Bihari Napló, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-01 / 204. szám

111 éves a Szigligeti Színház A Nagyváradi Szigligeti Színház vezetőinek tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette a színház mindhárom társulatának terveit, elképzeléseit és programjait az idei évaddal kapcsolatban. Nagy Noémi Czvikker Katalin, a színház menedzserigazgatója beszámo­lójában elmondta: az idei évad mottója: 111 éves a Nagyváradi Szigligeti Színház, ezt minden kiadványon, plakáton lehet majd látni. Az évad megnyi­tója október 15-én lesz. Hozzá­tette: szeptember 5-10. között próbálják ki az új jegyértékesí­tő rendszert. Ez az új rendszer­lehetővé teszi a gyors statisz­tikai adatok kimutatását és az on-line jegyvásárlást egyaránt. A bérlet és jegyárak ebben az évadban a helyektől függően fognak változni. A bemutató előadásokra, a központi pá­holyokba szóló jegyek például 40-50 lej között lesznek, vi­szont ebből a pénzből a szín­ház egy-egy hátrányos helyze­tű, de jó tanuló diák bérletét támogatná. A bérletházakat megtöltő is­kolák vezetősége fogja eldön­teni, hogy melyik diák kapja majd a támogatott bérletet. Ebben az évadban 60-80 ked­vezményes diákbérletet szeret­nének biztosítani. A menedzserigazgató hozzá­tette: a különböző vagyonátvé­telek után sikerült a színház­ra eső pénzösszegeket, leltári tárgyakat megkapni, és az Ál­lami Színház rájuk eső részét is hamarosan megkaphatják. Czvikker Katalin ezután a Megyei Tanács ülésére sie­tett, ahol tegnap megszavaz­ták a színház névmódosítását. A tájékoztatón jelen volt még a Szigligeti Társulat művé­szeti igazgatója, Szabó K. Ist­ván, a Nagyvárad Táncegyüt­tes vezetője, Miklós János és a Lilliput Társulat művészeti igazgatója, Szőke Kavinszki András.­­3. harmadán az a 2009 nyarán indult projekt, amelynek célja a váradi vár újrafelfedezése, „újraélesztése", és ezáltal a regi­onális, országos és nemzetközi turisztikai körforgalomba való beillesztése. /6. Séta a várban. Nem veszélyeztették testi épségün­ket, sárga védősisakot kaptak a sajtosok, és így járták be a nagyváradi vár felújítás alatt lévő részeit tegnap. A sajtótá­jékoztató és várséta apropóját az adta, hogy túl van az első Magyar csoport Az RMDSZ nagyváradi szervezete, valamint az őssi RMDSZ szerveze­te tájékoztatja a Várad- Őssiben élő kisgyerme­kes családokat, hogy a beiskolázási terv alapján újra lehetőség nyílik a körzetben egy magyar óvodai csoport elindítá­sára. Az idő szűkössége miatt felkérünk minden érdeklődőt, hogy amen­­­nyiben szeretné 3-6 éves gyermekét a Haregului utca 32. szám alatti, 55. számú óvodába íratni, jelentkezzen az RMDSZ megyei szervezetének tit­kárságán, a Fekete Sas­palotában hétköznap 9-16 óra között, vagy telefonon a 0259/432-884 számon. Megszavazták az új elnevezést Huszonnégy igen és kilenc nem szavazattal tegnap (egy nappal a nagy­váradi tanácsi szavazatot követően) a megyei tanácsosok döntöttek. A Nagyváradi Magyar Színház neve ezentúl Szigligeti Színház lesz. Szintén a PD-L-pártiak el­lenszavazata mellett döntöttek arról is a Megyei Tanács teg­napi ülésén, hogy a Nagyvá­radi Színház a Regina Maria nevet kapja. Szigligeti nevét Ezúttal semmilyen vita nem volt mindezzel kapcsolatban, egyedül Marcel Tarfa PD-L- párti tanácsos „javasolta” még a szavazás előtt, a jelenlévők derültségére: az etnikai és szo­ciális kohézió megvalósításá­ért a magyar színház új neve kellene Regina Maria legyen, s a nagyváradi színházat hívják ezentúl Szigligeti Színháznak. Kiss Sándor megyei tanácsi alelnök megjegyezte: ehhez vi­szont a román tanácsosok is ki kellene tudják ejteni Szigligeti nevét... Képeslapot is kibocsátottak a színház 111. évfordulója tiszteletére hegyAró Érbogyoszlói­ Albisi Napok vasárnapi eseményei A közös községi napok vasárnap ünnepi istentisztelettel kezdődtek, melyen az igét Orosz Márta és Dénes Béla tiszteletesek hirdették. Az eseményen jelen volt Derzsi Ákos (képünkön) RMDSZ-es parlamenti kép­viselő. /5. SPORT Szerb játékossal erősített a Nagyváradi Bihar FC A Nagyváradi Bihar FC labdarúgóklub teg­nap megkapta a zöld kártyát és a vonatkozó engedélyeket a volt szerb válogatott, Bojan Malinics számára. A 21 esztendős csatárjáté­kos eddig a Belgrádi Crvena Zvezdában és a Bécsi Rapidban is játszott, és tegnap három évre szóló (meghosszabbítható) szerződést kötött a váradi csapattal. 19. Kovininv □ Nyílt nap. Szeptember elsején ünnep­lik a Nagyváradi Tűzoltóság katonai tűzoltói az Alegységek Napját, vagyis fennállásuk 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból ma 11 órától a tűzoltóság székhelyén (Avram lánca utca 9. szám) nyílt napot tartanak. Az ér­deklődők figyelemmel kísérhetik a különböző bemutató jellegű programokat, mint például: tűzoltás, szabadítás és mentés különböző helyzetekből és intervenciós technikák bemu­tatása. □ Találkozó: a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok ma 18 órától tartják szokásos ha­vi találkozójukat a Szent László Gimnázium­ban (Nogáli/Partenie Cosma utca). Előadást tart Szabó Ferentz gróf Széchenyi Zsigmond­­ról és Orbán Balázsról, valamint Szebeni Lajos a Szent László nevét viselő helységekről és a tiszteletére épült templomokról. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szer­vezők. A virágkertész. A csokalyi Mateutz József főleg gyönyörű tulipánjai­ról vált elismert virágkertésszé. Az elmúlt napokban Csokalyon járva győződhettünk meg róla,­ hogy kardvirágai is hasonlóan szépek. /1L

Next