Fáklya, 1957. december (12. évfolyam, 283-309. szám)

1957-12-01 / 283. szám

1957. XII. 1. vasárnap, 283. sz. rAKLTX A Szovjetunió a béke és a békés egymás mellett élés híve N. Sz. Hruscsov beszélgetés F. Corinti és H.€&msMorse (Folytatás lapunk tegnapi számából) R. CONSIDINE: Engedjen meg még egy kérdést. Úgy látom Ju­goszlávia képviselői nem írták alá a nyilatkozatot.. Történtek-e erőfeszítések, hogy rábírják Ju­goszláviát e dokumentum aláírá­sára? dl. SZ. HRUSCSOV: Bárki szabadon dönthet, hogy aláírjon,­­vagy sem valamilyen dokumen­tumot. Minden egyes ország ma­g­a dönti el, hogy részt vesz-e, vagy sem valamilyen dokumen­tum kidolgozásában. Jugoszlávia képviselői nem vettek részt a nyilatkozat kidolgozásában. Ők maguk döntik el álláspontjukat is ezzel a dokumentummal kap­csolatban. Ami a jugoszláv kor­mány és a jugoszláviai kommu­nisták pártjának politikáját il­leti, azt kifejtette Kardelj elvtárs­­nak a Legfelső Szovjet jubiláris üléséin elhangzott ismert nyilat­kozata és Jugoszlávia elnökének, Tito elvtársnak, a Pravdában megjelent cikke úgy véljük, Ju­goszlávia álláspontja a Szovjet­unióval való baráti kapcsolatok kérdésében elég jól kifejezésre jutott e dokumentumokban. A másik dokumentumot — a Békekiáltványt — amely novem­ber 23 án jelenik meg a sajtó­ban és amelyet az összes kom­munista- és munkáspártok elfo­gadtak, a Jugoszláviai Kommu­nisták Szövetsége is aláírta. R. CONSIDINE: A nyilatkozat azt hangoztatja, hogy szükség van a varsói paktum­ szervezeté­nek fenntartására és megszilár­dítására. Vajon azt jelenti-e ez, hogy a Szovjetunió — e szerve­zet megerősítése érdekében — el fogja látni e paktum tagállamait a legmodernebb fegyverzettel, be­leértve ebbe az atom és egyéb újabban feltalált fegyverzetet is? N. SZ. HRUSCSOV: Természe­tesen e kérdéssel nem foglalkoz­hatott az értekezlet, minthogy ez már katonai ügy és a katonák nem vettek részt az értekezleten. Az, hogy a varsói szerződést alá­író országok hadseregeit fel fog­ják-e szerelni korszerű fegyver­zettel, beleértve az atom- és hid­rogéntöltettel ellátott rakétákat is, az adott helyzettől és attól függ, milyen irányvonalat vá­lasztanak és követnek majd az Északatlanti Tömbben részvevő országok. Ezen kívül a rakéta­fegyver, amely fölött a Szovjet­unió rendelkezik, azt a célt szol­gálja, hogy saját területről hasz­nálják fel, s így nálunk nem vetődik fel az a kérdés, hogy ezt a fegyvert okvetlenül felhalmoz­zák a varsói szerződés orszá­gaiban. Vannak nekünk közeli hatósugarú rakétáink is. A Né­met Demokratikus Köztársaság­ban lévő katonai egységeink ter­mészetesen rendelkeznek mind­azon fegyvertípusokkal, amelyek szükségesek harcképességük biz­tosítására, hogy visszaverhessék az agresszorok bármilyen táma­dását. R. CONSIDINE:­­Szeretném, ha pontosabban megmondaná, mi­lyen katonai egységekről van szó — a szovjet hadsereg, vagy a kelet-német hadsereg egysé­geiről? " N. SZ. HRUSCSOV: Magától értetődik, hogy a szovjet hadse­reg egységeiről. R. CONSIDINE: Ön azt mon­dotta, hogy november 23 án újabb nyilatkozat fog megjelenni. Te­kintettel arra, hogy az Önnel folytatott beszélgetésre vonatko­zó anyagaink vasárnapig nem fognak megjelenni az újságok­ban, nem beszélhetne-e ön ne­künk nagy vonalakban az újabb dokumentum lényeges tartalmá­ról? Nem