Bihari Napló, 2010. március (21. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-01 / 49. szám
% orszag-vilig ..............•••••ni/ypy)*••••*••*••• Tiltakozás: Egy nukleáris hulladéktározóhely létesítése ellen tiltakoznak február 27-én a Közép-spanyolországi Guadalajarában (La Mancha régió). Az ibériai országban 2012-ben fog létesülni az első ilyen hulladéktározó típus. Rövidesen almaprogram Az almaprogram költségvetésének 75%-át az EU és 25%-át a román állam finanszírozná. A napokban tárgyalta a Szenátus oktatás-, tudomány-, ifjúság- és sportbizottsága azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy a kisiskolások 0,30 lej értékben, novembertől márciusig, azaz maximum 100 tanítási napon keresztül, mindennap egy ingyen almát kaphassanak. A bizottsági ülésen a törvénytervezet módosítása került napirendre, amely értelmében nemcsak az állami iskolákban tanuló diákok kapnának friss almát, hanem minden olyan kisiskolás és óvodás, aki valamelyik felekezeti vagy akkreditált magániskolában tanul. Javaslatok Az RMDSZ-kezdeményezésre történt módosítások egy részét a tanügyi bizottság elfogadta, a kezdeményezés azon része azonban, amely az óvodásokat is belefoglalta volna az almaprogramba, nem ment át a bizottságon. Egészséges étrend Cseke Attila miniszter Közösen Cseke Attila egészségügyi miniszter szombaton Giurgiuban kijelentette, hogy az Egészségügyi Minisztérium az önkormányzatok mellé áll az egészségügyi intézmények felújításához szükséges uniós pénzalapok megpályázásakor. elfogórakéta befogadásáról tárgyal majd Románia Washingtonnal, melyek az Európába tervezett amerikai rakétapajzs részei lesznek - jelentette be Theodor Baconschi román külügyminiszter pénteken Szófiában. Baconschi elmondta: az egyeztetések várhatóan másfél évig tartanak. A húsz rakétát Románia különböző részein helyeznék el. Egyre több a szupermarket Tolonganak A nagy élelmiszerláncok tolonganak a válság kellős közepén lévő Romániába, írja az AFP hírügynökség. 2007 óta összesen 34 nagy bevásárlóközpont létesült az országban. Országos terv Országos humánerőforrás-tervet fog kidolgozni az Egészségügyi Minisztérium - nyilatkozta Cseke Attila Calára§i megyében tett látogatása során. Az országos humánerőforrás-terv része a kormányprogramnak. „Nem tudjuk megoldani egyik napról a másikra az orvosok elvándorlásának problémáját, de az Egészségügyi Minisztériumnak kötelessége, hogy közép- és hosszú távon perspektívát mutasson azoknak, akik ezt a hivatást választották. Az egyik első lépés ezen az úton az, hogy idén ismét bevezetjük a B-típusú, munkahelyhez kötött rezidenciátust. Ezáltal a rezidensek egyenesen a kisebb, akár egyetemi központon kívüli kórházakban lévő helyekre vizsgázhatnak, és reméljük, ott is maradnak majd szakosodás után” - mondta Cseke Attila, hozzátéve, hogy a decentralizáció jelenleg az egészségügyi rendszer hatékonyabbá tételének egyik legjob eszköze, pénzügyi és szervezési szempontból egyaránt. Leváltották Marius Opreát Kormányfői rendelet nyomán leváltották Marius Opreát a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICCR) elnökét és Dinu Zamfirescut, a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet vezetőjét. A Hivatalos Közlönyben szombaton megjelent határozat értelmében Marius Oprea mellett leváltották Dinu Zamfirescut is, aki a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet elnöke volt. A két intézetet az elmúlt évben összevonta a kormány, és a két leváltott elnök helyére most egy ügyvezető elnököt nevezett ki Ioan Stanomir személyében Emil Boc kormányfő, míg az intézet tudományos tanácsának elnöke Vladimir Tismáneanu lett. Stanomir az ország alkotmányos és politikai rendszerének elemzésére létrehozott államelnöki bizottság vezetője volt, Tismáneanu pedig a szintén államfői kezdeményezésre létrehozott, a romániai kommunista rendszer bűneit feltárni hivatott bizottságot irányította. Leváltása után Marius Oprea azt nyilatkozta, hogy nem az a legfőbb probléma, hogy őt leváltották, hanem az, hogy az NCCR-nek nem engedik meg, hogy bizonyos tényeket vizsgáljon. „Szégyellem magam, amiért a Tismaneanu-bizottság tagja voltam” - nyilatkozta keserűen Oprea, aki hozzátette, hogy amióta létrejött a két említett intézet összevonásából származó új intézmény, folyamatosan törekedtek arra, hogy leváltsák őt, szerinte azért, mert ő a Nemzeti Liberális Párt tagja. Egyébként Doinea Cornea, Herta Müller Nobel Díjas írónő, Stephane Courtois francia történész, Catherine