Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Harmos Károly: Emlékeim Jókairól
(Nagy unszolásra végre Jókairól beszél, í lassan indul, megvackolja magát a karosszékben, iszik egyet és mert látja, hogy jegyezgetek, megfontoltan, komolyan mondja): — Svábhegyen volt neki egy kis madárkája, kis földje. No, meg kis tehénkéje is volt, fehér, magyar, nem olyan, mint a mostaniak. De aztán a lovait szerettem igazán. Három volt neki, két szürke, egy pej. A két szürke volt a kedvence — Bora és Villám — így hívták. Amikor kocsisnak fogadott, 30 forintot kaptam egy hóra és ruhát, szép sujtásosat, — igenis módos volt. Üveges batáriban vittem mindig a nagyságos urat. Nagyságos, vagy méltóságos — nem gerembélt sokat rajta, csak úgy mondta az ember „nagyságos“, és jó volt. Reggel 7—8-kor mentünk a nyomdába. Királyutcába is sokat kellett vinni. Keves volt nagyon, a Kerepesi út meg sáros, pedig sebesen kellett hajtani, mint a szélvész. Sietős volt neki mindig. Egyszer a Kerepesin egy taligás miatt meg kellett állnunk, kajdásztam, de hiába. Nem szólt semmit, csak az óráját nézte. Sohasem volt mérges, keveset beszélt. Jó ember volt, nem mondhatom. Igen megbecsülte az embert. Karácsonykor adott ajándékot. No, hisz nem sok volt az, de jól esett, tessék elhinni. Karddal járt, magyar ruhában, prémes magyar kocsmát viselt. Atillában is járt. Ahol a közjegyző lakik, ott lakott a Józsefvárosban. Sokfelé vittem, ismerem Pestnek minden szegei ukát . Az asszony nem igen beszélt velem, nem igen jött ki. Nagy, magas barna asszony volt. Leánya kettő volt. Rózát, azt szerette. Földet ért a haja, szép barna haja. Hátul mindig leeresztette. Színésznő volt, de később már nem folytatta a mesterségét Szépen éltek, jobban se kell, tessék elhinni. Hajadon leánya a Jolán volt ott volt mindig az udvariban, mikor elhajtottam. Ennnél a Jolánnál volt a feleségem szobalány. Aztán lett neki is fia, az Ihász Lajos. Hogy szerette-e a nőket, — és hát hogy tetszik ilyet gondolni, bár egyszer láttam, Szabó Ferenc, Jókai 1&* csísa. (Harmos Károly rajza)