terjesztenek-e vajon elő egy újabb tervet a béke biztosí­tására? N. SZ. HRUSCSOV: A béke­harc nagy erőfeszítéseket köve­tel a népektől, s a népeknek min­dent el kell követniük a háború megakadályozására és a világbé­ke biztosítására. Ez a Békekiált­­vány vezérlőeszméje. F. CONNIE: Talán hozzásegít bennünket a nyilatkozat megérté­séhez, ha megmondja, mit kell értenünk e szavak alatt: „az Amerikai Egyesült Államok kor­mánykörei“, „az USA dolgozói és munkásosztálya“? Ezeket a fo­galmakat bizonyára különböző­képpen lehet értelmezni? N. SZ. HRUSCSOV: A kor­mánykörök — azok kormánykö­rök. A munkásosztály — az mun­kásosztály. Véleményem szerint ezek az elnevezések érthetőek, bármely nyelven is mondják ki őket. W. R. HEARST: Azt hiszem, hogy az Egyesült Államokban a munkásosztály alkotja a lakosság többségét. És, végső soron, ná­lunk a problémákat a választá­sokon, szavazás útján döntik el. Azt hiszem, hogy nálunk éppen a munkásosztály a vezető osztály. Noha nálunk vannak családok, a­­melyeknek több a pénze, s má­sok, amelyeknek kevesebb, vég­sőfokon azonban nincsen befolyá­suk, minden a kormánytól függ. N. SZ. HRUSCSOV: Így is van, Hearst úr, sok minden függ a kormánytól. Ha erről a kérdés­ről akar vitatkozni, gondoljon ar­ra, hogy ez sok időt fog igénybe venni. Az­ Egyesült Államokban valóban­ a munkásosztály alkotja a többséget, azonban az önök országában nincsen a munkásosz­tály kezében sem a hatalom, sem a termelőeszközök, sem a rádió­állomások. Kinek a kezében van­nak ezek? Mindez a gazdagok, a monopolisták kezében van, s az ő kezükben van jóformán az e­­gész sajtó is. Ők alakítják ki a közvéleményt a rádió, a televízió, a könyvek, a lapok, a mozi út­ján. A tőkések és a leggazda­gabb monopóliumok kezében van­nak mindazok az eszközök, ame­lyek politikai, gazdasági és er­kölcsi téren befolyásolják az em­bereket. Ők egyelőre még kihasz­nálják azt, hogy az amerikai munkások jelentős részének ala­csony az osztályöntudata, azt, hogy üldözik a haladó szellemű embereket, az embereket meg­győzik, s minden eszközzel arra kényszerítik, hogy azokra a je­löltekre szavazzanak, akik olyan politikát folytatnak, amely ugyan­ezen monopóliumok érdekeit szol­gálja. Meg kell mondanunk, hogy az Egyesült Államokban a tőkések kitaláltak egy igen ügyes demokráciát és azt alkalmazzák; ezzel még mindig sikerül meg­téveszteniük az emberek millióit. De el fog jönni az az idő, amikor a munkásosztály megérti a hely­zetet, felismeri majd a saját ere­jét és akkor valóban úgy fog szavazni, amint azt a saját osz­­tályérdekei diktálják. A munkás­­osztály ezt fogja mondani: én vagyok a gazda, én hozom létre az összes javakat, s ezeket éppen ezért az egész nép és elsősorban azoknak az érdekében kell elosz­tani, akik létrehozzák őket, tehát a munkásosztály, a dolgozó pa­rasztság, a dolgozó értelmiség érdekében.