Bihari Napló, 2010. augusztus (21. évfolyam, 176-200. szám)

2010-08-11 / 184. szám

Ili A 4. válás Elválik feleségétől Sean Bean. A Gyűrűk urából is ismert brit színész és neje, Georgina Sutcliffe színész­nő útjai mindössze két év házasság után válnak el. A hírt Bean ügyvédje is megerősítette. „Egyikőjük sem kívánja kommentál­ni a történteket. Remé­lik, hogy magánéletüket ezekben a nehéz időkben is tiszteletben tartják” - mondta az ügyvéd. Sean Beannek ez volt a negyedik házassága. Huszonegy éves volt, amikor elvette fiatalkori szerelmét, Debra Jamest, majd később kollégáját, Melanie Hillt, akitől két lánya született. Harmadik neje, Abigail Cruttenden is két leányt szült a szí­nészének. Sean Bean filmszínész MAGAZIN Több száz áldozat Még mindig ezernél többen vannak az eltűntek listáján Kínában. Hét­ezer katona folytatja a kutatást és a mentést napi 24 órában. Már több mint hétszáz holttes­tet találtak meg az északnyu­gat-kínai Kanszu tartomány Csoucsü megyéjében, ahol va­sárnap magas hegyek tövében épült falvakat rombolt le az eső miatt lezúdult föld, szik­la és sár - jelentette tegnap a helyszínről a kínai média. A legfrissebb tájékoztatás szerint a megtalált holttestek száma a hétfőn közölteknek több mint a duplájára, 702-re emelkedett. Még mindig ezernél többen vannak az eltűntek listáján. Hétezer katona folytatja a kuta­tást és mentést napi 24 órában, és bár egyre kevesebb az esély arra, hogy túlélőket találjanak, egyes jelekből arra következ­tetnek, hogy még mindig van­nak betemetett emberek, akik segítségre várnak. Eddig ös­­­szesen 1243 embert sikerült a romok alól kimenteni, 42-nek súlyosak a sérülései. Kedd dél­ben több mint ötven óra után szecsuani mentők szabadítot­tak ki egy 52 éves tibeti férfit; az orvosok szerint a pulzusa és a légzése rendben van, de a beszédhez gyenge volt. Életek megmentéséért Minisztériumi tájékoztatás szerint már huszonegy egész­ségügyi csoportot küldtek a helyszínre több mint 360 dol­gozóval, köztük orvosokkal, akik a helyszíni műtétekre is felkészültek. Az ő dolguk lesz a kezelés, valamint az ételek és az általános higiéné ellen­őrzése mellett az is, hogy a holttestek temetés előtti táro­lását felügyeljék. Huj Liang-jü miniszterelnök-helyettes, aki a helyszínen tartózkodik, ar­ra sürgette a mentésben részt vevőket, hogy még a jelképes 72 órán belül fokozzák erőfe­szítéseiket, és tegyenek meg mindent az életek megmenté­séért. Ugyancsak elhangzott: gondoskodni kell arról, hogy a térség gyerekei ősszel meg tudják kezdeni a tanulást. Gyászoló hozzátartozók a tragédia helyszínén: még mindig ezernél többen vannak az eltűntek listáján Megdöntötte Sztahanov termelési rekordját Munkahőstett: Szerhij Semuk ukrán vájár a Donyeck megyei Novodzerzsinszkaja szénbányában megdöntötte Alekszej Sztahanov szovjet bányász 1935-ben felállított termelési rekordját. A Dzerzsinszk városban ta­lálható bányát üzemeltető Mechanika vállalat sajtószol­gálatának kedden kiadott je­lentése szerint Semuk egy műszak alatt légkalapácsával 170 tonna szenet fejtett ki, 68 tonnával többet, mint annak idején Sztahanov, az egykori szovjet munkaverseny-moz­­galom névadója. Az ukrán élmunkás, akinek a keze alá két kollégája dolgozott, ezzel 223 százalékra teljesítette a műszaktervet. Egyházi áldás A korrespondent.net ukrán hírportál beszámolója szerint Semuk nem mindennapi tel­jesítménye egyházi áldásban is részesült, a munkahőstettet megáldotta Ilarion donyecki és