Bihari Napló, 2009. május (20. évfolyam, 100-120. szám)

2009-05-04 / 100. szám

Tanügyi sztrájk Biharban is A tanügyi szakszervezetek eleve úgy tervezték, hogy az egységes, félévi dolgozatok idejére es­sen a munkabeszüntetés, azaz május 5-én, 13-án, valamint június 4-én tiltakozzanak ily módon. Megyénkben is sztrájkba lép­nek május 5-én, azaz holnap a tanügyi alkalmazottak, vála­szolt tegnap lapunk kérdésére Ioan Tent, a Tanügyi Szabad Szakszervezet (SLI) Bihar megyei vezetője. A szakszer­vezetnek egyébként megyénk­ben több mint 9900 tagja van, mondta az érdekvédelmi meg­bízott - azt viszont nem lehet még tudni, hogy közülük pon­tosan hányan csatlakoznak a megmozduláshoz. A munkabeszüntetést úgy fogják megszervezni, ahogy azt a munkakonfliktusok tör­vénye előírja: az iskolákban sztrájkbizottságok alakulnak, s a tanárok biztosítják majd a gyermekek felügyeletét. A tan­ügyi szakszervezetek eleve úgy tervezték, hogy az egységes, félévi dolgozatok idejére essen a munkabeszüntetés, azaz má­jus 5-én, 13-án, valamint június 4-én tiltakozzanak ily módon. Érdeklődésünkkor Joan Tent nem tudta, hogy a másik két napon is lesz-e majd munka­­beszüntetés. Mint már beszámoltunk róla, a tanügyi szakszerveze­tek el szeretnék érni, hogy a bruttó hazai össztermék (PIB) 6 százalékát kapja meg a tan­ügy, továbbá emeljék meg a tanügyi alkalmazottak fizeté­sét úgy, ahogyan azt a törvény előírja. Tisztelgés Szent Imre előtt. Az I. Partiumi Ha­gyományőrző Tavaszi Huszárportya résztvevőit harangzúgás kö­szöntötte, amikor szombat délután Hegyközszentimre határába érkeztek. A debreceni, szentjobbi, diószegi és szovátai, összesen tizennyolc lovasból és hét fogatból álló portyázó csapat a Szent Im­­re-emlékparkban tisztelgett a falu névadójának szobra előtt /8. jrdon.ro Majális. A székelyhídi RMDSZ és a helyi Polgár­­mesteri Hivatal pénteken majálist szervezett Székely­­hídon. A rendezvény kereté­ben asszonycipelő verseny is volt. /II. Tragikus baleset a Borsi úton A Borsi út másik, ártándi (Magyarország) oldalán csütörtök délután éle­tét vesztette Radu Crican, a váradi Crican könyvüzletek megalapítója. Ioan Mang PSD-s szenátor ta­nácsadója, Petru Filip PD-L-s expolgármester egykori bizal­masának, Radu Cricannak a személygépkocsiját egy kami­on „segítette” egy másik ka­mion alá mintegy három kilo­méterrel a határ előtt, amikor Magyarország felől Romániába tartott. Abban a délutáni idő­pontban az egyre erősödő szél a baleset színhelyével egy ma­gasságban levő, Románia felé menet bal oldalra eső kamion­pihenőből hatalmas porfelhőt zúdított az útra és környékére. A nagy sebességgel haladó ké­sőbbi áldozat pont ekkor ért autójával egy kamion mögé, amely a por okozta látótá­volság lehetséges csökkenése miatt erősen lassítani kezdett. Cuncan szemtanúk szerint fé­kezés helyett előzni próbálta a kamiont, ám szemből is ér­keztek a járművek, s a por­felhőben valószínűleg szinte semmit, esetleg csak ijesztő szellemképeket láthatott, ezért visszatért a lelassuló kamion mögé. Háta mögött egy másik teherszállító érkezett, amely már képtelen volt megállni, s így a személygépkocsit az elöl haladó alá taszította. Halál és sérülés Az ütközés következtében Radu Crncan már a helyszínen életét vesztette, míg a mellet­te utazó hölgy életveszélyesen megsérült. A tragikus baleset következ­tében a határforgalom mindkét irányban több órán át szüne­telt, magyar oldalon több ki­lométeren át vesztegeltek a teher- és személygépkocsik, amíg a rendőröknek Ártánd felé sikerült elterelni a forgal­mat. Radu Cuncan már a baleset helyszínén életét vesztette NAPRAKÉSZ Ha Antonescu lesz az államfő, új kormánytöbbség alakulhat Exkluzív interjút adott lapcsopor­­­­­­tunknak Crin Antonescu, a­­ Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnö­­­ke, aki hétvégi, kétnapos Bihar me­gyei látogatásakor szakított időt arra, hogy felkeresse szerkesztősé­günket. /4. SPORT Holnap este Montenegró lesz a vízilabda-válogatott ellenfele Világliga-mérkőzést vív holnap este a román vízilabda-válogatott. A mérkőzés színhelye a váradi Ioan Alexandrescu olimpiai méretű úszómedence lesz 18.15 órai kezdettel. A hazai együttes - ha kiharcolja! - már egy döntetlen eredménnyel is továbbjutó lesz. Az összecsa­pásra szóló belépő­jegyeket a helyszínen lehet megvásárolni, egy jegy ára 10 lej. /10. Röviden □ Szélvihar. A csütörtök délutáni szélvihar több fát is kidöntött Nagyváradon, a megye több településén pedig enyhébb károkat okozott. Néhány helységben például megszakadt a villanyszolgáltatás, azonban péntek reggelre a szakembereknek sikerült helyreállítaniuk a rendet. □ Kirándulás: A Német Demokra­ta Fórum május 9-én kirándulást szervez Lórévre, az Ökrök völgyébe. Utazás vonattal. Találkozás szombaton reggel 7 órakor a Nagyállomáson. Érdeklődni és feliratkozni a 0742-02-36-78 telefonszámon lehet. □ Add a kezed! A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete május 6-án 15 órai kezdettel Anyák napi ünnepséget tart a Szent László római katolikus gimnázium kisisko­lája diákjainak közreműködésével. Helyszín: Kolozsvári út 85. szám. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. BIHARI NAPLÓ [>71 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 (3) 0259/41-27-27

Next