Fáklya, 1949. december (4. évfolyam, 327-355. szám)

1949-12-01 / 327. szám

S F­Á­K­L­Y­A 327 szám. Hazán­k új drámaírása fej­lődésében Lucia Demetrius három felvonásos színművé­vel végre olyan alkotás szüle­tett amely legalább is nagy vonalakban magán viseli a ki­alakulófélben lévő új dráma­irodalom jellegzetességeit, melyek közül elsősorban azt az egységességet kell kiemel­nünk, hogy új módon, új kő­­közönségnek, új mondanivaló­kat hozott a színpadra. Lucia Demetrius némi mai író, no­velláit a román olvasóközön­ség jól ismeri, a drámaírás terén azonban először ezzel a darabjával próbálkozik. S mindjárt elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy nem sikertelenül. Az író az államo­sítás történelmi jelentőségű tényével összefüggésben lévő társadalmi háttérbe olyan drámai magot helyez, mely ugyan egyéni jellegűnek tű­nik, a valóságban azonban sok­kal több annál: egy család életén át tükröződik a romá­niai társadalom 61 alakulása, a burzsoázia kétségbeesett vé­dekezése a munkásosztály si­kerei ellen. A darabban a két osztály — a profetáriátus és a burzsoá­zia — vívja meg egymással harcát s ennek­ keretében az író bemutat egy olyan csalá­dot — a­z Ant­on Vadu csalá­dot — amelyet szétszakított a burzoáziának a harmincas években a proletariátus éllén vívott kérlelhetetlen harca. A családfő (Anton) éveken át szenved a börtönökben, gyöt­rik, kínozzák közben azon­ban felesége (Caterina), el­szakadt a proletáriátustól, könnyű életmód után szalad s fiát a burzsoázia kiszolgálójá­vá neveli. A Fiút és Apát így állítja egymással szembe az Anya, s amikor 1948 nyarán, néhány héttel az államosítás előtt apa és fiú megismerik egymást, Anton, az apa újra marja nevelni fiát embert akar faragni belőle, jó útra akarja téríteni. Mircea, bár anyja befolyá­sát már leküldte és óhajt­ja, hogy eltűnjék a válaszfal közü­l, és apja közül s ezzel egyszersmind ig az ügy, az ösztönösen érzett haladás ol­dalára álljon; a fordulatot nem képes megtenni. Nevelé­sénél fogva megalkuvó, gyön­ge jellemű, erélytelen, pipo­­gya, a felsőbb tízezrekhez dörgölődző, A dráma itt éri te­tő­pont­ját. Mircea válaszút­a került: vagy leleplezi a munkások előtt az osztályellenséget, vagy cinkosává válik azoknak, akikről ő maga is nagyon jól tudja, mennyit raboltak ös­­­sze. Mirceát visszarántja a jó útról Lydia szerelmi játé­ka s az nem kevésbbé, hogy azt ígéri neki: Svájcban 30 ezer frankos letét áll rendel­kezésére. Mircea elbukik, sorsát vég­leg hozzákötötte a burzsoázia sorsához; ellopja a titkos, ha­mis üzleti könyveket, megká­rosítja az államosítás napján a gyárat, segít eltitkolni a valóságot. A darabnak ez a legmegrázóbb és legnagysze­rűbb jelenete. Ezen a ponton ólat tör ma­gának az új drámaíró­i mód­szer: a közösség ügye nem az egyének jó, vagy rosszaságán, hanem a társadalom erőinek harcán fordul meg. Az álla­mosítás megtörténik: a csalás és árulás kiderül s a borzSoá­­cinkos Mirceát édesapja lep­lezi le, miután megbizonyoso­dik róla hogy fiában nem maradt a becsületből egy sze­mernyi sem. Az apa aktíoly sok szeretettel térítette jó útra a megtalált fiút, nem habozik, amikor a munkásosztály ügyé­ről van szó. Fáj neki fia el­tévelyedése, ez a fájdalom azonban nem emelhet gátat a kommunista becsületnek. Lucia Demetrius színműve erőteljes hajtása hazai drá­mairodalmunknak és ha a dialógusok végtelen el­nyúlása az író technikai fogyatékos­­sá­gait is bizonyít­ja, a szónoki stílus azonban bizonyára tom­pítható lett volna, ha a for­dító a magyar beszédmód és