­­De azért, kapitalista létére, ne féljen ettől. Ha az igazat fogja megírni, közbenjárunk majd ér­dekében az amerikai munkás­­osztálynál­; el fogjuk mondani, hogy Hearst úr, noha kapitalista, egykor a lehetőség határain be­lül tárgyilagosságról tett tanúsá­got. (Derültség). Egyébként tör­ténelmi tényeket is említhetek. Oroszországban élt egy Szavva Morozov nevű kapitalista, aki Maxim Gorkij közvetítésével­ a­­nyagi támogatásban részesítette pártunkat; egy angol kapitalista egy épület kibérelését finanszí­rozta az egyik pártkongresszus számára azzal a feltétellel, hogy a bolsevik párt, ha hatalomra ke­rül, visszafizeti neki az adóssá­got. És ez így is történt Ha sza­vunkat adjuk valamire, azt min­den körülmények között be is tartjuk. W. R. HEARST: Rendkívül saj­nálom, hogy a két fél nem érti meg, hogyan működik, hogyan érvényesül a két rendszer. Meg­hallgatom mindazt, amit Ön mond, de nem tudok elhinni e­­gyetlen szót sem. Egy dolog vi­lágos: mindkét ország meg van elégedve a maga rendszerével. Természetesen nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, sőt még a sza­­akat sem tudjuk egyformán ér­mezni, még akkor sem, ha jó mács közvetítésével beszélge­ss­ük. Különbözőképpen értelmez­zük a­ szavakat. Én egyetértek azzal, hogy a jövő bizonyos meg­oldást fog hozni Ehhez azon­ban idő kell. N. SZ. HRUSCSOV: Egészen természetes, hogy különböző nyel­veket beszélünk. Ezen nem kel­­lene­ különösképpen csodálkoznia. Valóban, különbözőképpen értel­mezzük a társadalomban végbe­menő folyamatokat. Mi a szocia­lista rendszer hívei vagyunk, ön pedig a kapitalista rendszeré. Ön úgy véli, hogy önöknek nem fe­lel meg a szocialista rendszer és intézkedéseket tesznek az önök kapitalista rendszerének a meg­szilárdítására. Mi a mi szocialista rendszerünk megszilárdítását szol­gáló intézkedéseket foganatosí­tunk. Ez különböző nyelveket je­lent. És minthogy különbözőkép­pen értelmezzük a dolgokat, ter­mészetesen nem fogunk Önnel kö­zös nyelvet találni. Ahhoz, hogy némiképpen közös nyelvet talál­junk, egyik vagy másik félnek le kell mondania ideológiájáról, vagy mi mondunk le a magunk ideológiájáról, vagy Önök a ma­gukéról. Mi ezt nem várjuk el Önöktől és valószínűleg önök sem tőlünk. Mit mondhatnék még? Éppen itt van szükség a tisztánlátásra, igazi realizmus­ra. Józan ítélőképességről kell tanúbizonyságot tennünk és azt kell mondanunk: a világon két rendszer van: a szocialista és a kapitalista rendszer, nyújtsunk lehetőséget a történelemnek arra, hogy válasszon melyik a jobb. Az Amerikai Egyesült Államok­­ a legfejlettebb és­­ a legerősebb kapitalista ország. A legerősebb szocialista ország a Szovjetunió. Minden erőfeszítésünket a vitás kérdések megoldására kell össz­pontosítanunk, mégpedig nem a fegyverkezési hajsza és a hadi­anyagok felhalmozása útján, ami katonai konfliktussal végződhet, hanem a gazdaság fejlesztésére, a nép jólétének és kultúrájának emelésére, vagyis az együttélésre kell összpontosítanunk erőinket és eszközeinket. Az emberek ne a fegyverek, hanem a józan ész útján határozzanak arról, hogy milyen rendszer felel meg nekik jobban. Nekünk ez az álláspon­tunk. Mi azt valljuk: a társada­lom fejlődésének megvannak a maga törvényei, és íde eljött az a korszak, amikor a kapitaliz­mus át kell hogy engedje helyét egy magasabbrendű társadalmi rendszernek, a szocializmusnak. Ez nem függ sem tőlem, a kom­munistától, sem Öntől, a kapita­listától. Nem, ez objektív törté­nelmi folyamat. Marx és Engels ezt nagyon jól bebizonyították, Lenin pedig folytatta és tovább­fejlesztette. Meg akarom mondani Önnek Hearst úr, és az ön útján az A­­merikai Egyesült Államok népé­nek, hogy a Szovjetunió a béke és a békés egymás mellett élés híve. Országunk, ha nem támad­ják meg, sohasem