Bihari Napló, 2010. május (21. évfolyam, 100-122. szám)

2010-05-05 / 102. szám

Útfelújítások Várad-szerte Jelenleg hét váradi utcán és úton végeznek felújítási munkálatokat. Egyes beruházásokat szin­te már befejeztek, mások teljes megvalósítása még várat magára, mondta Gheorghe Carp. Pap István A Vaporului, a Muzeului, a Dózsa György, az One§tilor utcákra és a Borsi utat Biharpüspökivel összekötő út­ra vitte ki a sajtó képviselőit tegnap Gheorghe Carp, Nagy­várad alpolgármestere, hogy a helyszíneken mutassa be a munkálatok jelenlegi stádiu­mait. A felsoroltak mellett az Adevarului utca felújítása és a Dacia sugárúti körforgalom körüli munkálatok is folynak. A Muzeulus utca felújítása gyakorlatilag már készen áll, csak a törmeléket kell egyes helyekről elszállítani, ugyan­úgy elkészült a Biharpüspökit a Borsi úttal összekötő út is, és már csak az átjelzéseket kell felfesteni, valamint az út mel­letti sáncot kell az előírások­nak megfelelően kialakítani. A Vaporului utca átadási határ­ideje július 15., és az One§tilor utca felújítása is még mintegy két hónapot vesz igénybe. A Dózsa György utcán a megyei kórháztól számított szakaszon a munkálatok május 20-ig be­fejeződnek. Az Adevarului utca felújí­tási munkálatainak határideje 2011. szeptember 19. /3. lami Gyermeknapra, illetve a Gyermeknéptánc-fesztiválra hívta meg a 32 fős gyermekcsapatot. Nagy sikernek örvend­tek, s a jövő évi ünnepségsorozatra már most újból meghí­vást kaptak. Vendégszereplés Törökországban, a margittai Gyöngyverők néptáncegyüttes április 19-26. kö­zött vendégszerepelt a törökországi Zonguldak, valamint Devrek városaiban. Zonguldak város kormányzósága az Ál­ Hétköznapi történetek A Posticum - Visual Kon­takt programsorozat kere­tében május 5-én, szerdán 17 órától Holló Cs. Kinga Hétköznapi történetek című kiállítását nyitják meg. „A hétköznapi történe­tek a boldogság keresése egy-egy élmény lenyoma­ta. Békés-viharos örömök, keresés, rátalálás, színhá­zi, irodalmi villanások, társadalomkritika, ... ál­mok és valóság... fekete­fehér és színes emlékek” - áll az esemény meghí­vójában. Mindenkit szeretettel várnak a Teiului utca 26. szám alatt található Posticumban. Szerda Nagyvárad, 2010. május 5. 16 oldal XX. évf., 102. szám 1 lej Nem sztrájkolnak Nagyváradon A Közalkalmazotti Szakszervezetek Országos Föderációja a múlt héten bejelentette: május 5-én a tagok sztrájkolni fognak. Váradon nem. Ciucur Losonczi Antonius Az általunk felkeresett közin­tézmények szakszervezeti veze­tői, érdekképviselői egyaránt azt nyilatkozták, hogy nem csatlakoznak a mai sztrájkhoz. A Bihar Megyei Közpénzügyi Felügyelőség és a váradi Pol­gármesteri Hivatal szindikátu­sai például nem tagjai a Közal­kalmazotti Szakszervezetek Or­szágos Föderációjának (FNSA). Kiss Judit, a Bihar Megyei Tanács Fórum szakszerve­zetének elnöke azt közölte a Bihari Naplóval: március 29. óta tölti be ezt a tisztséget, így egyelőre igyekszik tájékozódni a különböző ügyekben, tisztá­ban lenni a jogszabályokkal. Egyébként április 30-án átira­tot küldött Radu Tide megyei tanácselnöknek, melyben arra kérte: próbáljon megoldást ta­lálni arra, hogy májustól kezd­ve a törvény