a magyar nyelv szellemét tar­totta volna mindenekelőtt s­zem előtt. A darab főszereplőjét ala­kító Mogyoróssy Győző (An­ton) első perctől kezdve, mindvégig töretlen hűséggel érzékeltette a harcokban meg­edződött kommunista és so­­kat szenvedett apa harcát egy­felől osztálya győzelméért, másrészt pedig saját gyerme­ke megtéréséért. Leegyszerű­sített játéka és fia iránti me­leg apai magatartása meggyő­zőbb volt, mint a­ osztályel­lenséggel szembeni állásfog­lalása. Arra kell törekednie, hogy ennek megtestesítését még jobban elsajátítsa. Galétcsy Albert, Ihász Ha­dár, Rappert Károly és Or­bán Sándor, az üzembizottság alakítói szerepkörüket jól lát­ták el. A „profit‘‘ az öntuda­tos, kevés szavú, határozott munkást azonban legsikerül­tebben Gulácsy Albert alakí­totta: szavai meggyőzőek vol­tak, sehol nem hatott mes­terkéltnek. Battyán Kálmán az ü. b. elnök szerepében igyekezett meggyőzően alakí­tani a harcos gyári munkást. Bárdi Teréz, az ellenszenves fiát majomszeretettel nevelő anya szerepét elevenítette meg hatásosan. Veres Flórika és Máté Magda szervesen be­illeszkedtek az együttes játé­kába. Utoljára hagytuk a két leg­­okoldalúbb szerep megtes­tesítőjének méltatását: Ihász Klárit és Cseke Sándort. Ihász Klári képességeiről minden­kor elismeréssel szólaltunk. Sokrétű tehetsége, a számító önzés és a megjátszott as­­­szonyi melegség sikeresen ér­ződött ki­alakításából. Kedd esti alakítása, úgy­­ véljük, minden eddigi játékánál meg­győzőbb volt. A legmelegebb ünneplést kapta s alakításá­val a nyíltszíni tapsokat mél­tán kiérdemelte. Cseke Sándort ezúttal szin­tén mint igen fejlődőképes, tehetséges színészt ismertük meg. Vergődése, vívódása, a megtévedt ember vajúdása, a válaszúton való tétovázás mél­tó megtestesítőre talált ben­ne. Sokoldalúan alakította, megértette szerepét. A kedd esti előadás újra azt bizo­nyítja hogy jó rendező kezé­ben Cseke rendkívüli sokolda­lú szerepet is élvonalbeli szí­nészhez méltóan tud megol­dani Gróf László főrendező erő­­feszítéseinek gyümölcseként sikerült olyanná formálni a színházi együttest, amely biz­tosítja a darab sikerét. Ebben a munkájában komoly segítsé­get kapott Kudelász Károly díszlettervező és Péter Teréz kosztümtervező érdemes mun­kájában._______ V­álasziit­on Lucia Demetrius színművének bemutatója az Állami Magyar Színházban 21. (Folytatás) VIII. Mint ahogy 1917 októberében a Nagy Szocialista Forradalom győzelme nem lett volna lehet­séges a kapitulánsok és sztrájk­törők, a mensevikek és esz­erek szétverése nélkül, éppen úgy a­ szocializmus győzelme a falun szint .n lehetetlen lett volna a jobboldali kapitulánsok szétve­rése nélkül 192b—1929-ben. A pártnak a Buh­árin—Rukov-féle pártel­lenes csoport feletti győ­­zelmében igen nagy jelentősége volt . Sztálin beszédeinek: „A jobboldali veszélyről a Szovjet­unió Kommunista (bolsevik) Pártjában“ (a Moszkvai Bizott­ság és a Moszkvai Ellenőrző Bizottság teljes ül­sén 1928 ok­tóberében) és „A jobboldali el­hajlásról a Szovjetunió Kommu­nista (be­lfcevik) Pártjában”" (a Szovjetunió Kommunista (bolse­vik) Párt járt­ak Központi Bizott­sága teljes ülésén 1929 április­­ában). Ezekben a beszédekben Sztá­lin végleg leleplezte a jobbol­daliakat, mint a len­inizmus el­lenségeit,­­kimutatta, hogy a jobboldaliak a kulákok ügynö­kei a pártban. A jobboldaliak elleni har­cokban Sztalim felzárkóztatta az egész pártot és rohamra ve­zette a kapitalista kizsákmá­­nyolásnak országunkban meg­maradt utolsó vádbástyája ellen. Sztálin lángesze, tántoríthatat­lan