Bihari Napló, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-01 / 152. szám

Három hét, ami csak a labdarúgásról, szép gólokról és óriási csatákról, szenvedélyekről és a y bukásokról, reményekről és a jövőről, egyszóval a labdarúgásról szólt. Eddig tartott../ Jenei Imre Alig ért véget a focimaraton, de nekem máris hiányzik. Hiszen napokon át már a délelőtti órák­ban oly jó volt rágondolni, hogy este meccs lesz a tévében, hogy egy-egy mérkőzést megtekintve szurkolhatunk a jobbiknak vagy esetleg a gyengébbnek. Végered­ményben nem olyan nagy baj, hogy véget ért, mert két esztendő múlva immár vb-összecsapások­­nak drukkolhatunk, s közben i­­dén még „nyakunkon” az olim­pia is. Ami pedig az idei Eb-t ille­ti, a játékosok fizikai fáradtsága miatt egy kicsit döcögősen indult az ottani foci, mert kihatással volt rá a hazai bajnokságok után hamar kezdődő kontinenstorna. Szerencsére nem sokat pihen­­gettek a résztvevők, elkezdtek futballozni, és szerintem jóval magasabb színvonalon tették ezt, mint legutóbb, 2004-ben. Néhány, ám igen kevés kivételtől eltekint­ve fiatalos lendülettel - ráadá­sul igen ördöngösen - járatták a játékszert a zöld pázsiton, szá­momra kellemes meglepetésként pedig igyekeztek betartani az edzői utasításokat és alárendel­ték tehetségüket a csapatjáték­nak. De ezzel együtt új csillagok is születtek! A csapatok többsége azonban nem a látványra törekedett. Néz­zük ugye a román-francia meccs betonvédelmeit, a semmi focit vagy az úgynevezett „halálcso­portot”, ahonnan egyik csapat sem került még az elődöntő kö­zelébe sem, pontosan a védekező, gólt nem kapni stílusuk miatt. A spanyolok minden mérkő­zésükön látványosan, gólra törő­en játszottak. Láthattuk a dön­tőben is, hogy a rövid passzokat egyáltalán nem a labdatartás­­időhúzás érdekében vetik be, ha­nem azért, hogy szétszórják az ellenfél védelmét, ami általában sikerült is nekik. Ezt játszották a hollandok is a Románia elleni csoportcsatában, s hiába véde­keztek Lobonték, a vége közis­mert vereség lett. M­ásik példának hozhatom az olasz-román meccset, arra a találkozóra megtanultunk tá­madni, látványosan játszani, s annak valamennyi eredménye is volt. A vasárnap esti döntőben hi­ába birtokolták többet a labdát a németek, az erőfutballal nem sokra mentek, míg a spanyolok látványosan, játszi könnyedség­gel tették a dolgukat és begyűj­tötték az aranyérmet. Megérde­melten... /9,10,11 Színjeles pályázat A Bihari Napló idén is fel­vállalja Nagyvárad és a me­gye legjobb tanulóinak be­mutatását. Színjeles pályá­zatunkra várjuk azon kis és nagy diákok fényképét és bizonyítványmásolatát, a­­kik az elmúlt tanévben vé­gig színtízes osztályzattal zártak, illetve kizárólag FB minősítést kaptak minden tantárgyból. A fényképeket beküldőknek idén is tarto­gatunk egy csekély megle­petést. Postacímünk: 410346 Nagyvárad, Dacia sugárút 34. szám; villanypostacím: monika.zambo@informme­­dia.ro. A borítékra kérjük ráírni: Színjeles. Beküldési határidő: július 15. Százhatvannal hajtott a városban Június 16-29. között fokozott közúti ellenőrzéseket folytatott a nagyvá­radi közlekedésrendészet az 1. számú országút (DN1) városi szakaszán. Pap István Ebben az időszakban 41 szabály­talan előzés és 2704 sebesség­túllépés esetében léptek közbe a rendőrök, de a gyalogosokat is figyelték, és 244 esetben ta­lálkoztak gyalog szabálytalanul közlekedő emberrel. A két hét alatt összesen 4498 szankciót alkalmazott a rendőrség. Sze­rencsére súlyos következmé­nyekkel járó szabálysértés nem történt a DNS-en, de azért volt olyan kihágás, amely súlyos következményekkel is járha­tott volna. „Kiemelkedő" Ezek közül is kiemelkedik a szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt eset, amikor a nagyváradi Averescu (volt Má­jus 1.) úton egy autó 150 km/ órás, rögtön mögötte egy má­sik kocsi 160 km/órás sebesség­gel közlekedett. Azt a rendőrség egyelőre nem tudta megállapí­tani, hogy a két autós verseny­zett-e egymással, vagy csak meg­szokásból taposták padlóig a gázpedált a városban. Claudiu Ciud­ea tájékoztatta a sajtót A rendőrség felvette videóra a gyorshajtókat TÉRSÉG Heves választási kampány után Székelyhídon Hétfő­n tartotta első, még rendkívü­linek számító gyűlését Székelyhíd új önkormányzata. Az ülés után be­­­­szélgettünk Béres Csaba polgár­­mesterrel, aki már hozott néhány „népszerűtlen" intézkedést. Rendkívül heves és negatív előjelű kampány zajlott Székelyhí­don, mondta a megválasztott polgármester, aki visszagondolva az elmúlt hetek történése­ire úgy véli, ha elő­re tudta volna, miként zaj­lik le a kampány és a választás időszaka, ta­lán nem is vállalta volna el a jelöltséget.­­5. SPORT Erősíti keretét a váradi Bihar FC labdarúgógárdája Az alig egy hónap múlva kezdődő 2008/2009. évi, második ligás bajnoki idény előtt erősödni látszik a Nagyváradi Bihar FC együttese. Illetékes helyről határozott ígére­tet kaptak az anyagi háttér megteremtésére, valamint annak szinten tartására, és ugyan­akkor megerősítik a csapat játékoskeretét is. Tegnap egy fiatal szlovén labdarúgó érkezett hozzájuk. /10. Röviden □ Nyári óvoda. A váradi, Barsei utca 20. szám alatti Szent László óvoda egész au­gusztusig fogadja a kicsiket, azokat is, akik év közben más oviba járnak. A nyári óvoda programja reggel héttől délután fél ötig tart, egy óvónő és egy dadus vigyáz a gyerekekre. Még tíz szabad hely van. Érdeklődni a 0372-91-00-67 telefonszámon lehet. □ Vízhiány: Július 23-ig az 5. számú főnyomócső javítási munkálatai miatt nem lesz meleg víz a 856-os, 863-as, 868-as, 869-es és 890-es hőközpontokhoz tartozó la­kásokban. A szolgáltatás felfüggesztése a Se­­leu§ului, Prieteniei, Eforiei, Constantin Noica, Constantin Nottara, Lanului, Agricultorilor és Narciselor utcák lakóit érinti. Jákóhodos. A helyi MIDESZ ren­dezésében zajlott szombaton a III. Gyermek- és ifjúsági nap a Szalárdhoz tartozó Jákóho­­doson. A falu életének eme kiemelkedő ese­ményén többek között fellépett a képen lát­ható nagyszalontai Mr. Síid, akit szívélyesen fogadott a rendezvény közönsége. 15. BIHARI NAPLÓ 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 ® 0259/41-27-27

Next