Bihari Napló, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-02 / 127. szám

V VÁLASZTÁS Szeghalmi Örs­ ­ a szavazásra jogosult román­­ állampolgárok 34,24 százaléka­­ jelent meg az urnáknál vasár­nap délután öt óráig a helyha­tósági választásokon. Ez volt a finis statisztikai szempont­ból, az ezt követő kimutatást ugyanis már a legtöbb romá­niai újság lapzártája után tet­te közzé a Központi Választá­si Iroda (BEC). Az említett délutáni időpontig a városok­ban a részvételi arány 27,2, vi­déken pedig 43,87 százalékos volt. Bukarestben 20,88 száza­lékos volt a részvételi arány. Retró A négy évvel korábban ren­dezett helyhatósági választáso­kon ugyaneddig az időpontig országos szinten a választók 38,13, a fővárosban pedig 28,21 százaléka élt szavazati jogával. A választások összességében véve zavartalanul folytak, ám tény, hogy több településen így is tapasztaltak rendellenessé­geket, sőt volt, ahol botrány is kitört. (A legfőbb rendellenes­ségekről jelen oldalunkon, egyéb anyagainkban olvashatnak.) A tegnap késő esti adatok szerint a legtöbben Ilfov me­gyében szavaztak, 45,47 száza­léknyian. A legkisebb részvé­teli arányt Temes (27,64), Má­­ramaros (30,15), Galac (30,84), illetve Kolozs (31,03) megyé­ben regisztrálták. Külön em­lítést érdemel az is, hogy a magyarok között mind szór­ványban, mind tömbben igen mérsékelt volt a szavazókedv. www.ercion.ro mondja el véleményét! Népszerűtlen volt a választás Kevesen mentek el tegnap voksolni a helyhatósági választások első fordulójában, viszont az idősebbek úgy érezték, hogy bele akarnak szólni voksaikkal abba, kik vezetik a településeket és a megyéket. Kevesen voksoltak tegnap Országszerte alacsony volt a részvétel a tegnapi választáson. Lapzártánking úgy tűnt, a legtöbben Ilfov megyében szavaztak, 45,47 százaléknyian. A legkisebb részvételi arányt Temes (27,64), Máramaros (30,15), Galac (30,84), illetve Kolozs (31,03) megyében regisztrálták, Kovász­na megyében is elég alacsony, 31,46 százalékos volt a részvétel, Hargitában 32,28, Maros megyében 35,16. A következő statisztikát a Választási Iroda 22.30 órakor, azaz lapzártánk után nem­ sokkal bocsátotta ki, ennek ismertetésére visszatérünk. Ablak mellett az urnák Az Arad megyei Zarándon meg­figyelők jelezték, hogy jelente­ni fogják az Arad Megyei Válasz­tási Irodának, hogy a választó­­körzetben az ablak mellett he­lyezték el az urnákat, s így aki szavazott, az ablak felé fordul­va meg tudta mutatni azoknak, akik kint várakoztak, hogy ki­re adta voksát. Törvényt sértett Tariceanu A bizottság elnöke is jegyzőkönyvben értesítette a választási irodát a szabálytalanságokról. Annak a szavazókörzetnek a PD-L-megfigyelője, arrol Calin Popescu Tariceanu kormány­fő, a PNL elnöke leadta a sza­vazatát tegnap reggel, bead­ványt nyújtott be a szavazási bizottság elnökéhez, amelyben jelezte a kormányfő eljárásá­nak szabályellenességét, hogy választói kártyájával szava­zott, és megmutatta a szavazó­lapját a bizottság egyik tagjá­nak azt kérdezve, helyesen pe­­csételt-e. Nem kommentált A bizottság az értesítést a VI. kerületi választási irodá­hoz továbbítja. A bizottság el­nöke is jegyzőkönyvben érte­sítette a választási irodát a szabálytalanságokról, bár ere­detileg azt állította, a kormány­fő ideiglenes személyi igazol­vánnyal azonosította