akarata és bölcs éleslátása biztosította a forradalomnak új, magasabb színvonalra emelé­sét. 1929-ben, az Októberi For­radalom 12. évfordulóján meg­jelent „A nagy fordulat éve" című történelmi jelentőségű cikében Sztálin ezt írta: „Az elmúlt év a nagy fordu­­lat éve volt a szocialista építő­­m­­unka minden frontján. Ez a fordulat a szocializmus döntő támadásának jegyében ment és megy végbe a város és a falu kapitalista elemei ellen. Ennek a támadásnak az a jellemző sa­játossága, hogy már eddig is számos döntő sikert hozott ne­künk népgazdaságunk szocia­lsta újjáépítésének (rekonstruk­ciójának) fő területein." Határozott fordulatot ért el a párt a munka termelékenysé­gének terén. Lényegében meg­­oldást nyert a szocialista ipa­rosítás egyik legnehezebb fel­adata: az a feladat, hogy a ne­­h­éz par felépítéséhez felhalmoz­zuk a szükséges anyagi eszkö­zöket. Gyökeres fordulatot ért el a párt földművelésünk fej­lesztése, parasztságunk fejlődé­se tekintetében. Viharos gyor­sasággal kezdett kibontakozni a kolhozmozgalom, fejlődésének üteme tekintetében maga mö­gött hagyva mé­g a nagyipart is. Ez volt a kezdete a töme­ges kolhozmozgalomnak. „Az új és a döntő a mostani kolhozmozgalomban az — írta Sztalin — hogy a parasztok nem egyes csoportokban lépnek be a kolhozba, mint azelőtt, hanem egész falvaik, egész já­rások, kerületek, sőt egész kör­zetek parasztsága lép be egy­szerre És mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a középparaszt megy már a kolhozba. Ez a lé­­nyege annak a mezőgazdaság fejlődésében beállott gyökeres fordulatnak, amely a Szovjet­­hatalom rendkívül fontos vív­mánya .. így lett előkészítve Sztapa vezetése alatt a történelmi for­dulat a kulák elemek korláto­zásának és kiszorításának poli­tikájától a kulákságnak mint osztálynak a teljes kollektivi­zálás alapján való felszámolása politikájához. Sztálin elvtárs nagy érdemé­nek kell tekinteni azt a tényt hogy ebben az időszakban, az iparosítás és kollektivizálás el­ső nekiindulásának időszakában amikor a nép minden munkál­kodó erejét nagy feladatok megoldására kellett mozgósí­tani, él­re állította a nőkérdést a nők helyzetének, a női mun­kának, ama rendkívül fontos szerepnek a kérdését, melyet a nők — mun­kásnők és paraszt­asszonyok — a társadalom gaz­dasági, társadalmi és politikai életében betöltenek s a kelő színvonala emelve ezt a kér­dést, helyesen meg is oldotta azt. „Az emberiség történelmében az elnyomottak egyetlen moz­galma sem zajlott le — mon­­dotta Sztálin — a dolgozó nők részvétele nélkül. A dolgozó nők, az összes elnyomottak legemyo­­mottabbjai, sohasem maradtak és maradhattak távol a felszabadító mozgalom országútjától. A rab­szolgák felszabadító mozgalmá­ban, mint ismeretes, százával és ezrével­­ szerepelnek a női vértanúk és hősnők. A jobbágy­ság felszabadító küzdelmének harcosai közt tízezrével voltak a dolgozó nők. N­­ncs csodál­kozni való azon, hogy » mun­kásosztály felszabadító i jo­ga]« ma, az elnyomott tömegeknek ez a leghatalmasabb szabadság­­mozgalma, a dolgozó nők mil­lióit gyűjtötte a maga zászlaja alá." „A dolgozó nők — mondja tovább Sztalin —­ a munkásnők és parasztasszonyok a munkás­­osztály hatalmas tartalékai. Ez a tartalék a lakosságnak jó fe­lét teszi. A munkásosztály párt­ján lesz-e a női tartalék, vagy ellene — ezen fordul meg a proletármozgalom sorsa, a pro­­letárforradalom győzelme vagy veresége, a proletárhatalom győ*­zelme vagy veresége. Ezért a proletariátusnak és élcsapatá­nak, a__ kommunista pártnak el­­sőrendű