Durandin egyetemi tanár és mások is leveleket írtak Emil Boc kormányfőnek, melyekben arra kérték a kormányfőt, hogy Opreát nevezze ki az új intézet élére. (newsin) Marius Oprea, a leváltott vezető Nyilvánosságra hozni Szili Katalin kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) balatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát - értesült az MTI. A volt házelnök erről két hónapja írt levelet Lendvai Ildikó pártelnöknek. A levél már téma volt az elnökség egyik ülésén, de hivatalosan nem döntöttek róla. Kezdeményezés Szili Katalin azt is kezdeményezte, hogy a frakcióvezető fontolja meg, hogy jogi lépéseket tegyenek a felderítés érdekében, és a párt vezető testületei tárgyalják meg a kialakult helyzetet, valamint hozzanak állásfoglalást az őszödi beszéddel és annak kiszivárogtatásával kapcsolatban. Az MTI értesülései szerint a szocialista politikus a levélben a kezdeményezéseit azzal indokolta, hogy számára hihetetlen és elfogadhatatlan az a tájékoztatás, amit a három évig tartó vizsgálatról közzétettek, és az is, hogy nem nevezték meg a kiszivárogtatásban közreműködőket, továbbá azt sem tették világossá, hogy hogyan történhetett meg az eset. Az MTI megkereste Szili Katalint, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a dokumentum létezését. A volt házelnök nyilvánosságot kér Súlyos büntetés Az Európai Unió komoly büntetésére számíthat Magyarország az év hátralévő részében. Az uniós előírások szerint ugyanis egy ország évente legfeljebb 35 alkalommal lépheti át a szmogot okozó szállópor naponta megengedett határértékét, azonban Magyarország képtelen megfelelni a levegőminőségi előírásoknak, ezért november óta már a második figyelmeztetést kapja az Európai Bizottságtól. 2010. március 1., hétfő Röviden □ Könnyítés: Sebastian Vladescu pénzügyminiszter bejelentette, hogy kiadott egy rendeletet, melynek értelmében havi 10 ezer lejre emelte az áfa azonnali visszafizetésének felső értékét. Ezt a kedvezményt a kis tételben exportálók is igénybe vehetik majd. □ AtomÜgy: Az iráni atomprogram kezelése lesz a legfontosabb téma a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának ma kezdődő ülésén. A NAÜ mindeddig csak feltételezhető múltbeli tevékenységeket említett Iránnal kapcsolatban, de a sajtónak kiszivárogtatott mostani jelentésben az áll: elképzelhető, hogy Irán atomfegyver gyártására alkalmas urándúsítással kísérletezik. Elfogták az ETA-vezetőt Franciaország északnyugati részében vasárnap reggel elfogták a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szakadár szervezet katonai vezetőjét, Ibon Gogeascoechea Arronateguit - közölte a spanyol belügyminisztérium. A tájékoztatás szerint a francia rendőrség és a spanyol csendőrség a normandiai Cahan településen végrehajtott közös akcióban kézre kerítette az ETA-vezető két társát is, akiket kihallgattak. Az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorista szervezetként tartja nyilván a baszk szakadár szervezetet, amely negyven éve folytat fegyveres harcot a független Baszkföldért, s több mint nyolcszáz ember erőszakos halálát írják a számlájára. A terror ellen tiltakoznak Spanyolországban Nincs meghívás Románia egyelőre nem kapott hivatalos meghívást a Déli Áramlat nevű gázvezeték megépítéséről szóló projektben való részvételre - közölte pénteken Tudor §erban, a román gazdasági minisztérium államtitkára azt követően, hogy néhány nappal ezelőtt a román gazdasági miniszter ennek az ellenkezőjét jelentette ki. Az államtitkár azt követően közölte a pontosítást, hogy február 17-én Bukarestbe látogatott Alekszandr Medvegyev, az orosz Gazprom alelnöke, aki a román gazdasági minisztérium, valamint a Transgaz és a Romgaz román állami vállalatok vezetőivel tárgyalt. A megbeszéléseket követően Adriean Videanu gazdasági miniszter kijelentette, hogy az oroszok meghívták a Transgazt, vegyen részt a Déli Áramlatprojektben. Az államtitkár szerint azonban pusztán technikai jellegű adatokat cseréltek egymással a felek, ami §erban szerint nem egyenértékű a meghívással. Rámutatott: Moszkva Bulgáriával, Magyarországgal és Törökországgal már kormányzati megállapodást is aláírt a Déli Áramlatról, ami Romániáról még nem mondható el. A szabadság édes íze a dél-korei gyermekek ajkán Ünnepelnek a dél-koreaiak Dél-koreai gyerekek ünnepelnek február 28-án Szöulban azon a háromnapos rendezvénysorozaton, melyen a 91 évvel ezelőtt, a Japán gyarmati uralom ellen megindult Függetlenségi Mozgalomra emlékeznek.