Bihari Napló, 2009. október (20. évfolyam, 228-253. szám)

2009-10-14 / 239. szám

Wf 5 TÉRSÉG Deák Renáta Azokban a zivataros idők­ben a Tiszacsegére vezényelt biharfélegyházi leventék, meg­elégelve az értelmetlen távollé­tet, hazafelé tartottak a legrö­videbb úton, amely Nádudvar határán vezetett keresztül. Ott, 1944. októberében, kisebb-na­­gyobb csapatmozgások történ­tek a harcoló felek részéről, október 9-én Nádudvar német katonai megszállás alatt volt, de Mihályhalma környékén szovjet lovas előőrsök Sárrét­ről Tiszacsege irányába tar­tottak. A Sáros ér közelében lévő Mészáros tanyán a 19-22 év körüli fegyvertelen fiúk a gazdasági épületek között, és a mellette álló gulyakútnál pi­hentek. Német repülőtámadás­tól megfutamított, és visszafelé tartó orosz katonák észlelték a csoportot. Felszólítás nélkül Mintegy 50 lovas a tanya­épületek közé vágtatott, min­den felszólítást mellőzve gép­pisztolyaikkal lekaszabolták a megriadt menekülőket, majd a csoport továbbállt Püspökla­dány felé. Összesen 22 halott és 3 sebesült maradt a helyszínen, akiket a környékbeli lakosság igyekezett ellátni. Az elhuny­tak között 13 biharfélegyházi levente volt. A vasárnapi még­családias hangulat megteremtése volt a cél a templomban, mindenki megoszthatta gondolatait másokkal, a Nádudvarról érkezett vendégek­kel. Verset mondott Bere Henrietta, Szabó Yvett, Csóka Imre és Kelemen Norbert. Az időjárás sajnos nem ked­vezett az ünnepségnek, hideg szélben, emlékezésen Szabó Zsolt lel­kipásztor Észaiás könyvének 40. részéből vett idézet alap­ján hirdette az igét: „erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja”. Erő kel­lett továbbra is a szülőknek, mert volt kinek egyetlen fia esőben helyezték el a koszorúkat a templom előtti emlékműnél, tiszte­legve a leventék (Csömpe Sándor, Daróczi Bálint, Fejes József, Kerekes Géza, Kelemen Sándor, Marjai Albert, Molnár Géza, Oláh István, Rácz Kár­oly, Rézműves Imre, Sajti Sándor, Simon Gábor, Walter Ferenc) előtt halt meg ott, volt kinek édes­apját lőtték le, mondta a lel­kész. Szerző Erzsébet édesap­ját veszítette el, nélküle kellett felnőnie. Emlékezett ő is, kön­­­nyekkel küszködve, hiszen ne­héz beszélni erről a fájdalomról még ma is. NAPÚ­" Meggyilkolt leventékre emlékeztek Október 11-án, vasárnap délután ünnepi istentiszteleten emlékeztek Biharfélegyházán arra a 13 leventére, akik áldozatául estek a II. világháború értelmetlen poklának 1944. október 9-én. Vendégek Nádudvarról :abó Zsolt lelkész a biharfélegyházi emlékmű előtt A megemlékezésen résztvevők elhelyezték a kegyelet koszorúit Székelyhíd Október 12-én a Székelyhí­di Polgármesteri Hivatal elindította a fűtési támo­gatás kérelmeinek begyűj­tését. A nyomtatványokat a Polgármesteri Hírtál portásfülkéjénél lehet át­venni. Az akció keretén belül egy csoport kiszáll: október 14-én a felsővárosi iskolába várják a Mecsei és a felsőváros lakosait; október 15-én a Dankó Pis­ta utcán lakók adhatják le kérelmeiket; október 16- án Csokaly; október 17- én Nagykágya; október 19-én Szentmiklós; októ­ber 20-án Olaszi; október 21-én Köbölkút. A fűtési támogatás igényléséhez szükséges iratok: kérvény, személyi igazolvány, ke­resztlevél, gyerekpénzes szelvény, családi pótlékos szelvény, fizetésről nettó jövedelem igazolás, plusz étkezési jegyek értéke, nyugdíjszelvény, család­összetétel, plusz földről igazolás. Felújítják a templom­ tornyát Májusban észlelték először, hogy az érbogyoszlói református templom tor­nyával baj van. 1925-ben egyszer már a vihar ledöntötte a toronysisakot. Tarpai Ildikó Pár hónapja észlelték, hogy a toronnyal, pontosabban a templomsisakkal valami baj van, ugyanis egy heves vihar közepette az erős szél szem­mel láthatóan ki-ki billentette stabil állapotából. Szemtanúk azonnal értesítették a falu lel­késznőjét, Oroszné Mészáros Mártát, aki szakember segít­ségét kérte a templomsisak állapotának felmérésére. Meg­állapították, hogy gyors be­avatkozás szükséges, mert a to­ronysisakon belül a teljes fából készült szerkezet korhadt, egy újabb vihar esetén ledőlhet, ami komoly veszélyt jelent, és anyagi károkat okozhat! Volt már hasonló Az érbogyoszlói gyülekezet tudta, hogy mit jelenthet ez ugyanis 1925-ben már történt hasonló eset a faluban. Egy erős vihar ledöntötte a torony­sisakot, és érdekes módon az a gömbbel-csillaggal lefelé, a tetőn keresztül beeset a temp­lom közepére, éppen az úrasz­talára. A szükség hozta a nagy munka elvégzését, mely nagy terhet ró a gyülekezetre, de példásan, szinte