feladata az, hogy eré­lyes harcot indítson a nők, a munkásnők és paraszt asszonyok felszabadításáért a burzsoázia befolyása alól, a munkásnők és parasztasszonyok poétikai fel­világosításáért és megszervezé­séért a pr’oletáriátus zászlaja alatt-“ „De a dolgozó nők — foly­tatja­­ Sztálin —­ nemcsak tarta­lékot alkotnak. A munkásosz­­tály helyes politikája esetén a dolgozó nők a munkásosztály igazi, a burzsoázia ellen mű­ködő hadseregévé válhatnak. A női m­­unkástartal­ékból a mun­­kásnők és parasztasszonyok olyan hadseregét kikovácsolni, amely a proletariátus nagy hadseregével vállvetve küzd — ez a munkásosztály második és döntő feladata.‘‘ Ami a nőknek a kolhozokban való szrepét illeti, erről Sztálin a rohammunkás­­ kolhozparasz­tok első kongresszusán a kö­vetkezőket­ mondta:­ „A nőkérd­s a kolhozokban — mondta Sztálin — fontos kérdés, elvtársak. Tudom, hogy sokan közülietek lebecsülik a nőke­t, sőt tréfát űznek belőlük. Ez azonban hiba, elvtársak, még­pedig komoly hiba. Nemcsak arról van itt, szó, hogy a lakos­ság felét nők teszik. Mindenek előtt arról van szó, hogy a kolhoz­mozga­lom­ a kiváló és tehetséges nők egész sorát ve­zető állásokba emelte. Nézzé­tek ezt a kongresszust, ennek összetételét, és meglátjátok, hogy a nők az elmaradottak soraiból már régen az é­enhala­­dók sora­ba léptek elő. A nő a kolhozokban nagy erő. Ezt az erőt véka alatt tartani — bűn. Kötelességünk az, hogy a nő­ket a kolhozokban előtérbe tol­juk és ennek az erőnek teret engedjünk.“ „Ami magukat a kolhozok női tagjait illeti — folytatja Sztá­lin —, azoknak meg kell gon­doltuk, hogy milyen ereje és jelentősége van a kolhozoknak a nők szempontjából meg kell gondo­lnuk, hogy csak a kol­hozban válhatnak a férfiakkal egyenlőkké. Ha nincs kolhoz, egyenlőtlenség van, a kolhoz­ban: egyenlő a jog. Gondolják ezt meg a kolhozba­n elvtárs­­nők és vigyázzanak a kolhoz- rendre, mint a szemük fényére." Országunk legszélesebb nép­­tömegeinek — köztük a régeb­ben elnyomott és elmaradt nem­zetek dolgozódnak is — bevo­nása a szocializmus építésének művébe, a szov­jet ideológiának, amely a tömegekben látja a történelem igazi alkotóit. óriási győzelmét jelentette a burzsoá ideológia felett, amely mindenféle badarságokat ter­jeszt arról, hogy a tömegek az életnek semmiféle terén sem képesek önálló alkotásra. Sztá­lin elvtárs ideplezte annak az „elméletnek" reakcós voltát, amely szerint a kizsákmányol­tak nem tudnak meglenni a kizsákmányolók­­ nélkül. „Az Októberi Forradalomnak — írta Sztálin elvtárs — egyik legfon­­tosabb eredménye az a tény, hogy erre a hazug elméletre halálos csapást mért“. Sztálin elvtárs leleplezte azt a reakciós legendát is, amely szerint a népek felsőbb és al­sóbbrendű fajokra oszlattak. „Azelőtt „szokás volt“ azt gondolni, hogy a világ örök idők óta alsóbb és felsőbbrendű­ fajokra oszlik. feketékre és fe­­hérekre, akik közül az előb­biek képtelenek a civilizációra, s arra vannak­ kárhoztatva, hogy kizsákmányolják őket, az utóbbiak pedi­g a civilizáció egyedüli hordozói és arra van­nak hivatva, hogy­ az előbbie­ket kizsákmányolják. Most ez a­ legenda szét van zúzva és félre van vetve. Az Októberi Forradalom egyik legfontosabb eredménye az a tény, hogy er­re a legendára halálos csapást mért és a gyakorlatban megmu­­tatta,­ hogy a szovjet fejlődés medrébe bevont felszabadított nem európai népek éppúgy előbbre tudják vinni a valóban haladó kultúrát és a valóban haladó civilizációt, mint az európai népek“. (Folytatjuk) JOSIF VI&ZARIONOVICS SZTALIfea

Next