kezd háborút; mi nem gondolunk háborúra sem az Amerikai Egyesült Államok, sem más ország ellen, függetle­nül attól, hogy közeli vagy tá­voli országról van-e szó, mert ez nem fér össze ideológiánk szelle­mével. Mi a békés építésben, az alkotó munkában akarunk verse­nyezni. Azt akarom még önnek mon­dani, Hearst ar, hogy az új típusú fegyverek létrehozása területén túlszárnyaltuk az Ön országát. Minden tekintetben tökéletes, rö­vid idő alatt előállítható, abszo­lút fegyverrel rendelkezünk. Ezt nem megfélemlítésképpen mon­dom, erre nincs szükség, csupán egy tényt állapítok meg: tudó­saink, mérnökeink, technikusaink, munkásaink megteremtették a leg­korszerűbb fegyvert. A Szovjet­unió interkontinentális ballisz­tikus rakétákkal rendelkezik, kü­lönböző rendszerű, különböző cé­lú rakétái vannak, s valamennyi rakétánkat fel lehet használni atom- és hidrogéntöltetek szállí­tására. Ebben a kérdésben tehát bebizonyítottuk fölényünket. S ha most egy háború kezdődne — márpedig ezt csa­k az Amerikai Egyesült Államok agresszív kö­rei robbanthatják ki, mert más országok nem szánják rá magu­kat arra, hogy háborút kezdje­nek — ez nagy szerencsétlensé­get zúdítana azoknak az orszá­goknak a népeire, amelyeknek területén amerikai támaszpontok vannak s amelyekről az USA csa­pást akar mérni a Szovjetunióra és a többi szocialista országra. Magától értetődik, hogy sokat szenvednének azok a népek, ame­lyeknek a kormányai — népeik akarata ellenére — megenged­ték, hogy államaik területén ame­rikai katonai támaszpontokat lé­tesítsenek. Ez sem akar fenyege­tés lenni. De ha az USA katonai támaszpontokat létesített és ezek­ről a támaszpontokról akar le­sújtani a Szovjetunióra, mi is kénytelenek vagyunk védelmi in­tézkedéseket tenni. Az amerikai támaszpontok nem lakatlan terü­leteken fekszenek, hanem sűrűn lakott területeken és reméljük, hogy azoknak az országoknak a népei, amelyeknek a területén ka­tonai támaszpontok vannak, józa­­nul fogják mérlegelni a helyze­tet és meg fogják érteni, hova vezet a katonai tömbök, elsősor­ban a NATO politikája. Ez az egyik tétel. A másik tétel ez: figyelembe kell venni azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok lényegében soha sem harcolt saját országa területén és népük nem tudja, hogy mi is voltaképpen a hábo­rú. Ha az USA agresszív körei ma egy háborút robbantanának ki, ez nem csupán Európában, Ázsiában és Afrikában zajlana le, hanem azonnal kiterjedne az Amerikai Egyesült Államok terü­letére is, mert az interkontinen­tális ballisztikus rakéták ma le­hetőséget nyújtanak­­ a földgömb bármely pontján levő célpontom elérésére. Ilyen körülmények között az amerikai nép hatalmas vesztesé­get szenvedne. Katonai konflik­tus esetén minden eszköz beve­tésre kerülne — interkontinentá­lis ballisztikus rakéták, tenger­alattjárókról felröpített rakéták és mások. Ön is tisztában van azzal, nemde, hogy ez a háború logikája, a harc logikája. Mi azonban nem a fegyverke­zés terén akarunk versengeni önökkel. Vegyük inkább tekintet­be a kialakult reális helyzetet és mondjunk le a háborúról, mint a vitás kérdések megoldásának esz­közéről, vezessük be­ a kellő el­lenőrzést az egyik, vagy másik ország részéről történő esetleges váratlan agresszió elkerülésére. Teremtsünk olyan feltételeket, a­­melyek fokozzák