értelmében nem kapják meg azt a bérpótlékot, mely eddig az alapfizetésük 25 százalékát tette ki. A javaslatai közt szerepel prémium, illetve egyéb bérkiegészítő juttatás folyósítása. Egy megkeresésre adott válaszban jelezte a Sed­­ex Szakszervezetek Országos Szövetségének, hogy egy ide­je az ún. speciális karakterű járandóságot sem kapják kéz­be, ami igen negatívan érinti amúgy is alacsony bérszintjü­ket. Szakszervezeti tanácskozás Május 6-8. között egyébként Kiss Judit Szinajára utazik, ahol részt vesz a Sed­­ex ta­nácsának gyűlésén. A megbe­szélésére meghívták a Belügy­minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a közpénzügyi tárca és az adóhatóság képvi­selőit is. A napirendi pontok közt szerepel az egységes bére­zésre vonatkozó 2010/330. szá­mú törvény és közalkamazotti státust szabályozó 1999/188. számú törvény módosítása, illetve egy egységes álláspont megfogalmazása a kormány által javasolt intézkedésekkel kapcsolatban. Kiss Judit szakszervezeti vezető Legutóbbi közös munkájuk után jó húsz évvel újra együtt dolgozik Pedro Almodóvar és Antonio Banderas (képünkön). /16. 27 ° Nyárias meleg. /12. SPORT Megegyeztek a Bihar FC labdarúgói az elnökkel Két órán át tartó megbeszéléseket követően megegyeztek a piros-kék labdarúgócsapat alkalmazottai és játékosai a klub elnökével, Ioan Luciannal (képünkön). Eszerint a napokban megkapják az elmaradt fizetéseiket február hónappal bezárólag, míg június végé­ig minden elmaradt járandóságot megkapnak mind a játékosok, mint a klub egyéb alkalma­zottai. /9. TÉRSÉG A könyv nemzetközi napja­­ először Bélfenyéren Idén ünnepelték meg először Bélfenyéren a könyv és a szerzői jogok nemzetközi napját az elmúlt szombaton, a Kolping Család Egye­sület szervezésében. A félnapos rendezvény egyértelmű célja az volt, hogy a gyerekeket, fiatalokat buzdítsa az olvasásra. A programot a templomban nyitották meg, a szentmisén a Könyvek Könyvéből, a Bibliából olvastak fel. Kiss Márton atya prédikációjában buzdította a gyerekeket és fiatalokat a könyvek, a jó könyvek olvasására. /10. Röviden □ „Házhoz jön" a kiadó, a ko­lozsvári nagy múltú Kriterion Könyvkiadó Nagyváradra látogat, hogy megkönnyítse szü­­lők-tanerők tanév végi könyvvásárát, illetve a tanintézetek könyvtárállományának bővítését. Kiadványaikat május 5-én, szerdán délben 1 órától állítják ki az Eminescu Főgimnázium dísztermében. Házigazdaként a főgimnázium magyar tagozata szeretettel várja az iskolák tanárait, a szülőket, nagyváradi könyvbará­tokat. □ Férfinapi bál: A Barátság Klubja bált rendez férfiak napja alkalmából május 8-án, szombaton 19 órától az Eclipse (volt Éva) bárban, az Octavian Goga utca 35. szám alatt. Zenél a PetiMix együttes (Peti+Zoli). Lesznek meglepetések. Szeretettel várnak mindenkit korhatár nélkül. Érdeklődni lehet a 0770-183-726, 0756-299-351 telefonszámon. Köszöntő. Ő Szabó Máté, április 26-án töltötte 5. életévét. Jó egészséget, boldogságot és felhőtlen gyermekkort kí­vánnak neki szülei Mónika és Zoltán, va­lamint nagyszülei, dédiék, keresztszülei és az egész család. BIHARI NAPLÓ ISI 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 (3) 0259/41-27-27/8200

Next