Bihari Napló, 2010. december (21. évfolyam, 279-303. szám)

2010-12-02 / 279. szám

Megszűnhet a munkakönyv 2011. január elsejével megszűnhet Romániában a munkakönyv. Legalábbis ez a legújabb határ­idő. A jelenlegi tervek szerint ekkortól számítógépes rendszerre állnak majd át mindenütt. Szeghalmi Örs Nem lesz többé munkakönyv Romániában - ígérik az ille­tékesek. Lapunkban már hó­napokkal ezelőtt megírtuk, hogy megszűnhet ez az ok­mány - ám maguk a felelősök voltak akkor azok, akik nem tudtak hozzászólni a témához, mivel semmilyen informá­ciójuk nem volt erről. Most azonban ismét téma a mun­kakönyvek megszüntetése - ezúttal már az illetékesek is értesültek róla. Január 1-jétől számítógépes hálózatban tarta­nák nyilván a munkavállalói adatokat. Az adatbázisban a ledolgozott évek számára, a munkahely(ek)re, a nyugdíjjo­gosultságra vonatkozó adatok is szerepelnének, amelyekhez a nyugdíjpénztárak és a mun­kaadók is hozzáférhetnének. A munkakönyvnek egyébként már tavaly január elsejétől meg kellett volna szűnnie, sőt az azt megelőző években is téma volt. Az új rendszer al­kalmazását előírja az érvényes munkatörvénykönyv. A világ számos országában egyébként már rég nincs ilyen dokumen­tum, az összes vonatkozó ada­tot informatizáltan tárolják. Bojtorján-koncert. Hétfő este a Nagyváradi If­júsági Ház és az Állami Filharmónia szervezésében és­ véd­nökségével a magyarországi Bojtorján együttes adott nagy sikerű koncertet a zenei intézmény Enescu-Bartók-termében: Vörös Andor (szintetizátor, harmonika, gitár), Szula Miklós (basszusgitár), Gál István (dob), Tóth András (énekes-dal­szerző, elektromos gitár) és Pomázi Zoltán (ének, gitár). Két szám erejéig a húsz évvel ezelőtt kivált Buchwart László is csatlakozott a bandához, nagyszerű és emlékezetes gitártriót alkotva Tóth Andrással és Pomázi Zoltánnal./6. Adventi együttlét A Nagyvárad-rogériuszi Református Egyházköz­ség advent 2. vasárnapján, december 5-én délután 5 órától keresztyén zene­­hangversenyt és istentisz­teletet szervez. Igét hirdet Kövendi István lelkipász­tor. Közreműködnek: a Nagyvárad-rogériuszi Egyházközség Énekkara, a nagyváradi Belvárosi Baptista Templom Ének és Zenekara, valamint a Paptamási Baptista Gyü­lekezet Énekkara (karve­zető: Vura Éva). Előadásra kerül a Sám­­son-oratórium. Szövegét írta: Antal Ferenc, zenéjét szerezte Bokor Barnabás. Vezényel Bokor Barnabás. Minden érdeklődőt sze­retettel várnak. www.erdon.ro www.erdon.ro Szóljon hozzá Ön is! Nőni fog a kenyér ára februártól A Rompan elnöke szerint a kenyér ára több mint tizenöt százalékkal nőni fog jövő év februárjától, mert Románia búzaimportra kényszerül. A jövő évi áremelésre azok után kerülhet sor, hogy az elmúlt négy hónapban is már tízszáza­lékos kenyérár-növekedés volt megfigyelhető az országban, nyilatkozta a Mediafax hír­­ügynökségnek Aurel Popescu, a Rompan vállalkozói szövetség elnöke. „A búza tonnánkén­ti ára 120 euróról 170 euróra emelkedett júliusban, míg ez év őszén már elérte a 200-220 eurót, emellett az áfa 19-ről 24 százalékra való emelése is hoz­zájárult ahhoz, hogy a liszt ára hatvan, míg a kenyér ára tíz százalékkal emelkedjen az el­múlt négy hónap alatt” - ma­gyarázta az okokat Popescu. Adatok és okok A Rompan adatai szerint a havonta elfogyasztott 180.000 tonna kenyérnek csak a 35 szá­zaléka kerül be e