minden refor­mátus család adományaival se­gítette a munka mihamarabbi elkezdését, ami szeptember óta folyamatban is van, és ha az anyagi lehetőségek megenge­dik, a torony külső javításait is szeretnék elvégezni, tudtuk meg Oroszné Mészáros Márta lelkésznőtől. Állványok között a bogyoszlói templomtorony Megkérdeztük: Mit szól a hirtelen időváltozáshoz? Adrian Costrut (34), alkamazott: „Eddig az évszakhoz képest meleg volt, most meg hirtelen túlságosan lehűlt az idő, minden átmenet nélkül. Persze hogy nem örülök, nem vagyunk még hoz­zászokva a hideghez.” Crina Dobocan (26), szerkesztő: „Remény­kedtem benne, hogy még egy ideig nyárias idő lesz, most valahogy semmihez sincs kedvem, legkevésbé kimozdulni. Egészen megváltozott a hangulatom ettől.” Scott Florin (56), nyugdíjas: „Annyira lehűlt a levegő, hogy be kellett fűtsünk. Bíztam benne, hogy még egy ideig kellemes idő lesz. Hiányzott az eső, de ez az ítéletidő nem. Megvi­seli a szervezetünket.” Scurt Judit (45), beteg­nyugdíjas: „Ez a környe­zetszennyezés megnyilvá­nulása, már az évszakok sem olyanok, mint rég. Egyik nap meleg van, következő nap meg már itt a tél. Szinte eltűnt a tavasz meg az ősz.” Scort Andrea (22), egyetemista: „Nem örülök neki, egész nap fáztam, nem vagyok hoz­zászokva ehhez az idő­höz. Jobb lett volna, ha még marad egy darabig a meleg. Vagy legalább ne esne az eső.” 2009. október 14., szerda □ Csokaly: Október 17-én, szomba­ton hagyományos szüreti bált szerveznek Csokalyon a kultúrotthonban. Belépő: 4 lej. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. □ Érolaszi: Október 17-én, szombaton hagyományos szüreti bált szerveznek az érolaszi fiatalok a kultúrotthonban. Program: 10 óra - szekeres és táncos felvonulás, 21 óra - hagyományos szüreti bál. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. □ Találkozó: Az székelyhídi római katolikus esperességhez tartozó plébániák fiataljai számára egynapos ifjúsági találkozót szervez a székelyhídi plébánia október 17-én, szombaton 9 órától a helyi római katolikus templomban. Szeretettel várják a fiatalokat. Érdeklődni a 0259-352-396 telefonszámon lehet. □ Újra balett. A tanév megkezdé­se után újra elkezdődik a balettoktatás az érmihályfalvi kultúrházban. A már korábban megszokott beosztás és rend szerint ismét a nagykárolyi Catalina Curcian balettanár várja a gyerekeket, első alkalommal október 10-én, szombaton délelőtt 10 órától. Színházbérlet Érmihályfalván Az érmihályfalvi Bartók Béla Művelődési Ház ebben a színházi évadban is bérletet hirdet. Az öt előadásra szóló bérletek hétfőtől kap­hatóak a művelődési házban, illetve a városi könyvtárban, felnőtteknek 45, diákoknak és nyugdíjasoknak 30 lejért. Előadások előtt, a helyszínen, az éppen esedékes előadásra is lehet majd belépőt váltani abban az esetben, ha a bérletesek mellett marad hely. Az első előadásra október 29-én, csütörtökön 19 órától kerül sor, amikor a Szigligeti Társulat mutatja be az Anconai szerelmesek című ze­nés komédiát. Az Anconai szerelmesek lesz az első előadás Pályázati felhívás Pályázati felhívás vissza nem térítendő támo­gatás elnyerésére. A Corvinus Támogatásköz­vetítő Zrt. pályázatot hirdet 2009. évi ide­genforgalmi és turisztikai rendezvények, va­lamint azok kísérő programjai szervezésének támogatására, az alábbiak szerint: turisztikai rendezvény/kísérő rendezvény szervezése az őszi-téli időszakban; tour-inform iroda lét­rehozása; információs táblák és kiadványok készítése. A támogatás mértéke legfeljebb 5 millió HUF, a támogatott saját erő hozzájáru­lása a kivitelezni kívánt projekthez nem lehet kevesebb, mint a projekt összegének 50%-a. A Corvinus Zrt. tevékenységének célja, hogy a támogatásokkal hozzájáruljon - elsősorban a magyar nemzetiségűek által lakott terü­leteken - a mikro-, kis- és közepes vállalko­zások, valamint az önkormányzatok és azok társulásainak, intézményeinek fejlesztési, beruházási programjaihoz. A pályázaton részt vehetnek egyéni vállalkozók vagy társas vál­lalkozások, továbbá nem nyereségorientált szervezetek. A támogatás alapjául szolgáló Támogatási kérelmet VFK-nál lehet beszerezni, vagy a Corvinus Zrt. www.corvinus.hu honlapjáról lehet letölteni. Ugyancsak a Corvinus Zrt. honlapján található Társaságunkkal szerződé­ses kapcsolatban álló VFK-k listája az elérhe­tőségekkel. A kiírás érvényes: 2009. október 16-ig. Bővebb információt a Corvinus Zrt. (www. corvinus.hu) honlapján talál, illetve irodánknál kérhet a 0359/306-028, 0745-015-276 telefonszámon.

Next