a bizalmat né­peink között. Kereskedjünk, de nem stratégiai árucikkekkel, a­­hogy önök nevezik őket, hanem általában, árucikkekkel. Ha pe­dig önöknek nem felel meg, hogy kereskedjenek a Szovjetunióval, akkor szüntessük meg jogi úton az országaink közötti kereskede­lemben fennálló megkülönböztető intézkedéseket. Ez elő fogja moz­dítani a bizalmat. Cseréljük ki kulturális és tudományos ered­ményeinket, egyszóval verseng­jünk békés területen. Az USA-ban ma valóságos há­borús pszichózist szítanak. Az USA monopolista köreinek reak­ciós erői az USA ellen irányuló háborús fenyegetőzésnek minősí­tették a szovjet mesterséges hold felbocsátását. És a Szovjetunió részéről fenyegető háború körül csapott hűhóval azt a célt köve­tik, hogy emeljék az adókat, újabb terheket rakjanak a nép vállára, s még jobban fejlesszék a hadiipart, hogy minél nagyobb profitokat vágjanak zsebre. Mi­ért teszik ezt? Az USA-ban ma már odáig jutottak, hogy Hitler és Göring nyelvén beszélnek: „Kevesebb vajat, több ágyút“. A kevesebb vaj és több ágyú azonban a munkás, a tisztviselő és általában a dolgozó emberek költségvetését sújtja. De miért tegyék ezt? A Szovjetunió nem fenyegeti az USA-t, nemcsak bé­kességben, hanem barátságban is óhajtunk élni. Ez azonban­­ az önök dolga, s elsősorban az önök kormányáé, s a felelősség is őket terheli. Ami bennünket illet, had­erőinket készenlétben fogjuk tar­tani, hogy visszaverhessünk min­den agressziót. Legfőbb erőfeszítéseinket arra fogjuk irányítani, hogy megnyer­jük a versenyt a gazdaság fej­lesztése terén. A párt és a szov­jet kormány ez idő szerint nép­gazdaságunk további fellendíté­sére, a lakásépítkezés fokozásá­ra, a közszükségleti cikkek ter­melésének növelésére összponto­sítja figyelmét, hogy történelmi­leg rövid idő alatt elhagyjuk az Amerikai Egyesült Államokat. Az USA-ban jelenleg természetesen magasabb a termelési színvonal mint a Szovjetunióban, s ez tel­jesen érthető is, hiszen az Ame­rikai Egyesült Államok jóval előbb lépett rá az ipari fejlődés útjára, mint Oroszország. Most azonban, az Októberi Forradalom és a szocializmus győzelme után országaink között csökken ez a különbség és nincs már messze az az idő, amikor a Szovjetunió gazdasági szempont­ból elébe vág az Egyesült Álla­moknak és amikor magasabb életszínvonalat biztosíthatunk né­pünknek. Ez még inkább meg fog győzni minden embert arról, hogy a szocialista rendszer kü­lönb a kapitalista rendszernél. R CONSIDINE: Az USA-ban meglehetős megütközést váltott ki a „külpolitikai kalandorság" kifejezés, amelyet Zsukovval szemben használtak. Szeretném megkérdezni, mit jelent konkré­ten a „külpolitikai kalandorság?“ N. SZ. HRUSCSOV: A kalan­dorság egyértelmű az irreális bal- és külpolitikai irányvonallal. Úgy kell értelmezni, ahogy írva van. R. CONSIDINE: Konkréten va­lamelyik országra, vagy valame­lyik válságra céloztak, például a szíriaira, vagy a magyarországi­ra? N. SZ. HRUSCSOV: Szíriára és Magyarországra semmiképp sem vonatkozhatik a dolog. E két ország tekintetében nem egyetlen ember, hanem a szovjet kormány politikája érvényesült, beleértve Zsukov elvtársat is, akinek azo­nos volt az állásfoglalása W. R. HEARST: Hruscsov úr, ön azt mondotta Reston úrnak, a New York Times munkatársának adott nyilatkozatában, kétségbe­vonhatatlan