kereskedel­mi forgalomba, a többi a saját fogyasztásra és a fekete piacra kerül. A kenyéreladások nagy­ságrendje egy évben körülbelül 1,3 milliárd euró, beleértve a fekete piaci árusítást is. „A liszt árának emelkedésével a kenyérár is legalább harminc százalékkal kellett volna emel­kedjen, de a piac nem bírt vol­na el ekkora növekedést. Ebből kifolyólag a pékek kilencven százaléka profit nélkül dolgo­zik, sőt, egyesek veszteségesek. Az elmúlt négy hónapban a mintegy 4500 pékség és malom közül kürülbelül hétszáz zárt be, és több mint 3500 ember vált munkanélkülivé.” Popescu elmagyarázta, hogy idén nyá­ron, amikor Oroszország leál­lította gabonaexportját, nagy nyomás nehezedett Romániára és Bulgáriára, és ebből kifolyó­lag Románia mintegy kétmillió tonna gabonát exportált. Ez oda vezetett, hogy Románia most búzabehozatalra szorul a jövő év első felében, méghozzá ötven százalékkal magasabb áron, mint amennyiért ő expor­tált. „Emiatt a kenyér árának növekednie kellene jövő év feb­ruárjától. Számításaink szerint ez az árnövekedés meg fogja haladni a tizenöt százalékot” - figyelmeztetett Popescu, jelezve azt is, hogy jövőre az időjárási viszonyok miatt az ideihez ké­pest huszonöt százalékkal keve­sebb termőterületet vetnek be búzával, ami szintén gátja lesz annak, hogy a belátható jövőn belül vissza lehessen térni a jelenlegi kenyérárakhoz. Pék munka közben: a kenyér árá­nak emelése várható SPORT Filipe Albuquerque lett a 2010-es bajnokok bajnoka Albuquerque végig remekelt vasár­­­­nap a düsseldorfi Bajnokok Tornáján,­­ és legyőzte többek között a több­ tes*, szőrös X-games-bajnok és aktuális LMBL1 amerikai ralikrosszbajnok Tanner Foustot, aztán pedig a hazai szurkolói előtt ünneplő 2010-es F1-es világbajnokot, Sebastian Vettelt előbb a csoportkörben, majd az egyenes kieséses szakaszban is két vállra fektette. Nagy csatában a rali rekordvilágbajnokát, Sébastien Loeböt is legyőzte a döntőben. 19. MEGYEJARÓ Ki mit tud? elődöntőt tartottak Margittán A hétvégén rendezték meg a Bihar megyei RMDSZ által elindított és az évek során ugyancsak népszerűvé vált Ki mit tud? te­hetségkutató verseny margittai elődöntőjét. Sokan jelentkeztek a megmérettetésre. /5. Röviden □ Gyűjtés rászorulóknak. A csillag­városi RMDSZ választmánya ruha- és élelmi­szergyűjtést szervez december 2-tól december 20-ig sokgyerekes és problémás családok ré­szére. Felajánlásaikat kérjük eljuttatni a körzet székhelyére (Nagyvárad, Cantemir utca 50. szám). Ugyanitt, vagy a 0744-849-617 telefon­számon kérik, hogy jelezzék, ha van a környeze­tükben ilyen rászoruló család. Köszönjük! □ Diplomatervek. Ma délután 4 órakor Diplomatervek 2010 címmel kiállítás nyílik a Fő utcai Vizuális Művészetek Galéri­ájában a Bihar Megyei Építészkamara és a Nagyváradi Egyetem építészeti fakultásának szervezésében, a Student project elnevezésű rendezvénysorozat keretében. Az alkotásokat december 15-ig lehet majd megtekinteni. □ Kiállítás: Minden érdeklődőt szere­tettel várnak a nagyváradi Tibor Ernő Galé­riában december 3-án, pénteken délután 17 órától a tagság közös, téli tárlatának megnyi­tójára. Közreműködik S. Németh Katalin és Thurzó Sándor József. Születésnap: Mezősi Petra Em­ma november 30-án ünnepelte a második születésnapját. Nagyon sok boldog szüle­tésnapot és vidám gyerekkort kíván neki az egész családja.

Next