magát. A kormányfő elismerte tévedése­it, de bővebben nem kommen­tálta azokat. Cälin Popescu Táriceanu Premier. Az idén először más EU-tagállamok polgárai is részt vehettek a helyhatósági választásokon. Az Országos Vá­lasztási Iroda (BEC) adatai sze­rint 16.860-an fognak uniós ala­pon élni a választójogukkal. A pre­mierek közé tartozik, hogy az idén először van joga szavazni a rendszerváltás után, 1990-ben született generációnak. A hely­­hatósági választásokon debütált a több éves politikai perpatvar után elfogadott egyéni válasz­­tókerületes szavazási rendszer. Telefonon buzdítottak A lakosok mellett a Csíki Terü­leti RMDSZ-szervezetet is Szász Jenőre való szavazásra buzdí­totta telefon vasárnap délután az MPP egy automatája - derült ki az RMDSZ honlapjára feltöl­tött közleményből. Az RMDSZ illetékes munkatársa panaszt emelt az ügyben a Hargita Me­gyei Választási Bizottságnál. www.eidon.io Szóljon hozzá Ön is! \_J Először: Választásokon először mérkőzött meg egymással tegnap az RMDSZ és hivatalosan bejegyzett ellenzéke, az MPP. A romániai hely­hatósági választások első fordulója jelentette tehát az első csörtét is. Teg­nap este úgy nézett ki, a legtöbb településen a magyarok közül a két ol­dal törzsszavazói mentek el voksolni, ám az utolsó órákban nagy volt a mozgósítás. A csata részleteinek ismertetésére visszatérünk. Csalás lett volna Marosvásárhelyen? Dorin Florea az RMDSZ polgármesterjelöltjének, Borbély Lászlónak a leg­főbb vetélytársa a marosvásárhelyi polgármester-választáson. Feljelentést tett tegnap Maros­­vásárhelyen az ott Borbély Lász­ló polgármesterjelöltet indító RMDSZ a helyhatósági választá­sok kapcsán. A szervezet ko­moly választási csalásra gyanak­szik. Délután ezt a közleményt adták ki az ügyről. „Fotókkal és videofelvételekkel is alátámasz­tott értesülések szerint Dorin Florea jelenlegi polgármester és polgármesterjelölt által el­lenőrzött városi szállítási válla­lat, a Siletina autóbuszai reggel óta folyamatosan szállítják az embereket szavazni a városhoz tartozó, többnyire romák lakta Beséből. Dorin Florea az RMDSZ pol­gármesterjelöltjének, Borbély Lászlónak a legfőbb vetélytársa a marosvásárhelyi polgármes­ter-választáson. Egy bejelentés szerint az egyik szavazókör­zetből 402 polgármesteri és 80 megyeitanács-elnöki szavazócé­dula tűnt el, míg egy másikban két darab mozgóurnát használ­tak a törvény által rögzített egy helyett. A 19-es szavazókörzetből azt jelentették, hogy a pecsétet egy személy magával vitte, majd visszahozta.” Kizárás Hozzáteszik: „Több szavazó­körzetben is megtörtént, hogy pótlistákra helyezték azokat, akik más utcába szóló személyi igazolvánnyal rendelkeznek, hol­ott a törvény erre nem ad le­hetőséget. A marosvásárhelyi 2- es szavazókörzetben számos sza­vazólap eltűnt, később azt jelez­ték, több személy két szavazó­lapot akart az urnába dobni. A Pro Europa Liga jelen lévő ma­gyar nemzetiségű megfigyelője panaszt emelt az eset kapcsán, ennek tárgyalásakor azonban a megfigyelőt kitiltották a szava­zókörzetből. A jelenlegi román polgármesterhez közel álló ma­rosvásárhelyi STn Tv exit pollt rendelt, több bejelentés szerint a kérdezőbiztosok részrehajlóan kérdeznek a szavazókörzetek­ben: a Cutezanjei utcában a 32- es, 33-as, 34-es, 36-os, 37-es sza­vazókörzetekből érkezett panasz