Fáklya, 1969 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1969-09-07 / 17. szám
cokkal erősíti meg az orosz seregek hadállásait.. „Pirkad a hajnal. Vérszínű az ég alja. A svédek lovasai rohamra indulnak ...” „A csoda úgy látszik ezúttal is elmarad. Bizony, nem sikerül ellenállni elsöprő lendületüknek, áttörtek az orosz svadronokon ...” „A cár majdnem megsebesül, szárnysegédjei alól sorra dőlnek ki a lovak, egyre válságosabb a honvédők helyzete...” „Péter merész döntéssel úgy határoz, hogy egy zászlóaljjal oldalról megrohanja a svédeket. Leghűségesebb katonáira bízta ezt a feladatot...” „Az oldaltámadás megzavarja a hódítókat, soraikban a káosz üti fel a fejét, menekülni kezdenek.. „XII. Károly értetlenül hallgatja a hadijelentéseket, sebe erősen vérzik, parancsait a hordágyról adja .. „Az orosz tüzérség ragyogóan dolgozik ... Gomolyog az embertenger, sűrű por és füstfelhő kavarog a síkság felett ... Az orosz katonák huszáros rohama nem lankad. A svédeknél mindenki menekül .. „Ezer főnyi svéd csapat menekül a Dnyeper felé. Péter kezében az ellenség hadipénztára, hatmillió koronával, magas rangú tisztek kerülnek fogságba.. Nézem az emlékművet, a síkságot, a sáncmaradványokat. Több mint 15 ezer ember lelte itt halálát 1709 július végén. Oroszországot Európa legerősebb uralkodója sem tudta térdre kényszeríteni. Ellenkezőleg: őt verték tönkre! A győzelem után I. Péter életrevaló reformjai révén az ország mérföldes léptekkel indult fejlődésnek, s kezdett felzárkózni a kontinens vezető hatalmaihoz. Órákat sétáltam a csatatéren, utána rengeteget összeolvastam Poltaváról. Mondták is társaim: „Csak nem akarsz felcsapni történésznek?” Őszintén megvallom, jólesett ez a kérdés. Legalább annyira, mint amikor harmadszor hív függöny elé a közönség. Ebben egyébként több ízben is részem volt Poltavában, minden előadás után nagy tömeg várt minket a bejáratnál. A város gondosan ápolja a régi ukrán hagyományokat. Ez megnyilvánul az emberek öltözködésében, szokásaiban, az éttermek kitűnő ízű nemzeti ételeiben. Itt is, mint annyi városban, gyakran találkoztunk magyarokkal. Dolgozókkal, kint tanuló, alkalmi idegenvezetőnek felcsapott, minden óhajunkat leső egyetemistákkal vagy népes turistacsoportokkal. A kirovográdi hócsatákat itt vérbeli focimeccsek váltották fel. Az áruházban elláttuk magunkat sportfelszereléssel és a szálloda tágas kertjében komoly csatákat vívtunk. Az igazgatóság szerint arra még nem volt példa, hogy az ottani pázsitot ilyen célra használják. — Fűre lépni tilos —, de nekünk kivételesen engedélyezték. Egyébként örömmel írom le, hogy öregbítettük a magyar labdarúgás itteni jó hírnevét, két ízben is megvertük a helybeli művészek csapatát. Nem dicsekvésképpen mondom, kitűnően védtem. Aki látott már a színészválogatott kapujában a Népstadionban, annak ezzel aligha mondok újat, s az is köztudott: imádom a focit. De jó bajnoki mérkőzést egyelőre még nem láttam. Tudtam viszont, hogy Moszkvában vagy Leningrádban ebben is lesz részem. Következő állomáshelyünk Herszon volt. Koncertjeinket óriási érdeklődés előzte meg. Ezt bizonyítja, hogy a tervezett előadásokon kívül még kettőre került sor. A városról nagyon keveset tudok mesélni, mert olyan rossz időt fogtunk ki, hogy legtöbbnyire fedél alatt tartózkodtunk. Kisinev volt a következő stáció. Itt azt említeném meg, hogy szállodánk pincéjében, a borozóban komoly öszszecsapásra került sor. Nem tagadtuk meg, hogy magyarok vagyunk, s sűrű összehasonlításokat végeztünk az ottani és a magyar borokkal. Az összehasonlításból, már ami a teherbírást illeti, nem mi kerültünk ki győztesen. Ám, amikor rázendítettünk a magyar népdalokra, osztatlan elismerésben volt részünk. Kellemes négy nap után indultunk el Európa egyik legnagyobb kikötővárosába, Odesszába. Ha a város nevére gondolok, mindig nevethetnékem van ... A fáma szerint a kérdés így hangzott: miben van több jó: Richelieu herceg, francia külpolitikus, a város alapítójának és elkeresztelőjének humorában vagy a Fekete-tengerben? A hízelgők úgy vélték, hogy a tenger kevésbé sós, mint a herceg elméje. Ezt hallván II. Katalin cárnő és hívei elhatározták, megtréfálják Richelieu-t. Bebizonyítják, a francia udvar intrikáiban több a só, mint a tenger mélyében. Elterjesztették a hírt, hogy azon a helyen, ahol épül a kikötő, kevés az ivóvíz. Mikor egy tanácskozás alkalmával ez a hír a herceg tudomására jutott, szokott mozdulattal megigazította parókáját és felkiáltott: „Assez d’eau!”, ami franciául azt jelenti, „van itt elég víz!” A cárnő tréfája tehát remekül sikerült, amit később maga a herceg is elismert. Egyébként a két szó visszafelé olvasva így hangzik: odesszai Ott voltunk tehát abban a különleges levegőjű városban. Első utunk egyenesen a koncertterembe vitt, ahol nagy meglepetés várt ránk. Olyan, amilyenre gondolni sem mertem! Következik: SZUHUMI SZÉP NAPOK Hofi Géza, a parodista. Ahol megjelenik, ott mosolyt fakaszt A kisinevi televízióban két próba között, kitűnő hangulatban ... A kikötőben megcsodáltuk a hatalmas tengerjárókat 15