bizonyítékai vannak arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok bizonyos országokat fegyveres támadásra biztat Szí­ria ellen. Mondja meg kérem, nyilvánosságra hozhatja-e most ezeket a bizonyítékokat? Ha igen, akkor nagyon szeretnénk, ha el­sőkként kaphatnánk meg ezeket, a bizonyítékoka* N. SZ. HRUSCSOV: Ha önök nincsenek rossz viszonyban az elnök úrral és Dulles úrral, akkor kérjék el tőlük ezeket a bizonyí­tékokat. Ők mindent elmondhat­nak, mert jól ismerik a kérdés minden csínját-binját Mi is is­merjük őket. Ha önök meg akar­ják kapni az eredeti okmányokat, akkor — ha ők akarják — oda­adják önöknek, természetesen csak akkor, ha megbíznak önök­ben. Mi bizonyos harmadik sze­mélyek útján szereztük értesülé­seinket. Ha majd történelmileg meg­érik rá az idő, nyilvánosságra hozzuk ezeket a hiteles bizonyí­­tékokat. Be fogjuk bizonyítani, hogy az Egyesült Államokban magas tisztségeket betöltő embe­rek, miközben Istenről beszélnek, olyan tetteket követnek el, ame­lyek nem férnek össze az emberi lelkiismerettel; háborúra uszítot­ták Törökországot Szíria ellen Nem tárjuk fel most ezeket az adatokat, mert meggondolatlan­ság volna, ha kiadnánk a ke­zünkből olyan adatokat, amelyek­re a jövőben még szükségünk lehet. A történelem azonban egészen biztosan ismerni fogja ezeket az adatokat. Erről meg lehetnek győződve. W. R. HEARST: Az elnök és Dulles nyilvánosan megcáfolták, főleg Dulles tagadta ezt egy ve­lem folytatott személyes beszél­­getése során. N. SZ. HRUSCSOV: Olvastam nyilatkozataikat, de jól tudom, hogy ők még azt is letagadják, ami kétségbevonhatatlan. Ők — könnyen érthető okokból —, még akkor is tagadnának, ha most kö­zölném Önökkel ezeket az adato­kat. A török államférfiak szin­tén jól ismerik az ügyet, de ők is tagadnának. De az amerikai és a török államférfiak is bevall­ják magukban, hogy leálcázták terveiket, hogy meghiúsítottuk ezt a bűnös kalandot, amely ki­robbanhatott volna és nagy ál­dozatokat követelt volna az em­beriségtől. Örömmel látjuk, hogy kialszik az a háborús tűzfészek, amelyet az imperialisták lángra akartak lobbantani. R CONSIDINE: Szíriában most is feszült a helyzet? N. SZ. HRUSCSOV: Még nem szűnt meg a feszültség, de véle­ményünk szerint csökken, alább hagy. Minden az USA-tól függ, mert ő volt a kezdeményező és a­­mikor látta, hogy hova vezethet mindez, megváltoztatta terveit. Nagyon fogunk örülni, ha meg­szűnik a feszültség. W. R. HEARST: Hruscsov úr, Ön valóban úgy hiszi, hogy az USA háborút akar? N. SZ. HRUSCSOV: Amikor az Amerikai Egyesült Államok­ról beszélünk, az Önök országá­nak bizonyos köreire gondolunk. Az amerikai nép, a dolgozók, az értelmiség zöme kétségtelenül el­lenzi a háborút. Ami a burzsoá­ziát illeti, ennek jelentős része szintén nem akar háborút. A há­borút azok a nagy monopolisták óhajtják, akik meggazdagodnak a fegyverkezési hajsza nyomán, ezért igyekeznek minden eszköz­zel­ szitán­ a hidegháborút. Pe­dig ha nem vetünk véget a hi­degháborúnak, akkor az előbb­­utóbb meleg,háborúhoz vezet A fegyverkezési hajsza és a hideg­háború politikája igen veszélyes politika. W. R. HEARST: Teljes őszinte­séggel meg szeretném mondani Önnek, hogy ugyanazon okokból, amelyek miatt önök nem akar­nak háborút, mert békés építés­sel foglalatoskodnak, a háború pedig rombolásokkal