mariupoli metropolita. A vájár a műszakot követően elmondta, hogy a papi áldástól könnyeb­bé vált számára a munka, a nyolcórás szénfejtés után sem érzett semmilyen fáradtságot, és kész lett volna akár tovább is dolgozni. A bányavállalat közleménye szerint Semuk Ukrajna legfiata­labb „érdemes bányásza”. A ter­melési rekordjáért mind ő, mind a szaktársai jelentős pénzjuta­lomban részesülnek, emellett a megye vezetése valamennyiüket díszoklevéllel tünteti ki. A csúcsteljesítményt kommen­tálva Anatolij Akszjonov, a Novodzerzsinszkaja bánya igaz­gatója közölte, hogy a rekord­döntés a sztahanovista moz­galom jubileuma alkalmából szervezett felajánlási műszak keretében történt. „Elnökünk és kormányunk programjának megfelelően arra törekszünk, hogy hasonló rekordokkal nö­veljük a bányászmunka presz­tízsét” - tette hozzá. Kispál-búcsúkoncert. Lovasi András zenél a Kispál és a Borz zenekar búcsúkoncertjén, a 18. Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján, hétfőn az óbdai Hajógyári-szigeten. Új lépcsőn az öreg hölgyhöz Nyolc éven át tartó renoválása után ismét le­zárják New York jelképét, a Szabadság-szobrot. A turistalátványosság karban­tartására az elmúlt években mintegy húszmillió dollárt köl­töttek, de ismét le kell zárni egy évre, hogy 125. születésnap­ja alkalmából az „öreg hölgy” új lépcsőt kaphasson. A New York előtti Liberty Islanden, a Hudson-folyó torkolatánál található rézszobrot Franciaor­szág adományozta az Amerikai Egyesült Államok függetlensé­gének százéves évfordulója al­kalmából. Nem biztonságos A szobrot Frédéric Auguste Bartholdi készítette, a belső szer­kezetet Gustave Eiffel tervezte. A hatóságok szerint a megle­hetősen öreg emlékmű még az új lépcsővel sem fog megfelelni a szükséges biztonsági előírá­soknak. Mindenesetre 2011 ok­tóberéig megépítik az elkerülő lépcsőt, hogy a több mint há­romezer látogatónak - akik meg­teszik a 186 lépcsőfoknyi utat a szobor talapzatáig - és az esetle­ges vészhelyzetben segítségükre siető tűzoltóknak ne ugyanazt az útvonalat kelljen használniuk. Mintegy három héttel ezelőtt például az egyik felvonó meg­hibásodott füstjelzője miatt ki kellett üríteni az emlékművet. A hivatalos információk szerint az újabb lezárás legfeljebb egy éven át tart majd - csakhogy ép­pen azon a helyen, ahol a hétágú koronához vezető út éveken át megközelíthetetlen volt. Egy skót paraszthoz bekopog a szomszédja: - Rájöttem ám, komám, hogy miben mesterkedsz! Megtalál­tam az alagutat, amit a szenes pin­cémhez fúrtál, és azon át hordod el a tüzelőmet. - Tényleg? Azt hittem, hogy egy szénbányára bukkantam. Röviden □ Földrengés. Nagy erejű, 7,6-os foko­zatú földrengés rázta meg tegnap a dél-csen­­des-óceáni Vanuatut - közölte a Geoscience ausztrál szeizmológiai intézet. A földmozgás epicentruma a 12 nagyobb és több mint 60 kisebb szigetet számláló ország fő szigetétől, Eláiétól 40 kilométerre északnyugatra, 60 kilométerrel a tenger alatt volt. A csendes­óceáni cunami-előrejelző központ jelentése szerint az erős rengés nem okozott jelentős árhullámot. A helyi hatóságok azonban azt tanácsolták az Etafén lévő főváros, Port Vila lakóinak, hogy elővigyázatosságból húzódja­nak vissza a tengerpartról, és átmenetileg vonuljanak a környező dombokra. Részeg strandoló A nap A német férfi olyan sok sört Videóra 'vett' hogy a rövidnadrágját * próbálja ingként felvenni. video.erdon.ro Ez a fotó is jól mutatja, hogy mennyire ragaszkodók a gazdihoz...

Next