Bihari Napló, 2010. május (21. évfolyam, 100-122. szám)

2010-05-03 / 100. szám

Hétfő Lemondott a PD-L Bihar megyei elnöke, Petru Filip. /2. 29 ° Igazi nyárias időre van kilátás. /12. Nagyvárad, 2010. május 3. 16 oldal XX. évi, 100. szám 1 lej Duray Miklós Nagyváradon Péntek délután a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében Nagyváradon járt Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, aki a Partium Alapítvány által szervezett fórumon vett részt. Pap István A délután öt órára a nagyvá­radi városháza nagytermébe meghirdetett rendezvény leg­alább húsz perc csúszással kezdődött, mint később maga Duray Miklós bevallotta azért, mert autóval érkezett Nagyvá­radra, de szinte ugyanannyi időn belül kellett eldöcögni Debrecentől Nagyváradig, mint amennyi idő alatt a Po­­zsony-Debrecen távot meg­tette. A fórum főszervezője, a moderátori feladatokat is ellátó Lakatos Péter RMDSZ- es parlamenti képviselő szá­mos kérdéskört megvitatott a meghívott vendéggel, kezdve a történelemoktatástól a charta 77. jelentőségén át egészen a szlovák-magyar kapcsolatok alakulásáig. A több mint egyórás, tar­talmas beszélgetés során, sok érdekességet megtudhatott a mintegy ötven jelenlévő a je­lenlegi és a múltbeli szlová­kiai állapotokról. Például a magyar történelem oktatására vonatkozó kérdésre válaszol­va Duray elmondta: „mivel a szlovákoknak nincs kora középkori történelmük, ezért nem kerülhetik ki a magyar történelmet. Ebből kifolyólag azok is megkapják az alapokat, akik nem rajonganak a törté­nelemért. ” 16. Ünnepi mise és körmenet. Tegnap délben a váradi Székegyházban és környékén lezajlott ünnepi szent­misével és körmenettel zárultak a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat egyházi vonatkozású eseményei. Az evan­gélium Szent Máté könyvéből szólt, szentbeszédet Ft. Kiss Albert főesperes-kanonok, a Barátok temploma plébánosa mondott. A misét celebráló Exc. Böcskei László megyés püs­pök bejelentette: elrendelte, hogy a jövő évtől kezdve húsvét V. vasárnapja zarándoklati nap legyen a nagyváradi római katolikus egyházmegyében. /3. Ma kiállításmegnyitó A Hajdú-Bihar megyei levél- be. Az ünnepélyes megnyitó tár Bocskai István adomány­ május 3-án lesz 19 órakor, levelek című kiállítása a A kiállítást megnyit­­nagyváradi várból átköltözik ma a Hajdú-Bihar megyei a Lorántffy Zsuzsanna Egy- főlevéltáros, dr. Ölveti Gá­­házi Központ kiállítótermé­­bőr. Történelmi vetélkedő Polgárosodás és modernizáció a „boldog békeidőben” címmel a­ héten zajló Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében Kárpát-medencei magyar kö­zépiskolások történelmi vetél­kedőjére került sor a hétvégén az Ady Endre Líceumban. Ma­gyarországról, Szlovákiából és Erdélyből egyaránt érkeztek résztvevők a tízfordulós vetél­kedőre, akik háromfős csapa­tokat alkotva mérték össze tör­ténelmi felkészültségüket. A 15 csapatból végül a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium került ki győztesként. Két előadás is volt A második helyezést szintén nagyváradiak érték el: az Ady Endre Líceum XE. D osztályának három diákja. A harmadik helye­zést pedig a komáromi Selye Já­nos Gimnázium csapata érte el. A vetélkedő mellett két előadást is meghallgathattak a diákok dr. Gyáni Gábor és dr. Fleisz János történészek előadásában. A rész­letekre visszatérünk. Szerte a Kárpát-medencéből érkeztek diákok SPORT Jogosan elégedetlenek a Bihar FC alkalmazottai Zeno Bundea csapatkapitány szerint több hónapos fizetéselmaradások vannak a labdarúgóklubnál, és már nem bírják tovább a pénzszűkét, hiszen családjuk, gyermekük van, akiket el kell tartani. - Megtettük a köte­lességünket - mondta -, és azt szeretném, hogy mások hasonlóan cselekedjenek velünk szemben! Bizonyítunk, jól játszunk, és elvárjuk azt, hogy támogassanak vállalt feladatunk megvalósításában.­­9. TÉRSÉG Jókedv és szórakozás a Hegyközi majálison Immár XI. alkalommal tartották meg a hegyköztótteleki erdészháznál a Hegyközi ma­jálist, szombaton május 1-jén. Délután hosszú gépkocsisorok kígyóztak Hegyközcsatárban a hegyköztótteleki erdészház felé, ahol már nagy volt a banzáj, voltak, akik napokkal előtte lesátoroztak, és próbálták jól érezni magukat az erdőszéli friss levegőn, hiszen az időjárás kedvező volt, elkerülte az esőfelhő a rendezvényt. /5. Röviden a Hűséges előfizető. A Bihari Napló előfizetői között megtartott számítógépes sorsolás elmúlt heti nyertese Fábián Erzsébet (Nagyvárad, Michelangelo út 2. szám). Kérjük, fáradjon be Dacia sugárúti szerkesztőségünk­be, hogy átvegye hűsége jutalmát, a 200 lej készpénzt, munkanapokon 10-12 óra között. Gratulálunk! Nyereményakciónk a héten is folytatódik. □ Nemesek találkozója, a partiumi és erdélyi nemeseket tömörítő, nagyváradi székhelyű Nobilitas Egyesület soron következő találkozója folyó év május 4-én, kedd délután 5 órakor lesz a Kanonok sor 7. szám alatt. Ebből az alkalomból nemes felsőbényei Bényei Anikó úrhölgy a törökverő Hunyadi Jánosról értekezik. Szeretettel várják a tagságot és új tagok jelentkezését. Köszöntő. Hegyesi Szilvia tizen­kettő, kishúga Réka egyéves. Mindketten áprilisban ünnepelték születésnapjukat. Köszöntik őket Kisszántóról szüleik, nagy­­szüleik, keresztszüleik és dédnagyszüleik. Isten éltesse őket sokáig!

Next