jár, az E­­gyesült Államokban sem akar senki háborút. Megértjük, hogy egy olyan háború, amelyben fel­használnák az atom- és hidro­­génfegyvert, óriási pusztításokat okozna. Ezt az Egyesült Álla­mokban a szó szoros értelmében mindenki megérti: az elnök, Dul­les úr és a kapitalisták, a mono­polisták egyaránt Ön is mondta, hogy minálunk magasabb az élet­színvonal, mint Önöknél, ennél­fogva mi még kevésbé akarha­tunk háborút, mert sokkal több a veszítenivalónk. Szilárd meg­győződésem, hogy az Egyesült Államokban egyetlen ember sem akar háborút. Ugyanolyan erős ez a meggyőződésem, mint az Öné, amikor azt állítja, hogy bé­két akarnak. N. SZ. HRUSCSOV: Akkor mi akadályoz meg bennünket abban, hogy megegyezzünk a hideghá­ború megszüntetését illetően? Vessünk véget a hidegháborúnak, enyhítsük a nemzetközi feszültsé­get. A hidegháború helyett lép­jünk inkább arra az útra, amely államaink baráti viszonyának megteremtéséhez vezet. Szeretném emlékeztetni néhány konkrét javaslatra, amelyet a szovjet kormány tett a nemzet­közi feszültség enyhítésére, a Szovjetunió és az USA viszonyá­nak megjavítására. Mintegy két évvel ezelőtt a szovjet kormány azt javasolta az USA-nak, hogy országaink kössenek barátsági és megnemtámadási szerződést. Ez jó kezdet lenne s az USA kor­mánya mégse volt hajlandó ilyen szerződést kötni. Az USA vezetői azzal magyarázták elutasító vá­laszukat, hogy az USA tagja az ENSZ-nek, amely a békeharc cél­kitűzéseit szolgálja. Igen, az ENSZ valóban létezik s az a hi­vatása, hogy a békét szolgálja. De léteznek katonai blokkok is, amelyek egészen más célokat szolgálnak. Felvetődik a kérdés: Vajon egy ilyen szerződés a Szovjetunió és az USA között ellenkezne-e az ENSZ céljaival­ és feladataival? Kétségtelen, hogy nem ellenkezne, vagy amint ná­lunk mondani szokás, a túró nem ronthat a puliszkán. Ha az ENSZ-alapokmány értelmében ál­lamainkra háruló kötelezettsége­ken kívü­l kormányaink további kötelezettségeket vállalnának ma­gukra egymással szemben, ez csak hasznára válna népeink, a világ összes népeinek. Azt javasoltuk: a katonai blok­kokban — a NATO-ban és a Var­sói Szerződésben — részvevő ál­lamok kössenek egymással meg­nemtámadási egyezményt. Ez egyben hozzájárulna az államok közti kapcsolatokban fennálló fe­szültség felszámolásához, ami fo­kozatosan a „hidegháború“ meg­szüntetéséhez és az államok köz­ti normális kapcsolatok kialaku­lásához vezetne. De ez a javas­latunk sem keltett visszhangot a nyugati hatalmaknál. A kereskedelmi korlátozások megszüntetése ugyancsak fontos előfeltétele a kapcsolatok megja­vításának Egyszóval sok lehető­ség van , ha kihasználjuk ezeket a lehetőségeket, s ha jóakarat nyilvánul meg, megvalósítható a kölcsönös megértés is, hogy bé­kében és barátságban éljünk, hogy ne alakuljon ki háborús pszichózis. Kifejtettem már, hogy a Szov­jetunió baráti viszonyban kíván élni az Amerikai Egyesült Álla­mokkal. Jobb ha békésen verse­nyezünk, nem pedig a tömegpusz­tító eszközök előállításában. Ha baráti viszonyt teremthetnénk or­szágaink között, ez nagy lépés lenne előre az összes országok közti béke megszilárdításának útján, a világbéke megőrzésének útján. Mi a békéért harcolunk és minden erőfeszítésünk ennek a célnak a megvalósítására irányul. (Folytatása lapunk legközelebbi számában)

Next