi Jiul labdarúgó-mérkőzés a második liga második csoportja 29. fordulójá­ban. Az élvonaltól tavaly elbúcsúzott bányászegyüttes a vendéglátó legénységgel áll harcban az ötödik hely megszerzéséért. A Nagyszalontai Liberty szintén hazai pályán játszik, a Vajdahunyadi Corvinust fogadja szintén 11 órától. 19. Röviden □ Hűséges előfizető. A Bihari Napló előfizetői között megtartott számítógépes sorsolás e heti nyertese Széná­si Jenő (Nagy­várad, Partenie Cosma 1. szám). Kérjük, fá­radjon be Dacia sugárúti szerkesztőségünkbe, hogy átvegye hűsége jutalmát, a 200 lej készpénzt, munkanapokon 10-12 óra között. Gratulálunk! Nyereményakciónk a jövő héten is folytatódik. □ Táblaavatás: A Helyi Tanács RMDSZ- frakciójának kezdeményezésére a nagyváradi Tanács megszavazta azt a javaslatot, amely­nek értelmében Nagyvárad 20 műemlékké nyilvánított épületére háromnyelvű táblát he­lyeznek el. Május 5-én 16 órakor leleplezésre kerül a következő ilyen tábla, mely a Stern­­palotára lesz kihelyezve. Gólyahír a Naplóban. Han­gyál János 2007. december 21-én született Berettyóújfaluban, 3950 grammosan és 56 centisen. Nagyra nőjön egészségben! Tovább­ra is várjuk az újszülöttek fotóit a biharinap­­io@ informmedia.ro e-mail címre vagy a BN postacímére (410346 Nagyvárad, Dacia sugár­út 34. szám). CSD www.erdon.ro BIHARI NAPLÓ 13 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 @ 0259/41-27-27

Next