arra, hogy csak román anya­nyelvűeket kérdeznek meg, vé­letlenszerűen jegyzik fel a vála­szokat, sőt akkor is kitöltik a kér­dőívet, ha a szavazó megtagad­ta a választ. Az RMDSZ ennek kapcsán fellebbezést nyújtott be a Marosvásárhelyi Választási Irodához.” Borbély László 2008. június 2., hétfő UÖV­U :OCI □ Logógond. Az MPP logóját, a stilizált fenyőfát festették fel hat sepsiszentgyörgyi választókörzet bejárata elé, a járdára. Az RMDSZ a szabálytalanságról értesítette a vá­rosi és megyei választási bizottságot, valamint a Kovászna megyei rendőrséget. A két bizott­ság utasította a körzeti elnököket, hogy azon­nali hatállyal távolítsák el a graffitiket, ame­lyek befolyásolhatják a szavazópolgárokat. □ Verekedés: Botrányba fulladt az ön­­kormányzati szavazás a tefáne§ti községben, Ilfov megyében. Az egyik szavazókörzetben reggel tíz körül két férfi politikai alapon ös­­­szeverekedett, őket a csendőrök kitették az udvarra. A szavazókörzet tevékenységét fel­függesztették, ideiglenesen bezárták. Később legalább száz ember skandálta az általa támo­gatott párt és jelölt nevét. A tefáne§ti egyik polgármesterjelöltje maga Adrian Minune maneleénekes a PSD színeiben, a csalás gya­núja már napokkal ezelőtt felmerült. □ Lopás? „A leghatározottabban tiltakozik nemcsak a lap címének, hanem hatóságilag le­védett fejlécének ilyenszerű elsajátítása ellen" a Kovászna megyei napilap, a Háromszék. Farkas Árpád főszerkesztő a lap szombati számában azt állítja, hogy a Háromszék logójához nagyon hasonlító fejléccel jelent meg 50 ezer példány­ban a háromszéki RMDSZ-szervezet Választási figyelő című kiadványa, mellyel „kampánycsend­be óhajtottak csobbanni" úgy, mintha a kam­­pánykiadványuk a lap különszáma lenne. □ Hiba: Tévesen szavazott Basescu lánya. Traian Basescu kisebbik lánya, Elena a négy szavazólap közül kettőt ugyanabba az urnába dobott be. A szavazókörzet egyik illetékese utólag értesítette tévedéséről az elnök lányát. A bukarestiek négy szavazólapot kaptak a sza­vazókörzetben, amelyekkel a főpolgármesterre, a kerületi polgármesterre, a kerületi tanácsra és a fővárosi tanácsra szavazhatnak, ezeket külön-külön urnákba kellett bedobniuk. Voksolás vakok vasárnapján Június elseje az ortodox naptár szerint a „va­kon születettek" vasárnapja. A húsvét utáni hatodik vasárnapon a görögkeleti egyház Jé­zus azon cselekedetére emlékezik, mikor egy szombati napon meggyógyított egy születésétől fogva vak embert, s a farizeusok a szombati munkatilalom megsértésével vá­dolták (Jan. 9,1-38). Az ünnep román neve: Dominica Orbului din Na§tere. A román sajtó­ban 1990-ben vált szimbolikus jelentőségűvé ez a nap, mikor május 20-án, szintén a „va­kon születettek" vasárnapján elsöprő több­séggel győzött az első szabad választásokon a posztkommunista Nemzeti Megmentési Front (FSN) és Ion Iliescu. Az ilyenformán a hatalomban megerősített elnök adott szabad kezet az ellene folyó tüntetéssorozat szétve­résére Bukarestben június közepén. Az ún. „első bányászjárásnak" halálos áldozatai is voltak. Az esemény a marosvásárhelyi márci­usi etnikai konfliktussal együtt Románia nem­zetközi elszigetelődéséhez vezetett, miután fél évvel korábban a temesvári és bukaresti nép­felkelés és a diktatúra megdöntése világszer­te szimpátiát keltett Rossz emlékű ez a nap politikailag...

Next